Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-17 / 270. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESULJETEKI Losonczi Pál utazása XXXV. évfolyam, 210. szám ÁRA: 1984. november 11., szombat 1,80 FORINT az indonéz államfőnél Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnöke pénteken elbúcsúzott vendéglátójától, Suharto elnöktől, és Dzsa- kartától, Indonézia fővárosától. A magyar vendég pénteken reggel búcsúlátogatást tett az indonéz államfőnél a Merdeka-palotában. Innen Suharto elnök és felesége társaságában a repülőtérre hajtatott. Az ünnepélyes búcsúztatás — díszegységek tisztelgése, 21 ágyúlövés — után az Elnöki Tanács elnöke az indonéz kormány ikülöngépén Dzsogdzsakartá- ba repült, hogy megtekintse a világon egyedülálló buddhista szentélyt, Borobudurt. A magyar államfő és kísérete innen folytatta útját kelet felé, Báli szigetére, hogy az indonéz gazdaság és kultúra újabb arculatát ismerje meg a sziget kormányzójának meghívására. A kormány és a SZOT ülése Sajtótájékoztató az európai kulturális fórumról Kockáztatók Az utóbbi időben jó néhányszor értesülhettünk tragikus végű hegymászóexpedíciókról. Két magyar alpinista is elhunyt nemrégiben. Az egyiket a Himalája hógörgetege temette maga alá. A másikat a szíve hagyta cserben a Ki- limanjáró csúcsai között: ugyanis többre taksálta fizikai erejét, felkészültségét a valóságosnál. Az eseteket követően — a laikusok között — gyakran elhangzott a kérdés: van-e értelme hazánkban ennek a sportágnak? A kételkedők között nem egy olyan akadt, aki az élet más területén ugyancsak kockázatos vállalkozásba fogott. Ilyen például az a kisvendéglős is, aki szerződéses üzletet bérel. Nagy terveket szövögetve, milliós hasznokat remélve látott munkához. Az első időkben gazdag volt az étlap kínálata, kitűnő specialitásokkal, nagyszerű szakácskölteményekkel. A nyereség azonban a vártnál jóval kevesebbnek bizonyult. Néhány hónap elteltével a törzsvendégek már észrevették, hogy az adagok „összementek.” A nagy pénzről álmodozó főnöknek a kapzsiság lett a veszte. Egyre több vendége fordított neki hátat, s immáron a szerződés felbontásának gondolatával foglalkozik. A fiatal családapa — mellesleg diplomás mérnök — minden szabad idejét a „lakásbeugró” előteremtésére szentelte. Munkaidő után következett a gmk, hét végén maszek kőműves mellett segédkezett, s gimnazistákat is korrepetált matematikából. Minden alkalmat megragadott boldogulása érdekében. Esténként fáradtan zuhant az ágyba, s reggel kezdődött elölről a hajsza. Mígnem egyszer fizikai és idegi fáradtságra panaszkodott, s az orvosok tanácsára takarékra fogta az embertelen tempót. A példák minden bizonnyal azt sugallják, hogy még a hétköznapok során sem érdemes kockáztatni. Pedig szó sincs erről. Csupán ésszerű célokat, megmászható csúcsokat kell kitűzni. Ehhez pedig megfelelően kell értékelni a körülményeket, képességeinket, mert ha csupán a tisztességes jövedelmmel is megelégszik a vendéglős, aligha számíthat kudarcra. Ha a mérnök nem törekszik erejét meghaladó feladatok elvégzésére, most nem kellene még a szokásosnál is jobban vigyáznia egészségére, ö talán hosz- szabb távon anyagilag sem járt volna rosszabbul, ha már a kezdet kezdetétől jobban osztja be erejét. Talán az a hegymászó még most is élne, ha tisztázza teherbíró képességét, persze, az is igaz, hogy vakmerőség nélkül nincs kirobbanó siker. Csapón az a kérdés, hogy milyen árat kell azért fizetni! Homa János A Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsának képviselői pénteken Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének, Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének, és Méhes Lajosnak, a SZOT főtitkárának vezetésével megbeszélést tartottak a Parlamentben. A megbeszélés résztvevői áttekintették a legutóbbi találkozón született megállapodások és a közösen kijelölt Gyöngyösön A 650 esztendős város fel- szabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendeztek tegnap délután Gyöngyösön díszünnepséget, amely egyben a jubileumi esemény- sorozat befejezését is jelentette. Első programként a kora délutáni órákban a szovjet hősök emlékművénél koszorúzásra' került sor. A városi pártbizottság nevében Kónya Lajos első titkár és Szekszius Mihály titkár, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok képviseletében tanács részéről dr. Tir Dezső Nyikolaj Alekszandrovics Bebet alezredes, a városi tanácselnök, Nagy József párttitkár, a fegyveres testületektől Kerékgyártó Béla vezérőrnagy, magasabb egység parancsnoka, dr. Jónás Pál, a városi rendőrkapitányság vezetője, Bokros István, a városi munkásőrség parancsnoka helyezték el a kegyelet virágait a város tömegszervezeti vezetőivel együtt. A Mátra Művelődési Központban sorra került díszünnepségen a magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után Kónya Lajos megnyitójában köszöntötte a megjelenteket, köztük Bprta Alajost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának első titkárát, Szabó Istvánt, a megyei tanács párttitkárát, Baljaszinszkij Izjaszlov Genvihavicsot, a Szovjetunió debreceni főkonzulját, valamint a városi párt- bizottság, a városi tanács végrehajtó bizottságának Finn szakszervezeti delegáció Egerben A Szakszervezetek Országos Tanácsa meghívására hazánkba érkezett a Finn Szakszervezeti Szövetség — SAK — központi iskolájának rektora és három tanára. Északi testvéreink Pertti Pit- künen rektor vezetésével tegnap a megyeszékhelyre látogattak. A delegációt Lévai Ferenc, az SZMT titkára fogadta, s röviden tájékoztatta vendégeinket szőkébb hazánk társadalmi, történelmi múltjáról és nevezetességeiről, szót ejtve a szakszervezeti mozgalomról. feladatok végrehajtásának helyzetét. A kormány és a szakszervezetek képviselői vélemény- cserét folytattak az 1985. évi népgazdasági terv előkészítésével összefüggő kérdésekről. A tanácskozás napirendjén szerepeltek a jövő évi nép- gazdasági terv életszínvonalpolitikai elgondolásai is. A tanácskozás résztvevői megállapodtak, hogy az idei tagjait, a város tömegszervezeteinek és fegyveres tes- tületeink vezetőit. Barta Alajos beszédében kitért a fejlődés útját járó város szűkebb hazánkban betöltött szerepére. Történelmi visszapillantást adott, méltatta azokat a dicső harcokat, amelyek során szovjet katonák segítségével felszabadult hazánk. Utalt pártunk közelgő kongresszusára is, sikereket kívánva az elkövetkező időszak feladatainak végrehajtásához. Az ünnepségen dr. Tir Dezső tanácselnök kiváló társadalmi munkát végző üzemeknek adott át okleveleket, illetve emlékplaket* teket. A rendezvény a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének műsorával ért véget. Füzesabonyban 1944. november 17-én a Szovjet Távirati Iroda az alábbi jelentést tette közzé: „Magyarországon csapataink harcban elfoglalták Füzesabony várost és a vasúti csomópontot. Ez a város Budapest—Miskolc főútvonalon fekszik, és az ellenfél védelmének fontos támaszpontja." Negyven esztendő telt el azóta, hogy Füzesabony felszabadult. A kezdetet jelentette — a pusztulásokon túljutva —, hogy a község mihamarabb lábra állt, megindult a fejlődés útján. Az újabb születésnapját ünneplő Füzesabony társadalmi „portréja” gazdag, kiegyensúlyozott, bizakodó jövőt mutat. Ünnepi köntöst öltött az évfordulóra a nagyAmely egyébként sem ismeretlen vendégeink előtt, hiszen, amint a csoport vezetőjétől Pertti Pitkänen rektortól megtudtuk, a finn— magyar szakszervezeti kapcsolatok több évtizedes múltra tekintenek vissza. terv teljesítésének ismeretében ismét megvitatják és egyeztetik az 1985. évi feladatok végrehajtásával ösz- szefüggő közös tennivalókat. A kormány és a szakszervezetek vezetői elismeréssel üdvözölték a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére a dolgozó kollektívák kezdeményezésére kibontakozott széles körű munkaversenyt. község. Tegnap délután 4 órakor a helyi művelődési központban került sor az ünnepélyes, nyilvános pártbizottsági és tanácsülésre. A magyar és'a szovjet Himnusz elhangzása után dr. Bocsi József tanácselnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Kovács Sándornét, a megyei tanács elnökhelyettesét, és Vass Józsefet, a megyei pártbizottság munkatársát. Ezt követően Antal Lajos, az MSZMP városi jogú nagyközségi bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet: hosszú, fáradtságos az elvégzett munka — mondta —, felsorolása is csak jelzi az erőfeszítéseket. A villamosítás, az út, a járda, bölcsőde, óvodák, iskolák, középiskola, az egészségügy fejlődése. 1945 előtt egy orvosa volt a községnek, ma négy körzet látja el a rászorultakat. Az 1945 előtti szatócsüzlet helyett ma több mint 7000 négyzetméter alapterületű üzleteink vannak. Bízunk benne, hogy megépül a két községrészt összekapcsoló vasúti aluljáró, s egyre bővülő, korszerűsödő iskoláinkban készülhetnek gyermekeink az életre. hivatásra. A testületi ülés résztvevői ezután csatlakoztak a KISZ- esek fáklyás felvonulásához, mely a szovjet hősi emlékműhöz vezetett. Itt a fiatalok hála tüzet gyújtottak, s a párt-, tanácsi vezetők után a tömegszervezetek, gazdasági egységek képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Az eseményen ott voltak a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok képviselői, akik szintén elhelyezték koszorúikat az emlékműnél. A koszorúzást követően a fiatalok kultúrműsorára került sor. A délelőtt folyamán a küldöttség ellátogatott a VILATI egri gyáregységébe, ahol beszélgetést folytattak a gyár vezetőivel és szak- szervezeti aktivistákkal. Az egri program az esti órákban a bormúzeum látogatásával ért véget. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet kulturális fórumának szakértői értekezletét november 21. és december 5. között rendezik meg Budapesten, a Hilton Szállóban. A fórum végrehajtó titkárságnak vezetője, Hermann József akaDr. Köpf Lász lőné, a KISZ Központi Bizottságának titkára látogatott pénteken Heves megyébe. Programja Gyöngyösön kezdődött, ahol a városi KISZ- bizottságon először arról hallgatott meg tájékoztatót, hogyan étnek megyénkben, illetve a 650 éves városban az értelmiségi fiatalok. A gondokról, problémákról, az eddig elvégzettekről, illetve a lehetőségekről többek közt Sós Tamás megyei első titkár, Szántó Márton megyei titkár és Nagy József Gyöngyös városi KISZ-titkár szólt. A beszélgetésen megjelent Vass József, a megyei párt- bizottság munkatársa is. A vendég ezt követően a Mátra Művelődési Központot kereste fel, ahol megismerkedett az intézmény munkatársainak a 30 éven Szekcióülésekkel folytatódott pénteken az általános művelődési központok vezetőinek III. országos konferenciája. Gyöngyösön és Gyön- gyöstarjánban a könyvtári óra és a sportintegráció volt a téma. Akik Mezötár- kányt választották, az első és második osztályosok életét ismerhették meg. Besenyőtelken a film szerepét elemezték, míg Poroszlón a napközis művelődés szerepelt a programban. Olvasáspedagógiai kísérletről számoltak be Sarudon, az al- debröi, feldebrői és kápolnai csoportban pedig az új intézményekben történő honismereti munka volt az előadások és az azt követő beszélgetések tárgya. A résztvevők egy része az egri 6. számú Általános Iskolát választotta, ahol a lakótelepi közművelődés lehetőségeit vitatták meg. A szekció tagjai először Békési Józsefet, Egjer város Tanácsának általános elnökhelyettesét hallgatták meg, aki a megyeszékhely múltjával, jelenével ismertette meg az érdeklődőket, s egyebek között azt is elmondta, hogy a VI. ötéves tervben négy új általános iskola épült itt, a közművelődési intézményhálózat azonban nem gyarapodott ilyen gyorsan. Ezt követően dr. Kovács János, az általános iskola igazgatója tájékoztatta az érdeklődőket intézményének tevékenységéről. így például arról is, hogy a tanulók démikus, pénteken sajtótájékoztatón ismertette az előkészületeket a nemzetközi sajtóklubban. Többek között elmondta: a szakértői értekezlet fő feladata a jövő évi fórum elő(Folytatás a 2. oldalon.) aluliakat érintő tevékenységével. Délután a megyeszékhelyen az egri Ifjúsági Házat tekintette meg a KISZ KB titkára. Fridél Lajossal, a két éve megnyílt létesítmény vezetőjével — pedig arról váltott szót, mennyire sikerült vonzóvá tenni a különböző nívós rendezvényeket a diákváros kisebb s nagyobb lakói számára. Ehelyütt került sor — Hegyi Jánosnak, a városi párt- bizottság munkatársának részvételével — arra a beszélgetésre is, mely alkal - mával Farkas József, a KISZ megyei titkára mondotta el a tapasztalatokat a felsőfokú végzettségű pályakezdők lehetőségeiről. Dr. Köpf Lászlóné látogatása a megyei KISZ-bi- zottságon zárult. számára egész napos programokat szerveznek a 24 tantermes épületben. A hasznosabb időtöltés érdekében túlléptek a hagyományos napközis formán és 22 klubot is alakítottak, ahol a gyerekek érdeklődési körének megfelelő szakköri munka zajlik. Hetente kétszer ifjúsági filmeket vetítenek, s kiállításokat is szép számmal rendeztek már eddig is. Rendszeres a kapcsolatuk a közművelődési intézményekkel, amelyek hasznos programokat biztosítanak a diákoknak. A nagyméretű földszinti aula alkalmas felnőttnevelési célokra is. A kicsinyeket a hét végi játszóházakba elkísérő szülők gyakran vehetnek részt előadásokon, vagy másféle rendezvényeken. Bógyi Kálmán, a megyei tanács művelődési osztályának főmunkatársa egyebek mellett azt is megemlítette, hogy az ilyen iskolák előnye: a pedagógusok a tanulókon keresztül jó kapcsolatot alakíthatnak ki a szülőkkel. Majd Bokor Béla, a pécsi Megyei Művelődési Központ igazgatója elemezte a lakótelepi kulturális munka lehetőségeit, többek között azt hangsúlyozva, hogy erre a pedagógusokat tudatosan kell felkészíteni. Ezután a szekció tagjai többek között megtekintették a napközis klubok foglalkozásait, majd a Családok tornacipőben elnevezésű vetélkedőre voltak hivatalosak. Felszabadulási ünnepségek (Fotó: Perl Márton) Hogyan élnek a fiatal értelmiségiek? Dr. Köpf Lászlóné látogatása Heves megyében Folytatódott az általános művelődési központok vezetőinek konferenciája A lakótelepi közművelődés lehetőségei