Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-15 / 217. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. »•pt«fnb*r 15., »tömböt f. Életképek a majorból Hegedűs Lajos: „Az állat­tartás az én nagy szen­vedélyem" bi részét is. A két épület mögött hosszú tanyasi is­tálló, de rendeltetésének megfelelően már rég nem használhatják. Törött ab­lakain keresztül fütyörészik a nyár végi szellő. A másik kisebb épületben a Zagyva­völgye Tsz két lova kapott „szállást”. — Ne gondolják, hogy az istálló parlagon maradt, — világosít fel minket Zachar Ilona, Farkasmajor megbí­zott telepvezetője. — Ugyan­is két hónapja sincs, hogy a helyiséget bérbe vette két élelmes fiatalember, akik építkezéshez betonszerkeze­tet készítenek itt. Nem tud­nak annyit előállítani, amennyi el ne fogyna. Igaz. nem nagyon szakít­hatják meg magukat a munkában, ottjártunkkor is szabad napot engedélyeztek maguknak. Kúria, oldalnézetben Farkasmajorban — az Apt melletti dombtetőn megbúvó kis tanyán — egykoron még lóvasút járt. A közeli vas­útállomásra hozta-vitte a summásokat, marokszedőket, kertészeket és a terményt. Az idősebb helybéliek visz- szaemlékezései szerint gróf Szentivány Farkas „virágos tanyáján” tizenegy állandó kertész dolgozott. A néhai nagyságosok korát talán csak a major végében ár­válkodó családi sírbolt idé­zi, amelyet kegyeletből szé­pen rendben tartanak. Napjainkra sem vesztet­te el funkcióját a kis gaz­daság. Az egyik oldalon a Zöldség termesztési Kutató Intézet fajtakísérleti tele­pének zöld fóliasátrai, a másikon szépen ápolt angol­park, üde gyep. nyárfasor, s szomorú füzek árnyéká­ban álldogáló tornácos ház. A tisztás közepén népes tár­saság — első látásra akár utószezon! nyaralóknak is gondolhatná őket az ide ér­kező —, ám amint megtud­juk: egy uborkatermesz­tési tanácskozás résztvevői. S gépkocsival érkeztek, je­lenünk legelterjedtebb köz­lekedési eszközével. ★ Ma is romantikusnak tű­nik minden. Az első benyo­másokat megszépíti a nyár­végi napsütés, a muskátlik, ciklámenek és más kerti vi­rágok szirmainak utolsó lob- banásai. Hiszen az arany­pénzként hulló falevelek már jelzik: a kertek alá érkezett a természet nagy díszlettervezője, az ősz. s kezenyomán nemsokára új „színjáték” kezdődik... Hosszú ideje már csak három család éli meg itt az évszakváltozásokat: látják, amikor a körték, s almák héja elpirul, aztán a kis háztáji konyhakertekre hó hull. Majd újra elfoglalja régi fészkét a tornácok alatt a fecskepár. S még a fiókák alig estek túl az első szárny- próbákon, a röptényi idő után útra készülődve vára­koznak a vasúti távíró drót­jaim. — Közel 24 éve annak, hogy néhai férjemmel Kecs­kemétről ide költöztünk. Te­lepvezetőnek neveztek ki — halljuk Dombi Andornétól. S miközben életéről mesél, szemét el-el futja a könny. Még fél éve sincs, hogy A fák lombjának hűvösében elvesztette élete párját. Mint a legtöbb hirtelen egyedül maradt embernek, emlékei neki is nehezen formálód­nak szavakba. — Ne gondolják.- hogy az ilyen tanyán élő emberek túlságosan barátkozók. Va­lahogy mindegyikük elszi­getelődik saját sorsának dú­caiba. Emlékszem, amikor a fiúnkat középiskolába akartuk íratni, itt a közel­ben nem kapott kollégiumot, azt mondták azért mert vasúti főútvonal mellett la­kunk. Most már családja van és a saját életüket élik. Azért nem hagynak ma­gamra. Sohasem gondoltam arra, hogy elhagyom a ma­jort. Ha boltba kell men­nünk, Apc három kilomé­terre van. Telefon pedig csak az irodában, vagy az állomáson. Pedig ha a mentő hamarabb megtalált volna minket akkor... Dombi Andorné takaros lakásának falait családi fényképek borítják. Kertjé­ben árvácska virágzik... * Közvetlen szomszédja He­gedűs Lajos, akire ügyes­bajos dolgaiban számíthat. Beszélgetésünk végén be is toppan a férfi és átka­lauzol minket az ő portájá­ra, ahol valóságos barom­fifarmot létesített. A tekin­télyes törzsű diófa alatt kisebb fajta kacsaúsztató, a lombok közül — az égi tru­badúrok — vadgerlék és postagalambok „házi” kon­certje hallatszik. — Az állattartás az én nagy szenvedélyem. A Qua- litálnál dolgozom váltó mű­szakban. kirakodómunkás vagyok, de ha hazatérek, bevetem magam a gazdasá­gi udvarba. Most is két „banda” pihés csibém van — mondja nem kis büszke­séggel. — De tartok én nyúlat, galambot, sőt még vadkacsát is! Két gyerme­kem nevelkedett fel itt a majorban. Az egyikük a Qualitálnál, a másik a kí­sérleti gazdaságban dolgo­zik. Ha az idősebbik fiam leszerel, újra lesz segítsé­gem. Együtt kaszálunk majd füvet a nyálaknak, meg a többi apró jószágnak. — Ez a tekintélyes lét­számú állatállomány, úgy gondolom, afféle élő „hűtő- szekrény” is? — kérdezzük a séta végén a gazdától. — Hát ünnepnapokon és karácsonykor, újévkor friss libasült is kerül az ünnepi asztalra. De nemcsak ezért tartom őket. Tudják, én akármikor fekszem le, haj­nal fél öt már talpon ta­lál. Rendbeteszem az óla­kat és dúcokat, enni adok nekik, kiengedem a két kutyát, a Susztert, meg a Ritát, mert azok őrzik á jószágot. No, de mennem is kell. mert most délutános vagyok, már várnak ott — mutat át a szemközti ol­dalra, a kohók felé. ★ E Ruösseau-i hangulat után bejárjuk a major töb­Időközben végei ér a tanácskozás, s most már nyugodtabban elbeszélge­tünk a csinos fiatal telep­vezetővel, mindennapjaik­ról. S mivel az apci temp­lom harangja jó régen el- kondította a delet, pecse­nyezsíros kenyérrel, para­dicsommal. paprikával, na és persze uborkával is kí­nál minket. így jobban esik a diskurzus. — Növénytermesztő tech­nikus vagyok. Ezelőtt a Sziráki Állami Gazdaságban dolgoztam. Kisbágyonból, a szomszédos nógrádi község­ből járok be nap mint nap. öt-hat éve fajtanemesítés­sel és úgynevezett szuper­elit kutatással foglalkozunk. Természetesen rám tartozik a major minden ügyes-ba­jos dolga. Három-négy ki­lométernyire van az új te­Pihenöben az égi trubadúrok (Kiss Péter felv.) lepünk, amellyel CB-rádión érintkezünk. Hét fiatalasz- szony végzi, ^ győzi a na­pi munkát. Sajnos az ubor­kával eddig nem nagyon váltak be az elképzeléseink. Pedig a dolgozóink GMK- ban művelték, nemesítették őket. Ám bízunk benne, a termeltetők nem hagyják nyakunkon a termést. Jócskán benn járunk már a délutánban, s bármeny­nyire is vendégmarasztaló a környezet, indulni kell. Ha megkérdeznénk vala­kit. hogy tudja-e hol van Farkasmajor, alig kapnánk igenlő választ. Pedig, nincs is az isten háta mögött, mint az alföldi és őrségi ta­nyák. Közvetlen közelében vezet el a két megyét össze­kötő köz- és vasútvonal... Soós Tamás Botos Barna építészmér­nök — hát­térben leg­ismertebb alkotása, az Eger Hotel homlokzata látszik . (Fotó: Perl Márton) Az új házak is lehelnek szépek A régi magyar falu ké- pe egységes volt. Nemcsak szép, de jellegze­tesen magyar épületek al­kották utcáit. Cicomás hom­lokzatukkal nem hivalkod­tak — észrevétlenül olvad­tak a környezetükbe. Sze­rény megjelenésük nemcsak a lakók nyomoráról árulko­dott, hanem a magyar pa­rasztság józan gondolkodá­sáról is. Minden szegletnek funkciója volt, minden he­lyiség a századok során leg­célszerűbbnek bizonyult el­rendezés szerint épült. Aki végigjárta zegzugait, meg­tudta lakói milyen munkát végeznek, hogyan tengetik hétköznapjaikat. A mai fal­vakban kocka alakú, sá­tortetős házak sorakoznak. Külsejüket nem a környe­zet hatása alakította ki. alaprajzukat nem az ész­szerűség formálta. Az épít­tetők idegen sémákat szol­gáltak ki. A skanzen házaiban gyö­nyörködve eszünkbe sincs visszasírni a régit, az újat látva sem a fejlődést vitat­juk. A mértéktartó harmó­nia hiányát kérjük számon. Mintha e téren megindult volna valami fejlődés... — Az, hogy ilyenné ala­kult a falvak mai képe. érthető, ahogy az is. hogy csak napjainkban kezdődött meg a szemmel látható fej­lődés — mondja Botos Bar­na építésztervező. — Ezt a folyamatot nemcsak az építészek irányították. Ök a legkevésbé. TörténeLmi változások, politikai divat­hullámok alakították a falu képiét, nem beszélve arról, hogy az anyagi lehetőségek — törvényszerűen — gyor­sabban bővültek, mint aho­gyan az igényesség nőtt. — Mégis, miért éppen ilyen lett a mai magyar fa­lu? Miért a falusi életfor­mához legkevésbé igazítha­tó háztípus vált egyedural­kodóvá, hiszen e kockahá­zak magasra emelt lakó­szintje elzárja az udvart. szinte bövítheteílenek, te­tőterük kihasználhatatlan... — Felszabadulásunkat kö­vette egy időszak, amikor szinte jelszóvá lett a „le­rombolni a régit”-törekvés. Nemcsak az építészet év­századok alatt csiszolódott ízlése sorvadt el, hanem a népviselet, a hagyomány is. Az emberek nyűgnek érez­ték kacatjaikat, és szemét­be dobták azokat is, ame­lyek maradványai ma mú­zeumok értékei. A háborús változások okozta katarzis után. a felszabadulás előtt összegyűlt vágyaikat akar­ták megvalósítani az épí­teni vágyók. Szemük előtt megjelent a régi villák, kú­riák álomképe. Ezek le­egyszerűsített változatát igé­nyeltek. Nem vették észre, hogy nem ez az életüket leginkább kiszolgáló ház­típus. Csak azt látták, ez tágasabb, korszerűbb, mint a régi, s ebben igazuk is volt. — A tervezők miért nem mutattak olyan példát, amelyben a népi építészet fejlődésének következő lánc­szemét fogalmazták volna meg, korszerű formában? — Hiába próbálkoztak, nem kellettek ilyen házak. E „köztés változatnak” nin­csenek nálunk hagyományai. A polgári épületek viszont a jólét szimbólumai voltak. Az építész egyedül állt az építtető kívánságaival szem­ben. A hatóságok csak ké­sőbb — sajnos, túl későn — avatkoztak bele tényleges bírálattal a tervekbe. Más lehetőségünk nem volt, mint kiszolgálni az igényeket. Magam is terveztem olya­noknak, akik barlanglaká­sokból költöztek modern házba — több száz évet ug­rottak át... Hogyan lehe­tett volna rafinált ízlésgá- tgkat állítani elképzeléseik elé?! — Mivel magyarázható, hogy napjainkban végre olyan házak is épülnek a falvakban, melyek jól hasz­nálhatók és szépek? — Talán azzal, hogy ki­tágult a világunk. Jobb épí­tészeti propagandával, ha­tásosabb esztétikai képzés­sel meg lehetett volna gyor­sítani ezt a folyamatot. A televízió, az újság, a filmek révén jutottunk idáig. Az emberek megismerkedtek a szokványosnál magasabb la­káskultúrával. — Több tucat típusterv megjelenése nem volt gyor­sító erő? — Kétségtelenül adtak bi­zonyos „ízlésmintát”. de azt sem a legfrissebb példák tálalásával. Sok terv, mi­korra hozzáférhető vé vált. már el is avult. Nincs ér­deklődés irántuk. Az em­berek jobb esetben „testre szabott”, környezetükbe il. leszkedő házak rajzaira vágynak. A családi ház épí­tése ma már közel egymil­liós beruházás. Ebben az esetben jelentéktelennek tű­nik az a 3—4 ezer forint többlet, amelyet az egyé­ni terveztetésért kell kifi­zetni. Csak úgy születhet szép falu. ha a tervezők azonos alapelvekböl indul­nak ki, ismerik megbízóik életét, igényeit, és azt a kör­nyezetet, melybe a lakóhá­zak kerülnek. Az ésszerűség és ne a kivagyiság legyen a meghatározó. A magyar falu kepe még sokáig ellentmondásos lesz. De biztató, hogy egyre töb­ben térnek el a „rossz szo­kástól” — újjászülve a si­ma, fehér falak, s az egy­szerű formák szépségét es célszerűségét, Szabó Péter ELLENTMONDÁSOS FALUKÉPEINK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom