Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
I NÉPÚJSÁG, 1984. július 21., siómba. MŰVÉSZET ÉS IRODALOM t a vízözön kegyetlenül, de eléggé fájón, mert átvette ő is a „doktor úr” megszólítást a többiektől, amikor először szólította doktor úrnak, a férfi úgy merevedett rá a kormány- kerékre, hogyha nem. egyenes az út, biztos a halálban ébredtek volna fel, mert másodpercek. teltek el, míg lélegzethez jutott, s csak percekkel később jutott eszébe, hogy most le kellene állítsa a kocsit, ki kellene szállnia, s aztán szó nélkül magára hagyni kocsit, mérnököt, s menni ebből a kuplerájból, ahol nem ismernek istent, se pártot, csak száztíz kilósra hizlalt disznót, vagy bérmunkában elvállalt kontárkodást. A mérnökre nem tudott igazán haragudni, neki megbocsátott, mert á mérnök hozta az első bivalyokat, s rögeszmésen magyarázta mindenkinek, hogy a savanyú füves réteket kár töltögetni, szárítani, olyan állatot kell tartani, mely éppen azt szereti, s be is bizonyította saját pénzén, hogy jövedelmez az ínyenceknek szállított bivalytej, túró és vaj, s most a férfi nézte az úttalan sártengeren küszködő állatokat, melyek lószekeret, traktorpótkocsit húztak, s magában még inkább megbocsátott a mérnöknek. Megbocsátotta a gaudeamus igiturt is, melyet cigánnyal húzatott az ablaka alatt, mikor a faluban híre futott, hogy érettségizett. Az asszonynak is megbocsátott, akit majdnem kislányként hozott a faluba, aki a technikum utolsó osztályából úgy repült a feszülő egyenruhás gépkocsizó őrmester karjai közé, mintha a megváltó nyújtotta volna kezét, s akit aztán szégyellni kezdett, mikor hazakerültek a faluba, s az asszony az irodán papírmunkát végzett, ő pedig trágyát hányt a teherautóról, s esténként az ágyba vitte a rossz motorolaj, s az erjedő trágya csípős szagát, melyet lemosni nem volt elegendő víz a falu összes kútjaiban sem. Tizennyolc éves volt az asz- szony, ő akkor töltötte a harminckettediket. Nézte a sátés szénával rakott alkotmányokat, melyeket messziről szekérnek látott, s eszébe jutott, a mindenféle alkalmi munka mellett milyen konokul várta a pillanatot, hogy doktorrá avassák, s hányszor képzelte el, hogy bemegy a mérnök irodájába, s ha az újra „doktor úr”-nak szólítja, eléje teszi diplomáját ,s visszategezve azt mondja majd: „ezután nyugodtan mondhatod, Ferenc”. Arra a szabadságra gondolt, melyet életkora miatt az egyetemen élvezett, s az apró diadalokra, melyeket diplomája megszerzése után aratott. Az őrnagyra, akit hajdanában hordozott, s aki fiát keresve, a férfival találkozott az egyetem folyosóján, meg arra is, amikor doktorrá avatása után gyűjtött pénzéből, melyet alkalmi munkákkal keresett, s amelyből könyvtárnyi könyvet vásárolt, elegáns ruhákat, s olyan gyerektartást fizetett, mintha máris nagymenő állatorvos lenne, meghívta az egész évfolyamot egy kertvendéglőbe, s ő, a hajdani falubitangja természetesnek találta, hogy csupa doktor úrral ül egy asztal mellett, s a dac akkor is azt mondatta vele, hogy „haza soha”, s most mégis itt fekszik... Az asszonyra már nem haragudott, öregebb lett és megértőbb, s egyre többször jutott eszébe annak az első kirándulásnak minden meghittsége, mikor az őrnagy kocsiján elvitte a kislányt a tavakhoz, s a fonott kosárból szedegette elő a vendéglőben előre csomagolta- tott uzsonnát, s tudta, akkor annak a lánynak mindegy volt, hogy állatni gondozás után ki lesz az, aki ■otthont kínál neki, s ő azért is szerelt le, azért tért visz- sza a falujába^ mert igazi családot akart. Gyermekeket és hitvest. Igen, így használta önmagában a szót. Nem feleségre, nem asz- szonyra vágyott, hanem hitvesre, a szónak abban az értelmében, ahogy a rajongó Petőfi használhatta, s a fér- ■ fi tudta, hogy nem lett volna szabad magával vinnie a kislányt, vagy ha már vitte, nem kellett volna rögtön a gyermek, hiszen a semmiből saját otthonába csöppenő asszony csak azt látta, hogy másoknak több van, vagy ha csak annyi, akkor az. jobb, drágább, mint az övé. A férfi fölállt. Hátára lendítette fémmerevítős svéd hátizsákját, s farmernadrágja szárát belegyűrte a gumicsizma szárába. . Rövid orkánját kezében lóbálta, s mikor már a falu első házaihoz ért, akkor vette észre, hogy bevonulásához milyen nagyon illik a zászlószínű piros viharkabát. Nem ismerte fel senki. Turistának vélték, vagy átutazónak, s ő egyre szórón- góbban leste a kanyart, ahonnan már látszik a háza, s ahonnan már az is látszik, hogy mi maradt az özönvíz után, s ahonnan talán azt is megsejtheti, vajon hat év után azok lakják-e még mindig, akiket otthagyott, s ha igen, vajon lehet-e harmadszor is visszatérni. Ady Endre és Léda szerteágazván bonyolult kapcsolata Intim szférába vesző legendakor, amely kritikai felülvizsgálatot és valós értékelést követel az utókortól. Legújabban — Király István, Varga József. Vezér Erzsébet, Vitányos László érdemi munkái után — Kovalovszky Miklós könyve, Léda: legenda és valóság foglalkozott behatóan ezzel a kérdéskörrel. Könyvének mottóját Hatvány Lajostól veszi: „Barátságot, szimpátiát Ady Endre kérdésében nem ismerhetek”. Vezérelve az objektivitásra, tárgyilagosságra törekvő elfogulatlanság. Szükség van erre, mert ismerünk ellenpéldát is: Robotos Imre könyve. Az igazi Csinszka ugyanis túllépett a jogos személyesség körén, a szubjektivitás övezetéből a szubjektivizmus régióiba tévedt. Egy érdeme így is vitathatatlan: ösztönzően hatott az Ady-kutatásra. Robotos vádbeszédet készített Csinszka ellen, pedig „a per anyaga még nem teljes ahhoz, hogy megalapozott vád- és védőbeszédet lehetne építeni rá — jogerős ítéletről nem is szólva” — állapítja meg Kovalovszky Miklós. A neves tudós vitázó, ellentmondó véleményeket, megállapításokat tesz mérlegre a Léda-szerelem elemzésekor. A problémakör a Csinszka-pernél is bonyolultabb és súlyosabb. Szépítő és torzító túlzásokkal, sőt tényhamisításokkal is szembesülni kell. A kanonizált legendakörben el kell különíteni az Ady-versek Lé- da-mítoszát, a „verses rá- fogásokat” a valóság tényei- től. Meggyőződése, hogy az igazság festi a legszebbre és leghitelesebbre a múzsa arcát is. Igazolt, bizonyított ismeretek alapján végez legendaoszlató vizsgálatot, tárja fel „egy elhibázott asszonyi élet buktatóit, két sújtott sorsú ember tragédiáját és egy teremtő sugallató szerelem fájdalmas ellentmondásait”. Ady életében ennek a véletlen szeszélyéből kalandnak indult kapcsolatnak, a Léda-szere- lemnek és a késői időszakot beragyogó Csinszka-szere- lemnek van életfordító jelentősége. Minden más esetben helytálló a megállapítás: „A nő csak nagyon kell. de nem- fontos Ady életében. Mámort, feledkezést adó, de nem sorsát eldöntő dolog”. Ady váradi jó barátjától, a hevesi kötődésű Bíró Lajostól tudjuk, hogy „genie- jéről királyian bizonyos volt már huszonhárom éves ' korában”, bizonyosan tudta, hogy ő „egyetlen és páratlan és rendkívüli”. A váradi, vidéki jövőtlenségből ragadja ki a zseni-tudatú Adyt Léda, lobbantja fel benne a tehetség és becsvágy zsenialitásig ívelő lehetőségeit, energiáit. A legenda hamis ugyan a fölfedezésről és tehetségmentésről, mert nem Adyért érkezett Léda Párizsból és tehetségét sem ismerte. Adyé a sorsfordító elhatározás, amelynek Léda nem döntnöke, csupán fő motívuma, a döntés megvalósításának -segítője. Léda vonzása repíti Adyt Párizsba, a „Városok Városába”, biztosítja a költősors örömeit, okozza gyötrelmeit. Léda-szerepét elemezve nemritkán találunk célzatos, gyakran érzelmi színezetű Léda, a „könnyek asszonya” Szabó Sándor reprodukciója elfogultságot, végletes kétirányú túlzást: magasztalást és lekicsinylést, hódolatot és vádat, eszményítő és torzító legendát. Egy dolog vitathatatlan: Léda szerepe sorsdöntő; az indulást, a zseni felívelését, a szárnyalás röptét motiválja a csaknem kilenc évet átfogó szerelem. Idézzünk Ady értékelő vallomásaiból: „Üj életre váltott engem, Adél”. Istenítő, trónra emelő jelzőkkel halmozza el a költői ötlettel Lédának nevezett asz- szonyt. 1904-ben írja Bíró Lajosnak: „Soha több illúziót nő nem tudott kelteni”. Az ellentmondásos szerelemben hódoló tisztelet, kárhoztató szenvedély, magasztalás és elítélés váltja egymást, amely Ady prózai és verses vallomásaiban is megnyilvánul. Diszharmonikus vonásokból épül Léda arcképe. „A könnyek asszonya” öt évvel idősebb Adynál. Érdekegyeztetéssel létrejött házasságot kötött, elvetette a polgári normaszerelmet, öntörvényű szabadságjoggal élvezi női- ségét, vonzerejét. Vezérelni, irányítani, sőt kisajátítani akarja Adyt és életét. Hisztérikusan féltékeny a költőre, akit ékességszomja, életvágya, nőéhsége hajt. Ez a sorsos szerelem 8 év és 8 hónapig tart, amelyből az együtt, egy helyen töltött időszak mindössze 4 év. „Lédát és a Léda-szerelmet a szülői ház is épip csak hogy tudomásul vette, de be nem fogadta: rejtetten, hallgatagon. de mindig ellenségesen állt vele szemben” — összegezi a lényeget Király István. Sokan Ady és Léda természetének különbözőségében látják a civódó „héja-nász” okát. Kovalovszky Miklós Király István véleményét osztja: éppen természetük hasonlósága okozta összeférhetetlenségüket — a szertelen vágyak és a gyötrő vádak a megvalósulatlan álmokért,, a sérülékeny önérzet és méltóságtudat, a szerelmi önzés bosz- szúja az elveszett és el nem nyert édenért. Vonzás és taszítás hullámverésében összecsapások. fogadkozó kibékülések kísérik a Léda-szerelmet. a hódítani, pompázni akaró, de hódolni és szolgálni képtelen férfi és nő szereimét. amelyet Schöpflin Aladár is Ady legnagyobb' emberi élményének tart. Az Ady-versek Lédája stilizált kép. emberi teljességet. ígérő mitizálás. a csodáló hódolat teremtette rejtély és egzotikum. Igaz az érzéki kép. de örökre vágy maradt az intellektuális partnerség. Léda segítő múzsája volt. de szellemi vezetője sosem lehetett Ady- nak. Léda és Párizs. Ady lelkének kettős „szerelmi nyugtalansága” együttesen szülte újjá a költőt. De Léda aligha érthette meg a magyarság sorsáért viaskodó, ezernyi gonddal küzdő Adyt, forradalmiságát — amint erre Révaii József is rámutat —. eszmei elkötelezettségét. Ezért nem lehetett serkentője, de megértője sem Ady forradalmi- eszmei fejlődésének. magyarságélményének, internacionalista Dunatáj-eszmé- nyének. Nemcsak gyökereik, de osztályhelyzetük különbözőségé is óriási. Mindkettő „más ideg- és gondolatvilág”, amely a szerelemben sem képes maradéktalanul kiegyenlítődni. Kölcsönös ide- genség és meg nem értés mardossa szerelmüket. A „nagy skálájú lélek”-nek hitt Léda az életet egy bi- 1 zonyos polgári szinten alul elképzelni sem tudta. Sértő és sértett felek voltak a szerelmi ■ párviadalban. Nem okot. nem indokot, ürügyet találtak a végső szakításhoz. Az egymást marcangoló ,hé_ ja-nász” záró akkordját előlegezi a Valaki útra vált belőlünk fájdalmas, búcsúintő panasza, szakító célzatú, de sértett gőg és taszító indulat. nélküli vallomása. Az Elbocsátó', szép üzenet közvetlen kiváltója egy szomorú tény: a szerelmi viszály tetőpontján Léda arcul üti Adyt, áki végzetesen, kegyetlenül áll bosszút. Visz- szavesz mindent, amit önmagából. vágyaiból, képzelem téből és sorsérzéséből Lédára ruházott. Egy leplezetlenül vállalt és világgá verselt. társadalmon kívüli szerelmi kapcsolat döbbenetes fináléja, „a hálátlan szív és kíméletlen lélek bosszúálló kitörése” az Elbocsátó, szép üzenet. A végső szakítás után Léda vád és panasz nélkül még 22 évig hordja, selyembe és prémekbe ta-> karva, meghasonlott boldogtalanságát. Cs. Varga István A Léda-szerelem legendája és valósága Karácsondi Imre: pedig kitapinthacóan itt a nyár egyre nagyobb mellekkel jönnek szembe a lányok itt a nyár lenyiratkoztak a rock-énekesek megteltek a parkok ölebekkel és tinédzserekkel itt a nyár villanypóznának dőlve szexeinek a kutyák itt a nyár üvölt a heavy metal dönögnek az elektronikus dzsessz légy« itt a nyár feltalálva rég a kerozin űrhajók műholdak boeingek itt a nyár repülni kéne egyet valahogy egyenest valahogy bele a Napba
