Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 1., szombat 5. babonaságok elfelejtéséért nem kár, de veszteség, ha a hasznos népi flastromokat sem őrzi az emlékezet. — E gyógymódoknak a sorsa különböző — világosít fel dr. Bereczky János, a Heves megyei Kórház osztályvezető főorvosa. — A babonán alapulók a feledés homályába merültek, de nem is baj, hogy megszűnt a kuruzslás. Az említett anyagok egy részét némiképp megváltoztatva felhasználják a gyógyszerkészítők. A napraforgóolaj például abban az Irix sprayben szerepel, amelyet égési sebekre ajánlanak. Ugyanis az olaj felgyorsítja a gyógyulást. £ elősegíti a sejttörmelék eltávolítását. Persze, akadnak olyan módszerek is, amelyeket érdemes lenne az eredeti formában alkalmazni. Így a tengeri hagymát kelésre, a szénapernyéből készített teát meghűléses betegségekre. A, gyulladásos elváltozások kezelése során sikerrel kecsegtetnének a vérbőséget okozó anyagok, tehát a vöröshagyma és a faggyú. Megtudjuk, hogy a vöröshagyma gátolja a baktériumok szaporodását. A tengeri hagyma levelei vérbőséget idéznek elő, s kismértékben fertőtlenítenek. Régóta alkalmazzák sikerrel „belsőleg” köhögés és hasmenés ellen, külsőleg boro- gatónak a pokollaput (tehát a lándzsás, nagy levelű útifüvet). A faszén, amelyből a szemmel verés „ellenszere” készül, méregtelenítő hatású. A libapehely levegőt átengedő sebfedőként kiváló ... — Ezek szerint térjünk vissza a régi módszerekhez? Ha valakinek baja támad, használjon rá például pokollaput? — kérdezzük. — A betegek ne kezeljék magukat ezekkel — figyelmeztet dr. Bereczky János. — Viszont az orvosoknak, gyógyszerészeknek javaslom kipróbálásukat. Kár lenne ezekről az eljárásokról megfeledkeznünk. Homa János Az idős asszony keresztet vet. Fogatlan ajkai között imát mormol. A feltört tojás fehérjét átcsurgatja egy vízzel félig töltött kis pohárba. — Az az alak rontotta meg — mutat rá a fehérje közepén levő kis csomóra. A félhomályban alig látni valamit. Ezután a „szemmel vert” ötéves kisfiúnak ad egy kortyot a „varázsitalból”. Belemártja mutatóujját a pohárba, s keresztet rajzol a gyermek homlokára és kézfejére. A folyadékot alsószoknyájával törli le a kicsiről, s a pohár tartalmát az eresz alá önti. — Még kétszer jöjjenek vissza, így napszállta előtt — javasolja. Az esetnek egy Borsod megyei faluban voltam a szemtanúja, s úgy döntöttem. hogy újabb példák után nézek. A helyszín: Mikófalva ★ A nyári konyhát meszeli Kelemen Lajos Istvánná. Meglepődik, amikor a népi gyógymódokról faggatjuk. — Nem sok értelme volt azoknak — legyint lemondóan a 87 éves néni. — Nem volt orvosra pénz, aztán valamit csinálni kellett a beteggel. Nem mondhattuk neki, hogy halj meg, mert szegények vagyunk. Persze kiderül, hogy Anna néni sem ítélte el mindig a kuruzslást. — Annak idején, van talán hatvan éve is — így Kelemenné —, nagyon fájt a férjem dereka. Egy cigányasszony járt erre, s azt mondta, hogy megrontották, de ő meggyógyítja. Akkor — ma sem értem miért — arra gondoltam, megpróbáljuk, hátha segít. Tejesfazekat kért tőlem, abban papírt gyújtott, s rárakta a fedőt. Amikor elégett, azt mondja: ássam el a küszöb alá. Biztosan meggyógyul. Még visszajött másnap is az asszony, s azt mondta, hogy most már nyulat kér. Mondtam neki, hogy te meg arra menj, amerre jöttél... Éppen olyan beteg volt az én uram. mint azelőtt. Anna néni egyre több történetet elevenít fel. A kelést például házilag orvosolták. A tejföllel kevert szappant zsírban sütött forró vöröshagyma héjba rakták, s azt a sebre. Ettől kigyűlt. Amikor kinyomták a gennyet, akkor tengeri hagyma került a tüzes részre. S ez kiszívta, kipucolta a „pattanást”. Ha a tehén nem tudott kérődzeni, záptojást öntöttek a szájába, s visszajött a „kérődzője”. A rosszul alvó, szemmel vert gyermek fürdővizébe faszénparazsat raktak, abban mosdatták, majd apja ingét használták törülközőnek. ★ A 78 éves özv. Kovács Andrásáét és 94 éves édesanyját, özv. Kovács Simon- nét is meszelés közben zavarjuk meg. Az idős asszony a hatalmas porta kertjébe invitál, ahol megmutatja, hogy milyen is az a pokollapu, amellyel a kelést és más bajokat is kezeltek. A gyomnövényt nekünk ajándékozza. — Most már ha valamink fáj, orvoshoz szaladunk — magyarázza. — De a kisebb fájdalmakat még most is ezzel gyógyítjuk. Sajnos ördöglapu már nincs a kertben. Az is jó volt „kilisre”, no meg a disznózsír. Sorra vesszük a különböző betegségeket, s hogy melyikre mit használtak gyógyírként. — A szomszédasszony úgy tartotta, hogy a marhaga- naj a legjobb mindenre — mondja a lánya. — Vászonba tekerte és a beteg testrészre tette. Ha valaki megfázott, annak szénapernyéből (szénatörmelék) teát főztünk. Azt itta. No meg kamillát, ha volt. — Egyszer az anyósomnak a szeme fájt — szól közbe Kovács Simonná. — Nagypénteken. napfelkelte előtt hoztam neki vizet a patakból, azzal mosta. Persze, nem akárhogy kellett merni. Visszájáról... Kajánul mosolyog. Nagypénteken, napfelkelte előtt hoztam vizet a patakból — Nem hiszem, hogy az jelentett valamit, merre mertük — folytatja. — De hát azt mondták, hogy így kell. Így csináltuk. Nyolcvan éve is lehet már, hogy a villám belecsapott az unokatestvéreimbe. Mind a két fiút beásták a földbe, ameddig a csapás érte őlTét. A föld kiszívta belőlük az áramot. Persze, csak az egyik élte túl. ★ Virágokat szed az árokparton Sípos Istvánná, amikor leülünk mellé egy rövid beszélgetésre. A 76 éves asszony megmutatja a lábszárát, amelybe a tarló egy életre belevéste nyomait. — Már gyermekkoromban is arattam — mondja. — Estére csupa seb lett a lábam. Tejfölbe szappant kavartunk. azt libapehelyre raktuk, s ezzel kentük be... Az a világ meg a mostani két külön fogalom. Eger- csehiből ritkán jött ide az orvos. De kinek jutott arra pénz? Ha valaki megfázott, s lázas lett. vizes ruhát tetTejfölbe szappant kavartunk, azt tettük a sebre A tehenünk körme között sok volt a pondró (Fotó: Kőhidi Imre) Szénapernyéből főztünk teát, ha megfázott valaki Tejesfazékban papírt égetett lenegy sem maradt a férgekből. Akad egy nagyon érdekes eset is a tarsolyában. — Szülés után kisebesedett a mellem — panaszolja. — Mondták is, hogy le kell vágni. Nem tudom már, hogy honnan, de erre járt egy ráncos vénasszony, s javasolta, hogy vöröshagymát, gyantát, faggyút és szappant forraljak egybe, s ha kihűlt, azt tegyem a sebre. Meggyógyított. Búcsúzáskor megmutatja az ujját. Megégette, s napraforgóolajjal kente be. Már gyógyul. — Nehogy azt gondolják, hogy csak az a gyógyír, amit a patikában adnak! — szói utánunk. ★ Manapság a legtöbben már elmosolyintjuk magunkat, ha a népi gyógymódokról hallunk. Hiszen az orvos igyekszik minden bajon úrrá lenni, s gyógyszertár szinte minden nagyobb településen található. A ráolvasások. tünk a homlokára, aztán vagy rendbe jött, vagy nem. Egy mezei csokorral indul hazafelé. — Vazába kerül — mutat a virágra. — Ott a helye, van elég gyógyszer a patikában. A nyári konyhában készíti a vacsorát a 77 éves Kelemen Balázsné. Amikor belemelegedünk a beszélgetésbe, lányának adja át a főzőkanalat. — A tehenünk körmei között sok volt a pondró — meséli. — Egy öregasszony tanított meg, hogy miként kell azoktól megszabadulni: napfelkelte előtt ki kellett menni az istállóba. Amikor indultam, az uram nem szólhatott hozzám, mert akkor nem sikerül a ráolvasás. Odaálltam háttal az ól elé, és háromszor elmondtam: „A mi ólunkban pondró van a jószágunkban, de se nem egy, se nem kettő, se nem három. Holnapra egy se legyen!” Este, amikor a nap lement, megint mentem az istállóba. — Hittek ebben a babonában? — kérdezzük. — Hogyne hittem volna — válaszol emelkedett hangon. — Harmadnapra egyetSzemmel verésre faszenet — Kelésre pokollaput — Ráolvasás a férgekre Népi gyógymódok nyomában A z ember azt hinné, hogy egy olyan terebélyes szőlőtermelő vidék, mint a miénk is, szinte elképzelhetetlen jól képzett kádárok nélkül. Mert a szőlősgazdák roppant kényesek boraik hírére. Mindahány úgy tartja, övé a legzamatosabb, a legjobban kezelt, a legízesebb. Ne adj isten egy kritikai megjegyzést, mert utána örök harag. Ám eme kitűnőségek tárolására csakis a szakmáját értő kádármester kezzel alkotott tölgyfahordói alkalmasak. — Mindez így igaz — fogadja el az eszmefuttatást Racskó József, gyöngyösi kádármester, s gyorsan hozzáteszi: — Mi mindig a gazdáktól, a terméstől függtünk. Hogy ma nagyon kevés a kádár, az még az ötvenes évek peronoszpóra- pusztításának köszönhető. Akkor kezdett el hanyatla- ni a szakma. Egyszerűen nem volt szőlő, nem kellett A hobbihordók új fejezetet nyitottak Egy kádár vargabetűi... a hordó. Pedig amikor 1946- ban bejött a forint, volt miért dolgozni, de nem kellett a kutyának sem, amit csináltunk. Előfordult, hogy megrendelés nélkül készítettem két hordót. Három évig hordtam a vásárra, . aprót hirdettem, mire végre elkelt. — Mégis meg lehetett élni a kádárkodásból? — Nem. Voltam én anyag- beszerző a Ruházati és Kárpitosipari Vállalatnál, ve- zettem borkimérést, dolgoztam mint üzletkötő a biztosítónál, egy napig sofőrnek szegődtem, vállaltam don- gafatermelést. — Ez utóbbi miből áll? — A dongákból áll össze a hordó. Átvettem a rönköt, s felvágtam dongának. Ez akkor volt, amikor az Ag- romechanikai Szövetkezet egyesült a Kádárszövetkezettel 1975-ben. Ezt a munkát azonban nem fizették meg, mégis két évig csinálnom kellett. Szóval, a fiatalok ezért nem tanultak kádárnak. — Mikor tanulta a szakmát, s hogyan lett akkor mégis kádár? — Apám kerékgyártó volt. Akkoriban még sokat számított a föld. Nekünk nem volt, így az iparból kellett megélni. Az öcsém folytatta apám szakmáját, én pedig, hogy attól ne kerüljek messze, ezt választottam. Pokornyi Gyula kádármesternél 1937-ben szerződtem. — Van-e titka ennek a mesterségnek? — Jó anyag kell hozzá. Minél öregebb a tölgy, annál vastagabb, s annál gazdaságosabban lehet vele dolgozni. Aztán fontos, hogy a dongának egy évig száradnia kell. Ezenkívül mint minden máshoz, kitartás, szorgalom, akarat is szükséges. Ami viszont a legfontosabb, az a szakmaszeretet. Enélkül ennyi vargabetű után én sem tértem volna vissza a szakmához. — Azért ma már jól meg lehet élni belőle... — Ez nem titok, így igaz. Annyira kevesen vagyunk, no meg aztán, úgy hozzávetőlegesen 1975-től az új telepítések, a hobbitelkek nagyot lendítettek a szakmán. — Mennyi idő alatt készül el egy hordó? — A legnagyobb, amit eddig csináltam, száz hektós volt, egy Balaton környéki tsz rendelte meg. Ezzel úgy három-négy hétig meg kellett dolgozni. A kisebbek, az úgynevezett hobbihordók 50, 100, 150 literesek. Ha kész a donga, akkor ezekből egy nyolcórás műszak alatt meg lehet csinálni egyet. — Egyedül dolgozik? — Sikerült „megfertőzni” az unokámat, s 1981-ben nálam lett tanuló. Az idén szabadult. El is kel az utánpótlás, mivel én már 1982- től nyugdíjas vagyok. Remélem, jó kádár lesz belőle, s kimaradnak az életéből azok a vargabetűk, amelyeket a nagyapjának a kényszer szült... (kis szabó) Racskó József ma már unokájával dolgozik... (Fotó: Szabó Sándor)
