Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-02 / 231. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. október 2., kedd » Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT V J Egri kislányok — a Mese bábcsoport tagjai— a stúdió­ban. Málészájú Gyurka című előadásukat vasárnap a Ját- szünk bábszínházát! sorozatban sugározta a televízió Főszerepben: a gondolatok Az utóbbi hónapok leg­sikeresebb televíziós vállal­kozása volt Székely János Caligula helytartója című drámájának képernyőre komponálása, illetve bemu­tatása. A stáb tagjai — Eszter, gályos Károly rendező irá­nyításával — vették a lapot, s arra törekedtek, hogy a rendkívül értékes . alapmű úgyszólván valamennyi eré­nyét felvillantsák. Méghozzá minden hatáskeltő, vala­mennyi teátrális mozzanat kiiktatásával, száműzésével. Ráéreztek a legfontosabb­ra, arra hogy a megnyerő egyéniségű szerző — ezt a róla készített portréfilm is igazolta — nem a hagyo­mányos, a cselekményes, a konfliktusokkal tűzdelt, ha­nem a gondolati hangoltságú színpadi megnyilatkozás szolgálatába szegődött, még­hozzá egyéni ízekben bő­velkedő tehetséggel felvér­tezve, tisztes küldetéstudat­tól sarkallva. Ettől a nemes indulattól vezérelve kutatta —ezt teszi ma is — a his­tória olyan fordulóit, ame­lyek alkalmasak arra, hogy feldolgozásukkal a mának és a holnapnak is üzenjen. Nem véletlenül szerzett filozófia szakos tanári dip­lomát. Nála nem elsősorban a szenvedélyek csapnak össze, hanem az eszmék, az etikai nézőpontok csatáz­nak. Többek között azért, hogy meggyőző, minden szempontból hiteles érve­ket sorakoztasson fel a hu­mánum védelmére. Erre utal Barakiás főpap és a római Pettronius mind­végig izgalmas, szellemes szópárbaja, amely örök, de folyvást ismétlendő igazsá­got hangsúlyoz, azt, hogy az egyéniség jogait semmibe­vevő, a népek igazságos kí­vánalmait félresöprő zsar­nokság csak ideig-óráig reg­nálhat. Próbára teheti so­kak emberségét, ám a leg- igazabbak — persze nem kis vívódás révén — megőriz­hetik benső békéjüket, er­kölcsi tartásukat. A mondandó a két főalak izgalmas „csatározásában” összpontosul, tálán ezért formálódtak vérszegényebb­re, halványabbra — ez a gyakorlat egyébként Né­meth Lászlónál is fellelhető — a mellékfigurák. A két­ségtelen hiányosság még­sem zavart bennünket, mert a kitűnő színészek gazdag eszköztárukból kiegészítet­ték a jellemrajzot. Minden művész — a kife­jezésben nincs semmiféle túlzás — a tőle telhető maximumot nyújtotta. Kü­lönösképp remekelt a va­rázslatos adottságokban bő­velkedő, a mindig markáns karakterű Gálffi László (Petronius) és az a Sinkó László, aki Barakiást utá­nozhatatlan árnyaltsággal jelenítette meg. Mindketten az író alkotótársaivá nőt­tek. Jeleskedtek e téren kol­legáik is, megajándékozva minket egy emlékezetes produkció maradandó, s bennünk tovább munkálkodó élményeivel... Az Operaház megnyitása A százéves Opera újra megnyílt, kifényesítve, meg­fiatalítva. A munka főépí­tésze, Siklós Mária azt nyi­latkozta, hogy az épület huszonöt évig minden bi­zonnyal helyt fog állni; le­het az is, hogy ötvenig be fogja tölteni nemes hivatá­sát. Az ünnepi újranyitás per­ceit, óráit végigélve elgon­dolkozhattunk azon, miért is tartottuk jónak azt a mű­sort, amit Erkel, Bartók, Kodály műveiből állítottak össze. Lehetett volna ennél egyöntetűbb, modernebb, mai fülnek megszokottabbat is valami mást egybehan­golni? Más hangnemű a Bánk bán második felvonása, mint a Psalmus Hungaricus. S valahogy mégis ugyanarról, talán ugyanazzal a lélekkel is szólal meg. Ráadásul éne­keseink, zenészeink, karmes­tereink színe-java vonult itt fel. És mégsem ezeket az is­mert zenei élményeket fo­gadtuk be most elsősorban a rácsodálkozás, az eleven­ség és az elevenítő szeretet melegével. Az épületet, aho­gyan azt a zene mellé a kép bemutatta. A készülék előtt ülve is Ybl Miklóst ünnepeltük. Mert a rene­szánsz felélesztésével túl­lépett a romantikán, a ren­det, a gondolatot, érzelmi fegyelmet, az emberi mér­téktartást téve meg az al­kotás gerincének. Ez az épü­let nem az aranyozástól, az itt-ott hivalkodó ornamenti­kától, a Lotz Károly, a Szé­kely Bertalan, a Than Mór által festett alkotásoktól olyan ünnepélyes. Az ará­nyok alakulnak össze her­vadhatatlan erénnyé. Aho­gyan ezek a formák, ezek a méltóságteljes terek és zártságok röptetik a szemet és csalják a tekintetet a magasba. Mondanánk, hogy a szférába. Ahol még emlé­kezetünkben a nemrég el­hunyt Ferencsik János kar­mesteri pálcája mozog, ahol meg kell, lehet feledkezni az elmúló időről, ahol már csak a hangzatosnak van igazi értelmük. Ebben az épületben ezt a magasabb rendű és érté­kű akarást és eredményt, az alkotás pátoszát és vigaszát kell látnunk és szeretnünk. Farkas András VI. nemzetközi kisplasztikái kiállítás Vilt Tibor szobrai A műhely szerepét tölti be az a jó hagyomány, hogy kamaratárlaton mu­tatják be tanulságul egy- egy jelentős magyar szob­rász életművét a triennélé nyitányaként külföldi tö­rekvésekkel egybevetve, s természetesen az egész vi­lágnak szóló üzenetként. Ilyen mérték ma Vilt Tibor — a leleményt, a bátor kez­deményezést, a felkészültsé­get tekintve. Az ő nyelve a szobrászat, hiánytalanul is­meri szókincsét és gramma­tikáját, sőt gyarapítja. Így alakul az a vonzó ered­mény, hogy művészete olyan előőrs, olyan új érték, me­lyet sokan most közelítenek meg az egyes égtájakon, öt ismerve vagy tőle függetle­nül, hiszen szobrai a világ új szellemi önarcképét je­lentik. Innen a találkozások sora, de úgy, hogy az első felderitők csoportjában tár­ta fel a helyes irányt. Eh­hez csatlakozik értékrendje, mely a szakmai felkészült­séget tekintve: hiánytalan. Vilt Tibor a szobrászat egyik új világnyelve, — az osztrák Erwin Wurm, a ku­bai Juan Ricardo Amaya, a svájci Georges Jaquier is ezen a nyomvonalon halad, — vele kapcsolatban és tő­le függetlenül, hiszen amit Vilt Tibor kisplasztikáival érint, az a világ jelen ál­lapota. Egyetemesen az. 1905-ben született Buda­pesten, 1925-től kiállító mű­vész. Először a neoklasszi­cizmus tisztázott zártsága hatott rá, később ezt a szobrászati alaphangot mé­lyen átfűtött expresszioniz- mussal fokozta mindig új hatásokra és szellemi tér­hódításokra törekedve. Így a Ketrec Camus Közönyé­nek szobrászi testvére. Min­den műve kezdeményezés, minden szobra valamilyen új lehetőség nyitánya. Ez sugárzik a Háborúból, ez jellemzi Madách portréját, a székesfehérvári Dorottya portrét, és a tiszalöki vízi­erőmű Genius alakját, a Dél-pesti Kórház előtt fel­avatott Laokoonját. Munká- csy-díjas, Kiváló Művész volt. 1966-ban Párizsban mázzá elsőként Vilt, később Schaár Erzsébet fő motí­vuma lesz. A Kakas a hol­nap energiáit hirdeti meg­nyúlt alakjával, nemcsak a szája, minden tagja rikolt. A Fekvő nő áttekinthető hálózat, a gondolat és az élet tisztázott labirintusa. Mivel minden szobra rend­szer, ezért a látvány rejtvé­nye soha nem megoldhatat­lan. A Közöny című szob­rát 1952-ben mintázta, ez is Camus művének szuggesz- tív szobrászi műfordítása, ugyanúgy világot tár fel, mint a francia regény. A Szorongás csontvázra vetkő­ző figurája körkörös áll­ványzatával szintén egy ál­lapot szobrászi jele, mint a Kentaur halála, amely el­hagyva a mitológia terepét, mindenki önarcképét vil­lantja fel. Ezen organikus fogalma­zásai mellett szerephez jut a szerkezetté átalakított geo­metrikus formarend. Annak egyik töredéke, a Tüske, az élet egyik részletére utal. Az Ülő alak és a Satu ha­sonlóan a Madonnához szin­tén felszínre hoz valami lé­nyeges mozzanatot az em­ber rejtett valóságából. Az Orfeusz lanttal 1965-ben ke­letkezett; sűrített integráció­ja életműve egyik jelentős alkotása. Egyáltalán az egész itt látható Vilt-kol- lekció a világ új kisplaszti­kái termésének hátterével az európai szobrászat egyik kezdeményező mesterének mutatja, aki a jövőben is mérleget, haladási irányt jelez az új szobrászatnak. Losonci Miklós A kentaur halála mutatkozott be, — gyűjte­ményes anyaggal szerepelt az 1968-as velencei bienná- lén. Mostani kamaratárlatán huszonöt kisplasztikája sze­repel az 1944—68 közötti korszakából, mely különös állomása művészetének. Mi jellemzi ezen időszak tö­rekvéseit? Mindenekelőtt az együttérzés. Ez nyilvánul meg a Bohóc gitárral csap- zottan is fenséges alakjá­ban, mely zaklatottságával egyetemben maga a rend. A Búcsú integető embert jelez, másik kezével szé­ket fog. A szék humánus attribútum, 1947-ben alkal­II/l. A pince megtelt. Még a kazántetőn is literes Kőbá­nyaiak tornyosodtak — összesen húsz üveg. Kövi- dinkából nyolc, barackból négy flaska várta a szom­jas torkokat. A rokonság és a munkatársak keményebb felét hétvégére toborozta össze Nyű Rezső, a 6-os szá­mú MÉH-telep vezetője. A házat is jószerivel velük húzatta fel pár éve a Tün­dérszikla tövében. A hátsó kerítés bebetonozására már nem futotta az erejükből. Nem a cement hiányzott, az jócskán maradt a nagy munkából, s jutott is belőle a járda, a kocsifeljáró. a pergola lebetonozására. A kerítésügyet nem le­hetett tovább halogatni. Nyű úr tűrhetetlennek tartotta ezt a hátsó fás, köves, bok­ros. ellenőrizhetetlen macs­ka- és ebfolyosót, meg sze­rette is a tiszta, s oly igénytelen betont. Legszí­vesebben az egész kertet szürke betontengerré vál­toztatta volna. „Bocika jutalmat kap novemberben, Pisti örül az ingyen piának, a sógornak meg majd visszadolgozom’' — tisztázta magában a jól bevált brigádösszetételt Nyű úr. Bocika, a bikányi Bocsó Sándor hűséges. bekopta­tott lábtörlő, és ha kell. sziklát is morzsol. Pisi. azaz GRABÓCZ GABOR: MA m- f •• •• Ko kövön nem marad Pisti is régi MÉH-es segéd­munkás, és még régebbi al­koholista. Innen a beceneve: gyakorta bevizel. Ha vendég­dolgozni megy, csak ennyit motyog felfogadójának: .,Én elalszom a cementen...” A sógor meg sörtüzeléssel jól bírja, nem egykönnyen ful­lad lé. A sóder feketefuvart a szomszéd rendelte meg. Szombat reggel Bocika csöngetett elsőnek, aztán a sógor hahózott át a páncél­vaskapun. Pisinek még jó­darabig nyomát sem látták. A bemelegítő felesek után Nyű úr kiadta a parancsot: — Mindent kiirtani! Fa, bokor, szikla nem maradhat! Az öklömnyi köveket majd a betonba keverjük! És csattogni kezdett a fej­sze, csákány, kapa. Irtani- valóban nem volt hiány. Végtére egy zöldellő termé­szetes kerítéssel kellett le­számolniuk. A Nap égi pá­lyáján való emelkedésével nőtt a sörfogyasztás, vele meg a bősz erő. A zsengébb kőrisfákat egy mozdulatra csavar intőt ta ki Boci ka ré­mes fújtatások közepette. A meredező, földes gyökerek közt még a járataikból ki­forgatott, menekülő giliszták is összegabalyodtak ijedtük­ben. — Füstszünet! — csillog­tatta meg Nyű úr kátrány- fényű hangját. Az ásó-, kapanyél koppa- násával egy időben tompa puffanás és halk nyöszörgés szűrődött föl a kert aljából. Pisi érkezett meg a keríté­sen át. Miután a csöngőt hiába nyomta, kiabálni meg már nem tudott, úgy döntött, a kerítésen át veszi be a házat. Szerencsére nem esett nagyot. — Megjöttem, Főnök — vigyorgott öröklila képével Nyű úr rökönyödött arcába. Egy feles meg egy sör nyo­mán visszatért belé az élet. Nyű úr csikkét gyűrögetve már kis ideje keményen fixírozta a telekhatáron lombosodó, üde tölgyet, mi­kor hátrabotorkált a kiegé­szült triász. — Na sógor, kikapod-e ezt a venyigét? — pöccintette Sophianae-csutkáját Nyű úr a barna kérgű fa lábához. Bocika a kihívást automa­tikusan magára vette, nyom­ban gyűrkőzni és fújtatni kezdett: — Kirántom én, mint nagyapám odvas szemfogát a töröcskei kovács.. ■! A bodros levelek másfél óra múlva egy tömegben puffantak a földön ágastul, törzsestül a triász mámoros éljenzésétől kísérve. — Sört! — üvöltött Nyű úr, és alkarjával egy huzin- tással leseperte homlokáról a sós cseppeket. — Pisikém, te majd csak ebéd után — böffentett lecuppantva szájá­ról az üveget a nyakalókra liftező ádámcsutkával sandí­tó fiúra. Pisi besomfordált a mé­lyülő árokba, s engedelme­sen kapargatni kezdte a kö­veket. Ahogy haladtak lefelé, egy­re több volt a kő. „Affene...! A redves. ..! Hogy az a. ..! A joó.— a hasonló szó­csonkok spriccentek az egy­re. forrósodó levegőbe. — Ez a dög rikoltozott hát minden hajnalban?! — lökött félre lapátjával Nyű úr egy csupasz, kék hasú rigófiókát. — Most lármáz­zatok, há-háá...! (Folytatjuk) Hatvani Galéria-naptár Jordan Kiszjov grafikái — Kiss András hegedüestje — Festmények, metszett üvegek — „Színlelni boldog szeretőt” A Hatvani Galériában jö­vő hét végéig tekinthetik meg az érdeklődők két fia­tal , művész. Marosvári György festő és Gulácsy- Horváth Zsolt szobrász kö­zös kiállítását, amely eddig is igen sok nézőt vonzott. Október 11-én viszont az emeleti teremben. már újabb tárlat nyílik a bol­gár barátsági hetek Heves megyei eseményeinek kere­tében. A szófiai Jordán Kisz­jov grafikai munkáiból, raj­zaiból. állítanak kii csaknem negyven alkotást. Az ünne­pélyes megnyitó délután 5 órakor lesz. s a művész munkásságát a budapesti .. bolgár nagykövetség attasé­ja méltatja majd. Lesz még a Galériának to­vábbi két vendégkiállítója is e hónapiban. Tizenkilence­dikén, pénteken este fél 7 órakor Lakatos István Jó­zsef Attila-díjas költő nyitja meg Galambos Tamás fes­tőművész és a parádiak egyik kitűnő üvegművese, Szakács Miklós közös tárla­tát. A galéria ízlésformáló munkája szempontjából nagy fontosságú az ötödik eszten­deje működő képzőmű vés ae­ti szabadegyetem, amely ok­tóber 15-én este 6 órakor két esztendőre szóló újabb műsorral jelentkezik. Címe: Magyar műhelyek. Az első előadás témája ennek meg­felelően „Hollósy Simon és a nagybányai iskola". Elő­adó dr. Losonci Miklós mű­történész. Folytatódnak továbbá a népszerű pódiumestek, a ga­léria emeleti termében. Ok­tóber 19-é,n este 7 órakor Kiss András hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola tanára ad koncertet klasszikus szerzők népszerű műveiből. Zongo­rakísérője * Lugossi Anna lesz. A galériabusz október 20-án. szombaton délután 2 órakor indul újabb útjára. Utasai Budapest felé veszik az irányt, ahol megtekintik a Vigadó Galéria legújabb kiállításait, valamint az újjá­épített Operaházat, este pe­dig a Radnóti Színpad „Szín­lelni boldog szeretőt” című darabját tekintik meg. amelynek szerepeit Tarján Györgyi, Somhegyi György és Miskolczi Miklós alakít­ják. Szorongás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom