Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1984. november 3., szombat Fotó: Perl Márton Vizuális kísérletek László Endre dobozgrafikáiról Hogy ábrázolható-e a tér a síkban, azt már a gyerekek is tudják bizonyítani a geometriai órán. Hogy elképzelhető-e a sík a tériben, erre is régóta megszülettek a tudományos nézetek. Ám hogyan lehet a kettőt ötvözni? Nos, mindenekelőtt ez izgatta László Endrét, amikor kísérleteibe fogott. A Százhalombattán élő grafikus — aki egyébként Egerből indult — kiállítását az egri 212-es számú Szakmunkásképző Intézetben láthatják az érdeklődők. Kísérletező kedvében úgynevezett dobozgrafikákat alkotott: a rajz és a szobrászat elemeit ötvözte. Kétségtelenül érdekes vállalkozás, bár elsősorban egyfajta vizuális játéknak tekinthető, mintsem művészi produktumnak Ámbár a kiállítást szemlélve, kétségtelenül magukban hordozzák ezek a kompozíciók a továbblépés, a továbbfejlődés lehetőségét. Már csak azért is, mert rendkívül fan- táaiadúsak. A legegyszerűbb geometriai formáktól — például a körtől, a négyszögtől — jut él egy olyan térbeli játékhoz, amely már elér a hatáskettés fokára. Szándékosan cím nélkül hagyta László Endre, minden munkáját. Hiszen a „játékba” — a szó szoros értelmében — belevonja a szemlélőt is. A kiállítás megnyitásán például minden látogató kezébe papír, ceruza került, s egyenként címet adtak a daraboknak. S ha a befogadás nem is születettt meg minden esetben, a fiatal nézők fantáziáját mindenképpen megmozgatta ez a tárlat. (mikes) Készülő animációs filmek A Pannónia Filmstúdió rajz- és animációs műtermeiben számos egyedi produkción és sorozaton dolgoznak az animációs szakemberek. Befejezéséhez közeledik Dargai Attila Szaffi című rajzjátékfilmje, amelyet Jókai Mór A cigánybáró című kisregénye alapján készít. A produkciót, amelyben Kern András, Pogány Judit, Gobbi Hilda, Bárdy György, Maros Gábor, Csákányi László, Zen- the Ferenc, Képessy József, Hernádi Judit és Sálvölgyi János hangja „alakítja” a szereplőket, jövő év januárjában láthatja a közönség. Ugyancsak a forgatás végéhez közeledik Orosz István és Haris László rövidfilmje, az „Apokrif” amelyet Pilinszky János emlékének szentelnek az alkotók. Rófusz Ferenc „Gravitáció”-ja és Varga Csaba A valcer című filmje már több nemzetközi fesztiválon is szerepelt, Varga Béla Hegedű című alkotása nemrégiben került ki a Hl. műteremből. Foky Ottó Mackók vigyázzatok! című egyedi filmje is mozibemutatásra érett, míg Lisziák Elek A fülemüle című, Arany János klasszikus verséből készülő produkciója. Paikaszi harangláb Hazánk népi építészeti emlékekben egyik leggazdagabb tája a turisták által mind gyakrabban látogatott Őrség- Képünkön: a még eredeti formájáhan látható pankaszi harangláb (MTI fotó: E. Várkonyi Péter felvétele — KS) PATAKY DEZSŐ: Nyárutó, almákkal A sátrak előtt lassan elhamvadt az esti vacsoratűz utolsó zsarátja is. Az emberek már aludtak, hangos szuszogásuk, horkantá- saik elnyomták a tücskök koncertjét. A langyos éjszakában csak ketten beszélgettek még egy ideig halkan, a kihunyt tűz mellett cigarettázva. Erre figyelt Gazsi, aki csak akkor tudta esténként lehunyni a szemét, ha melléje feküdt az apja s ő a széles, meleg hátához húzódhatott. — Ezt a szégyent! — hallotta apja lefojtott, haragos hangját. — A víz mellett alaposan megdézsmálták az almafákat, alig hagytak rajtuk néhányat. És a legkellemetlenebb az egészben, hogy az öreg csősz ránk gyanakszik. Azt mondta, már elnézést kér, ő senkit nem akar gyanúsítani, de míg ide nem jöttünk, az almafák érintetlenek voltak. — Nagyon barátságos és igen értelmes ember az öreg — hallatszott a másik férfi megjegyzése. — Hát most nem barátságos — mondta erre az apja. — Alaposan megmos- ságos — mondta erre az is lehet, hogy emiatt még a csőszségről is leváltják. — Szólni kellene az érdekében. .. — Holnap meglátjuk, mit lehet tenni. De abban biztos vagyok, hogy köztünk nincs almatolvaj. Ismerem az embereimet. Pár napja ütöttek tanyát a szelíd völgyhajlatban, az állami gazdaság almásának szomszédságában, hogy felmérve, feltérképezve a terepviszonyokat, kitűzzék az erre haladó csatorna nyomvonalát. Gazsi egy hete járta már az alföldi sík tájat a műszeres csapattal, s nagy örömét telte a vándorló, nomád életben. Mikor a gazdaság almáskertje mellett sátrakat vertek, hamarosan barátságot kötött a puskás csősszel. Sokat felkereste, elüldögélt a kunyhóija mellett, és hallgatta az öreg érdekes történeteit a természetről, megfigyeléseit az erdők vadjairól. Elszomorította, amit hallott, hogy leválthatják a csőszségről. Sokat forgolódott a fekhelyén, álmában többször viaskodott az almatolvajjal, aki mindig elfordította tőle az arcát, hogy ne tudja felismerni. Aztán eszébe jutott, hogy jó néhány kilométernyire, a műút mentén van egy fabódé, valaki azt pingálta a homlokára, az oldalára, hogy „ALMACSÁRDA”, ott árulnák almát. Mikor ez eszébe jutott, nyomban el is aludt. Kora reggel azt mondta az apjának, kicsit szétnéz a környéken, és biciklire pattant. — Aztán nehogy a műúton kerékpározz nekem...! — figyelmeztette az apja. Az almacsárdánál egy fiatalasszony ásítozott az árnyékos bódé sarkába húzódva, nemrég kelhetett fel. — A legszebb almákat tessék adni, válogatottén — kérte a fiatalasszonyt. — Talán karácsonyfára viszed? — kötekedett vele az asszony. Gondosan hátizsákjába rakta az almákat, s hajtani kezdte a pedált, nagy kerülővel a bokrok között, az almáskert irányában. Az öreg csősz látta őrhelyéről a fiút. Egész éjjel nem hunyta le a szemét, bántotta a dolog, hogy a legszebb fák termését dézsmálták meg, s arra gondolt, majd a gyerek most felvidítja. Mikor már megsokallta, hogy még mindig nem ért hozzá, felkelt őrhelyéről és megindult a patakparton. Gazsi akkor mászott te éppen az almafáról. Az öreget megütötte va- tami. Csak megállt a fiatal fák alatt, nekitámaszkodott az egyik törzsének, és nem mert felnézni. Egyre a hátizsákkal elkerekező fiú járt az eszében. — „Te vagy a dézsmáló?! Hát te lennél a tolvaj?!” — lobogott még mindig a vére. S döbbenten állt, annyira rosszul esett neki, hogy csalódnia kellett kis barátjában. A levegő tisztára sepert folyosóin pókok fehér uszá- -lyú léghajói, ökömyálak szálltak. Ezeket a léghajókat látta még először az öreg, mikor végre feltekintett. Azltán mustrálni kezdte az almafákait, és nagyon meglepődött egyszeriben. Mintha különös szeszély- lyel oltották volna be őket: az alsó ágak mind sárga almát teremtek, a felsőbb ágakon pedig piros almák csüngtek. Fehér cérnaszálakkal kötözötten. S erre már az öreg csősz arca is elkezdett pirosodni. Lassan olyan melege támadt, hogy már valami bajtól kellett tartania. Óvatosan, hátát a fatörzsnek támasztva lecsusszant, leereszkedett a földre. Megkönnyebbülten szállt ki belőle egy hosszú sóhaj. Hálásan nézett arrafelé, amerre a bereknek egy fekete üstökű, napbarnított, kemény kis legény taposta erősen a bicikli pedálját. Hálásan nézett, míg szemét két könnycsepp nedvessége el nem homályo- sította. De le nem törölte volna azokat a könnycseppeket, hagyta, hogy felszántsa a nap... Egy gyémántdiplomás emlékei Boldog voltam a katedrán Bizonyára mindenki szeretettel gondol vissza első tanítójára. Arra, aki mérhetetlen türelemmel vette körül, amikor igyekezett elsajátítani a betűvetés vagy a számolás titkait. Többszáz kerecsendi gyermeket vezetett be a tudo- domány kapuján Kabalyuk Mihályné pedagógus. Az idős asszony néhány éve a lányánál él Egerben, s 80 éves kora ellenére meglepően frissen eleveníti tel emlékeit. — Tanitócsaládból származom, mégsem ezért választottam ezt a pályát, hanem azért, mert mindig nagyon szerettem a gyermekeket — magyarázza. — A tanítóképzőt Nagyváradon végeztem el, ott lakott a nagymamám és a nagybátyám, s náluk kaptam szállást. 1 Amikor 1923-ban hazajöttem Magyarországra, nem fogadták el a külhonban szerzett bizonyítványt, meg kellett védenem a diplomát. Szerencsére sikerült. Azonban hiába volt meg a papírom, abban az időben nagyon nehezen lehetett álláshoz jutni. Édesanyám néha átadta az óráit. de a helyettesítésért egy fillért sem kaptam. Aztán amikor ő 1934-ben nyugdíjba ment engem választottak a helyére 46 pályázó közül. Végig ugyanabban az intézményben dolgoztam, s mindig úgy éreztem, hogy a faluban nagyon szeretnek. Örömmel álltam a katedrán. Hirtelen elmosolyodik. — Akadt olyan kisfiú, aki a nyár közepén megkérdezte tőlem: tanító néni. mikor kezdődik az iskola? Szóba kerülnek a II. világháború évei is. Mint kiderül, ezek voltak életének legkritikusabb pillanatai. — A front alatt kórházat rendeztek be a tantermekben — mondja. — Amikor konszolidálódott a helyzet. a szovjet parancsnok elrendelte: meg kell kezdeni az oktatást. Nehéz fába vágtuk a fejszénket, hiszen a férfi kollégák egy- része még nem tért vissza a háborúiból, s csak hárman maradtunk nevelők, a nyolc osztályra. Az épületet gyorsan rendbehoztuk. Egy vödör klórmeszet kaptunk a szovjetektől, s azzal súroltuk fel a padlót, törülget- tük le a falról a vért. Aztán kora reggeltől késő délutánig tanítottunk. A létszámgond miatt akadt 120- as osztályom is. de a fegyelmezés nem jelentett számomra nehézséget. Sosem kiabáltam, nem szidtam senkit. Csodálkozom, amikor a mai fiatal nevelők arra panaszkodnak, hogy nem tudják „megfogni” a diákokat. — ön mivel tudta lebilincselni őket? — Csak az tudja megnyerni a tanulókat, aki érti a nyelvüket, aki erre a pályára termett. Minden ember más világ. Külön-külön kell velük megkeresni a kontaktust. Aki tudatosan készült erre a hivatásra, annak nem nehéz, mert a gyermekek iránti szeretete megsúgja: mikor mi a teendő. Az egyik növendékem nagyon rendetlen volt. és el akarták tanácsolni az iskolából. Ahogy hozzám került, megjuihászodott. Hallgatott rám. Nincs ebben semmi ördöngösség, csupán annyi, hogy az órákon, minden pillanatban igyekeztem lekötni a kis hallgatóimat, s amit egyszer kijelentettem, azt soha nem másítottam meg. A munka után is szívemen viseltem a sorsukat Előfordult, hogy a szegényebb fiúk mezítláb jártak. Amikor jöttek a fagyok lábbelit kértem nekik a módosabbaktól. Derűsen kacsint egyet. — Nem kímélték a „betyárok” — mondja, s elneveti magát. — Bizonyára lámpásnak is kellett lennie? — A kerecsendiek nem voltak olyan elmaradottak. Mindenki el tudta intézni a saját ügyét. Ez annak köszönhető. hogy a községben mindig kiváló pedagógusok dolgoztak. lEsősorban Magyart Károlyt, Gárdonyi Géza barátját említhetném, de sokat tett az ottaniakért édesapám is, aki a gyümölcsfa-kertészet rejtelmeibe vezette be őket a politechnikai órákon. Édesanyám pedig a virágokat kedveltette meg velük. Ugyanis, amikor 1898-ban odament dolgozni. még nem ismerték a falubeliek a szobai dísznövényeket Azóta nagyon megszerették Több cikket olvastam már a virágos Kerecsendről. — És önt mi miatt emlegetik majd meg a településen? — Az én hobbim, de inkább szenvedélyem a díszítőművészet. A múltkor találkoztam az egyik nagyon régi tanítványommal, s kérdeztem tőle. ki készítette a gyönyörű kötött pulóverét. Azt -mondta, hogy jómaga, s megköszönte, hogy a szakkörben hajdanán megtanítottam kézimunkázni. Azt is megtudjuk, hogy három lánya közül egyikből sem lett nevelő. Egyébként most nagyobbik gyermekének családjához költözött, mivel néha betegeskedik, s így könnyebben tudják gondozni, ha szükséges. Perzse, nem hagyja el magát, s minden nap meleg vacsorával várja övéit. Napközben pedig varr, horgol, köt. — Ha leülök egy pillanatra, mindig az iskola jut eszembe. A szeptember elsejékre, a beiratkozásokra emlékszem legszívesebben, amikor először találkoztam a kis elsősökkel. A legrosszabb pedig mindig az a júniusi nap volt. amikor elbúcsúztunk a nyolcadikosoktól. Miközben beszél, könny szökik a szemébe... Kabalyuk Mi-hályné 1965- ben ment nyugdíjba. Nem régen kapta meg — egyszerre — az arany- és a gyémántdiplomát. Homa János Olvasótáborosok találkoztak Hatvanban A nyári magykökényesi olvasótábor résztvevői találkoztak pénteken Hatvanban a Városi Könyvtárban. A 34 középiskolás felelevenítette az eseményt, melynek témája a honfoglalás és az államalapítás volt. Ezt követően újra előadták Ratkó József: Segítsd a királyt című drámáját. Az István királyról szóló darabot követően találkoztak a szerzővel, akii a mű születésének körülményeiről számolt be. Majd Polónyi Péter, a gödöllői Helytörténeti Múzeum igazgatója mutatta be intézményét, ahová ma indulnak a diákok.
