Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-16 / 269. szám
1984. november 16., péntek ötven évvel ezelőtt halt meg Karl Paul Gottfried Linde német mérnök és egyetemi professzor, akinek úttörő hőelméleti munkássága vezetett el az ammónia-hűtőgép (a jéggyártás» kialakításához. Mint ismeretes, a hűtőgép a környezetünknél kisebb hőmérsékletet előállító, és így egyes tárgyak kis hőfokra való lehűtését szolgáló berendezés. A hűtési folyamat: hő elvonása a hűlendő tárgytól, és ennek az elvont hőnek az elszállítása, Illetve átadása a környezetnek. Ehhez hűtőközeg szükséges: ez rendszerint olyan folyadék, amely könnyen Párolog, s könnyen cseppfolyósítható. A hűtőgép két leggyakoribb fajtája a kompresszoros és az adszorpciós. Az előbbiben a hűtőközeg gőzét a kompresz- szor összesűríti, s ezáltal a gőz nyomása és hőmérséklete növekedik: az utóbbiban viszont a hűtőközeg általában két folya. dék elegye, s az alacsonyabb forráspontú folyadékot melegítéssel lehet kipárologtatni a magasabb forráspontúból. Linde 1895-ben eljárást dolgozott ki és készüléket szerkesztett levegő cseppfolyósítására. Ez a róla elnevezett gép igen kis hőmérsékletek elérésére alkalmas hűtőgép, amelyet levegő, hidrogén és más gázok csepp- folyősítására lehet felhasználni. Hazánkban például a Linde-fé- de gép segítségével állítják elő az izzólámpák töltésére használt kryptont. A Nap kél 6.50 órakor nyugszik 16.07 órakor A Hold kél 23.18 órakor nyugszik 13.26 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÖDÖN nevű kedves olvasóinkat! Valószínűleg az Eugén—Jenővel azonosítható. De lehet a latin „Edmundis” magyar megfelelője, melynek az ógermán nyelvből vett jelentése: ..pártfogó. birtokot oltalmazó”. ^[időjárás Várható időjárás ma estig: az északkeleti országrész kivételével gyakran lesz borult az ég. többfelé — főként a Du. nántúlon és az Alföld déli részén — várható eső. havas eső. néhol ónos eső, a maga. sabban fekvő területeken hó- szállingózás, kisebb havazás. A legmabasabb nappali hőmérséklet délnyugaton 5 fok körül, északkeleten 0 fok körül várható. A fenyő... A családok egyik legmeghittebb ünnepe a karácsony. Nem kis izgalommal készül erre mindenki, már jóval az ünnepek előtt. A kereskedelem is igyekszik minden tőle telhetőt elkövetni azért, hogy vásárlóinak örömöket szerezzen. Már most több üzletben ott a karácsonyi díszlet. Sőt, mint láttuk már a feldíszített fenyőfát is felállították. Ennyire korán azonban nem kellett volna. Illúzióromboló a veröfényes, bár igaz csípőssé vált novemberben. Mivel díszítünk akkor karácsonyra? Netán előkerülnek a húsvéti nyuszik...? (k.sz.e.) — AZ IDEGENFORGALOMRÓL. Peter Scharl- schmidt, az NDK-beli Jugendtourist igazgatóhelyettese szerdán az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Heves megyei Kirendeltségére látogatott, ahol szakmai kérdésekről folytatott eszmecserét, s a további munkáról, a kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt. Ezt követően Pataki Sándor kirendeltségvezetővel felkereste a megyei KlSZ-bizottsá- got is, ahol Szántó Márton titkár fogadta, s tájékoztatta a mozgalom életéről, munkájáról. — VILÁGKÉP VETÉLKEDŐ. A füzesabonyi Művelődési Központban szombaton délelőtt kilenc órakor Világkép elnevezésű munkásművelődési vetélkedőre kerül sor. Az eseményen a nagyközség szocialista brigádjai mérik össze tudásukat. — KIVÁLÓ TÁRSADALMI MUNKÁÉRT. Tenk község felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából november 14-én rendeztek megemlékező ünnepséget. Ez alkalomból a Hazafias Népfront Országos Titkársága a helyi József Attila úttörő- csapatnak a Kiváló Társadalmi Munkáért emlékplakettet adományozta, így ismerve el a fiatalok községgyarapító áldozatos munkáját. — ANKÉT. Milyen lesz a vállalat 2000-ben? Ezzel a címmel rendeznek ankétot az azonos című gazdaságpolitikai könyv szerzőjével dr. Pirityi Ottóval ma délután 2 órakor Hatvanban, az építőipari szövetkezet klub- helyiségében. — HEGYI MENTŐK TOVÁBBKÉPZÉSE. A Magyar Vöröskereszt városi Szervezete a hét közepén továbbképzést tartott a hegyi mentőknek Gyöngyösön, A résztvevők Szabó László mentőszolgálat-vezető irányításával felelevenítették mindazokat az ismereteket, amelyek munkájukhoz, a tél beálltával szükségesek. — RÉGI FEGYVERT TALÁLTAK. Tegnap Egerben, a Dobó utca 12. szám alatt egy 1895-ben gyártott Hann- licher típusú puskát találtak. A dolog külön érdekessége, hogy a fegyver egy 1919. április 7-i újságba volt becsomagolva. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 IÜ gr Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. MA ADJAK AT A GYÖNGYÖSI BIBLIOTÉKÁT Llj könyvtár régi épületben Heves megye legnagyobb alapterületű könyvtárát adják át ma Gyöngyösön. A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepség után mintegy 96 ezer kötet közül válogathatnak az olvasók. A bibliotéka a hajdani Éerences-rendház barokk épületében kapott helyet, melynek felújítására közel 8 millió forintot fordított a jubileumi évben a város tanácsa. Újdonságnak számít, hogy a gyermekrészleg is ide költözött, s megkapták a műemléki könyvtárat is. A létesítménnyel hosszú ideig megoldódnak a település ilyen jellegű gondjai. (Fotó: Szántó György) SEGÍTETTEK A DIÁKOK, A KATONÁK Befejeződött a szüret Heves megyében Az előző évekhez képest csaknem tíz nappal később befejeződött a szüret Heves megye történelmi borvidékein, az Eger környéki dombokon és a Mátra alján. A nagyüzemi gazdaságokban és a háztájiban megközelítően 11 ezer hektárról szedték le a terményt. Kocsis Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági- és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője ezzel ösz- szefüggésben elmondta, hogy az idei nyár első fele hűvös, csapadékos volt, amely kedvezőtlenül hatott a szőlő fejlődésére. Ez egyhónapos eltolódást jelentett, amely késleltette az érést. Emiatt a már megszokott szeptember végi szüret csak később, október 10-én kezdődött borvidékeinken. Október második felében a kedvező időjárás hatására előnyösen változott a helyzet. A szőlő beérett és cukorfoka elérte a 16-ot, sőt november elejére már 17— 20 fokos mustokat is szűrtek. Így is az idei termés mennyiségben és minőségben elmaradt az elmúlt évek eredményeitől. Noha, a hektáronkénti hozam kiemelkedő volt, és meghaladta az országos átlagot, ebben az évben nem kellett szükségr tárolókat igénybe venni. Egyébként a szüret mindvégig körültekintően, szervezetten haladt. Nagy segítséget nyújtott a gazdaságoknak az ifjúság és a honvédség, hiszen a megyében 20 ezer fiatal vett részt a munkában. A továbbiakban a borászokon a feladat, akik igyekeznek jó minőségű, piacképes termékeket készíteni a leszüretelt termésből. IFJÚSÁGI KLUBOT AVATTAK Jubileumi nap Csütörtökön nagyszabású jubileumi eseménysorozat színhelye volt a gyöngyösi 214. számú Ipari Szaikmun- k ás képző Intézet. Az iskola tanulói, nevelői méltóképpen emlékezlek meg az idén 650. éves mátraalji település felszabadulásának 40. évfordulójáról. Délelőtt ünnepélyes külsőségek között leplezték Ite az intézet aulájában Bóz- vári Imre határőr alhadnagynak az 1956-os ellen- forradalom mártírjának, volt diákjuknak^ valamint Nemecz Józsefnek, a gyöngyösi direktórium volt .tagjának, az iskolai KlSZ-szer- vezet névadójának az emléktábláját. Ezután megnyi. tolták a helyi politikai könyvhét eseménysorozatát. Délben pedig az újonnan felvett KISZ-tagok tettek fogadalmat, melyet Szántóné Bártfai Magdolna, a pedagógus KISZ-szervezet titkárának a megemlékezése követett a város felszabadulásának évfordulója tiszteletére. Délután a szakmunkástanuló fiatalok színes kulturális műsorára került sor. Továbbiakban az intézet idén kilencedik alkalommal arany oklevelet kapott József Attila Kollégiuma a diákok által rég várt eseménynek adott otthont. Átadták a kollégium alagsorában társadalmi összefogással létesített ifjúsági klubot. A rneg- nyitó beszédet Záprel Tamás, a gyöngyösi tanács művelődési osztályának vezetője tartotta. A rendezvénysorozat érdekessége volt, hogy a kollégium egyik diákegysége felvette a közelmúltban elhunyt Skultéti Jánosnak, a megyei párt-vb volt tagjának a nevét. A klubban egy Gyöngyöst bemutató fotókiállítást is megnyitottak, amely az intézet szakkörének munkáiból ad ízelítőt. Szombaton olvashatják Eredmények, feladatok a gabonaprogram szolgálatában A Minisztertanács a \ VI. ötéves tervidőszakra az ország mezőgazdasági nagyüzemeinek fejlesztési programot hirdetett. ( Hol tart ennek megvalósítása Heves megyében, I miként éltek az üzemek a I fejlesztési lehetőségek- & kel? Erre ad választ írá- sában Mentusz Károly lapunk 3. oldalán. Nekem tízfelé fáj és szeret a szívem Szalay Zoltán Kömlőre látogatott, ahol az apró házikóban felkereste a tízgyermekes Bartus családot. Riportja az ő életükbe enged bepillantást a 4. oldalon. I Á főszereplő: Day ka Margit Egyik legtehetségesebb, legmarkánsabb karakterű színművészünkkel — Dayka Margittal — beszélgetett Pécsi István. Közérdeklődésre számoitar- tó élményeit a 6-os oldalon olvashatják. _______________________ — FA- ÉS BÚTORIPAR t NAPOK EGERBEN. A jövő héten, csütörtökön és pénteken rendezik a megyeszékhelyen a már hagyományos fa- és bútoripari napokat. A szakmai tanácskozást a Technika Házában tartják, amelyen képviseltetik magukat többek között az Ipari-, a Külkereskedelmi-, és a Pénzügyminisztérium munkatársai is. — A NYUGDÍJASOK AJÁNLOTTÁK. A Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat nyugdíjasai nemrégiben bensőséges ünnepség keretén belül találkoztak Gyöngyösön és Egerben. A baráti találkozókon az ünnepi forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében, a munkaképes kereskedelmi dolgozó nyugdíjasok felajánlották, hogy újra a pult mögé állnak az elkövetkezendő hetekben. Elő fa a művelődési házban MÁTÓL: Friss látnivalók a Mátra Múzeumban Különös látnivalóval gazdagodott a baranyai Mar- tonfa: egy sudár fenyőfa magasodik ki a művelődési házból, amelynek tetőzete deréktájon öleli át a törzsét. Az épület átalakításakor „útban volt” a fa, ám ahelyett, hogy kivágták volna — amint ez sajnos gyakorta megtörténik — körbeépítették az idős, szép fenyőfát. Két természetszerető népművelési szakember, a napokban elhunyt Kígyós Sándor szobrászművész és Kocsis Attila építészmérnök ötlete volt a fa megmentése, ők készítették e,l az épület rekonstrukciójának a tervét is társadalmi munkában, A fenyőfa a művelődési ház új bejárati részén áll, gyökérzete a lépcsősor alatt nyugszik, a törzs számára megfelelő nyílást alakítottak ki a mennyezeten és a tetőn. Új, állandó helytörténeti kiállítással gazdagodott a gyöngyösi IVÍátro Múzeum, a kastélyépület egyik oldalszárnyának földszinti hat helyiségében, ahonnan végleges otthonába, a Vachott Sándor Városi Könyvtár kiköltözött. A megyei és központi múzeumi szervezet A Heves megyei Tűzoltóparancsnokság kezdeményezésére lapunk az elmúlt hetekben játékos vetélkedőre hívta olvasóit. A Népújság három alkalommal közölte a 10 kérdésből álló feladatot, amelyet totó formájában kellett megoldaniuk. A versengésben 75-en vettek részt, de ennél jóval többen próbálkoztak, ám ilyen-olyan szakembereinek, illetve a helyi baráti kör igyekezetével kialakított, berendezett termekben hosszabb időszak értékes gyűjtőmunkáját reprezentálják, az őskortól napjainkig. Láthatják az érdek, lődők a különböző — közöttük a Bene-vári — ásatások leleteit, bepillanthatnak a okok miatt voltak, akik az első, vagya második forduló után abbahagyták a kísérletezést. A legjobb eredményt elérőket jutalomban részesítették. Igaz, telitalálat nem volt, azonban két játékos, Ferencz József és Nyilas Kálmán 29 pontot ért el. Az ő nyereményük egyenpatai esperesség, illetve a ferences-rend és a történelmi borvidék szőlőtermelőinek sajátos életébe, megismerkedhetnek a céhes világgal, az egykoron híres gyöngyösi fazekasság szerszámaival, remekeivel. Képet kapnak a látogatók a kuruc korról. a 48-as szabadság- harc idejéről, az 1918—19-es eseményekről, s természetesen legutóbbi négy évtizedünk sok-sok változásáról, a város szembetűnő fejlődéséről — fotókból, rajzokból. illetve beszédes dokumentumokból. 7 ként 400 forintos vásárlási utalvány. Nyolcán értek el 28 találatot, akik közül négyet sorsoltak ki. A szerencsés nyertesek. — Rúzsom Antal, Orosz István, Popre Gábor és Pólyák Pálné — 300 forintos utalványt kaptak. A nyerteseknek ezúton mi is gratulálunk. Kiosztották a tűzvédelmi totó díjait NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1 . 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőénél. Index: 20062 Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.