Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-30 / 255. szám
1984. október 30., kedd Tíz évvel ezelőtt halt meg Harangozó Gyula magántáricos, koreográfus, Kossuth-dljas balett- mester, balettigazgató, a magyar balettművészet egyik legjelentősebb egyénisége. Diák korában statisztaként került az Operaházhoz. Az 1928—29-es évadtól 1936-ig magántáncos volt. Csaknem minden repertoáron levő darabban szerepelt, s így alkalma nyílt a különböző stílusok és alkotói módszerek tanulmányozására. Első koreográfiáját még 1935-ben készítette Az ember tragédiája szegedi szabadtéri bemutatójához. Az Állami Operaházban a következő évben mutatták be önálló koreográfiáját, a Csárdajelenetet Hu- bay Jenő zenéjével), amely sikeres kísérlet volt a nemzeti balett kialakítására. 1937-ben balettmesterré nevezték ki, s később Nádasdy Ferenccel együtt dolgozott. Művészi fejlődésének jelentős állomása volt 1953-ban Delibes Coppéliája és 1956-ban A csodálatos mandarin korszerű, táncos újrafogalmazása. Mér, egy önálló új alkotással jelentkezett, a Ludas Matyival; később néhány korábbi művét újította fel, illetve dolgozta át. A Nap kél: 6.25 órakor, nyugszik: 16.39 órakor. A Hold kél: 13.99 órakor, nyugszik: 21.15 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALFONZ nevű kedves olvasóinkat! Jelentése az ónémet „adal” vagy a mai német „edel” szó után: „nemes, nagyon buzgó”. Várható időjárás ma estig: keleten is fokozatosan csökken a felhőzet, eső már nem várható. A köd a déli órákra az ország nagy részén feloszlik. Mérsékelt légmozgás lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a tartósan felhős, ködös helyeken 10, máshol 15 fok körül válószínü. Mai fiatalok — Papa! Elvihetem ma este a kocsidat? — Mondd csak kisfiam, szerinted mire valók a lábaid? — Az egyik — hogy lenyomjam vele a féket, a másik — hogy gázt adjak! Si NYUGDÍJASOKNAK. A nyugdíjasok szabadegyetemének következő foglalkozását október 31-én délután 2 órakor tartják Egerben, a Líceum épületében. A logikai műveletek jelentősége a továbbképzésben és az önképzésben címmel Juhász Tamásné dr. főiskolai docens tart előadást. FIATALOK SZÓLTAK. A Metalloglobus Vállalat az elmúlt hét végén tartotta meg az Apci Qualitál Gyárban az ifjúsági parlamentjét. A helyi küldötteken kívül a találkozón részt vettek a budapesti, a tarnaszent- miklósi, valamint a győri telep fiataljai is. A tanácskozáson élénk vita alakult ki és számos határozat született az ifjúságot érintő kérdésekben. SABIN-OLTÁS. A Heves megyei KÖJÁL értesíti a szülőket, hogy gyermekbénulás elleni védőoltásban részesülnek október 29. és november 3. között azok a gyerekek, akik 1981. július 1. és 1984. június 30-a között születtek. A kiküldött értesítésen megjelölt időben és helyen kell az oltásra jelentkezni. KÉSŐBB. Az egri vár baráti köre az október 30-ra meghirdetett közgyűlését egy későbbi időpontban tartja meg. Í3. A SÁRHEGY TITKAI. A gyöngyösi Mátra Múzeumban tegnap nyílt az a kiállítás, amely a Sárhegy érdekességeit mutatja be. Mint ismeretes szakemberek évekig tartó munkája tárta föl azokat az egyedülálló növényegyütteseket, amelyeket most tárlat formájában mutatnak be. Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. í?. SZOBORKIÁLLÍTÁS. A Helyőrségi Művelődési Otthon szervezésében Vasas Károly Munkácsy-díjas szobrászművész gyűjteményes kiállítását nyitják meg november 1-én Egerben a Lernkey János Honvéd Kollégiumban. A tárlatot november 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A JÖVÖ ÉV MENETRENDJE. A Heves megyei Tanács közlekedési osztálya csütörtökön délelőtt az 1985/86. évi menetrendek tervezésének elősegítése érdekében megyei egyeztető értekezletet tart. A közigazgatási körzetekben az utazási igényeket már előzetesen felmérték; a közlekedési vállalatok illetékesei e tanácskozáson adnak ezekre választ. íti TALÁLKOZÓ AZ ISKOLÁBAN. .A Kincskereső című- irodalmi lap munkatársaival szerveznek szerkesztői találkozót október 31-én délelőtt a Gyöngyösi 4-es számú Általános Iskolában. Délután öt órakor a Révai Nyomda és a Vachottr'Sándor Városi Könyvtár szervezésében Pécsi Ildikó önálló műsorára kerül sor. A Népújság V olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. 170 hazai és külföldi szakember részvételével Ma kezdődik Egerben a IV. városi közlekedési konferencia Hazaérkeztek Csuvasiából Amint arróil lapunkban már hírt adtunk, az elmúlt hétfőn egyhetes csuvasiai előadókörútra utazott dr. Vasas Joachim, a megyei' pártbizottság osztályvezetője és dr. Bodó Sándor, a TIT Heves megyei szervezetének elnöke. Mindketten töbjb helyütt tartottak előadást „A szocialista gazdaság építésének tapasztalatai és feladatai Heves megyében” címmel Előadókörút- jukról vasárnap érkeztek haza. ÜJ FŐISKOLAI JEGYZET. Az agrár felsőoktatási intézmények új politikai gazdaságtan jegyzetének előkészítő vitáját tartják meg október 31-én Gyöngyösön a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karán. ÜGYES KEZEK. Díszítőművészeti szakkör indult a Hazafias Népfront Eger városi Bizottságának szervezésében. Az első foglalkozást tegnap délután öt órakor tartották Egerben, a HNF székházában. A szakkörbe a jövő hétfőn a helyszínen lehet jelentkezni. A héten tovább folytatódnak a műszaki-közgazdasági hetek rendezvényei. Hétfőn Gyöngyösön, a Híradástechnikai Tudományos Egyesület helyi szervezetének rendezésében a félvezető eszközökről tartottak tájékoztatót. Ma, október 30-án délelőtt az Egri Dohánygyárban, á korszerű szervezet fejlesztéséről beszélgetnek. Délután Egerben, a megyei tanács nagytermében árrendszerünk fejlesztésének időszerű kérdéseiről hangzik el előadás. Ugyancsak kedden délután Sírokban, a MátraA motorizáció fejlődésére is hatással van a kül- és belgazdasági helyzet változása. Az üzemeltetés} költségek növekedése átgondoltabb szállításszervezésre, helyesebb munkamegosztásra, ko,rszerűbb technológiák alkalmazására, eszközhasználatra, a közlekedési szokások változtatására ösztönöznek. A Közlekedéstudományi Egyesület és a Heves megyei területi szervezet Hétfőn délután kezdődött Nos zva jón, a Heves megyei Tanács Továbbképző Intézetében a Magyar Népművelők Egyesületének kétnapos elnökségi ülése. Horváth István elnökségi tag először az országos közművelődési tanácskozás előkészítésének és lebonyolításának vidéki Fémművekben, az ipari tűzvédelem helyzetét vitatják meg. (Október 31-én Recsken, az ÉMÁSZ kirendeltségén a mezőgazdasági fogyasztók villamosenergia-felhasználá- sával kapcsolatos feladatokat beszélik meg. Szerdán kerül sor a megyeszékhelyen a dohánytermelők és a ci- garettagyártók hagyományos találkozójára. November 1- én, csütörtökön délután a Bélapátfalvi Cement- és Mészmű tanácstermében a minőségről és a minőségellenőrzés helyi feladatairól dődő IV. városa 'közlekedési konferencia az új helyzetben vizsgálja mindezeknek kihatásait a településtervezés és .fejlesztésben, az üzemeltetésben és igazgatásban, a gépjárműgyártásban és a kereskedelemben, valamint a magán gépjárműhasznál atban. a forgalom infrastruktúrájában. A Technika Házában sorra kerülő konferencián 170 hazai és külföldi szakember tapasztalatairól számolt be, majd dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője tájékoztatta a résztvevőket a további tennivalók tervezéséről. Ezt követően Pető Sándor ösz- szegezte a népművelők pécsi vándorgyűlésén hallottakat. hangzik el beszámoló. November 2-án, pénteken Egerben, környezetvédelmi ankétet szerveznek. Ugyancsak a megyeszékhelyen tart rendezvényt az Agrártudományi Egyesület Heves megyei Szervezete az állattenyésztés irányításának és átszervezésének tapasztalatairól. Péntekre az egri Technika Házában várják az érdeklődőket a MTESZ észak-magyarországi oktatási szemináriumára. Ezen Heves, Nógrád és Borsod megyei szakemberek részvételére számítanak. cseréli ki ismereteit. Tájékoztatja a résztvevőket a városi közlekedés helyzetéről Heves megye testvérvárosai közül a franciaországi Macon, a finnországi Pori és a dániai Ringsted képviselője. A konferencia résztvevőd számtalan makettet, tablót, s az ez alkalomra kiírt fotópályázat képeit, valamint a Heves megyei Közlekedésbiztonsági Tanács videó-filmjét, színes diaképeit Ls láthatják. Finn vacsoraestek A finn ARCTIA szálloda- lánc és a Hungarhotels között fennálló több éves szakmai kapcsolat alapján már hagyományosak a közös szakmai napok. A külföldiek éppen most viszonozzák a magyarok látogatását s ez alkalommal az Eger Szálló éttermében szerepelnek nemzeti konyhájuk különlegességeivel. Az elképzelések szerint október 30. és november 4. között kerül sor a gasztrpnómiai programra, s a rendezvényeket, zenés műsorral is színesítik. Az inyencklub tagjainak kü. lön összeállítással is kedveskednek. Gárdonyi Géza emlékére Vers- és prózamondó verseny Árrendszerünktől a cigarettagyártásig közös rendezésében ma kézTéma: a közművelődés Bányászok — új munkahelyen Több tufakő a megyeszékhelyről (Tudósítónktól) Mostanában a megszokottnál is több szállító jármű fordul meg az ÉSZAKKÖ egri bányaüzemében. Nemcsak a környékbeli kislakásépítkezésekhez vásárolnak gyakrabban az olcsó, szürkésfehér tufablokkból, hanem a Tiszántúlról, sőt a nyugati országrészből is sűrűbben jönnek Egerbe. Vajon minek köszönheti a tihaméri bánya, hogy termékei iránt megnőtt a kereslet? Tengely Sándor üzemvezetőtől megtudtuk, hogy szeptembertől két műszakban termelnek, s így már bőven el tudják látni a megrendelőket. Az üzem egyébként eddig is rendre teljesítette a tervét^ de ezentúl az eddigi évi 400 ezer darab tufakőnél 80 ezerrel többet bányásznak. Az igény is nőtt: jelentős a pincetömedékeléshez felhasznált kőőrlemény is. A termelésfelfutás különben annak a következménye, hogy az elmúlt hónapban bezárták az egerbaktai kőbányát. Az ott dolgozók közül húsz munkás az egri üzemben talált biztos kenyérkeresetre. A dolgozók büszkék arra, hogy segítségükkel az egri üzem évente 250 családi házhoz elegendő jó minűsé- gű tufablokkot termel. Mika István „HOGYHA ELINDUL A VONAT.. (Fotó: Szabó Sándor) Október köztudomásúan a fokozott közlekedési ellenőrzések hónapja. Úgy tűnik azonban ez a tény sem riasztja el a gátlástalanul vezetőket. Szomorúan végződött az elmúlt hét vége is emiatt. Szombaton estefelé Gyöngyös külterületén Veres Béla gyöngyösoroszi lakos vezette ittasan segédmotorját s elvesztve uralmát a jármű fölött, felborult; nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Másnap kora hajnalban ugyanitt Szűcs Ferenc helyi lakos ütközött fának gépkocsijával, ő szintén ittasan ült a volán mögé. Utasai közül az egyik súlyosabban. a másik könyvnyebben sebesült meg. Még mindig Gyöngyösön, vasárnap a reggeli órákban Kanalas Mária lépett figyelmetlenül és féktávolságon belül az úttestre s gondatlanságáért kis híján életével fizetett. Egy személyautó ütötte el. sérülései súlyosak. D. György kisgyermeket azonban nem sikerült megmenteni vasárnap délután. Dézsán Gyula egri lakos a Szépasszony-völgyben - nem az útviszonyoknak megfelelően vezette gépkocsiját. A vizes burkolaton megcsúszott. a szegélyen át az útpadkára hajtott, s ott ütötte el a vétlen fiút. Áldozata kórházba szállítás után meghalt. Immár tizennégy éve hagyomány. hogy a múzeumi és műemléki hónap keretében Gárdonyi Géza emlékére vers-, próza- és mesemondó versenyt rendez a Hámán Kató Megyei Űttö- rőház. Az egr> iskolások mellett a gyöngyösi és a hatvani gyerekeket is meghívják a találkozóra. A szombaton délelőtt megtartott vetélkedőt irodalmi pályázat előzte meg. A meserejtvény megfejtésében mintegy 300 kisdobos vett részt megyénkből. A vers- és mesemondó versenyben végül is 14 pajtást jutalmazott a zsűri. Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási ári. 100 egységre Ft-ban Angol font 5 952,42 Ausztrál dollár 4 137,02 Belga frank 79,57 Dán korona 442,99 Finn márka 768,93 Francia frank 521,15 Görög drachma a) 39,26 Holland forint 1 417,84 Japán yen (1000) 199,52 Jugoszláv dinár b) 6 320,62 4 392,92 84,49 470.39 816,49 553.39 41,68 1 505,54 211,86 23 75 25 21 Kanadai dollár 3 716’,88 3 946’,78 Kuvaiti dinár 16 370,49 17 383,0» Norvég korona 553,30 587,52 NSZK márka 1 606,76 1 706,14 Olasz lira (1000) 25,87 27,47 Osztrák schilling 228,77 242,93 Portugál escudo 30,14 32,00 Spanyol peseta 28,63 30,41 Svájci (rank 1 945,48 2 065,82 Svéd korona 565,14 600,10 USA dollár 4 913,13 5 217,03 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-a». b) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as. (MTI) NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705. A 07 jelenti: Szomorú hétvége