Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-30 / 255. szám

APRÓHIRDETÉS Megyei bajnokság Pontelőnnyel vezet a Sírok A megyei labdarúgó-bajnok- Ság 12. fordulójának mérkőzé­seiről a következő jelentéseket kaptuk tudósitóinktól: Sirok—Kompolt 2—1 (1—0) Sírok, 300 néző. V.: Tóth B. . Sirok: Kovács M. — Utasi i(Bujáki), Erdélyi B„ Hilyáik, Kovács L„ Horváth (Erdélyi F.), Erdélyi I., Póosik, Csizmarik, ÍVáczi, Szabó. Edző: Gere Tiha­mér. Kompolt: Somogyi — Gulyás, ÍParádi Z„ Antal Gy„ Káló, Schmidt, Rajnai S., Báder S. l(Antal V.), Báder J„ Angyal, ■Farkas. Megbízott edző: Káló dános. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen, végig mezőnylö- lényben játszottak a piros-ké- >ek, de helyzeteiket csak rész­ben tudták értékesíteni a lel­kesen és sportszerűen küzdő ikompoltiakkal szemben. A vendégek a 90. percben szépí­tettek. G.: Erdélyi I. 2, illetve 'Antal V. Jók: Erdélyi B„ Pé­csik, Erdélyi I., illetve Somogyi. Káló, Schmidt. Ifik: Kompok— Sirok 2—1. Varga Tibor Heves—Pétervására 2—2 (2—1) Pétervására, 300 néző. V.: Vinczepap. Heves: Marosvári — Patkó, Kolozsvári, Tóth, Nász, Deli, Csintalan, Dudás, Pásztor, Ba­lázs, Pataki. Edző: Varga István. Pétervására: Kovács — tvády. Zay, Marittyák, Földi, Nagy, Zagyva (Bíró), Panyi, Bukrán, Pál, Varga (Kifusz). Edző: Bo­csi Barnabás. A második félidőt végig tá­madó hazai együttes az utolsó pillanatban tudott egyenlíteni. G.: Dudás, Pataki, illetve Bíró, Bukrán. Jók: Nász, Dudás, Pásztor. Pataki, illetve Kovács, Zay, Marittyák, Bukrán. Ifik Heves—Pétervására 1—0. Panyi Károly H. Gáspár SE—Besenyőtelek 8—2 (1—0) Hatvan, 200 néző. V.: Barátit. H. Gáspár SE: Nagy — Veres, Hartman, Balázs Gy., Szedmák, Acs I. Molcsányi), Mihalkó, Móczár (Lakatos), Kapui, Acs T„ Tóth. Edző: Oláh Ferenc. Besenyőtelek: Kovács — Zbis- kó (Antal), Szabó K., Szabó Gy., Szakái, Riczu I., Rézmű­ves, Túró, Riczu B. (Vratarics), Fodor, Müller. Edző: Szakái Miklós. A nagyobb játékerőt képvise­lő piros-fehérek biztosan nyer­tek a végig sportszerűen és hal­latlan lelkesedéssel játszó ven­dégek ellen. G.: Acs T. 3, (egyet 11-esből), Tóth 2, Acs I., Mihalkó, Kapui, illetve Müller 2. Jók: Acs I„ Kapui, Acs T„ Tóth, illetve Kovács, Zbiskó, Szakái, MüUer. Ifik: Eger SE II.—Besenyőtelek 3—2. Marosvári János Boldog—Petőfibánya 3—2 (2—2) Petőfibánya, 600 néző. V.: Ba- rankovics. Boldog: Kiss — Szabó. Nagy J., Erdélyi, Simonkovics, Józsa P., Inkret, Futó L., Bangó (Ma. lcádi), őszi Cs., Imre (Józsa Gy.) Edző: Tóth Dénes. Petőfibánya: Sisa — Molnár, Budai, Lehotai, Berki (Komáro­mi), Osztafi, Gugyela, Tómács, Skoda, Huszár, Szakolczai (Kot- rócz G.). Edző: Nagy Vilmos. Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, amit igazól a szép számú közönség. A bányász gárda az első 20 percben 2—0-ás vezetést szerzett, de a vendé­gek nem adták fel, és a félidő végéig sikerült egyenlíteniük. Á második játékrészben a nagyszerűen játszó boldogiak megérdemelten harcolták ki a győztes gólt. G.: Józsa P., Ink- ret, őszi Cs. (ll-esből), illetve Skoda, Tómács. Jók: Józsa P., Inkret, Futó L„ őszi Cs., illet­ve Molnár, Tómács. Novák József Domoszló—Nagyréde 2—0 (0—0) Domoszló, 300 néző. V.: Pum- mer. Domoszló: Zaja — Veres, Ju­hász, Szeszták, Likker, Horváth, Farkas, Fehér, Benyik (Csáki), Galgóczi dr. (Bordás), Szabó. Edző: Fehér István. Nagyréde: Jekkel — Pintér, Nádudvari (őrdög), Bakos. Vá- lyinagy (Szehelyi), Csontos, Orosz, Deme, Lukács, Szabó, Papp. Edző: Szén József. Jó iramú mérkőzésen az el­ső játékrészben jól játszottak a vendégek, a hazaiak csak a for­dulás után tudták maguk javá­ra fordítani a mérkőzést. G.: Bakos (öngól), Horváth. Jók: Zaja (a mezőny legjobbja), Hor­váth, Szeszták, illetve Deme, Lukács, Szabó. Ifik: Nagyréde— Domoszló 4—3. Jacsmanyik István Poroszló—Selyp 1—0 (0—0) Poroszló, 150 néző. V.: Molnár (Borsod m.). Poroszló: Kecskeméti — Nagy S„ Szász, Veres, Fazekas, Gör­be. Illés, Domoszlai, Nagy I., Habóczki, Molnár. Edző: Páz­mándi Gáspár. Selyp: Kodák — Bíró. Tóth, Koós, Szabad, Lánczos. Kurucz, Juhász, Varga (Busa), Králik (Németh), Szabadics. Edző: Zi­lahi János. Az első játékrészben a vendé­geknek volt több kihagyott gólhelyzetük. Fordulás után a hazaiak játéka ugrásszerűen fel­javult. s végül megérdemelten nyertek. G.: Illés (ll-esből). Jók: Kecskeméti, Nagy I., Mol­nár, Illés, illetve Juhász, Sza­bad, Bíró, Lánczos. Ifik: Porosz­ló—Sei yp 1—0. Orosz Károly Apc—Tornáméra 1—1 (1—0) Tárnáméra, 100 néző. V.: Bo­ros (Szolnok m.). Apc: Németh — Csorba, Sző­ke, Duzs, Jakab, Nagy, Fodor [., Kovács, Terényi, Fodor II., Jambrik. Edző: Rezsnyák And­rás. Tornáméra: Juhász — Csil­lag, Ugrai, Somodi, Farka- sinszki, Kiss (Tóth) Kovács, Poroszka (Bencze), Rátkai, Nagy II„ Szekeres. Edző: Keresztesi István. Küzdelmes mérkőzésen a ven­dégek vezetését a méraiak csak nehezen tudták kiegyenlíteni, akik sok gólhelyzetet elügyet­lenkedtek. G.: Kovács, illetve Tóth (ll-esből). Jók: Kovács, Szőke. Jakab, Illetve Kovács, Rátkai. Kiállítva: Fodor I. rek­lamálásért. Ifik: 0—0. Erdős József Gyöngyöshalász—Mikófalva 2—0 (2-0) Mikófalva, 200 néző. V.: Oláh. Gyöngyöshalász: Horváth — Harmath, Tóth Gy., Tóth J„ Szabó B„ Komjáti, Huszár, Márkus (Trombitás), Szabó Gy„ Harmath J„ Szabó L. Edző: Jakab István. Mikófalva: Nagy A, — Sáro- si. Kovács B„ Kovács J„ Mikó, Bajzát, Kovács G., Csuhány B„ Józsa F„ Nagy L., Csuhaj D. Megbízott edző: Nagy Miklós. Áz első félidőben szerzett két gyors góllal megérdemelten nyertek a halásziak a görcsösen, sok hibával játszó, lelkes ha­zai gárda ellen. Kitűnő játék- vezetés. G.: Szabó L„ Szabó Gy. Jók: Szabó L., Horváth A., Szabó B„ illetve Sárost, Kovács J. Ifik: Gyöngyöshalász—Mikó­falva 3—0. Kelemen Károly A bajnokság 1. Sirok 2. Heves 3. H. G. SE 4. Boldog 5. Petőfib. 6. Péterv. 7. Apc 8. Nagyréde 9. Selyp 10. Gyöngy.h. 11. Tárnám. 12. Domoszló 13. Poroszló 14. Kompolt 15. Besenyőt 16. Mikófalv.* állása: Természetjárás Egri sikerek a dr. Lénárt János emlék- versenyen Az egri Finomszerelvény- gyár természetjáró szakosz­tálya az idén kilencedik al­kalommal rendezte a dr. Lénárd János országos ter­mészetjáró emlékversenyt, ezúttal Tardos és Szarvaskő térségében. A tardosi sport­táborban tartott megnyitón a rendezők nevében Bada­csonyi Ferencivé szakosz­tályvezető, továbbá a ver­seny'névadójának fia Lénárt Zoltán üdvözölte a mintegy háromszáz résztvevőt, majd Lovász József, a megyei természetbarát szövetség titkára emlékezett meg az 1971-ben elhunyt elődje munkásságáról. A verseny öt ellenőrző ál­lomásán összesen 119 pontot lehetett elérni a kérdések­re adott helyes válaszokkal. Eredmények. Felnőttek (34 csapat): 1. Bükki VM V. (Szilágyi Ágnes, Melczer László, Molnár Tiborné) 101 p., 2. Bükki VM II. (Po- czik István, Szabados Ele­mér, Papp Károly) 83 p., 3. Kazincbarcikai Vegyész II. (Fodor István, Fodor Ist­ván, né, Fodor Emese) 82 p., 4. Agria SC II. 82 p., 5. Bajza J. Gimn, (Hatvan) 80 p., 6. VILATI 79 p. Ifjúsá­giak (49 csapat): 1. Szilágyi E. Gimn. III. (Bóta Ildikó, Radnóti Ágnes, Mészáros Mónika) 85 p., 2. Dobó I. Gimn. (Erdélyi László, Tég- lási Márta, Roppensberger Csaba) 72 p., 3. Szilágyi E. Gimn. VII. (Bazsó Ilona, Czeglédi Katalin, Antal Zsu­zsanna) 68 p., 4. Szilágyi E. Gimn. VI. 68 p., 5. Szilágyi E. Gimn. V. 65 p., 6. Gár­donyi G. Gimn. I. 64 p. Az úttörők között legjobb eredményt elérő egri 72. számú Zalka Máté úttörő- csapat 63 pontos együttesét (Zitka Mónika, Tóth Péter, Mihály Andrea) külön jutal­mazták. EXPRESSZ ALIAS INGATLAN Két fiúgyermek mellé pótmamát keresek délután. Érdeklődni: Eger, Kallómalom út 52. n/6. Jankó,_________ Szántás, tárcsázás igen kedvezményes áron. Eger, Ady E. út 9. Telefon: 12-131. Beteg édesanyám mellé délután 3-7- ig gondozónőt ke­resek. Eger, Pa­csirta út 11. Nagy gyakorlattal rendelkező zongo­ratanár magánórá­kat vállal. „Komoly zene” jeligére az egri hirdetőbe. Egerben alakuló gmk keres varró­nőket, ’ lehetőleg ipari géppel fő- il­letve mellékállásba. „Amigo” jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN összkomfortos 2 szoba 4- étkező OTP- öröklakásomat el­cserélném hasonló vagy kisebb taná­csiért Egerben. „Ér­tékkülönbözet 067” jeligére az egri hir­detőbe, _____________ J ó állapotban lévő 3 szobás családi ház eladó. Egersza- lók, Kossuth út 81. Elcserélném egri 2 szobás, n. emeleti összkomfortos la­kásomat Eger vagy Eger környéki ker­tes. családi ház­ra. Érdeklődni: 9— 17-ig a 12-935 tele­fonon. Eladó Egerben 2 szobás, 50 m!-es szövetkezeti lakás, Cifrakapu 15. III. em. 10. Tel.: 15-858, hétköznap 18 h után, hét végén egész nap. JÁRMC Kétszoba-összkom- fortos, 55 m!_es szö­vetkezeti lakás el­adó. 85-ös beköl­tözéssel. 380 000 Ft -fOTP. Eger, Rá­kóczi út 18. 1/6. Sírokban lévő 2 szoba + étkezős, összkomfortos OTP- s lakásomat elad­nám készpénz+OTP- átvállalással. Sirok, Lenin út 25/B. III/ 14. Egerben másfél, vagy kétszobás la­kást bérelnék. Üres, különálló lakrész. Is érdekel. „Meg­bízható 090” jel­igére az egri hir­detőbe. Faiskola úti, 2 szo­bás, bútorozatlan lakás hosszabb idő­re kiadó. Érdek­lődni lehet: Eger­tourist, Eger. Szőlővel és gyü­mölcsössel betele­pített tufába vájt pincével, telek el­adó, Braun-völgy- ben. Érdeklődni: Eger, Rákóczi út 93., fszt. 2. este. ZI 126 Polski Fiat eladó. Érdeklődni: Kál, Ady 50., hét végén. Üj SZKIF—M sát­ras utánfutó eladó. Heves, Vörös Had­sereg 39. Gáspár, telefon: 291. IN írsz. Ford Capri friss műszakival el­adó. Érdeklődni: Mezőkövesd, Egri út 26. 17 után. Csukott ZSUK 1986 augusztusig érvé­nyes műszaki vizs­gával eladó. Érdek­lődni lehet: Viola­eszpresszó, Petőfi bánya. Zsiguli Combi el­adó. Eger, Egri út 20. Lada Combi PD rendszámmal, új műszakival kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Eger, Zólyomi 17. Tel.: 12- 315. 180x120-as, 3 q_s utánfutó eladó. Eger, Keglevich u. 5/a, 17 óra után. Hatéves Trabant Special jó állapot­ban eladó. Eger, Bartakovics út 50. 11/6. VEGYES Szeptember 18-án a Szépasszony-völgy_ ben egy fehér-feke­te foltos foxterrier- kan elveszett. Jobb oldalán teniszlabda nagyságú fekete folt. A nyomravezető 500 Ft jutalomban részesül. Balázsy, Eger, Szépasszony- völgy, kápolna mel­lett,_________________ Redönykészítés, redőnycsere, re­luxakészítés ga­ranciával. Szundi Lajos, Eger. Lenin út 29. Telefon: 15-719, _______________ 1 00 W-os Fender- erősítő eladó. Ér­deklődni lehet: Füzesabony, Tábor út 8. Nagydobosi sütő­tök kis és nagy té­telben eladó. Ben- csik, Kál, Fő út al- só 44,_______________ 150 m2-es sertésól eladó. Érdeklődni: Eger, Kisvölgy 29. Kerecsené, Jókai út 18. sz. alatt 10 csa­lád méh haláleset miatt sürgősen el­adó. Érdeklődni mindennap 16-tól, Solymosné. Vasáru-kereskedé­semet megnyitom Eger, Beloiannisz út 10. alatt, 1984. november 1-től. Ár- kedvezménnyel kap­hatók: különféle betonacélok, szög­acélok, drótok, hengerelt hordóab_ roncsok különböző méretekben. Le. mezek és egyéb vas­áruk. Gerenda mé­retre vágva meg­rendelhető. Nyitva tartás: hét­fő, kedd. szerda, péntek 8—16_ig, csü­törtök 8—17_ig, szom­bat 8—12_ig, Komo- róczki Zoltán vas­áru-kereskedő. Eger, Rákóczi út 52. 1/3. Vámosgyörk, Út­törő u. 1. sz. alatt kertes családi ház eladó. Érdeklődni a megadott címen le­het. _________________ E ladó kétszoba-össz_ komfortos OTP- öröklakás II. eme­leten kp+OTP. Azonnal beköltöz­hető. Cím: Hatvan, Kossuth tér 8. II. em. 22. Érdeklődni az esti órákban a helyszínen, napköz­ben Hatvan, Tabán' u, 1, sz. alatt. ______ H atvan központ­jában, a Balassi Bá­lint u. 12. sz. alatti 4 szobás családi ház azonnal be­költözhetően el­adó. Érdeklődni le­het bármikor: Vá­rosi József, Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 95. sz. alatt. Ugyanitt 7 db 200 literes olajtároló hordó áron alul el­adó, _________________ G yöngyösön beve­zetett büfé beren­dezéssel átadó vagy bérbe vehető. Ér­deklődni : Gyön­gyös Dobó u. 14., IV, 3,_______________ K ettőszobás OTP- öröklakás eladó. Kp+OTP-átvállalás. Érdeklődni: Eger, Zalka M. u. 2. VII. 53., Tóth Tibor. Tamamérán nya­raló 150 négyszög­öl telekkel, teljes felszereléssel, csa­ládi okok miatt sürgősen eladó. Ér­deklődni : Ozsvári Józsefné, Tárná­méra, Dobó u. 13., vagy telefonon: Trabant, ZT-s jó állapotban, érvé­nyes műszakival el- aó. Abasár. Almá­si u. 1,_____________ C rossautó, Wart- burg-motoros el­adó, Eger, Lakta­nya út 1. Tel.: 14-746,_______________ M TZ 50-es traktor vizsgáztatva. pót­kocsival eladó. Ér­deklődni lehet: Bél apátfalva, Május 1. út 67. VEGYES JÁRMŰ Kitűnő állapotban levő 3 éves Tra­bant Combi eladó. Márkáz, Felszaba­dulás u. 53. Hado- bás._________________ Z M-es Wartburg Tourist. 1986-ig mű­szaki vizsgázott el­adó. Érdeklődni: egész nap. Hatvan, Delelő u. 3. Nagy. Szitanyomást vál­lal szakcsoport kö- zületek és magánsze­mélyek részére, ön­tapadós fóliák, név­kártyák, meghívók stb. Flakonszitázás megrendelhető. Te­lefon : 36-15.704, 9 h-tól 18 h-ig._______ F enyő széldeszka és akácoszlop el­adó. Eger, Szeder­kényi út 1. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap, . Emelőszerkezet el­adó. Kettő- vagy há­romszintes családi ház, társasház épí­téséhez, 220 voltos, könnyen mozgat­ható. Simon Jó­zsef. Mezőkövesd, Madách út 49. ______ I rhabundák, női, férfi, gyermek, min­den színben és méretben, extramé­retben is, különle­ges fazonokban kap­hatók, Baloghné, szegedi szűcsmes­ternél, Mérey út 9. Bejelentés ese_ tén szombat és va­sárnap is. Telefon: 06-62.17-821.__________ 1 db és 10 éves vemhes ló és 1 db másfél éves sodrott kanca eladó. Ér­deklődni : Poroszló, Kétútközi u. 6. 17 óra után. HÁZASSÁG Bizalom Társkere­ső Szolgálat, Eger, 3300, Hell Miksa 16. Telefon: 16-189. Tel­jes diszkréció. 1. Hamburg—Uerdingen 1—1 x 2. Düsseldorf—Vfb Stuttgart 2— 2 x 3. Mönchengladbach—Bremen 1—1 x 4. Homburg—Bürstadt 3—1 1 5. Stuttgarter Kickersr­Saarbrücken 1—0 1 6. Hertha BSC—Wattenscbeid 3— 1 1 12 9 2 1 34— 7 20 7. Fortuna Köln—Offenbach 12 8 3 1 26— 8 19 2—1 1 12 8 1 3 33—17 17 8. Darmstadt—Solingen 12 7 2 3 30—16 lfl 4—2 1 12 6 2 4 25—15 14 9. Atalanta—Napoli 1—0 1 12 4 6 2 18—14 14 10. Avellino—Udinese 4—1 1 12 6 2 4 19—20 14 11. Lazio—Cremonese 2—1 1 12 4 4 4 23—24 12 12. Milan—Intern 2—1 1 12 4 4 4 13—17 12 13. Catania—Arezzo 1—0 1 12 4 3 5 12—15 11 4- l 12 4 3 5 17—25 11 14. Parma—Monza 1—0 1 12 4 2 6 23—22 10 Nyeremények: 13+1 találat 12 3 4 5 15—21 10 (79 db) = 43 388 Rt, 13 találat 12 3 2 7 19—24 8 (80 db) = 25 967 Ft, 12 találat 12 2 10 11—40 2 (954 db) = 2 885 Ft„ 11 találat 12 1 — 11 10—43 — (9194 db) = 299 Ft, 10 találat pont levonva. (84 466 db) = 49 Ft. US szervezünk, a debreceni ÍH Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola *■ egri kihelyezett konzultációs tagozatára j&Uj i! jjSI az 1985/86-os tanévre S"J ■aj magasépítő és mélyépítő szakra. 15: Az előkészítő tanfolyam anyaga: matematika, fizika. Indulásának tervezett időpontja: ■J ■■ l in Ü: 188 US $ 1984. november. Jelentkezni lehet: a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, személyzeti és oktatási osztályán (Katonáné). Cím: Eger, Sas út 94. 3300 Telefon: 10-622/218 mellék. m\\ ISI ■I II ■! ■■Sí u! SSi •L Határidő: október 3t. .<■! HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk mind. azokkal, akik szerették és tisztelték, hogy VEREBÉLYI ANDRASNÉ 63 éves korában elhunyt. Te­metése 1984. november 2-in, 14 órakor a feldebrői temető, ben lesz. A gyászoló család Tisztelt család, tisztelt hozzá­tartozók! Értesítjük, hogy a felsővárosi temető ravatalozó­jában 1984. november elsején, 16 órakor, az alsóvárosi teme tő ravatalozójában 1984. no­vember elsején, 15 órakor ha­lottak napi megemlékezést tartunk együttérzésünk jelé. ül. TÜSZSZI, Gyöngyös, Fő tér 8. r L. MAI 1 MŰSOROK ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Szentivánéji szexkomédia Színes, amerikai filmvígjáték EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) du. 4 és 6 órakor: Ml kiskutya este 8 órakor: Vészjelzés a tenger alól GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 órakor: Kacsakórus Színes, magyar mesesorozat este háromnegyed 6 és 8 óra­kor: Játszani kell! Harc egymás ellen és egy­másért. Színes magyar—amerikai film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: este fél 6 és fél 8 órakor: Szupermodell HATVANI VÖRÖS CSILLAG: A postakocsi I—II. HATVANT KOSSUTH: A 34-es gyors FÜZESABONY: A Jedi visszatér ( rádió ) KOSSUTH 8.20 TÁRSALGÓ. 9.44 Nefe­lejcs. Népzenei hagyomány­őrző műsor gyerekeknek. 10.05 Diákfélóra. Világok meséi. 10.35 Éneklő Ifjúság. 10.53 Kamarazene. 11.39 Az élet komédiásai. Jókai Mór regényének rádióváltozata. 12.00 DÉLI KRÓNIKA. 12.30 Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben. 12.45 Of­fenbach: Piaci dámák. Ope­rett. 13.45 Béres János népi kamaraegyüttese játszik. 14.10 Magyarán szólva. 14.25 Orvosi tanácsok, 14.30 Dzsesszmelódiák. 15.00 Élő világirodalom — Nagy-Bri- tannia. 15.20 Kovács Béla klarinétfelvételeiből. 16.05 VILÁGABLAK — A létezés művészete. 17.30 Verdi: Don Carlos. 17.45 A Szabó csa­lád. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 ESTI MAGA­ZIN. 19.15 GONDOLAT. 20.00 Évszázadok mesterművei. 20.40 A zene nem ismer ha­tárokat. 21.30 Ami a szá­mok mögött van. Rehabili­táltak?! Riport. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Vá­sárhelyi Zoltán vezényel. 22,50 A közjó szolgálatában. 23.00 Händel operáiból. 0.10 Marenzio-madrigálok. PETŐFI 8.08 Slágermúzeum. 8.50 Tíz perc külpolitika. 9.05 NAP­KÖZBEN — Zenés délelőtt. 12.00 Hírek oroszul, németül és angolul. 12.10 Romberg- filmzenék. 12.30 Berki Lász­ló népi zerjekara játszik. 13.05 Pophullám. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 ZE­NÉS DÉLUTÁN. 17.30 Tini- tonik. 18.30 Népzenekedvé- lőknek. 19.05 Csak fiatalok­nak! 20.00 Verbunkos mu­zsika. 20.27 Pantaleón és a hölgyvendégek. Mario Var­gas Llosa regényének rádió­változata. 21.05 Népszerű dallamok — esti hangver­seny. 22.40 Táncházi muzsi­ka. 23.20 Patrick Moraz Co­existence című albuma. 24.00—4.30 Éjféltől hajnalig. MISKOLC 17.00 Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. 17.05 Kulturális kaleidoszkóp. (A tartalom­ból: Számba véve emlékein­ket. .. A múzeumi és mű­emléki hónap eseményeiből — A tokaji írótábor után — Videokazetta-kölcsönzés a megyeszékhelyen — A me­zőkövesdi galéria) Szerkesz­tő: Pongrácz Judit. 18.00 Észak-magyarországi króni­ka. 18.25 Lap- és műsorelő­zetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.03 Műsorismertetés. 8.0? Tévétorna. 8.10 ISKOLATÉ­VÉ. 9.55 Parasztok. Lengyel tévéfilmsorozat. 10.45 Híres spanyol operaénekesek. Spa­nyol filmsorozat. 15.00 ISKO­LATÉVÉ. 16.30 A Himalája meghódítása. Francia film­sorozat VI/5. rész: Nők a Himaláján. 17.20 Egy nyári túra emlékei. Riportfilm a Renova női labdarúgó-csa­patának NSZK-belS portyá­járól. 17.50 Rohan az idő. Kedvelt dallamok II. rész. 18.20 Az öntözővíz kacska­ringói. 18.50 Mini-Stúdió ’84. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Az Onedin család. Angol té- véfümsorozat X/9. rész: Fel­derítetlen vizek. 20.55 Stú­dió ’84. 21.55 Tőkei Ferenc- portré. 22.45 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.20 Egy ősember kaland­jai. Francia rajzfilm. 18.50 Képújság. 18.55 A vad Co­lorado. Amerikai rövidfilm. 19.45 Emberek a Bjeszcza- dokban. A lengyel rövidfilm az erdőkerülő, a szénégető, a fafaragó és a méhész mun­káját mutatja be. 20.00 Új­ra itthon. Beszélgetés Szalay Lajossal. 20.45 Tv-híradó 2. 21.10 Barátságos arcot ké­rünk! NDK tévéfilm. 22.30 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.45 Világhíradó. 9.25 Autósok— motorosok magazinja. 9.55 Tévé­játék. 11.25 Kék fény. 16.25 A tudomány és a technika világa. 17.05 Beszélgetés érdekes em­berekkel. 17.45 Kelet-szlovákiai magazin. 18.40 Mezőgazdasági magazin. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Az amerikai politika Hitlertől az MX rakétáig (dokumentum­film). 20.55 Esti rendezvény gye­rekekkel (lengyel tévéfilm). 21.40 A román Vatra együttes műso­rából. 22.00 Világhíradó 22.15 Hangverseny. 2. MŰSOR 16.45 Vigyázz, tűz van! 17.05 Orosz nyelvtanfolyam. 17.25 Na­gyon ,sok ismeretlen (a For­ma—1. VB 1983-ban) 18.20 Ipari tanulóknak. 18.50 Károly a de­tektív. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Fia­talok tévéklubja. 21.30 Híradó. 22.00 A casterbridge-i polgármes­ter (angol tévésorozat).

Next

/
Oldalképek
Tartalom