Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-11 / 290. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 11., kedd 3. Ki alkalmas gépkocsivezetőnek? AGROINTER: életképes, ismerik, szükség van rá! Működési területük az egész erszág AGROINTER: a mátraderecskei Rákóczi Termelőszövetkezet Kereskedelmi és Szolgáltató Szakcsoportja. Működését 1982. márciusától jegyzik. A szakma tamás - kodó jósai nem örvendeztek piaci jelenlétüknek, támadóik, az irigységgel áskálódok bukásukat kívánták. És a látványos temetési ünnep elmaradt. A szakcsoport tagjai fényes cáfolatot adtak azoknak, akik előre ittak a medve bőrére. Sikerrel megvívták a maguk harcát. Új szempontok szerint dolgoznak a Közlekedési Felügyelet Pályaalkalmas- ság-vizsgáló Intézetében. A jogszabályok előírásai szerint ugyanis előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie mindenkinek. aki gépjárművezetői munkakörben kíván dolgozni. Az autóbusz- sofőröknek. taxisoknak, valamint a nemzetközi forgalomban közlekedő kami- on vezetőknek például el kell menni erre a vizsgálatra. Kötelező ez azoknak is, akik már öt alkalommal sikertelenül vizsgáztak. és hatodszor is megkísérlik a jogosítványt megszerezni, valamint azoknak, akiket az orvosok az előzetes egész- ségügyi vizsgálatok után ideirányitanak. Vannak különleges esetek is. Ez utóbbira példa. ha a jogosítvánnyal bíró személy már többször okozott balesetet. Ilyenkor a rendőr, az ügyész, valamint az időszakos, vagy rendszeres vizsgálatokat végző orvos küldheti a gépjármű vezetőjét pszichológiai alkalmassági vizsgálatra. A korábbi rendelet szerint előzetes pályaalkalmassági vizsgálaton részt kellett vennie a 18. életévét még be nem töltött fiatalnak, valamint az 55. életévét már betöltött gépkocsivezetőknek. és nemcsak a hivatásosoknak. Valójában az új rendelet abban különbözik a régitől, hogy a már említett korosztályú személyeket e vizsgálat alól felmentette. így a Pályaalkalmasságvizsgáló Intézetben a korábbi évi 55—60 ezer ember helyett mindössze 20—25 ezren jelennek meg. Ezáltal színvonalasabb és megbízhatóbb a munka. Ráadásul most már külön személyiség- vizsgálatra is mód van. Ez azért szükséges, mert például a túlzott szorongás, netán éppen a veszély tudat hiánya. vagy egyéb túlzott érzelmi. hangulati tényezők igen fontos szerepet játszanak a megítélésben. Dr. Perczel Tamás, a Pályaalkalmasság-vizsgáló Intézet igazgatója elmondta: az új rendelet sokat segített az intézmény munkájában, ám kockázatot is jelent. Azzal. hogy a 18. életévét be nem töltött fiatalokat nem kötelezik a vizsgálatra, évente 800. illetve 1000 olyan ember kaphat jogosítványt. akik esetleg nem mindnyájan alkalmasak a vezetésre. Bár a jogszabály lehetővé teszi, hogy a feltűnő magatartást tanúsítókat Az egri Finomszerelvény- gyár termékei közül neve van a kompreszornak. Ma már ott tartanak — a modernebb változatokat is kidolgozva —, hogy szinte nem tudnak annyit termelni, amennyi tőkés piacon is el ne fogyna. Az idén például a terven felül még ötezer darab legyártására is vállalkoztak az export növelése érdekében. így érthető, hogy az egyik legérdekesebbnek ígérkező beszámoló taggyűlés, a kompresszor-gyáregység 11. számú alapszervezetében volt. Az ötéves munkáról szóló beszámolóban volt mit ösz- szegeznie Kiss Ottónak, az alapszervezet titkárának. A beszámolási időszak alatt hetvenezer darabbal több komresszort gyártanak a beszámoló esztendejében, mint 1980-ban. S hogy ez milyen komoly munkát, erőfeszítést követelt, azt azon lehet talán a legjobban lemérni hogy a kompresszor fejlesztését szolgáló beruházások még koránt sem értek a végére — magyarán: zömében a régi eszközökkel. jogosítványuktól megfosz- szák. Erre különösen kellene figyelni, hiszen' a súlyosabb eseményeket mindig apróbb, még kevésbé veszélyes jelenségek előzik meg. Mégis előfordult nemrég, hogy halálos gázolást követett el egy olyan személy, akitől korábban már többször visszavették a jogosítványát éppen ittas vezetés miatt. Amikor aztán a büntetésként kiszabott idő letelt. akkor ismét visszakapta a jogosítványát anélkül,, hogy alkalmassági vizsgálatra küldték volna. A balesetek körülményeinek elemzése azonban arra utal, hogy ezek többségét nem pszichés zavarok okozzák, hanem olyan magatartáshibák, amelyek megfelelő nevelő terápiával meg- szűntethetök. Számos magatartási modell, amely a mindennapokban a társadalom más szféráiban talán hasznos is lehet — bekerül a közlekedési szokások közé is. de ott kifejezetten káros hatású. Így például a rivalizálás, az állandó győzni akarás. A közlekedési szabályokban sok a tiltás, nincsenek pozitív minták. Az volna a leghasznosabb ha sikerülne megértetni mindenkivel, hogy a szabályok betartása előnyös, és mindenkinek a saját érdeke. A helyes magatartásformák megtaníthatok. A Pályaalkalmasság vizsgáló Intézetben előre készültek a jogszabály-módosítás várható hatásaira. Egy éve kísérleti tanfolyamot indítottak, ahol a hallgatók pszichológusok irányításával a helyes normákat csoportfoglalkozásokon sajátítják el. Ám gyors eredmény nem remélhető. Az volna a jó. ha ez a típusú oktatás mind szélesebb körben terjedne el, és segítené a korszerű közlekedési szemlélet kialakítását. Csakhogy, nehéz olyan oktatási módot kidolgozni. amelyet pszichológus képzettséggel nem rendelkezők is alkalmazni tudnak. Szerencsére megalakult a közlekedési referencia hálózat. amelynek tagjai pedagógusok. Remélhetőleg akad majd közöttük nem egy vállalkozó szellemű pedagógus, aki a magatartási modellek oktatására kiképezhető. Azt ugyanis be kell látni, hogy a jövőben kevés lesz a puszta tilalom, o közlekedésben is közösségi szemlélet kialakítására van szükség. Csík Ibolya gépparkkal dolgoztak. A termelés növekedése a termelékenység emeléséből fakad, hiszen a létszámhiány itt is krónikus. A nagyszerű munkának mozgatói, szervezői voltak a kompresszor szereldéjének kommunistái. Tulajdonképpen erről adhattak számot az ötéves ciklust lezáró beszámoló taggyűlésükön. Becsületes önkritikával mérték fel tetteiket, s határozták meg tennivalóikat. Szintén beszéltek arról, hogy van mit javítani — szerintük — a fegyelmi helyzeten, s hogy koránt sem használták fel a lehetőségeiket a párttagfelvételnél. bár amit tettek nem kevés — kicsendült a beszámolóból is, a hozzászólásokból is, hogy annak értékelésé, ami eddig volt. kiinduló pont a jövőbeni feladatokhoz. Kivétel nélkül mindenki beszélt arról, amit a jövő esztendőben ennek a részlegnek tennie kell. S szó esett itt a gondokról, érintve olyan országosan is komoly nehézséget okozó dolgot, mint a kooperációs fegyeHollétükről szerény tábla tudósít az egri Május 1. utcában, a volt TESZÖV-szék- ház falán. Hivataluk — két szobányi az udvar hátuljában —, ízléssel és takarosán berendezett. A belépőt a telexgép ismerős kattogása fogadja. Ludárvyi Endre, a szakcsoport elnöke magyarázza: — Különböző termékféleségek beszerzése és értékesítése, elsősorban mezőgazda- sági termelőszövetkezetek, állami gazdaságok részére. Erre vállalkoztunk, ezt csi- nálljuk. A termékek sora változatos és igen széles körű : mezőgazdasági gépektől, az élő állatokig, terményektől az építőanyagokig terjed. Négy üzletkötő és egy könyvelő: ez volt az indulásunk. Most 14 a létszámunk. Dolgozóink képzett szakemberek, akikben megvan a kellő kereskedelmi érzék és üzleti széliem. Fő dolog itt a gyorsaság, a mozgékonyság, a fáradhatatlanság, a leleményesség, a fantázia, a sokirányú, sokoldalú kapcsolat. Működési területünk az egész ország. — Hogyan sikerült bizonyítaniuk? — Az alakulás, az indulás esztendeje nem volt teljes év. így is 122 millió forintot forgalmaztunk, s bruttó nyereségünk meghaladta a kétmilliót. 984 ezer forintot tettünk le tisztán gesztorunk, a mátraderecskei tsz Műanyagból készítettek a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat szakemberei hőcserélőt, amellyel a meleg levegő hőjének egy része újrahasznosítható. A berendezés arról gondoskodik. hogy az elhasználódott, a szellőztetéssel elszívott levegő átadja hőfokának egy részét a befújt friss légáramlatnak. s ezzel fűtési energia takarítható meg. Hőcserélőt hazánkban eddig lem hiánya olykor. Az itt dolgozó kommunisták túllátva az üzem négy falán, oly dolgok megoldását sürgették, melyek túlnőnek a gyár falain, és mégis mindennapjaikban saját gondjuknak érzik. S ne higgye senki, hogy valamiféle panasznap volt ez. Megfogalmazták, hogy a jövő esztendőben elkészítendő 400 ezer kompresszorhoz — mert ma már nyílt titok, hogy ezt tervezik — nem elegendő az ő becsületes munkájuk, erőfeszítésük az kell, hogy az alapanyag- eílátó vállalatok öntödék dolgozói is hasonló alapossággal végezzék munkájukat. Javaslataik is voltak. Házon belül arra, hogy például kössenek együttműködési szerződést az üzemfenntartási osztállyal a mindennapos problémáik megoldására, de arra is tettek javaslatot, hogy magasabb szinten tárgyaljanak az alap- anyaggyártókkal, az import- beszerzést intézőkkel hiszen például az NDK-ból megrendelt, és a taggyűlés asztalára. Ezzel bizonyítottuk, hogy szakcsoportunk életképes. — És mit hozott 1983? — Szakcsoportunk sikeresen zárta az 1983-as gazdasági évet. Tervünket 147 százalékban teljesítettük, s ezzel 2,3 millió forint tiszta nyereséget raktunk be a szövetkezet kasszájába. És hadd tegyem hozzá, hogy ezt az eredményt mindössze 10 ember produkálta. — Hol tartanak az idei feladatok teljesítésében? — Ez az év nagyon problémás volt számunkra. Először is meg kellett szűntetni miskolci kirendeltségünket, az ottani üzletkötőnk munkafegyelmi vétségei okán. Egerben két üzletkötőnk ment el tőlünk, magánkereskedőnek. Kirendeltséget nyitottunk Békéscsabán, de ezzel nagyon „befü- rödtünk”, mivel eredménytelenség miatt be kellett zárnunk.- Ezekből következően az első félévi tervünk teljesítésével adósak maradtunk. A harmadik negyedévben munkánk kiegyensúlyozottabb és eredményesebb volt a várhatónál, s így bizonyosan megvalósítjuk az 1984-re kitűzött feladatokat. Csak néhány példát! Egy dolgozónk egy napi produkciója — számítva a takarítónőt is — 978 forint nyereség. Szeptember végéig bruttó nyereségünk elérte a 3,2 millió forintot. Ugyanakkor csak fémből készítettek, ezt azonban a korrózió veszélye miatt sokhelyütt nem éri meg felszerelni. A műanyag szerkezetet viszont sem a levegő magas páratartalma, sem pedig a vegyi anyagok gőze nem rongálja, így a műanyag hőcserélő lemezek beépíthetők például az állattartó telepek, az uszodák, a különféle technológiai csarnokok szellőztető rendszerébe is. Ír Vil 111 napjáig be nem érkező alapanyag hiánya veszélyezteti a teljesítést. A taggyűlésen a kommunisták mondandója a jövőt érintette nagyobb részt: mór arról is tárgyaltak, hogy a termelés fejlesztését segítő beruházási hitellel történő korszerűsítés után hogyan alakul munkájuk. Lélekben már készek arra, hogy nem is sok idő múltán évente hatszázezer kompresszor készüljön el. E nem kis dologról, mint rájuk is váró megoldandó feladatról tárgyaltak, s olyanokról, amit tulajdonképpen eddig alapoztak. A beszámoló taggyűlés hangulatából, az ott elhangzottakból ítélve: a siker nem múlik rajtuk. — deák — A beszámoló taggyűlésekről jelentjük: A múltra alapozva, előretekintve Hőhasznosítás műanyaggal jelentős megtakarításunk van munkabérből. — Eddigi működésükből milyen kereskedelmi tapasztalatok összegezhetők? — Munkánkban nagy szerepet játszik a térkép, mivelhogy Apajpusztától Bo- gyiszlóig, Abonytól Zemplén- agárdig 268 vevővel és szállító céggel van kapcsolatunk. Az alakulás évét tekintve, ez a számadat 50 százalékos felfutást jelent. A közös gazdaságok termelnek, de nem kereskednek, erre nincs emberük, s ezért van ránk szükség. Nagyon sok igénynyel keresnek meg bennünket, főként akkor, ha a sürgősen szükséges dolgokat nem tudják beszerezni sehol. Természetesen, mi sem vagyunk csodatevők. S ezt meg is mondjuk partnereinknek. Nincs hitegetés! Az üzletkötőknek törölniük kell szótárukból azt a szót, hogy „segítünk!” Mi nem segítünk, hanem kereskedünk. S ha ez jó a partnernak, akkor ezzel segítettünk. Félve kötünk üzleteket nagyvállalatokkal, mert általában fizetésképtelenek. Ez pedig leültet bennünket a mi kis tőkénkkel. Ellene vagyunk a lánckereskedelemnek, s ezt kikerülni nem mindig sikerül. Legfőbb törekvésünk az, hogy az üzlet egyik oldalán mindig árutermelő, a másikon árufelhasználó legyen. Idei tevékenységünkben legdinamikusabb volt a terményforgalmazás. Szeptember 30-ig annyi kukoricát megmozgattunk, hogy a rakott vagonok szerelvénye Egertől Bélapátfalváig érne. Most a tűzifa lépett elő, ez a „sláger”. A Generálim- pexen keresztül, főként Dunántúlról és Pest környékéről, 17 millió forint értékű tűzifát szállítunk Ausztriába. S eddig már négyezer űrméternek letudtuk a gondját. Ez olyan pozitív szaldós üzlet, amely dollárt hoz az országnak... És végezetül: az általunk forgalmazott, értékesített termékre három százalékot teszünk, s ez a maximum. A MAGÉV esetében 17 a jutalékszázalék. Mi, példának okáért tavaly, átlagosan 1,97 jutalékszázalékkal dolgoztunk... — Sok mendemonda kering az itteni mesés fizetésekről. — Nagy pénzeket vágunk zsebre, ez van a köztudatban elhintve. Pedig csak úgy keresünk. mint egy jól menő állami vállalatnál. De itt nagyobb a kockázat. Ha nincs teljesítmény, nincs fizetés! Jövedelem-előleget kapnak a munkatársak. A főkönyvelő havi keresete például 7500 forint. .. Nálunk mindenkinek dolgoznia és produkálnia kell. Nincsenek nem dolgozó, függetlenített tisztségviselőink: nincs nőfelelősünk, szakszervezeti titkárunk, de még titkárnő se! Ha kell, a takarítást is magunk csináljuk... — Hadd kérdezzem meg mindjárt: a szakcsoporton belül milyen a szociálpolitikai tevékenység helyzete? — Éppen most vettünk 30 ezer forintért egy kompot Tiszadorogmán. Erre a kompra egy összkomfortos faházat építünk. Üdülőházat. Az úszóművet minden évben máshová tudjuk majd vontatni, végig a Tiszán. S így nem lesz unalmas! — Terveik? — Kirendeltségünk működik Szekszárdon, Nyíregyházán, jövőre pedig irodát nyitunk Szeged térségében is. Szinten kívánjuk tartani a gépforgalmazást, ugyanakkor a terményeken kívül erősebb forgalmat akarunk lebonyolítani tűzifából és faipari termékekből. .. P. B Fűszerpaprika-szezon Boldogon... Nemcsak zöldségtermesztéséről vált ismertté Boldog község, hanem a fűszerpaprikájáról is. A háztáji kiskertekben szegedi és kalocsai fűszerpaprikát is termesztenek a helybeliek. A kiszárított fűszernövény feldolgozása nemrég kezdődött meg a közelgő disznótorokra. Tóth Istvánék portáján gazdag termést őrölhetnek a da rálók. (Fotó: Szabó Sándor)