Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-16 / 243. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. október 16., kedd r-----------—N E gy hét... KtzÍT ^ —« ■■■■■■■■■■■■■■■■«■■■■gaManaBaMKZManMB Moliere üzenete Együtt és közösen Följegyzések a közművelők országos tanácskozásáról Az óriások nehezen férnek meg a törpékkel. Ezért tá­madták, üldözték, rágalmaz­ták, gyötörték Moliére-t ikor- társai. Irigyelték káprázatos tehetségét, hadakoztak éles­látásából, hivatása iránti el­kötelezettségéből fakadó szó­kimondása, következetessége miatt. Bajain sokszor még az sem segített, hogy megsze­rezte — remek fogás volt ez részéről — a teljhatalmú Napkirály támogatását. Fon- dorkodtak ellene a dölyfös nagyurak, a képmutató fő­papok, az álszent polgárok egyaránt. Szenvedett ettől, de állta a csapásokat, s eszébe sem jutott, hogy lemondjon ki­tűzött célja maradéktalan megvalósításáról. Hitt abban, hogy ... „a vígjáték felada­ta az: hogy megjavítsa az embereket, miközben mulat­tatja őket." Szuverén alkat volt. Első­sorban a téma izgatta, így aztán számos forrásból me­rített ötletet, sztorit, s ha kellett cselekményvezetési modellt is. Tudta: nála min- j den kölcsönvett kellék új, sajátos, utánozhatatlanul eredeti minőséget szolgál. Nemcsak a mának szólt, hanem a jövőnek is. Ilyen indítékok nyomán született 1662-ben a Nők is­kolája, amelyet Fehér György alkalmazott televí­zióra, s ő vállalta a rende­ző szerepkörét is. Nyert ve­le, mert így markáns karak­tert kapott a feltétlenül em­lékezetes produkció. Legfőbb erénye az egyéni megközelítés. Elsősorban a jelennek címzett, a volta­képpen örökérvényű utaláso­kat hangsúlyozta, s az öre­gedő férfiak botladozásait mosolyogtatta meg velünk, hadd élvezzék az érintettek az önirónia kivételes érté­kű örömét. A ritka lehetőségre érez­tek rá a jó érzékkel megvá­logatott kivételes képességű színészek. Ezzel magyaráz­ható, hogy mindegyikük re­mekelt. Csonka Ibolya szinte egye­dülálló teljesítményt nyúj­tott. Egyszerre volt ártatlan és ügyeskedő, szende és for- télyos. Mindezt az összetett­séget sajátos bájjal ötvözte. Nem csoda, hogy ő lett a tévéjáték váratlan meglepe­tése, nem remélt ajándéka Major Tamás és Kállai Ferenc a tökéllyel káprázta­tott el minket, akik vala­mennyien „vettük” az alkotó messzi múltból postázott üzenetét, ö saját kárán okul­va figyelmeztetett. Ha mégis vétünk, nem rajta múlik... Legfeljebb legközelebb még inkább de­rülünk balfogásainkon, illet­ve a Nők iskoláján. Pécsi István A fiatalok városa Amíg nem láttuk az Eger a fiatalok városa című fil­met, biztosak voltunk ab­ban, hogy afféle híradós módszerrel készült, képekkel illusztrált információdöm- ping lesz. Elmondják, álta­lános, közép- és felsőokta­tási intézményben hányán tanulnak, iskolaigazgatók dicsérik saját házuk tájékát, öregdiákok emlékeznek al­ma materükről. Ehelyett egészen mást kap­tunk. Adatok helyett színe­ket, protokoll helyett hét­köznapokat. Mintha egy olyan idegenvezetővel sé­tálgattunk volna, aki érzé­kenyen válogatva minden üdére ráirányítja a figyel­münket. A film készítői úgy szerkesztették és rendezték a szalag útját, hogy az ope­ratőrnek csak meg kellett nyomni a felvevőgombot, és a látványtól az aggastyá­nokig megfiatalodtak. Ko­csis Jenő formabontó, ál­szemérem nélküli fényképe­zése külön érdem. Nem csu­pán dokumentumként volt munkája hiteles, de művészi erővel dicsérte a szépet. El­maradt a kísérőszöveg, mert nem tanítani akartak ben­nünket, hanem láttatni. A múlt sem művészettörténé- nészek szemszögéből jelent meg, „csupán” életre keltek a barokk díszletek. A len­dületről, a bátran használt vágóolló és a jól választott zene gondoskodott, amely egri muzsikusoknak az érde­me. Alapvetően újszerű volt a megközelítés, de becsúszott néhány hiba. A megrende- zetlennek tűnő jelenetek egy­két ponton árulkodtak ar­ról, hogy azokat valaki mé­gis csak megkomponálta. A film közepén a látvány ön­magában is sugallta a sze­relmet, így nem kellett vol­na a tudatosan vállalt szót­lanságot megszakítani egy felkiáltással: szeretlek! Szavak nélkül is élt ez a film. Szabó Péter Tíz esztendő kulturális te­vékenységének eredményeit, gondjait vette számba az a tanácskozás. amelyet a szaktárca és az Országos Közművelődési Tanács a mi­nap rendezett a Parlament kongresszusi termében. A több száz résztvevő soraiban láttuk megyénk küldötteit is a szellemi, társadalmi élet legkülönbözőbb területeiről. És kikerült közülük egy igen nyíltan, köntörfalazás nélkül fogalmazó hozzászó­ló és a gyöngyösi Kovács Erzsébet személyében, aki a Mátra Művelődési Központ munkatársaként a minisz­teri expozé ama sarkalatos kérdésével foglalkozott, amely a fiatal népművelők anyagi, társadalmi megbe­csülését érintette. Mi az őszinte helyzet e tekintet­ben? Úgy hiszem. vele együtt vallhatjuk, hogy He­ves sincs rózsás helyzetben. Különösen falun sok a szakképzetlen, rosszul fize­tett intézményvezető, az olyanok pedig, akik megfe­lelő tudással. gyakorlattal felvértezve költöznek be egy-egy művelődési hajlékba, gyakran ütköznek közönybe, igénytelenségbe, és megfele­lő támogatás híján mihamar feladják harcállásukat. Megszállottak Persze az is igaz, amit ha­tásos felszólalásában Aczél György, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára mondott, miszerint a sirán­kozás olykor tehetetlenséget leplez, noha az adott terü­leten igen kedvező feltéte­lek között munkálkodhat egy-egy művelődési ház. könyvtár, vagy múzeum ve­zetője. Ugyanekkor a kultú­ra ügyének mély hivatástu­datú szolgálói, a megszállot­tak — miközben szinte föl­emésztik magukat — sok­szor a legmostohább viszo­nyok közepette építenek vi­rágzó szellemi gócokat, bon­takoztatnak ki sokrétű és tartalmas közművelő tevé­kenységet. Különben szocia­lista kultúránk fórumai sem merevedhetnek meg a főbb évtizedes intézményrendszer kereteiben ... ! Hanem igen­is országszerte keresni kell az új. akár társadalmi jel­legű formákat. legyenek azok a siómarosihoz hasonló művelődési körök, vagy egé­szen új típusú, városok és falvak által kreált, életre keltett művészeti otthonok. Nem kaptafa Köpeczi Béla referátuma foglalkozott többek között a kisebb településeken szüksé­ges integráció gondolatköré­vel is, mint amely a szak­emberek. az anyagi erők koncentrálása révén növel­heti a közművelődés haté­konyságát. Igen ám, de megélt példák sora figyel­meztet — ezt már én fűzőim a miniszter szavaihoz —, hogy az integráció, az okta­tási és művelődési hajlékok összevonása. pénzeszközeik központosítása nem kapta­fa, nem mindenütt érvényes, nem mindig visz előre. Te­hát valahány- összevonás le­hetőségét alaposan tanulmá­nyozni kell a döntő lépés előtt, és csak ahol adottak hozzá a szükséges tárgyi, személyi, gazdasági feltéte­lek, ott érdemes az integrá­ciót létrehozni. Egyébként a népi bölcsesség régen meg­fogalmazta ezzel kapcsolat­ban is a maga szentenciáját: ha két otthontalan, szegény ember egybekél, ettől nem lesznek tehetős házaspár . . . Egy gazdaság példája Élénk feltűnést keltett a tanácskozáson dr. Nagy Mi­hály, a joviális dunántúli tsz-elnök példaerejű, hely­zetfestő hozzászólása, amely­ben arról adott számot, hogy négy kis falucskára támasz­kodó termelőszövetkezetük — miután talpraállt. megerősö­dött — hogyan lett gazdája, gondozója a helybéli köz- művelődés ügyének. Az 1983-ban 46 millió forint termelési értéket produkáló szövetkezet az idén csak­nem egymillió forintot költ a falvak — Tinnye, Tök stb. — lakóinak szellemi ja­vakkal való ellátására, mi­közben istápolója a közok­tatási intézményrendszernek is. Milyen megfontolás alap­ján? Azt vallják, amit Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára ugyan­csak kifejtett a tanácskozás során: együtt és közösen tudunk csak úrrá lenni gondjainkon, együtt és kö­zösen érhetjük el mindazon célkitűzéseinket, amelyek a nép egységes, magas szintű gondolkodását a nemzet szilárd szellemi, gazdasági létét eredményezik. Ha hittel művelik A gazdasági világhelyzet, saját pénzügyi nehézségeink olyasféle aggodalmat is ébresztettek a kétnapos ta­nácskozás több résztvevőjé­ben. hogy a közművelődés intézményei elüzletiesed- nek, munkájukban — éppen a közönségért való tülekedés folyamán — mihamar a se- lejt. a giccs a bóvli fog dominálni. És bár a szakmi­niszter, de Aczél György is óvott az üzleti szempontok felülkerekedésétől. a vita egy fontos alapkérdésben el­dőlt. Ez pedig a műfajok, a kulturális produktumok egy­más alá, egymás fölé utalá­sa holmi arisztokratikus sznobériából... ! Ugyanis ahogyan Köpeczi Béla ösz- szefoglalta: minden művé­szeti vállalkozásnak létjoga, becsülete van a szocialista társadalomban, ha hittel, íz­léssel. hozzáértéssel művelik. A népművelőknek pedig az a feladatuk, hogy — na­gyobb bátorságra kapva a különböző értékek megbe- csültetésében — minél szé­lesebb körben, minél na­gyobb tömegbázisra támasz­kodva kamatoztassák létü­ket. Továbbá: a filmgyártók, a könyvkiadók, vagy a képzőművészet állami me- cénatúrája sem részesíthetik méltánytalan előnyben a több milliós „kísérletezése­ket”, miközben a kulturális alapellátás országszerte hiá­nyos. Sajtó, tévé, rádió Mint elhangzott, a köz- művelődés sem funkcionál illően a szükséges, a meg­kívánt propaganda nélkül. A tömegkommunikációs eszkö­zök e tekintetben egyre in­kább felismerik hatásuk je­lentőségét, és sok értékes vállalkozást karolnak fel. sok hosznos ügyet népszerű­sítenek. Ám ahogyan a szakszervezetek egyik képvi­selője megjegyezte: a nép­művelőknek a munkahelyi kis közösségek igényéhez is igazodniuk kell gondolkodá­sukban, társadalomépitő szerepük vitele közben. És hogy a pártélet, a pártmun­ka sem zárkózhat el a moz­gósítástól. arra a Nógrád megyei pártbizottság titkára hívta fel a tanácskozók fi­gyelmét. Amiről beszélt — kultúrfelelősök az alapszer­vezetekben! — egyelőre kí­sérlet szomszéd megyénkben, de eredményei jóval kecseg­tetnek. Mind a falusi, mind a városi párt-alapszerveze- tekben növekszik a népmű­velő munka becsülete, oda- vissza alapon áramlik az információ, és ez legalább annyira használ a közműve­lődési intézményrendszerek­nek. mint a sok százra rúgó párttagságnak. ★ íme: kulturális életünk néhány neuralgikus pontja! Avagy ízelítő egy olyan tanácskozásból, amely tíz esztendő mérlegének megvo­nása közepette már a jöven­dő évtizedet építette — re­mélhetőleg köszhasznúan. Moldvay Győző ■■■■■■■ II/l. Berki meglódította a te­li korsót, és egy hatalmas körívet rajzolt vele a töb­biek feje fölött. — Hát akkor igyunk ... — azzal kihörpintette a fel­vizezett sört. Zsebéből pa­pírpénzt kotort elő, és az asztalra tette. Biccentett a petyhüdt arcú pincérlány­nak és elviharzott. Hallotta, ahogy a többiek lehülyézik, meg papucsnak titulálják, de ügyet sem vetett rájuk. Torka már nem égett a ce­mentportól, a feje is kelle­mesen elzsibbadt, elég volt neki ezen az estén a négy korsó sör. Kilépve a füstös kocsmából, mélyet szipparr- tott -a friss tavaszi levegő­ből. Szapora léptekkel sie­tett haza. Kívánta az asz- szonyt. Hónapok óta, most először kívánta meg újra. Amikor belépett a kony­hába, csodálkozott, hogy nem ég a tűz a kályhában. Mi történt? Aggódva nyi­tott be a szobába. Felesége a fotelban ücsörgött, és egy képeslapot böngészett. Semmi baj. A hideg konyha biztos tévedés, gon­dolta a férfi, majd odasom- fordált a fotelhoz, és meg­csókolta az asszony nyakát. — Pfuj, de büdös vagy! — A haverokkal voltam — lohadt le Berki. — Tar­toztam nekik egy runddal. Tudod, fogadtunk a..., de nem érdekes. — Mennyit ittál? — kér­dezte az asszony, miközben lapozott egyet. — Három korit. Illetve négyet — ült a fotel karfá­jára a férfi. Végre az asszony kellet­lenül letette az újságot. Berki csak erre várt. Va­dul magához szorította. — Olyan savanyú a le­heteted! És olyan kocsma­szagod van! — lökte félre a férfit. — Mi az isten van veled, mi? — Semmi. Berki az asszony pon­gyoláját gombolgatta. Vég­re a melléhez ért, de akár egy jégcsapot simogatott volna. Ernyedten húzta visz- sza a kezét. Erre az asszony megköny- nyebbülten felsóhajtott. — Az éjjel álmodtam. — Érdekes — mondta Berki, és az üvegek között matatott. — Tegnap még volt itthon egy fél üveg vod­ka. Hová lett? — Ott van a kaszli mel­lett, a konyhában. — Aha — bólintott Ber­ki, és kibattyogott az üve­gért — És mit álmodtál? — Azt álmodtam, hogy megöltelek — mondta szi­szegve az asszony. — Mit mondtál — kér­dezte újra Berki, mert a vodka édes-ernyedt csobo­gásával foglalta ile magát. — Szóval mit álmodtál? — Megöltelek, édesem. — Szép — nyalta meg a szája szélét Berki. — És milyen volt? Az asszony szomorúan nézte a férfit. A vodka ke­sernyés illatától újra há- borogni kezdett a gyomra. — Jó volt. Berki hamiskásan ka­csintott a pohár fenekéről, majd az asszony combját kezdte el simogatni. — Ugyanilyen részegen jöttél haza. — Nem az első eset, szí­vem, miért lenne másként egy álomban, he? Az asszony helyeslőén bó­lintott. Berki füle ekkorra már teljesen elzsibbadt. A nő combjai között matatott. — És, és? — lihegte. — Nem bírtam tovább. Kiborultam. Undorított a savanyú bűzöd. Undorított, hogy állandóan maxos vagy. Undorított, hogy lassan éhen döglünk. Undo­rított, hogy rád nem le­het építeni — pityeredett el az asszony, majd szipog­va folytatta: — Melletted minden bizonytalanná válik. Tönkreteszed az életünket! — Ezt meg, hogy érted? — józanodon ki hirtelen Ber­ki. — Ez az! Ezt kérdezted akkor is. Miért megyünk mi tönkre? Hát nem veszed észre, hogy süllyed ez a ro­hadt hajó?! Lassan már ke­nyérre se lesz elég pén­zünk. Már fűtői-fától köl­csönkértem. Hónapról-hónapra próbálom betömni a lyuka­kat. Az egyiknek gyorsan megadom a másiktól kért kölcsönpénzt. Ahogy a te szavaidnak, ígérgetéseidnek nincs hitele nálam, úgy nincs hitelem a barátainknál. Cö, barátainknál! Már mind el­kerül. Miért nem engeded, hogy elmenjek dolgozni? Megőrülök itt a négy fal kö­zött! Megörülök! (Folytatjuk) Alföldi Minden év októberében rendezik meg az országos őszi tárlatot a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban. A ran­gos kiállításra az ország különböző részein élő képzőmű­vészek küldik be munkáikat. Képünkön az egyik résztvevő: Szalay Ferenc mártélyi tanyáján (MTI fotó — Molnár Edit felv.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom