Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-06 / 261. szám
1984. november 6., kedd Százöt évvel ezelőtt született Varga Jenő, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom, a marxista közgazdaságtudomány kiemelkedő alakja, politikus, egyetemi tanár. Budapesti tanulmányainak elvégzése után középiskolai tanár lett. A szociáldemokrata párt baloldalához tartozott, s a Népszava közgazdasági rovatát szerkesztette. Munkatársa volt a német szociáldemokrata párt nemzetközi jelentőségű elméleti folyóiratának, a Neue Zeitnek is. 1918 novemberében egyetemi tanárrá nevezték ki, s a Károlyi-kormányban államtitkári megbízatást kapott. A Magyar Tanács- köztársaság idején 1919 márciusától júliusig pénzügyi népbiztos volt. A Tanácsköztársaság megdöntése után emigrált: Bécs- ben. a Szovjetunióban, néhány évig Németországban, majd haláláig a Szovjetunióban élt. 1920-tól a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja volt, s több mint egy évtizeden át tagja a Kommunista Intemacioná- lé Végrehajtó Bizottságának is. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája tagjává választotta, s 1927-től 1947-ig a moszkvai Világgazdasági és Világpolitikai Intézet igazgatója volt. 1959- ben Lenin-renddel, 1963-ban Lenin-díjjal tüntették ki. Munkáit sok nyelven ' — néhány könyvét magyarul is — megjelentették. A Nap kél 6.35 órakor nyugszik 16.20 órakor A Hold kél 15.40 órakor nyugszik 3.55 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LÉNÁRD nevű kedves olvasóinkat! Lénárd név ógermán eredetű és eredeti alakja Leonhardus vöt. A név értelme: ..erős. mint az oroszlán”. |j|^'[ldőjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: délelőttig folytatódik a jobbára borult párás, sokfelé ködös idő, szórványos ködszitálás várható. A megélénkülő déli szél egyre jobban ritkul, majd megszűnik a köd és felszakadozik a felhőzet, délutánra sokfelé hosszabb időre is kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között várható. No, ugye...! János bácsi vezetésből vizsgázott az autóstanfolyam végén. — Álljon meg — szólt rá a vizsgabiztos. — Nem adta meg az elsőbbséget a gyalogosoknak, akik ott állnak a járda szélén. János bácsi megállt, kiszállt a kocsiból és odament a kis csoporthoz. — Emberek, át akartak maguk menni most a túlsó oldalra? — Nem. Miért kérdi? — néztek rá vissza. János bácsi visszalépett a kocsihoz. Beszállt, majd megszólalt halkan: — No. ugye ... ! (—ár) — FOTÓKIÁLLÍTÁS. Ma nyílik meg a verpeléti művelődési házban a Szovjetunió története című fotókiállítás. A november 30-ig nyitva tartó tárlat 15 és 19 óra között fogadja a látogatókat. — ÜNNEP ŰJ HELYEN. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából kedden 11 órakor rendeznek ünnepélyes csapatgyűlést a gyöngyösi kisegítő iskola tanárai és diákjai. Az ünnep azért is kedvesebb a többinél, mert most első alkalommal saját épületükben emlékezhetnek meg a forradalom születésnapjáról. — TÁRSADALMI MUNKÁBAN FESTETTEK. Lőrinciben az öregek napközi otthonában végeztek társadalmi munkát a hatvani 213-as számú Szakmunkásképző Intézet tanulói. A segítség értéke mintegy 45 ezer forint. — ARANYOKLEVÉL. A diákotthonok részére meghirdetett versengés egyik győztese az egri Petőfi Sándor Fiúkollégium gárdája lett. A tanulmányi munka, az önkormányzat fejlettsége, a közéleti aktivitás elismeréseként aranyoklevelet nyújtott át tegnap délután Varga István a megyei KISZ-bizottság képviselője a diáktanács elnökének. — NÉPSZERŰ TÖRTÉNELEM. Akik a szabadságért harcoltak... címmel rendeznek beszélgetést november 8-án délután 3 órától a Há- mán Kató Megyei Üt törőházban. Az általános iskolák 6—7. osztályosai számára szervezett eseményen az antifasiszta harcok emlékeinek gyűjtéséről esik szó. Meghívott vendégként részt vesz a találkozón dr. Csiffáry Gergely történész is. — BRIDZSVERSENY. Az MMK bridzsklubja versenyt szervez Agria Kupa elnevezéssel. Az esemény a Park Szálló termeiben zajlik majd 8-tól 11-ig (csütörtöktől vasárnapig). Nevezni csapatonként és párosonként lehet a helyszínen. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 18.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Földbe került a jövő évi kenyérnekvaló Befejezték a búza vetését Heves megyében Ma délután: forgalomelterelés Az egri koszorúzási ünnepség idején A november 7-i megyei koszorúzási ünnepségre — immár hagyományosan — 02 egri Felszabadulási Emlékműnél kerül sor. Az emlékezés és a kegyelet virágait ma, délután helyezik el a Felszabadulás téri obe- liszknél. Az ünnepélyes aktus idején forgalomkorlátozás lesz fél 4 és fél öt óra között. Mint arról értesítettek bennünket: minden járműforgalom elöl lezárják a Somogyi Béla, valamint a Trinitárius utcát. Ugyancsak elterelik a forgalmat a Beloiannisz utca elejétől a Nagy János utcáig. A közúti járművek az említett időszakban a Vörösmarty utcáról balra, nagy ívben is bekanyarodhatnak a Bacsó Béla utcára. A felsorolt utakon közlekedő helyi autóbuszjáratok nem érintik saz jÉMÁSZ. illetve DÓMUS Aruház előtti megállókat. Útvonaluk a Csebokszári-takótelep leié: Színház—Telekessy u.—Bacsó Béla Ti.—Vörösmarty u. —Rózsa K. u.—Beloiannisz utca. A MEZŐGÉP 'fele: Csiky S. u.— Vörösmarty u. — Bacsó B. u.—Telekessy u. —Színház. Az ünnepség ideje alatt ezen az útvonalon érkeznek be, illetve ezek érintésével indulnak a helyközi járatok is. A KBT ifjúsági szak- bizottsága tárgyalta Megnyerték a szülőket, segítenek a szocialista brigádok Az elmúlt hét második te* lében tartotta ülését az egri Közlekedésbiztonsági Tanács ifjúsági szakbizottsága, amelyre meghívták a általános és középiskolák közlekedési szakreferens tanárait is, Dr. Göczö Gézáné, a szak- bizottság vezetője értékelte a környező községekben és Egerben az oktatási intézményekben folytatott közlekedési nevelés eredményeit. Kiemelte, hogy mindebből, nagy részt vállalnak a pedagógusok már az óvodákban is. Külön öröm, hogy az iskolai és iskolán kívüli akciókba sikerült egyre több szülőt bekapcsolni. Ezen túlmenően pedig a közlekedési ismeretek elsajátítását támogatták a szocialista brigádok. és más társadalmi szervezetek is. Szomorú tényként állapította meg, hogy ennek ellenére emelkedett a tanulók kerékpáros és motorkerékpáros baleseteinek száma. Ez határozza meg a szak- bizottság feladatait is. A jövőben még hatékonyabb propagandamunkára van szükség, s nagyobb hangsúlyt kap a kisrendőrök és az úttörőgárdák közlekedési szakalegységeinek felkészítése. — BEAT—VILÁGKÉP- KULTÚRA. A népszerű sorozat újabb előadása a punk-zene indulásáról szól. A beszélgetés után levetítik a Beatrice című filmet is. Az érdeklődőket 8-án (csütörtökön), este 6 órára várják az Ifjúsági Házba.- EGYEDÜLÁLLÓK KLUBJA. A szeptemberben megalakult Egyedülállók Klubjába továbbra is várják a jelentkezőket. A foglalkozásokat páratlan hetek szombatján délután 5 és este 7 "ia között látogathatják a magányosok. Hétfőn megyénkben befejezték a búza vetését. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok összesen 58 ezer hektáron, vagyis minden eddiginél nagyobb területen helyezték földbe a jövő évi kenyérnekvaló magvait. Az üzemek szervezetten és egymást segítve végezték ezt a fontos munkát. így sikerült behozniuk a korábbi háromhetes lemaradást. Hétfőn délelőtt helyezték üzembe az egri Gárdonyi Géza Színházat. Ez azt jelenti, hogy a műszaki átadások után a beruházó képviselője. Harmath Ottó, a Heves megyei Beruházási Vállalat csoportvezetője a kivitelezők, s különböző szervek képviselőivel végigjárta az épületet, meggyőződve a munkák maradéktalan végrehajtásáról. Mint ismeretes, több mint két éve kezdődött az épület felújítása, amelynek során a többi között korszerűsí tetTegnap délután 3 órakor az egri vár kazamatájában megnyitották az egri kőtár új részét. A szomszéd teremben már néhány hónapja látható a román kori emlékeket bemutató kiállítás. A mostani, gótikus építészetet illusztráló tárlattal vált igazán teljessé és egésszé a kép. A bensőséges ünnepségen először dr„ Bodó Sándor, a Dobó István Vármúzeum Megváltozik az ünnep alkalmából egyes üzletek nyitva tartása. Az élelmiszerboltok ma. kedden — az egyébként 20 óráig nyitva tartó egységek kivételével — egy órával később zárnak. November 7-én ezek az üzletek nem nyitnak ki. a dohány-, édesség- és virágboltok viszont a vasárnapi munkarend szerint várják a vásárlókat. A mátrai üdülőterületeken a szoA „fekete krónika” adatai egyértelműen jelzik: nem készültünk fel a ködös időjárásra. a nyálkás utak veszélyeire. Ezt támasztja alá az MTI híre, miszerint az elmúlt hét végén az ország területén 103 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Ezek közül egy halálos. 41 súlyos. 61 pedig könnyű sérüléses volt. Ami megyénket illeti: a füzesabonyi vasútállomáson egy tehervonat elütötte a síneken figyelmetlenül áthaladó Nagy László 82 éves nyugdíjas, novaji lakost, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A közutakon történt: a felnémeli kőbánya Az ő.szi vetéseknek az időjárás is kedvezett. A talaj- munkák kezdeti szakaszában nagy mennyiségű eső hullott tájegységünkön, amely ugyan egy ideig meg. állásra kényszerítette a gépeket, de az elmaradást gyorsan pótolták. Az átázott talaj hamar felszikkadt és könnyen művelhetővé vált. A megye nagyobb részén az őszi vetések már kikeltek és szépen zöldellnek. ték a fűtést és a színpad- világítást is. Elsősorban a Heves megyei Tanácsi Épí- ) tőipari Vállalat vállalt kivi- ’ telező feladatot, de társul! ! hozzá a Tungsram Rt. a gö- ' döllői Autójavító Kisválla- | lat színháztechnikai csoportja és a budapesti Képfaragó Alkotó Munkaközösség is. A költség több mint 45 millió forint volt. A szakemberek megállapításai szerint a színház műszaki állapota megfelelő, a felmerült hiányosságokat gyorsan orvosolják. igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd Mendele Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója mondott megnyitó beszédet. Elismeréssel szólt a rendezők, Ttozák Károly és Sedlmayr János munkájáról, és dicsérte a többi szakember tevékenységét is. A látogatók hangulatát a Kaloda' népzenei együttes muzsikája tette még kellemesebbé. kásos vasárnapi nyitva tartás érvényes. Az iparcikk- és ruházati üzletek, valamint az áruházak ma, a napi rend szerint tartanak nyitva, szerdán viszont zárva lesznek. A vendéglátóipari egységek kedden szombati. szerdán vasárnapi menetrenddel üzemelnek. A kijelölt egységek egyébként ezúttal is árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. és őrlöüzem szakaszán figyelmetlenül vezette a vállalat tehergépkocsiját Bajzáik Ferenc telsötárkányi lakos, aki járművével leszaladt az útról és felborult. A gépkocsi utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Baleset történt Egerbaktán is. ahol Varga Ernő ittas állapotban és figyelmetlenül vezetett egy személyautót. s nekiütközött a Volán egyik autóbuszának. A karambolnál Varga Ernő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, két utasa pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség valamennyi ügyben folytatja a vizsgálatot. Rohan az idő... Van cu> Icai sláger, ugye ismerik: „Rohan a/ iilo. megállítanám, de nem lehet, mert Mert: az mán nines mutató sem. Bejelölve a számok helve. — sem mi egyeli. Mindez talál haló az egri vasutallo más bejáratánál. este jól kivilágítva. Csak a I. intaziat nélkülözök gondolhatják azt. hogy elromlott. letört sth. Ne is ügyeljünk oda ilyen egy ügyit magva razatra. lalán száguldó világunkban valaki, vagy valakik elhatározták, megállásra, szemle! öllésre kényszerítik társaikat. I.lkép /élhető, hogy a vonat hoz síelők egyszeriben kényelmes setara váltanának es mosolyogva néznének a távolodó szerelvények után. Vllitőlag — egyesek látni vélték a kürnyé ken a svájci Doxa ken-' viselőit. akik lejüket csóválva mondták: ..tízek a magy arok már megint kitaláltak vala. mi zseniálisat Ihavyj Kiosztották a pedagóguspályázat dijait A hagyományokhoz híven, idén is kiosztották a pedagógiai tanulmányok írására meghirdetett pályázat díjait, Tegnap délután 14 órakor került sor erre az eseményre az SZMT székházában. Ez évben a nevelési-oktatási intézmények és környezetük témakörben nyújtottak be műveket. Ezen belül is különösen hangsúlyozták az iskola, a napközi, a diákotthon és a közművelődési intézmények együttműködésének tapasztalatait. Az értékelés után első díjat kapott Blahó Istvánná tanító, gyermekkönyvtáros Füzesabonyból, Reisz László tanár Nagyrédéről. Második dijat kapott _dr. Szalui Györgyné tanár Kompoltról és Rácz Eleonóra tanár Füzesabonyból, (a közösen benyújtott pályázatra), valamint Dányi Imréné óvónő Hatvanból és Szabó Endréné óvónő Besenyőtelekről. Harmadik díjat kapott Kivés Imréné igazgatóhelyettes Párádról és Busák Lászlóvá egri tanítónő. A két elsődíjas az országos versenyen képviseli megyénket. Valutaárfolyamok Érvényben: 1984, november 6-tól. Pénznem Vételi Eladási árf. íoo egys. Ft-ban. Angol font 6078,‘6 «454,76 Ausztrál dollár 4172,12 4430,18 Belga frank 81,33 86,37 Dán korona 453,97 482,05 Finn márka 782,00 830,38 Francia frank 536,03 569,19 Görög drachma a) 38,59 40,97 Hollandi forint 1458,17 1548,37 Japán yen (1000) 199,52 211,86 Jugoszláv dinár b) 23,75 25,21 Kanadai dollár 3698,26 3927,02 Kuvaiti dinár 16145,25 17143,93 Norvég korona 563,44 598,30 NSZK márka 1645,21 1746,97 Olasz líra (1000) 26,37 28,01 Osztrák schilling 233,99 248,47 Portugál escudo 30,30 32,18 Spanyol peseta 29,23 31,05 Svájci frank 1993,59 2116,91 Svéd korona 570,87 606,19 USA dollár 1848,42 5148,32 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as. A műszaki átadások után D színház üzembe helyezése Megnyílt az egri kőtár Kedden és szerdán Ünnepi nyitva tartás az üzletekben A 07 jelenti: Halálos baleset Füzesabonyban NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1.. 3200. Telefon: 11-697, Hatvan. Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., -3301. (F*f. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. \