Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-07 / 184. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 7., kedd J. Mérlegen a gépipar Mit keil korszerűsíteni? A szakágazat legutóbbi igazgatói értekezletén hal­lottak szerint a gépipar 1984-ben összességében erő­teljesebb fejlődést, 0,6 szá­zalékkal magasabb növeke­dést tervez az ipari átlag­nál. A többlettermékekre a beruházási javak iránti ke­reslet 2—3 százalékos hazai mérséklődése miatt itthon nem, hanem csak országha­tárainkon kívül akadhat ve­vő. A vállalati tervek ezzel lényegében számolnak, az el­képzelések szerint a szak­ágazat rubel- és nem ru­belelszámolású exportját egyaránt növelni kívánja az egyébként igen sok kritiká­val illetett 1983. évi teljesít­ményéhez képest. Ami az év első harmadát illeti, az elképzelések szerint alakult. A gépipar az előző év megfelelő időszakával összehasonlítva csakugyan növelte a kivitelét. Borúlátó helyzetkép Kérdés azonban: meddig tart a kedvező tendencia? A rendelésállományok sze­rint az év végéig a terme­lőkapacitások túlnyomó há­nyada lekötött, a külorszá­gokból remélt árbevétel alighanem valóban biztosí­tott. De mi várható az el­következendő években? Nö­veli-e a gépipar az export­ját folyamatosan, vagy szá­míthatunk-e újabb vissza­esésekre? A kérdés nem akadémikus, hiszen vala­mennyi iparág közül ennek a szakágazatnak a legna­gyobb a súlya, következés­képp ez tehet a legtöbbet a népgazdaság fizetőképessé­gének javításáért. Nem egy szakember sze­rint a magyar gépipar és a világ élvonalbeli gépipari technológiái között széles, és ami még inkább aggasztó, egyre szélesedő szakadék tátong. Véleményüket té­nyekkel igyekeznek alátá­masztani. Sommásan fogal­mazva: iparunk kimaradt abból a fejlődési folyamat­ból, amelynek eredményé­ként sok helyütt létrejött a korszerű, nem a nagy tehet­ségű szakmunkásokra, ha­nem a nagyszerű gépsorokra alapozott technológia. A ma­gyar vállalatok nagyobb ré­szében ma még például mér­ni sem tudják ázt a pontos­ságot, ami sok más ország­ban a gyártás során alap­vető követelmény. Márpedig hagyományos gépen virtuóz szakmunkás sem képes olyan pontos megmunkálás­ra, mint amilyenre a leg­korszerűbb berendezéseken a kezdő. További tény; nem kevés olyan gépipari üze­münk van, amely csak a nevében vállalat, a mai is­mérvek alapján valójában kisipari műhelyek sokasá­gából áll. Ahol kézi vezér­lésű gépeken, szinte kisipari módon nem kellően érdekelt emberek vállalati gazdasági munkaközösségek működte­tésével ez- a fölöttébb ala­csony termelékenységű mun­ka még inkább megdrágul és konzerválódik. A következő aggasztó jel: hasonlóan fej­lettek nagyobb része is szinte erején felül erőlteti a műszaki haladást, törek­szik a sietős automatizációra. A magyar gépipar bizony csak lassan tér erre az útra. Van mire alapozni AkáOnak, akik szerint a gépiparról alkotott kép az előzőnél jóval derűsebb, biz­tatóbb. Vélekedésük szintén ellenőrizhető tényekre ala­pozódik. Az elmúlt évtized­ben a szakágazat igen jelen­tős fejlesztéseket hajtott végre, aminek köszönhetően vállalataink tekintélyes ré­sze rugalmas technológiák­kal is rendelkezik, gyárt­mányainak nagy hányada még rosszindulattal sem ne­vezhető korszerűtlennek. A szerszámgépipar például, a mögöttünk hagyott évekbeh teljesen átalakult, nem le­becsülendő a mezőgazdasági és élelmiszerpiari gépgyártás kapacitása, és közismert, hogy a közúti jármű-gyártás helyzete is bizakodásra ad okot. Aki ismeri a gépipart, s elfogultság nélkül értékeli a teljesítményét, az tudja: ez a helyzetkép a reálisabb. Bár sok a gond, a fejlődés is tagadhatatlan, van tehát mire alapoznunk. Kétségtelen; hogy egyenet­len volt ez a fejlődés, s még a nagy korszerűsítése­ket végrehajtó vállalatok között is találni olyan gyár­egységeket, amelyekben- az apáink — nagyapáink korá­ban bevezetett technoló­giákkal kell megküzdeni a napi munkasikerekért. A gépipar törekszik az auto­matizációra, de ez a folya­mat .is egyenetlen, nem kel­lően átgondolt. Ami a fel­ügyelet nélküli robotizált gyártási rendszereket illeti, azoknak a fejlesztésében még kevésbé veszünk részt. Ennek alapvető oka az ország tőkeszegénysége. Mi­vel az elkövetkezendő évek­ben gazdagok bizonyosan nem leszünk, a rendelkezé­sünkre álló eszközöket kell a jelenleginél célszerűbben felhasználni. Mind a kettőt Célszerűbb, de hogyan? Erre a kérdésre annyi a válasz, ahány a kérdezett. Abban azonban úgyszólván mindenki egyetért, hogy a gépipari termelésnek és a szakágazat exportjának fo­lyamatos gyarapodása fö­löttébb kívánatos, ám gaz­daságosan aligha megvalósít­ható a mai kilátások és le­hetőségek alapján. Az érde­keltek — mivel azon nem­igen lehet vitázni — nem a befektethető pénzt, hanem az összegek hatékony befek­tetését ígérő szabályozók hiányát jelölik meg kétsé­geik alapjaként. Határozott véleményük szerint á jelenlegi irányí­tási, bérezési, jutalmazási, ösztönzési, érdekeltségi rend­szer nem szolgálja, de leg­alábbis nem eléggé serkenti az ipari fejlődést. Hogy gép­iparunk növelhesse verseny- képességét a világpiacon, ahhoz valóban folytatni kell az ágazat technikai, techno­lógiai korszerűsítését. Ennek a korszerűsítésnek azonban az a feltétele, hogy a gaz­daságirányítás is tovább fej­lődjék, a korszellemhez iga­zodjék. Mónus Miklós PUSZTAVACS ’84 „Nézz körül, hol most állsz, az ország közepén...” Fesztivál a béke jegyében — Százezrek a jeltoronynál — Üze­net a világ népeihez — ... És épül majd egy „földgömb” ... Barabás János köszönti a fesztivál résztvevőit Egy pöttöm kisfiú áll a színpadon kalocsai népvise­letben. Mögötte egy népi együttes, amelynek tagjai közül előbbre lép egy fiatal nő, s a mikrofonba mond­ja, világgá hirdeti — mi több: legszentebb anyai kí­vánságát vallja meg — csak­nem negyedmillió ember előtt. — Szeretném a gyerme­kemet békében felnevelni, s szeretnék békés jövőt bizto­sítani az unokáimnak... S kézen fogta kisfiát, majd az együttes — és a kalo­csaiak nevében — átadták azt a színesen szőtt zászlót, amelyen a békeüzenetet hoz­ták Pusztavacsra, az immár hagyományosnak mondha­tó béketalálkozóra, az or­szág vidám népünnepélyére. A tömeg egyértelműen nyil­vánított véleményt, éppúgy, mint a fesztivál megnyitá­sakor, amikor Gerencsért Jenő, a Képes Üjság főszer­kesztője, a rendező szervek képviselője így szólt: — Mi, magyarok nem aka­runk háborút! Mi békében akarunk élni és dolgozni! Mi építeni akarunk és nem rombolni! Ha élni akartok barátaim, ha szeretitek a gyermekeiteket, szüléiteket, testvéreiteket, barátaitokat, akkor harcoljatok a békéért, és kiáltsátok velem együtt: „Nem akarunk háborút...!” És az emberek kiáltották: „Nem, nem és nem! Nem akarunk háborút...!” ★ — Nézz körül, hol most állsz, az ország közepén... Ez a föld a miénk, igen csak a miénk, óvjátok meg, hogy szép legyen, mindenkor így legyen...” — harsogott a dal, amely ezen a két au­gusztus eleji napon a feszti­vál himnusza is lett. De himnusza a békéért küzdők­nek is, hiszen nemcsak a szűkebb környékről, a jelto­rony helyéről, a találkozó színhelyéről, mégcsak nem is erről a kis országról, ha­nem az egész világról és en­nek a kék bolygónak a jö­vőjéről, békés jövendő év­ezredeiről szólt. — ... Ez a föld a miénk, igen, csak a miénk, óvjátok meg... Szinte szó szerint ezeket idézte Jamamoto Hideroni békeharcos, aki a japán atomsérültek tokiói szövet­ségének főtitkár-helyettese­ként vett részt a fesztivá­lon. O mondta: — Harcoljunk együtt a fegyverek, az atomfegyverek, egyáltalán a fegyverkezés el­len, hogy sehol a világon ne legyenek újabb „atomsérül­tek”. Barabás Miklós, az Orszá­gos Béketanács főtitkára a fesztivál nevében Hirosima és Nagaszaki lakóihoz, illet­ve a világ népeihez intézte szavait: ... Legyetek társaink a küzdelemben, amelynek vég­ső célja: a tömegpusztító fegyverek megsemmisíté­se. ..! Akik ott voltak az ország közepén, voksoltak is e fel­hívás mellett. Jelezte ezt az is, hogy 67 különböző vál­lalat, üzem, szövetkezet kol­lektívája adta át a zászlóra írt békeüzenetet. Hasonló­képpen, mint tavaly a bronz­hengerbe került, s száz esz­tendő múltán közzéteendő békeóhajokat. Mert ez a nyüzsgő, kavargó, s minden iránt érdeklődő tömeg bízik abban, hogy a kétezredik év múltán is háború nélkül él majd az emberiség. ★ Ezen a fesztiválon jelen­tették be, hogy a jeltorony A legfiatalabb vásárfamászó, aki kivívta a közönség elis­merését A színpadon: Dinnyés József (balról) A békemenet résztvevői A koncert... környékén egy békeparkot létesítenek. Az elképzelések szerint egy földgömb alakú épületet emelnek, dombor­műként rajta az öt földrész országai. Ide helyezik majd el azokat a zászlókat, em­léktárgyakat, amelyeket a pusztavacsi találkozó hazai és külföldi résztvevői hoz­tak magukkal. S ide kerül az a jókora papírcsík is, amelyre a mostani fesztivá­lon ezrek és ezrek írták a nevüket, tettek hitet a béke mellett. ★ Sajnos, nem tartoznak ezek közé a jóindulatú, bé­keszerető, egymásért élő és dolgozó, mások szórakozását segítő emberek közé azok a hobó-divatnak, a csövezés­nek hódoló fiatalok, akik magatartásukkal» rossz fényt vetettek erre a rendezvény­re. Néhány, országosan is ismert zenekar ittas „slepp- je” miatt keseredett meg az ember szájaíze: a színpadot megostromlók, a sörösüvege­ket dobálok, a rendőrök el­len támadók és izgatok, a rendezőket becsmérlők he­lyett a becsületes, józan em­berek szégyenkeztek. És ad­tak támogatást ahhoz, hogy a fesztivál hangulata ismét felhőtlen legyen, hogy azok, akiknek ez dolga volt, ren­det teremthessenék. Jogo­san. .. Ez a rendbontás azonban nem fenyegette a fesztivál ... És egy reklám Egernek ... (Fotó: Perl Márton) létét és nem kérdőjelezi meg jövőjét. ★ A fesztiválváros — akár­csak az elmúlt esztendőben — tovább élte zsibongó éle­tét. Százak és százak nyel­tek nagyokat, amikor a sza­kácsok megforgatták a ropo. gósra sült ökröt. A hangos­bemondóban mindig keres­tek valakit: állítólag már az első napon 47 gyermek ve­szett el, s talált később visz- sza az emberek segítségével a szüleihez. Több mint 1500- an keresték hozzátartozóikat: szüleiket, testvéreiket, bará­taikat, akik elkeveredtek az óriási forgatagban. Ki a vá­sárfánál „akadt el”, amikor egy apró kisfiúnak tapsolt, mert feljutott a lehántolt kérgű oszlop feléig. Mások a „búcsúban” feledkeztek ott, a körhinták, a játékok, a cirkuszi produkciók vilá­gában. Többen a politikai kaszinó, a kisszínpad, az autósverseny, a női foci bű­völetébe estek. Meg a non­stop műsor vonzásába, hi­szen itt nem volt megállás: zene, zene, filmvetítés, mű­vészi bemutató. Mindaz együtt volt itt, amit egyet­len szó is összefoglal; Pusz- tavacs... ★ És a második napon, dél­után ismét a jeltorony: bé­kemenet indult ide a fesz­tiválvárosból — olyan két- három kilométerre van a két helyszín egymástól —, hogy az ejtőernyősök által hozott békeüzenet ismerteté­se után tanúbizonyságot te­gyen ennek az országnak a lakossága az egyre erősödő békeóhaja mellett. Itt, Ma­gyarország geometriai közép­pontjában tűzték ki ennek a kilométerekkel mérhető menetnek a tagjai a béke­zászlókat. S visszatért a tavalyi ér­zés, amikor a Himnuszt hall­gatva, az ember arra gon­dolt: tenni akarok valamit a békés jövőnkért. A gyer­mekeim jutottak eszembe, amikor vissza-visszatérően felhangzott a dal: „ ... Ez a föld a miénk, igen, csak a miénk, óvjátok meg, hogy szép legyen, mindenkor így legyen..Jövőre nekik is ott kell lenniük, hogy meg­értsék, nekik tartogatjuk, védjük, óvjuk ezt a Földet, s jól a fejükbe véssék, utá­nunk nekik kell vigyázniuk arra a még oly törékeny „üveggolyóra”, amelyet úgy hívnak, hogy BÉKE... Szilvás István

Next

/
Oldalképek
Tartalom