Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-10 / 187. szám

2 NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 10., péntek DAMASZKUSZ Négy palesztin szervezet — a Palasztin Kommunista Párt, a Népi Front Palesz­tina Felszabadításáért, a Demokratikus Front Palesz­tina Felszabadításáért, vala­mint a Palesztin Felszabadí- tási Front — nyilatkozatot tett közzé, amelyben támo­gatásáról biztosítja a közel- keleti térség problémáinak rendezését célzó szovjet ja­vaslatot. VARSÓ A lengyel hatóságoknál eddig összesen 43 olyan személy jelentkezett önként, aki a népi Lengyelország megszületéséek 40. évfordu­lója alkalmából meghirdetett közkegyelem lehetőségeit kihasználva felfedte eddigi államellenes tevékenységét. Mindannyian ismertették, hogy milyen módon sértet­ték meg a Lengyel Népköz- társaság törvényeit és nyi­latkozatot tettek, hogy fel­hagynak eddigi tevékenysé­gük folytatásával. Az am­nesztia értelmében ezután mindannyain hazatérhettek. PEKING Befejeződött csütörtökön Pekingben a Hongkonggal kapcsolatos brit—kínai tár­gyalások 20. fordulója. A felek megállapodtak, hogy a következő tárgyalási fordu­lót augusztus 21-én és 22-én tartják, ugyancsak Peking­ben. A kínai külügyminiszté­rium szóvivője hasznosnak és építő jellegűnek nevezte az augusztus 8-án és 9-én megtartott megbeszélést. TUNISZ Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke szerdán Tunisz­ban Habib Sattival, az Isz­lám Konferencia Szervezet főtitkárával tárgyalt. A két politikus elsősorban az öböl- menti háború befejezése ér­dekében teendő közvetítő lépéseket vitatta meg. JERUZSÁLEM Újabb izraeli település alapjait rakták le szerdán este Ciszjordániában, a 45 ezer lakosú Hebron palesz­tin város központjában — közölte az izraeli televízió. Az első telepesek Mose Arensz izraeli hadügyminisz­ter engedélyével érkeztek a városba. Fővárosi Szerelőipari Vállalat felvesz épületgépész gyártáselő­készítőket és épületgépész tervezőket. Vidékiek részére, szükség esetén, a vállalat szállásról gondoskodik. A fiatal háza­sok részére külön szoba megoldható, a későbbiekben a lakásmegoldást elősegítik. Jelentkezni lehet a követ­kező címen: Budapest IX., Koppány u. 5—11. vagy a 336-560-as telefonon, 46-os melléken. VÁROSI TANÁCS V. B. VÁROSGONDOZÁSI ÜZEME felvesz gyakorlattal és felsőfokú, vagy középfokú végzettséggel rendelkező, mélyépítésben jártas művezetőt Jelentkezni lehet: GYÖNGYÖS, Kenyérgyár u. 9. szám alatt Szorosabb együttműködésre törekszenek a KGST-tagállamaival Illést tartott az SZKP KB Politikai Bizottsága A KGST-országok június­ban megtartott felső szintű gazdasági értekezletén elfo­gadott határozatoknak meg­felelően az SZKP KB Poli­tikai Bizottsága legutóbbi ülésén intézkedéseket hoz­tak abból a célból, hogy szorosabbá tegyék a tagor­szágok együttműködését a gazdasági élet, a tudomá­nyos és műszaki fejlesztés, a szocialista gazdasági in­tegráció, valamint a gazda­sági építésben való tapasz­talatcsere pártirányításá­ban. A Politikai Bizottság be­számolókat hallgatott meg az oroszországi föderációban folyó mezőgazdasági mun­kákról Mielőbb folytatódjanak a fegyverzet- csökkentési tárgyalások Megemlékezés Nagaszakiban Szerdán több mint húsz­ezer ember gyűlt össze Na- gaszaki emlékparkjában, azon a tömeggyűlésen, ame­lyet a 39 évvel ezelőtti atomtámadás áldozatai em­lékének szenteltek. A meg­emlékezésen Nakaszone Ja- szuhiro japán miniszterel­nök mellett több vezető ja­pán politikus is megjelent. Tizenegy óra két perckor — az 1945. augusztus 9-én Japán ellen végrehajtott má­sodik amerikai atomrobban­tás pontos időpontjára em­lékeztetve — felzúgtak a város harangjai és szirénái. Ezt követően a nagygyűlés résztvevői egyperces néma gyásszal adóztak az áldoza­tok emlékének, majd meg- kondították a robbanás epi­centrumának helyén felállí­tott harangot. A Nagaszaki- ra dobott atombomba het- vennégyezer embert ölt meg, s megsemmisítette a japán kikötőváros nagy ré­szét. Nakaszone japán minisz­terelnök beszédében megerő­sítette: Japán nem állít elő nukleáris fegyvereket és nem fogadja be azokat az ország területére. Hirosi Motosima, Nagasza- ki polgármestere beszédében sürgette, hogy mielőbb foly­tatódjanak a szovjet—ame­rikai fegyverzetcsökkenté­si tárgyalások. Motosima az egybegyűltek előtt békefel­hívást olvasott fel. Ez fel­szólítja Japán népét, s a vi­lág összes jóakaratú embe­rét: mindent kövessenek el azért, hogy többé ne ismét­lődhessen meg Hirosima és Nagaszaki tragédiája. A do­kumentum fokozott erőfeszí­téseket sürget a tömegpusz­tító fegyverek megsemmisí­tése, a világbéke megvédése érdekében. Benzines palack kontra gumilövedék Zavargások Észak-frországban Újabb zavargások voltak szerdán és csütörtökön Észak-Irországban. Belfast­ban, Londonderryben és Downpatrickban katolikus szélsőségesek benzines pa­lackokat dobáltak a bizton­sági erők kivezényelt tagjai­ra, akik gumilövedékekkel válaszoltak. A szélsőségesek akcióira az adott alkalmat hogy csü­törtökön volt 13. évforduló­ja egy brit kormányrendelet kiadásának. Ennek értelmé­ben a hatóságok bírói eljá­rás nélkül is internálhatták az általuk terrorisíagyanús- nak minősített személyeket. Ezt a rendeletet 1975-ben visszavonták, de évforduló­ján azóta is megmozduláso­kat tartanak Eszak-írország- ban. A csütörtöki összecsapá­sok során nyolc ember meg­sebesült, több mint ötvenet pedig őrizetbe vettek. Newry városában egy ka­tolikus fiatalembernek a ke­zében robbant egy rosszul időzített pokolgép. A fiatal­ember meghalt. Honecker szeptemberi látogatásáról Jó lehetőség a két német államnak A nyugatnémet kormány úgy ítéli meg, hogy Erich Honeckernek, az NDK Államtanácsa elnökének szeptember végére tervezett NSZK-beli látogatása jó le­hetőséget kínál a két né­met államnak arra, hogy közös kezdeményezést te­gyen az erőszakról való, nemzetközi lemondás érde­kében — jelentette ki csü­törtökön, bonni sajtóértekez­letén Hans-Dietrich Gen­scher nyugatnémet külügy­miniszter. Genscher közölte, hogy Helmut Kohl kancellár és Erich Honecker tárgyalá­sain fontos szerepet játszik majd az erőszakról való le­mondás fogalmának „ponto­sítása”. Amerikai űrkísérlet Harmadszor is megkísér­lik útnak indítani az új amerikai űrrepülőgépet. A Discovery nevű űrrepülő­gépnek még júniusban kel­lett volna hatnapos utat ten­ni a Föld körül, de a rajt kétszer is elmaradt, előbb egy számítógép hibája miatt, majd azért, mert négy má­sodperccel a rajt előtt egy automata kikapcsolta a fő hajtómű működését. A második hiba okát mindmáig nem találták meg teljes biztonsággal. Minden­esetre a szakértők kicserél­tették a hajtóművet. Az új rajt tervezett idő­pontja augusztus 29. Bár a személyzet a korábbi marad, a feladatok megváltoztak, erre az időpontra ugyanis már a második utat tervez­ték az űrrepülőgéppel. A két út feladatai közül most a legfontosabbakat összevon­ták. így a személyzetnek pályára kell állítania egy katonai rendeltetésű mester­séges holdat, két hírközlési mesterséges holdat és ki kell próbálnia egy újfajta napelemrendszert. A személyzet tagja lesz a második amerikai űrhajósnő, Judith Resnik is. —C Külpolitikai kommentárunk )— Vérfürdők Srí Lankán A NYÁR VÉSZTERHES évszakká lett az elmúlt két esztendőben Srí Lanka számára. Az egykor Ceylonnak nevezett szigetállamban tavaly is, s az idén is súlyos nemzetiségi zavargások robbantak ki a nyár derekán. A mostani véres összecsapások, úgy látszik, tovább tartanak, mint a tavalyiak: már jócskán benne járunk az augusz­tusban, s a helyzet nemhogy javulna a szigeten, hanem lát­hatóan romlik. Ezen a héten nem volt olyan nap, ame­lyen ne jött volna hír véres eseményekről. Az alapképlet minden alkalommal ugyanaz: a kisebb­ségben levő tamil népcsoport fegyveres szélsőségesei bru­tális merényleteket hajtanak végre a lakosság négyötödét kitevő szingalézek ellen, bombákkal, kézi fegyverekkel támadják a Srí Lanka-i hadsereget, amelynek egységei szinte kizárólag szingaléz katonákból állnak. A fegyve­res erők pedig nem kevésbé brutálisan csapnak le a tamil helységekre, a szélsőségesek elleni harc ürügyén fegyvertelen tamil polgárok százait mészárolják le. A TAMIL—SZINGALÉZ ELLENTÉTEK sok évszá­zadra nyúlnak vissza, de a mai vérfürdőkhöz hasonló eseményeket nem jegyeztek fel a ceyloni történelem- könyvekben. A tamilok vagy másfél ezer éve vetették meg a lábukat a szigeten, elsősorban az északi és a ke­leti vidékeken. Az India déli részéről származó néptörzs sohasem volt jó viszonyban az eredetileg Eszak-Indiából eredő buddhista vallású szingalézekkel — (a tamilok vallása a hindu). Az ellentétek nem voltak a régmúltban élesek, hiszen a két közösség teljesen elszigetelten élt a szigeten. A gyarmatosítás évszázadai azonban sok változást hoztak. A portugál, majd a holland hódítókat követő an­golok a velük szemben békésen viselkedő tamilokat ré­szesítették előnyben: ez a népcsoport kapott túlnyomó szerepet az egységesített ország közigazgatásában, az üz­leti életben. Miután azonban 1948-ban Ceylon független lett, a máig majd 3 millióra duzzadt tamil közösség fo­kozatosan veszítette el pozícióit. 1956-ban a köztársaság hivatalos nyelve is a szingaléz lett, az elmúlt két évti­zedben minden téren ez a — ma már 11 milliós — nép­csoport számít uralkodónak a szigetállamban. Ez a helyzet teremtette a mind élesebb tamil—szinga­léz ellentéteket. A tamil ultrák függetlenséget követel­nek, s ezt fegyveres akciókkal próbálják kikényszeríteni Tavaly nyáron is emiatt robbantak ki a zavargások: az egyik véres tamil akció után a szingalézek vad pogro­mokat rendeztek a békés tamil kereskedők, parasztok között. Az idén áprilisban újra gyilkolt a felbőszüt szin­galéz tömeg, s a hadsereg ismét vadul rátámadt tamil községekre, városokra. A BÉKÉS MEGOLDÁS LEHETŐSÉGE mind távo­labbra kerül. A két népcsoport képviselői nem is tár­gyalnak a problémákról, pedig a szomszédos India, amely­nek sok milliós tamil nemzetiségében nagy nyugtalan­ságot keltenek a Srí Lanka-i események, állandóan köz­vetíteni próbál. A fanatikus nacionalizmus azonban mind­két °ld?lo.n engesztelhetetlenséget szül, s újra meg újra vérfürdővé teszi a szigetországot A ar Károly I Ml A HE HEVES MEGYEI RUHÁZATI IPARI VÁLLALAT felvételt hirdet i i ! KÖNYVELÉSI CSOPORTVEZETŐ i i | munkakör betöltésére. i ! j Feltételek: j I Számviteli főiskola és 5 éves ipari gyakorlat, \ í vagy közgazdasági érettségi + mérlegképes könyvelői i tanfolyam és 10 éves ipari gyakorlat. 1 Fizetés: Az iskola világa Libanonban „Kérjük a puskát otthon hagyni” Igazolatlan hiányzásnak számít-e. ha a dióik három hétig nem látogatta az elő­adásokat. mert valamelyik milícia fegyvereseként har­colt? — a kérdés bármelyik libanoni középiskolában és felsőoktatási intézményben felvetődhetett az elmúlt tan­évben. De a bejrúti ameri­kai egyetem gondja se mondható mindennapinak: egyelőre nem találnak olyan, megfelelő képesítés­sel rendelkező személyt, aki elvállalná az elnöki tisztsé­get, miután az előző elnö­köt agyonlőtték, az ő előd­jét pedig elrabolták és 367 napig fogvatartották. Nem mintha a többi tanerő' meg­tartása. vagy újak szerződ­tetése (külföldről) könnyű feladat lenne. 1975 óta foko­zatosan romlik a helyzet — mondják az egyetem veze­tői. Kilenc év polgárháború és ami vele jár — a törvényes­ség teljes megszűnése — gyakorlatilag elsöpörte Li­banon oktatási rendszerét. Bejrútban elemi iskolák tu­catjait zárták be. vagy azért, mert a harcokban romiba dőltek, vagy mert az otthonukból kibombázott menekültek költöztek be az osztálytermekbe. Az adatok szerint tavasszal a 66 állami általános iskolából csak 22 működött. Bejrúti kisiskolások ezrei, akik az egy éve szünet nél­kül zajló harcok közepette reménytelenül lemaradtak tanulmányaikkal. az idei nyári szünetet „kihagyják” és heti hat alkalommal be­járnak az iskolába. S még ők a szerencsések; akiknek az iskolája romokban hever, azok ezt sem tehetik meg. A Libanoni Egyetem ter­mészettudományi karának 4500 hallgatója azért voLt kénytelen kihagyni ezt az évet. mert a laboratóriumok és az előadótermek a mu­zulmán és keresztény harco­sokat elválasztó zöld vona­lon helyezkednék el. s így nem volt tanácsos még a közelükbe se menni. Van aki iskolája bezárá­sával magyarázza, hogy be­kapcsolódott. a harcokba. Valamit csak kellett csinál­ni a szabad idővel — mond­ják némelyek. Más kérdés, mi van akkor, ha a hallga­tó az egyetem területén is magánál hordja fegyverét. Volt már véletlen baleset is. nem csekély riadalmat okoz­va. ..Mindig kérjük a diá­kokat hagyják otthon a pus­kájukat” — mondja az egyik bejrúti egyetem elnöke. Még ha végre tényleg helyreáll a béke. akkor is hoszú idő kell ahhoz, hogy a káoszon úrrá'’legyünk — jelentette ki Szelim Hossz oktatási miniszter.. Akinek köze van iskolához — le­gyen az tanár, diák vagy szülő — aligha vitatja sza­vait. Jelentkezni lehet: U GYÖNGYÖS, BORNEMISSZA G. U. 1., fj 2 személyzeti előadónál. xj Telefon: 11-931/21. ZJ A HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT felvételre keres: két és három műszakos munkaidőrendben HÚSIPARI SZAKMUNKÁSOKAT, BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT, állandó éjszakai műszakos munkaidőrendben RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁSOKAT és egy műszakos munkaidőrendben KONYHAI DOLGOZÓT, VÍZVEZETÉK-SZERELŐT, LAKATOST, HEGESZTŐT, KŐMŰVEST, TMK-SEGÉDMUNKÁST, továbbá adminisztratív munkakörbe KÖZGAZDÁSZT, SZÁMVITELI ÉS PÜ. FŐISKOLÁT VÉGZETTEKET, ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT, ÁLTALÁNOS GÉPÉSZMÉRNÖKÖT ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKÖT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: GYÖNGYÖS, SZURDOKPART 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom