Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, l »84. december 31.. hétfő AZ ISZLÁM MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET PIRAMISÁN Egy magyar hadzsi hagyatéka Ramadani éjszakák „Wad Hamid valamikor az ősidőben szolga volt egy hitetlen, bűnös ember házában. Jámbor, istenfélő létére hitét rejtegetnie kellett; imádkozni sem mert nyíltan, nehogy elvetemült ura az életére törjön. Megelégelvén annak hitetlenségét, Állatihoz fohászkodott, hogy mentené meg tőle. Ekkor egy hang szólt hozzá: „Terítsd a vízre imaszőnyeged. s ahol megállapodik veled a parton, ott szállj ki!” Az imaszőnyeg azon a helyen állapodott meg, ahol most e pálma áll. Kopár vidék volt, ott időzött a férfiú egymagában, imádkozván naphosszat. Amikor leszállt az éj, valaki hozott néki egy tál ételt, evett és folytatta az ájtatosságot, amíg rá nem virradt.” — így ír novellájában az elhivatottság mellett a nehézségek ellenére is kitartó tiszteletreméltó pátriárkáról Szalit at Tajjib szudáni publicista. Elbeszélésének hőse a sivatagban egy tenyérnyi területen teremt cseppnyi oázist, elszántságával, hitének erejével. Valahogy úgy, ahogy csaknem másfél évszázada az akkori polgárok kifejezésével élve „néhány fantaszta” tanítása nyomán megkezdődött hazánkban is az iszlámkutatás. Novemberben ünnepelték a tudományág művelői szerte a világon Stockholmtól Lahoréig, Hadzsi Abd el Karim Ger- manus, azaz Germanus Gyula születésének 100. évfordulóját. Az iszlám művelődéstörténet piramisának legmagasabb csúcsára neki sikerült feljutnia, ám igaztalanok lennénk, sőt, mi több, eltérnénk attól a hagyománytól, amelyhez ő oly híven ragaszkodott, ha nem szólnánk az alapköveket lerakó elődökről is. Arab betűk a sparhelt oldalán A napóleoni háborúk idejében a hazai közvélemény a törökök és általában a a muszlim népek irányában barátságosabbá vált. Ebben a közhangulatban a dunántúli városkákban élő mohamedán bosnyák kereskedők saját körükben végzett gyűjtésükből először a budai Gül Baba türbét res- tauráltatták 1822-ben, később a szigetvári Szulej- mán- dzsámi és a mohácsi határ déli részében emelkedő Császárdomb lett közkedvelt búcsújáró helyük. Az 1848 '49-e$ szabadság- harc menekültjeinek új hazát adott az Oszmán Birodalom. Ez a gesztus még jobban növelte a szimpátiát az „igazhitűek” iránt. A magyar emigráció muzulmánná lett tagjai az akkori Törökország szíriai, iraki, jordániai területein telepedtek le. Töhben hírnevet is szereztek maguknak, elsősorban persze a haditudományok terén. A népszerű Bem apó Aleppo parancsnoka lett, Széchenyi Ödön pasa elsőként szervezte meg az isztambuli tűzoltóságot. Mi több, Oszmán Farkas, szultáni hadsegéd lánya, Nigar Hanim népszerű költőnő lett. „Sóhajok” című verseskötete azóta is több kiadást megélt. Akkoriban valóságos bűvkör vette körül azokat, akik valamilyen úton-mó- don a „mesés Kelettel” kapcsolatba kerültek. A gyarmatszerző háborúk, s az akkori utazások egyre közelebb hozták az iszlám világot. Ennek hatására kezdődött meg a vallás és a nyelv, valamint tudomány szélesebb körű ismertetése. Repiczky János, a tübin- geni egyetemről hazatérve. 1851-ben elsőként szerezte meg a keleti nyelvek magántanítója címet a pesti egyetemen. Az Országos Levéltárban fennmaradt 1852. évi latin nyelvű tanrend szerint török és perzsa nyelveket oktatott, ám a fagyos pesti éjszakában az arab rejtelmeibe is bevezette a „sánta dervisnek” készülő Vámbéri Ármint. A jéghideg sparhelt oldalára rajzolta a kacskaringós betűket, s ezzel elindította tanítványát a világhír, önmagát pedig a tüdőbaj felé. A későbbi tudósok — különösen korunk keleti polihisztora, Ligeti Lajos — gyakran hangsúlyozta, hogy Vámbéri nem élt volna meg ilyen világhirt. ha nem áll angol szolgálatba. Ám a híres Ázsia-utazó neves tanítványok csokrát indította útnak, kit több. kit kevesebb szerencse kísért. Szentkatol- nai Bálint Gábor székely legény a góbék agyafúrtságával és ernyedetlen szorgalmával tanulta a keleti nyelveket. mégis csak Damaszkusz környékén lett adószedő. Így tudta beutazni Közel-Keletet és Ázsiát. Kégl Sándor magyar kisnemes pajzánul pikáns fordításokat tett közzé perzsa mon- dókákból, versekből. Az iszlám művelődéstörténet professzora, az arab nyelv tanára, az aszkétikus megjelenésű, aranykeretes szemüvegű Goldziher Ignác Holló utcai lakásán fogadta az ifjú Germanus Gyulát. Ilyen mesterek bábáskodása közepette indult a világhírű pálya, A félhold vonzásában Az már köztudott. hogy Germarrus professzor mily sok országot és népet keresett fel élete során. Ám azt kevésbé, hogy a nehezen elsajátítható keleti nyelveket mily ernyedetlen szorgalommal ismételte, csiszolta érettebb korában is. Nemegyszer mondogatta tanítványainak; a nyelv nem csiriz, hogy ragadjon, azt keményen kell tanulni, ismételni. A tanulmányaiban egyre jobban elmélyedve úgy érezte. hogy Allah kinyilatkoztatását nemcsak az európai tudósok szakszerűségével kell értenie, hanem át is kell élnie úgy, ahogyan ázsiai embertársai teszik. Hogyan is írta Mevlana Dzse- lal ed Din Rumi: „Síromat ne a földön keressétek, nyughelyem a tanult hivő emberek szívében lesz.” „Jöjj, jöjj és ismét jöjj Légy bárki Légy akár hitetlen, vagy buzgó hivő Akkor is jöjj. jöjj, újra A konyái derviskolostorok falán ma is olvasható ez az idézet. Megfordult itt a híres kutató is, szemlélve a dervisek kerengőtáncát. Aztán elment hozzájuk Kairóban is. Szoros barátság fűzte több kiemelkedő egyiptomi íróhoz. Élete alkonyán is derűsen emlékezett vissza azokra a rama- dáni éjszakákra, amikor barátaival. s a híres novellista Mahmud Tejmurral együtt ették az édes kunáfa- tésztát. Élményeit, vendég- professzonkodásának színhelyeit fölösleges tovább sorolni. hiszen mindezek fellelhetőek könyveiben, műveiben. De igen fontos szót ejteni arról a misszióról, amelyet értünk, honfitársaiért tett. Ö ismertette először arabul Petőfi Sándor verseit. Nagy szerepe volt abban, hogy megismerjenek minket az észak-afrikai féltekén is. így amikor Moammer el Kadafi hazánkba látogatott, már úgy emlegetett minket, mint ázsiai vérrokonokat. 1969- ben a Szaúd-Arábiában megjelenő Kafilat az Zajt (Olajkaraván) című folyóiratban Muhammad Tejmur egyiptomi író megemlékezik 93. születésnapjáról, s felidézi az együtt töltött évek emlékeit. öt évvel ezelőtt örökre kihunyt a budapesti Petőfi Sándor utcai lakás olvasólámpája. Nem rója már a fáradhatatlan szem az arab sorokat. Utódai vették át nem könnyű örökségét. A közelmúltban emléktáblát avatott háza falán az MTA Körösi Csorna Társasága mellett működő iszlám tudományi munka- csoport. Tudományos ülésszakot is tartottak, amelyen jó néhány színvonalas előadást hallhattak az érdeklődők. A dr. Czeglédi Károly vezette sémi és arab filológiai tanszék két új kötetet is sajtó alá rendez: az Őstörténetünk keleti forrásainak gyűjteményét és a régóta várt arab nyelvkönyvet és szótárt. Mi most egyik volt közeli barátja. Mohamed Ikbal laboréi költő és filozófus versével állítunk emléket neki. Ikbal Az öröklét könyve című perzsa nyelvű kötetében adta közre Petőfi Sándorról szóló versét. Egy új embertípust állít elénk, olyat, aki nem olvad be tehetetlenül a világszellembe, mint a misztikus költők által oly sokszor megénekelt lepke a gyertya lángjába: A virág szép menyasszonyáról. Éneked, ha bánatot fakaszt, El is űzi a szívből azt. Mikor nagylelked megszakadt Véréből tulipán fakadt. S szállt sóhajoddal édes ének. Örömül a szirmok szivének. Nem szállt szód a sírba véled: Dalod zengésében megéled. Sírodat te hol kerested? Nem tért a porba vissza tested — Nem, nem! Te oda nem mehettél Mert nem a silány porból eredtél! Soós Tamás jöjj." Talán egy órája már, hogy fel akart kelni, de sehogyan sem sikerült. Túl hosszúra nyúlt az ébredés és az álom minduntalan visszalopakodott a szemére. Valaki kopogott: — Frissen fejt tejet tetszik-e kérni? — Hogyan, kicsoda? — Mondom, frissen fejt tejet, puha kenyérrel? Az ágya szélén ült és beletúrt a hajába. Most ébredt valóban tudatára, hogy hol van. — Hogyne! Igen. Mindent kérek, mondjuk egy félóra múlva. Kinézett az ablakon. Sűrű pelyhekben havazott, és most, az ébredés perceiben is úgy tűnt minden, mint egy álom. Sokan szeretnék tudni, hol vagyok — jutott eszébe. Galambos professzor csak állt. állt az ablak előtt, és leste a hóesést. Alatta a Mátra, úgyszólván az egész ország. Ki is gondolná, hogy az ország legmagasabban fekvő falucskájának egyik egyszerű parasztháza adott két hétre otthont a híres tudósnak? A havazás csendesedett, de a pelyhek lepkényire nőttek. és elegánsan libbentek el az ablak előtt. A profesz- szor nem tudott szabadulni a látványtól. A réges-rég jutott eszébe, az erdő menti befagyott tó. ahol telente fa- kutyázni lehetett, a hegyoldal, amelyen eszeveszetten rohant az apja faragta szánkó. — Tessék parancsolni! Itt a finom tej. meg a kenyér. Mint a csínyen kapott gyerek fordult hirtelen hátra. — Köszönöm! Nagyon köszönöm! Az asszony után csend maradt a szobában. A professzor emlékei között keresgélt: az asszony hangja, és ahogyan mondta, oly régi és kedves időket elevenített fel. Az orrát megcsapta a friss tej illata és mohó vágyat érzett, hogy kezébe vegye a hatalmas bögrét. Öltözködés közben az éjjeli- szekrényen akadt meg a szeme, ahol az este kikészített Tardyl csillant meg a horgolt térítőn. Pedig csak három napja lakója ennek a kedves kis falusi háznak, amelynek udvarán tyúkok karátyálnak és kisborjú bőg az istállóban. Igen! Az éjjel valamit álmodott. Homályosan emlékszik. hogy sokan keresték telefonon Párizsból, Berlinből. az Akadémiáról... Itt nincs telefon és nem keresheti senki! — nyugodott meg. és kényelmesen, szinte az időt húzva öltözködött. — Mit főzzek, professzor úr? A hokedlit — amelyre leült a konyhában — kétszer is megtörölte kendőjével az asszony. — Csipdelt bablevest, meg vajjal pirított, tejfölös rakott krumplit. A háziasszony összecsapta a tenyerét, és kiszaladt az udvarra. — Hallott még ilyet. János? Méghogy bablevest egy ilyen embernek? A vadász beballagott a nagy sopánkodásra és ügyet sem vetve az asszonyra, katonásan megállt Galambos professzor előtt. — Egészségére az éjszakai nyugodalmat, professzor úr! Galambos a köszönést finom cigarettával akarta viszonozni, de a házigazda illő tartózkodással szabadkozott: — Már a világért se tessék sértésnek venni, de én a Kossuthnál maradok... — Csodálatosan szép itt maguknál! Még a hó is másképpen hull. mint a városon. Ha most kimegy az erdőre... — Engedelmével. már vissza is jöttem. SZALAY ISTVÁN: A pr Galambos professzor azon tűnődött, miért van az, hogy amikor ezzel az emberrel beszél, mindig megszállja a nyugalom. Ez az ember a lényéből áraszt valamilyen békés erőt. mondhatni úgy is: méltóságot. A beszéde dallamában. a szavak csengésében van valami őserő. különös hangulat. És ez nyugtat. — Hajnalban, még sötétben indultam, professzor úr. Az este disznók váltottak be a sűrűbe, azokat figyeltem. Holnap hajtás lesz. és... Hanem, ha a szavaimmal nem háborgatom, ma délután ajánlok egy kis sétát. Szánkó csilingelt el a ház előtt, a lovak ficánkolva rúgták a havat és kényes, görbe nyakkal fújták ki magukból a füstölgő párát. — Igen! Ebéd után szívesen mennék ... Délutánra elállt a havazás. Újra lovas szánkók suhantak el az utcán és szótlanság maradt utánuk. A gyalogosok szaporán szedték lábukat, pedig nem volt nagy hideg, úgyhogy a déli verőn könnyezni kezdtek a jégcsapok. — Indulhatunk, profesz- szor úr! Az utolsó háztól néhány méterre már bekanyarodott az erdőbe a gyalogút. A kölcsön kapott gumicsizma fél szárig süppedt a hóba. — Csak nyugodtan, módjával. professzor úr! Ne szaporázzuk a lépést. Mesésnek tűnt a téli erdő. A fák pőrére vetkőztetett gallyain ujjnyi vastagon pihent a hó. A bokrok a tehertől földig hajoltak, mintha köszönteni akarták volna a látogatókat. Egy tuskó Huszárik Zoltán rajza Durkó Gábor DÚSA LAJOS: Újévi köszöntő Adjon az isten jó sokat, ki gazdag — legyen gazdagabb. Fondor szükségleteiből bár lelke szabadulna föl! Adjon az isten — ami jut. szívünkhöz kislánytkisfiút. Tyúkszárnyon, hurkán, halakon elleszünk mi is valahogy. Adjon az isten minden jót. jó vastag deszkakoporsót. Amíg e földön temetnek, írmag is marad helyetted.