Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-25 / 277. szám
A» NÉPÚJSÁG, 1984. november 25., vasárnap NUf PAG AGYI! Hi lenne, ha a farkas megenné a nyuszit? „Magyar tájak" Hatvanban Németh Józsefé a fődíj, az év kiállítója Reich Károly A Népsport hasábjain olvashattuk ezt a szövegrészletet : A hatvankettedik percben a szolnoki Kiss is „besárgult", miután felvágta Vágót (1984. okt. 15.). Az olvasók két megjegyzést is fűzhetnek az idézett igealak- hoz. Először: miért került idézőjelbe, s van-e az idézőjelnek külön sajátos kifejező, közlő szerepe a szövegrészlet mondanivalóját tekintve. Másodszor: a sportközlemények szerzőit milyen szándék vezeti az idézőjelek feltűnően gyakori használatában? Alábbi példatárunk tanúsága szerint újabban az idézőjelek gyámsága alá helyez" nek olyan szavakat, nyeLvi formákat is, amelyek szinte meghökkentik az olvasót. Ebbe a típusba tartozik a besárgult szóalak is. Lássuk a példákat: Egyik együttes középpályásai sem „szaggatták az istrángot”. A vendégek az egyik pontra rászolgáltak, a másikat pedig némi szerencsével „zsebelték be" (Népsport, 1984. szept. 9.). — Nagy taktikai csata mindvégig: őrzök” és őrizetesek” gyötörték egymást (Népsport, 1984. szept. 16.). — A kényszerű cserék után „leült” a csapat játéka (Népsport, 1984. okt. 29.). Az kétségtelen, hogy az idézőjeles szókapcsolatok színesen, érzékletesen, vagy éppen meghökkentően hívják fel az olvasók figyelmét a mondanivaló lényegére, s arra, hogy az idézőjelbe tett szavak nem köznapi értelemben teljesítik nyelvi szerepüket: képszerűségük mellett új jelentésárnyala- tot és használati értékváltfco- zatot testesítenek meg. Hogy milyen áttételekkel, azt két példánk értelmezésével mutatjuk meg. A besárgult jelentéstartalmát és használati értékét közvetítik ezek az ugyancsak gyakran olvasható nyelvi kifejezések is, sárga lapot kapott, sárga kártyát mutattak fel a játékosnak, sárga lapos figyelmeztetésben részesült, villant a sárga lapocska, stb. Ezeknek a sorozatosan ismétlődő nyelvi formáknak elkerülése céljából jelentkezett a b.e- sárgult szóalak. Az idézőjellel még külön' is felhívta a szerző arra az olvasók figyelmét, hogy enyhén ironikus mellékzöngét is kapott a nyelvi forma. Hogy a sportnyelvben oly gyakran jelentkező idézőjelek rosszalló felhangokkal is telítik az időzőjelek közé került nyelvi formákat, arra a példatárunkban felsorakoztatott nyelvi alakulatok is jellemző példákat szolgáltatnak, köztük elsősorban ezek a szövegrészletek: „Egy-egy rövidebb időszakra kissé „leült" a mérkőzés”. — „A második játékrészben „leült a játék” (Népsport, 1984. okt. 29.). A leül ige j.e- lentésváltozatai között számolják el szótáraink ezeket áz árnyalatokat: ülő helyzetbe ereszkedik, ülőhelyzetet foglal el; büntetését tölti. leüli az öt évét; nem ül le mindenkivel vitázni stb. A sportnyelvi szövegrészietekben újabb jelentésbeli váltásnak vagyunk tanúi. Elevennek és ízesnek éreztük a leül igeformát ebbeli szerepében. Annak azonban nem örülünk, hogy gyakran ismétlődik, és közhelyszerű nyelvi formává válik. Talán erre is utalnak az igealakot meggyámolító idézőjelek. Dr. Bakos Jóxsef Nyuszi, siess! — kiáltozta két óvoda gyermekközönsége a No, megállj csak! című színes, szinkronizált, egész estét betöltő szovjet rajzfilm-összeállítás vetítésekor. Bizonyára ezt tették volna a „komoly" felnőttek is, ha érettségük bizonyítékaként nem maradtak volna távol. Ugyanis számukra is jó szórakozás nyílt volna! A rajzfilmrendezők már évtizedek óta módszeresen kihasználják azt a „bölcs” igazságot, amely szerint legszebb öröm a káröröm. Erről az alapról elindulva, mar csak egy csúnya, ízig-vérig rosszindulatú és egy bűbájos, legtöbbször valóban ennivaló, csupaszív figurát kell összeereszteni és a találkozáshoz képtelen ötletekkel megtűzdelt koreográfiát találni. hogy biztos legyen a siker. Ha élnek azzál a lehetőséggel, amit e műfaj nyújt, ha kihasználják, hogy a rajzasztalon még az is lehetséges, ami az életben banálisnak hat, akkor a telt ház nem marad el. Mert amikor egy élő színész fejére féltéglát ejtenek, a közönség sajnálkozik, ugyanakkor, ha egy rajzfilmhőst — mondjuk — ledarálnak, boldog a nézősereg, mondván: jó tréfa volt, megérdemelte! Ebből kiindulva, futószalagon készülnek a világ csaknem valamennyi rajzfilmstúdiójában azok a filmek, amelyeknek története csupán annyiban lényeges, amennyiben megfelelő alapot teremt a kegyetlenül nevetséges „pofára eséshez”. Gondoljunk csak Kandúr Bandi és Ind, Find harcára, a gonosz Macs kálváriájára, amelyet Csőrike puha husikája iránti beteges vonzalma miatt kellett végigjárnia, vagy a Kengyeliutó gyalogkakukk üldözőjének szenvedéseire. A téma hollywoodi feldolgozásánál semmivel sem volt szürkébb ez a szovjet változat, sőt ilegtöbhször szellemesebb történetek nyújtottak a nézők igazságszomjá- ra kielégülést. A nyuszi szerencséje mindvégig hétköznapibb gyökerű volt, mint a gyalogkakukké, a gonosz farkas is emberibben volt rossz, mint amerikai „kollégái”. A nyúlvadászatban nem használt fel fondorlatos csodaszereket, nem vett be láthatatlanná tevő tablettákat, „búfelejtő-nyúlelejtő” szérumokat. Nyú'lnyúzó laboratóriumot sem épített és pokolgépet sem rejtett el a születésnapi sárgarépába. Megelégedett olyan hétköznapi kellékekkel, mint a motorkerékpár vagy a látcső. Magára öltötte a moszkvai vagányok „egyenruháját”, pipára gyújtott és hagyta, hogy balga ösztönei a biztos vég felé vigyék Moszkva utcáira, a nagycirkuszba és az olimpiai falu valamennyi stadionjába. (Mert ez a film egy kicsit városismertető jelleget is öltött az azóta szimbólummá vált Misa mackó igényét szolgálva.) Mindvégig egyértelmű volt a nyúl győzelme senki sem a farkas kudarcában kételkedett, hanem arra volt kiváncsi, miként jár pórul a gaz kalandor. Nem lankadt a nézők figyelme. Hatvan perc elteltével ugyan fölvetődött bennem a farkas iránti sajnálatnak az a rosszmájú következménye, hogy spekulálni kezdtem: „Mi lenne, ha az mégis megenné a nyuszit?!”. Rájöttem, hogy ha ezt a rossz poént várom, magam is olyan gonosz vagyok, mint a farkas. Hát, drukkoltam tovább a nyuszinak, aki akkorra már gyanúsan rokonszenvessé vált, de any- nyira, hogy egy időre még a nyúlpecsenyét is megutáltam. Újabb kérdés kezdett el bennem motoszkálni: „Mi lenne, ha a farkas egyszer úgy póruljár. hogy valóban kinyiffan?!”. Ez is rossz vicc, vallottam be, mert akkor vége az üldözésnek, amivel bizony, rosszul 'járunk. Őszinte felháborodást okozott, hogy a film végén a két szereplő kibékült egymással. Remélem, megint összevesznek, mert várjuk a folytatástl A város felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére — megyei, városi párt- és tanácsi vezetők, a szakminisztérium képviselői jelenlétében — szombaton délelőtt nyílt meg a Hatvani Galéria Magyar tájak című hatodik országos tájfestészeti biennáléja. amelyen hetvenhét művész szerepel alkotásaival. A művek kifejezik mai festészetünk sok- színű légét, ugyanakkor érzékletesen vallanak arról a kötődésről is. amely a szülőföld, a haza szépségben gazdag tájaihoz, városrészleteihez fűzi a megörökítésükre vállatkozó festőket. Ez a megállapítás csendült ki Mravik László műtörténész, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa megnyitó beszédéből is, amelyet Csiba Melinda. Olsway Endre, Kratofil Sándor és Oláh Zoltán ünnepi ének-zene műsora egészített ki. A hatodik tájfestészeti ibiennálé dijait Angeli József városi tanácselnök adta át a Megyeszékhelyünk fel- szabadulásának 40. évfordulója tiszteletére az egri Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola más szervekkel együtt az elkövetkező héten két kulturális versenyt rendez a megye középiskolákban tanulói számára. A megyei tanács művelődési osztályával, a megyei KISZ-bizottsággal, a HNF megyei bizottságával, a MÉSZÖV elnökségével és a kitüntetett művészeknek. A tárlat fődíját és aranydiplomáját a vásárhelyi Németh József Munkácsy-díjas. Érdemes Művész kapta. Második díjban és ezüstdiplomában M. Novák András. valamint az egri Nagy Ernő részesült. A harmadik díj és a bronz diploma kitüntetettjei pedig Topor András. Bazsonyi Arany, Dezső József. a miskolci Máger Ágnes, valamint a szentendrei Neuberger István. Galéria-éremmel és nívódíjjal méltányolta a lektorátus zsűrije a fiatal esztergomi Kollár György, valámint a szolnoki Meggyes László művészi teljesítményét. A megnyitón első ízben adták ki az év során legrangosabb. önálló tárlattal szereplő művésznek a Galéria-érmet és a nívódíjat. Ezt Reich Károly Kossuth- díjas. Kiváló Művész kapta, aki tavasszal életművének gazdag keresztmetszetével szerepelt a városban. Heves megyei Gorkij Nyelviskolával közösen orosz nyelvi szépkiejtési versenyre kerül sor november 29-én. csütörtökön délelőtt 10 órától az intézmény társadalom- tudományi szaktantermében. Ugyanezen a helyszínen egy nappal később, délelőtt 9 órától — a KISZ Eger városi Bizottsága közreműködésével — a ver sés prózamondók vetélkedhetnek majd. Saabé Péter Ezen nevet Mongólia 1. S. Cend-Ajus: A füleim Amikor meghallottam, hogy a tervosztály vezetőjét hirtelen kórházba vitték, megdobbant a szívem. Felfogtam, hogy azonnal cselekednem kell. Egész nap a hivatali főnökünk szobája előtt sündörögtem és öt órakor végre siker koronázta ténykedésemet: éppen abban a pillanatban ütköztem vele, mikor kilépett az irodájából. Egyik kezében akkora aktatáska, amelybe bízvást bele lehetett volna gyömöszölni egy kisebbfajta tevét, a másikban pedig egy nehéz szatyor. Megértettem: ütött az óra, hogy megkíséreljek kiigazítani egy történelmi igazságtalanságot. Lennék csak én a tervosztály vezetője, mindenki rádöbbenne, hogy a számok és tervek micsoda zsenijét mellőzték éveken keresztül! Nyomás, mondtam magamban, és sólyomként csaptam le a főnökre. — Megengedi, hogy segítsek? — kiáltottam hevesen. — No, ha nem esik nehezére ... — mosolyodott el, és szívélyesen átengedte nekem a táskát, meg a szatyrot. Amit az aktatáskában levő tevéről mondtam, abban természetesen volt némi túlzás, minthogy minden valószínűség szerint inkább tégla volt benne (akkora mennyiség, ami elég lett volna egy kisebb házikó felépítéséhez) vagy pedig egy teljes súlyzókészlet, egész kollektívánk számára. Elakadt a lélegzetem, de igyekeztem nem mutatni. Felöltöztünk és elindultunk. Odakint borzasztó hideg volt, ám én nem hajtottam le az usankám füleit, gondolván, hogy a főnököt a hivatal előtt várja a szolgálati autó. — Kár, hogy elküldtem a kocsit — mondta —, bár az is igaz, hogy a kórházba kényelmesebb buszon menni, pont a kapu előtt tesz le. — Ha megengedi — mondtam, miközben éreztem, hogy ma kedvez nekem a szerencse, az előnyös helyzetet pedig teljesen ki kell aknázni —, ha megengedi, önnel tartok. Ugyanis meg akartam látogatni a tervosztály vezetőjét... Szegénynek micsoda pechje van. — No, akkor menjünk. De miéri nem ereszti le a fülvédőjét, a végén még lefagy a füle — mosolyodott el a főnök. — Ugyan kérem, edzett vagyok, egyáltalán nem félek a hidegtől, a legnagyobb fagyban is úgy érzem magam, mint nyáron — hazudtam, és újból gratuláltam magamnak a szerencsémhez. A főnökünk köztudottan a testnevelés nagy barátja; érzékelje csak, milyen edzett vagyok. Az autóbuszmegállónál beálltunk a sorba. A füleim egy pillanat alatt csonttá fagytak. Persze, a főnök aktatáskáját és szatyrát le lehetett volna tenni a hóba, hogy leengedjem a fülvédőt, de önök is beláthatják, hogy most már nem tehettem. A füleim ezalatt úgy összefagytak. hogy azon se csodálkoztam volna, ha pengve a lábaim elé hullanak. Megrántottam a fejemet, abban reménykedve, hogy a sapka a homlokomba csúszik és egy hangyányit betakarja szerencsétlen füleimet, vagy legalábbis azt, ami még megmaradt belőlük. — Mit mond? — kérdezte a főnök. — Semmit, csak a belső gondolataimnak bólogatok — mondtam, és ismét összerán- dultam. Ez a tetves autóbusz is. ugyan mikor jön végre? Persze, megtehettem volna, hogy a főnök hasához támasztom a fejemet és ilyenformán mélyebbre húzhatnám a sapkát, ezután azonban aligha számíthatnék előléptetésre. Tűrj, bűvöltem magam, de lehetetlen volt tovább tűrnöm. A főnök mondott valamit. de én nem hallottam, mert gondolatban a füleimtől búcsúztam, amelyek any- nyi éven át becsülettel és hűségesen szolgáltak. Forgatni kezdtem a fejemet, hogy belecsavarodjak abba a kurva sapkába. — Hogyan? — kiáltott fel a főnök. — Maga talán nem ért ezzel egyet? — Én? —Igen, maga. Szóval, egyetért vagy nem ért egyet? Tulajdonképpen jó volna tudni, mit kérdezett, gondoltam. Azt azonban mégsem vallhattam be, hogy nem figyelek arra, amit mond, és azért tekergetem a nyakam, hogy a sapkát egy kicsit mélyebbre húzzam a homlokomba. — Nem, főnök elvtárs, ezzel sehogy sem tudok egyetérteni — jelentettem ki keményen, és egy görcsös mozdulattal még egyszer megkíséreltem becsavarni a fejemet a sapkába. Különben erre már nem is volt olyan nagy szükségem, minthogy már rég nem voltak füleim. — Nos, ahogy akarja — szólt szárazon a főnök —, pedig én abszolút biztos voltam benne, hogy maga képes lesz megbirkózni a tervosztály-vezetői beosztással!.. 2. Mindzsóhaj Gürszed: Hagyományok Damcsa új lakást kapott és a lakásszentelőre meghívta barátját, Dondont. Este személyesen ment érte a Skodáján. Tizenöt-húsz perc múlva a város új negyedében fékezett, egy új ház kapuja előtt. Megmutatta barátjának a lakást, aztán a dúsan megrakott asztalhoz invitálta. — Kitűnő lakás — mondta a házigazda —, csak az a baj, hogy át kell alakítani. Mi mást lehetne tenni: igy kívánják a hagyományok ... — magyarázta. — Ha tudsz, küldj három mestert. —Három mestert? — ál- mélkodott Dondon. — Csak nem egy új házat akarsz építeni? — Üj vagy nem új, egyet- mást igazítani kell rajta — sóhajtott a házigazda. — Először is két-három reteszt kell csináltatni az ajtóhoz. Másodszor: az erkélyen egy kis házikót kell összeeszkábálni, hogy legyen tyúkólunk. Éjszakára fatáblákkal szoktuk elbarrikádozni az ablakokat, tehát azokat is össze kell hozni. A folyosón meg ólat kell csinálni a kutyánknak. Az udvaron a szofnszéd kölykök nem hagynának neki békét. — A szobákban is van át- alakítanivaló — szólt közbe Damcsa felesége. — Képtelen vagyok lehunyni a szemem, ha az ágyam előtt nincs függöny. Hát igen, ilyenek a hagyományaink. Erősítsék meg a keresztgeren- dát és szereljenek föl gyűrűket a függönynek. Az alatt a három éjszaka alatt, amit az új lakásunkban töltöttem, teljesen kikészültem. Folyton felriadok, az az érzésem, hogy bámul valaki... Néhány nap múlva Damcsa új lakását egy tucat válaszfal. fatábla, tyúk- és kutyaól ékítette. — Nos, kedves asszonyom, óhajára a házat putrivá alakítottuk át. Úgyhogy én megyek — mondta nevetve az ács. — Köszönöm, hálásan köszönöm. Ha még lesz valami átalakítanivaló, majd szólok — mondta búcsúzóul az asz- szony. — Szívesen eljövök — ígérte az ács. És hamarosan tényleg újból el kellett jönnie, amikor hazaérkezett a házigazda Ulánbátorban tanuló lánya, aki meghagyta az ácsnak. hogy mindent bontson le. amit a múltkor csinált. — Mit csinálsz?! — kiáltott rá az anyja. — Lerombolod az évszázados hagyományokat! — Sebaj, anyám — nyugtatta meg a lánya. — Tanulj meg új módon élni. szokj el a válaszfalaktól és rekeszektől. Mostanában új hagyományok vannak kialakulóban. Az ulánbátori Tonsúl (Harkály) c. szatirikus lapból fordította: ZAHEMSZKY LÁSZLÓ AZ EGRI GÁRDONYI GIMNÁZIUM SZERVEZÉSÉBEN Kulturális vetélkedők — a 40. évfordulóra A „besárgult” futballista...?!
