Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-21 / 170. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. július 21., szombat Degas művészetéről Degas neve, művészete sokakban a tüllszoknyás. spiccelő, táncoló balerinás képekkel kapcsolódik ösz- sze. Valóban Degas sokszor választja témájául, a balett- táncosokat és a, színház vi­lágát, ahol különös távla­tokban. különös rövidülé­sekben és szokatlan fényha­tásokban jelenik meg az emberi test. Aktjainak (fé- sülködő. mosakodó nők) testtartása sem természetes, tagjaikat görcsbe szorítja a nehéz mozdulat. Semmiképpen nem bele- magyarázás — írja egyik méltatója. — ha műveiben meglátjuk annak az újfajta komponálásnak, a váratlan látószögeknek előérzetét. melyeket sok évvel később a fényképezés és a film al­kalmazott. Jean Cocteau pedig Mű­helytitok című művében jegyzi meg: „Ismerek De- gastól olyan fényképeket, ^üfÉ 14 éves táncosnő (szobor) ejtette a kivágás, a rövidü­lés, az előterek torzulása. Edgar Degas 150 éve, 1834. július 19-én született Párizsban. Az impresszio­nista festészet vonulatába amelyeket ő maga nagyított és egyenesen rájuk rajzolt . sorolják művészetét, noha pasztellel. mert bámulatba sok mindenben különbözött A végszóra várva (Fotó: KS) Nő színházi látcsővel az impresszionistáktól. Ing­res követője, csodálója volt. Első képei szigorúan rajzos, klasszicista művészetről ta­núskodnak. A szín csak ké­sőbb kap szerepet nála. ,Én a vonal koloristája vagyok” — vallotta. S a szín valóban nem olyan lényeges nála, mint a többi impresszionis­tánál „Festményei hosszú időn át csak színezett raj­zok voltak” — állapítják meg róla. Később azonban tágabb teret talál a szín számára. A szín mozgalmassá teszi a test felszínét, fénnyel szövi át a táncosnők habkönnyű tüllszoknyáját; és végül is a XIX. század végének legra­gyogóbb varázslatához ve­zet. Amikor Degas még job­ban ki akarta emelni a mozdulat kifejező erejét, át­lépett a szobrászat területé­re. Lovai, táncosnői való­ságos arabeszkekké váltak a térben, és a táncosnő meg a ló mozdulatának hasonlósá­ga. ahogyan egyforma ide­gességgel feszítik meg a lá­bukat, könyörtelen és kitar­tó megfigyelésre vall. Degas már az első 1874-es impresszionista kiállításon részt vett. s az impresszio­nistákkal állított ki akkor is. amikor ez a részvétel állásfoglalást jelentett. Még­is Degast nem annyira tech­nikája kapcsolja az impresz- szionizmus'hoz. mint szelle­mi beállítottsága. K. M. A Tibitangó és társai lemezen Psota-est Egerben A nyár elején jelent meg a könyvesboltokban és • a hanglemezüzletekben Psota Irén nagylemeze. Ezen az újabb kompozíciók mellett azok a slágerek is helyet kaptak, amelyeket a színész­nő régebben vitt sikerre, így például a Tibitangó, Az igazi nő és az Fnmellettem elaludni nem lehet. Az Agria Pódium kereté­ben hétfőn 18 és 20 órakor az egri Helyőrségi Művelő­dési Otthonban a népszerű művész élő lemezbemutató­jára kerül sor. A program­ban zongorán közreműkö­dik Szentirmai Ákos, aki a korongra is felkerült Csitri- dal komponistája. Múzeumi ritkaságok A fővárosi közgyűjtemé­nyek a közelmúltban néhány igen ritka tárgyhoz jutottak hozzá. A Magyar Munkásmoz­galmi Múzeumba a Külügy­minisztérium közvetítésével került egy levél. A feladó a Szabad Magyar Mozgalom Dél-amerikai Bizottsága, a címzett Károlyi Mihály. Az 1943"ban. Buenos Airesben keltezett levélben a mozga­lom közelgő kongresszusá­nak elnöki tisztére kérték fel Károlyit. A Magyar Nemzeti Mú­zeum egy baseli árverésen jutott hozzá Báthori Gábor erdélyi fejedelem 1611-ben vert szebeni tízdukátosához. A Néprajzi Múzeum gyűjteményét gazdagítja egy, ma már a legnagyobb ritka­ságok közé tartozó régi nagykunsági pásztorkalap. III./2. Ennek a rendkívüli ko­csinak a csomagtartó-fede­lét felnyitja a gazdi, hogy bepakolja a lehozott hol­mikat. Edelényi úr ma már fél háromkor eljött a mun­kahelyéről, ahol nagyon megbecsült gazdasági cso­portvezető. Azonnal a közeli ABC-be sietett, ahol már rengeteg ostoba, tülekedő, a munkahelyéről lógó embert talált, s mindegyiknek az volt a mániája, hogy éppen akkor akart vásárolni, ami­kor Edelényi úr. A megfe­lelő kenyér kiválasztása alig másfél tucat vekni ösz- szefogdosása és nyomkodá­sa árán máris sikerült. A felvágottaknál viszont egész csődület tolongott, csupa nyugdíjas, vén, banya, akik reggel kilenckor is vásárol­hatnának, de nekik éppen ilyenkor kell húszféléből öt­öt dekát vásárolniuk. Ede­lényi úr ölni tudott volna, ha idegeit közben nem nyug­tatja meg egy közvetlenül előtte álló igen fiatal vá­sárló, aki éppen nő volt, mi több: szőke nő, s ha Ede­lényi úr kicsit oldalt állt, és a hölgy válla fölött át- pislantott, akkor a kigom­bolt sárga blúzban egészen hegyesen álló keblek egy ré­szét, sőt, egészen jelentős ré~ szét pillanthatta meg. Mi­után a drága mindenféle szir-szart összevásárolt, vég­re Edelényi úrra kerijlt a sor. De azonnal fel is ment a pumpája, mert nem volt bőrös virsli. Edelényi úr ezért úgy állt bosszút az ABC-áruházon és az eladó kisasszonyon, hogy minden­be belekötött. Végül az a hülye eladó már csapkodni kezdett, s ez Edelényi urat kifejezetten megnyugtatta. Na, és ami a húspultnál volt! Egysze­rűen őrület, hogy egyesek • csak péntek délután akar­nak mindent bevásárolni a ASPERJAN GYÖRGY Edelényi űr víkendre rövidkarajtól a lecsupaszí­tott levescsontig. De Edelé­nyi úr a legkritikusabb helyzetekben is talál a ma­ga számára némi örömet: egy fekete cicuska nagyon kellemesen feszülő farmer- nadrágban azt kérte a hen­tes úrtól, hogy a sertéscom­bot szúrja fel, mert abba egy szál füstölt kolbász lesz belehúzva. Edelényi úr a fe­jét csóválta: ezek még a közértben is csak olyat ké­pesek venni, hogy húsba húst. Hej, ennél a kis vásár­ló hölgynél Edelényi úr nem habozna! És az a pa­si ? ! Megáll az ész! Válo­gat a levescsontban. A csont az csont! Hogy velős-e? ? ! Persze, még velő is legyen benne! Ennyi bornírt ala­kot egy rakáson! Végre Ede­lényi úr is vett két kiló ka­rajt és másfél kiló combot. Az a rohadt hentes képes mindig úgy fordítani a húst, hogy a vásárló azt hiheti, ő kapja a legszebbet. Otthon aztán kiderül, hogy az egész zsíros, cafrangos, mócsingos, csupa csont. Edelényi úr szinte a politikai meggyőző­dés talaján állva utál min­den hentest: lopnak, mint a szarkák, becsapják a tisztes­séges dolgozót, csak ezért telik nekik Lada 1500-asra. Egy órát töltött Edelényi úr az ABC-ben, mert az előbbi megpróbáltatásoknál is nagyobbat tartogatott a pénztár előtti Vlagyivosz­tokig érő sor. Mikor Edelé­nyi ur, a vevő vegre a pénz­tárhoz jutott, minden figyel­mét a pénztárosnő által be­ütött számokra koncentrál­ta. Meg volt ugyanis szen­tül győződve, hogy azért blokkolnak mindent össze­vissza, mert így sokkal köny- nyebben átverhetik a tisz­telt vásárlót; az összeblok­kolt különbözet pedig este az ABC alkalmazottainak degesz cekkerében ölt való­ságos testet. Végre, a csomagok egy­máshoz simulva várják az utazást. Edelényi úr még egy pillantást vet a házra, amelyben ott van az ő ott­hona is. Sajnos, hogy nem máshol, a ház lehetetlen, sőt kibírhatatlan lakóit Ede­lényi úr ugyanis fölöttébb nem állhatja. A megfelelő előkészületek után Edelényi úr belehup­pan az autójába, nagy-nagy műszaki érzékkel beindítja a motort, beletekint a visz- szapillantó tükörbe, és óva­tosan kihajt a járdaszegély mellől. A sztrádán már sokan igyekeznek a Balaton felé. Edelényi úr jókedvű, min­dent megvett, a motor fino­man zúg, a nap süt, a kü­lönben teljesen megbízha­tatlan Meteorológiai Intézet szép nyári hétvégét jósol.. . mi kellene még? Edelényi úr nem siet, nem bolond paza­rolni a benzint, és tönkre­vágni az autóját. Kényel­mesen, nyolcvanas tempó­ban halad a belső sávban. De egy sárga Lada 1500 as már kekeckedik. Teljesen ráhajt Edelényi úr Skodá­jára, hogy így parancsolja le a szélső sávba. Mi a francot akarsz, te barom? — méltatlankodik Edelé­nyi úr. — Majd, ha eljön az ideje, besorolok jobbra, és mehetsz a büdös anyád­ba! Gyere belém, na, gyere, te állat! — A Lada begőzölt vezetője villog, dudál, ha­donászik, és okos enged, bo­lond szenved közmondással Edelényi úr kivágja az in­dexet jobbra, és elengedi az ámokfutót. De azért még a vadbarom után ordít: — Hova rohansz? A halálba? — Edelényi úrnak szent meggyőződése, hogy az ilyen közösségellenes magatartású alakok nem az ágyban vég­zik. — Hát ne is! — hábo- rog még egyet, aztán fü­tyülni kezd, hogy levezesse a fölösleges feszültséget. De erre nemigen van módja, mert megjelenik mellette egy eszeveszett: hörög a Trabant motorja, de a kor­mánynál ülő laposképű, megtépett külsejű nő csak nyomja a gázpedált, miköz­ben mellette egy kalácské­pű krapek az Esti Hírlapot olvassa, ahelyett, hogy imád­kozna vagy a végrendeleté­re gondolna. Cefetül bü­dös a műanyag-jaguár, s bizony, most Edelényi úr­nak kedve volna móresre tanítani ezt a szédült tyú­kot. Ad is egy kis kakaót az S 100-asnak, aztán bal­ra kivágja az indexet, s miután sikerült a zörgő ha­lálláda elé kerülnie, fokoza­tosan csökkenti a sebességet. A nő nem idegeskedik, ha­nem visszatér a szélső sáv­ba, átnyomja a gázpedált a Trabant padlóján, és meg­előzi Edelényi urat. — Te, erőszakos, kocsigyilkos, idióta tyúk! — ordít az óvott S 100-as gazdája, c (Folytatjuk) LJUBLJANAI KÉPEK (IV/4.| Nikola a szlavisztika amerikai­professzora 1983-ban, a hetvenedik születésnapját ünneplő Ni­kola Pribfic professzort im­pozáns kötettel köszöntötte a neuriedi (NSZK) Hiero­nymus Verlag — mozgósít­va a szlavisztika számos képviselőjét: tanulmánnyal tisztelegjenek a nemzetközi hírű és tekintélyű tudós előtt. Az emlékkönyv párat­lanul gazdag tanulmány­anyagot tartalmaz, s felöle­li a szláv irodalom- és nyelv- tudomány, a kultúrhistória és a tudománytörténet tárgy" körét. A szerzők a kiváló tudós és pedagógus iránti nagyrabecsülés jeleként vál­lalták a kötetben való rész­vételt — Pribic professzor hírnevének és tekintélyének öregbítésére és a nemzetkö­zi szlavisztikai kutatások nagy hasznára. írjuk ide a könyv címét is: Festschrift für Nikola R. Pribic. Hiero­nymus Verlag. Neuried, 1983., azaz: Nikola R. Pri­bic Emlékkönyv, Hierony­mus Kiadó. Neuried. 1983. Csak nemrég nyugtázhat­tam a könyv megjelenését hírül adó tudósítást, s most személyesen gratulálhattam a jeles tudósnak, a szlové­niai tanácskozás rendezőinek jóvoltából. Nikola Pribic horvát szár­mazású tudós, tanulmánya­it Zágrábban végezte, ta­nárként és a szlavisztika művelőjeként előbb német földön, majd pedig az Egye­sült Államokban szerzett magának hírnevet. Nemze­dékeket tanított a szláv nyelvek és irodalmak sze- retetére és tiszteletére Eu­rópában és a tengeren túl egyaránt. Fő kutatási terü­lete a szláv barokk iroda­lom, Adam Aloisius Bari- cevicról, az észak-horvátor­szági későbarokk literatúra képviselőjéről szóló alap­vető monográfiája a tudo­mányszak művelőinek egy­öntetű elismerését yívta ki. A számos magyar vonatko­zást tartalmazó mű a ma­gyar kultúra külföldi meg­ismerését is segítette, s nem csupán a Zrínyiek, hanem egyéb jelenségek bemutatá­sa okán is. E műben II. Rá­kóczi Ferencről és Thököly Imréről éppúgy olvashat a német nyelvben járatos szaktudós és átlagolvasó, mint Heltai Gáspár Kolozs­várott megjelent Cronica c. művéről, s arról is, hogy Pázmány Péter a gráci je­zsuita egyetem tanára volt egy ideig, majd a nagyszom­bati egyetem megalapítója, illetve Magyarország leg­főbb egyházi méltósága, esz­tergomi érsek. Az pedig már szükségszerű, hogy a magyar kultúrával és iroda­lommal közvetlen érintke- - zésben lévő Katancsics Má­tyás Péterről, a budai fe­rences klastrom lakójáról, a budai egyetem régészettel és numizmatikával foglalkozó, a XVIII. században műkö­dő professzoráról hosszan, fejezetnyi terjedelemben ír. hisz Matija Petar Katancic egyúttal a horvát irodalom jeles költője, verstani kérdé­sekkel foglalkozó tudósa volt. Pribic professzor egyéb­ként jó kedélyű, környeze­tében mindig derűs hangu­latot teremtő ember, köz­vetlensége, barátkozó haj­landósága a fiatalabbak fe- szélyezettségét is pillanatok alatt feloldja. Három éve már, hogy személyesen elő­ször találkozhattam vele (akkor egy dubrovniki és zágrábi szlavista kurzuson voltunk együtt), s most úgy üdvözölt barátságosan, mint­ha hajdan én is egyik ma­gyar zágrábi évfolyamtársa lettem volna. Felesége . — meglepetésemre — magya­rul üdvözöl, tisztán és szé­pen beszéli nyelvünket, pe­dig cseh az anyanyelve, a miénket ^ beregszászi lakos­ként tanulta meg. A brünni egyetemet képviselő Milan Kopeoky is odalép hozzánk, s a társalgás csaknem egy­szerre folyik horvátul, cse­hül és magyarul, s a téma természetesen e nyelvekhez illő: Kelet-Közép-Európa irodalmai, s az irodalmak közötti recepciós folyamat, amelynek kutatását a szlo­vének rendezte mostani konferencia is sürgetően fontosnak tart. Pribic pro­fesszor most egyik hozzá­szólásában beszélt irodal­maink közös jegyeiről, ke- let-közép-európai sajátos­ságairól —, saját kutatásai­nak adataival erősítve meg a XVII. századi szlovén, horvát. osztrák és magyar irodalom azonos gyökerűsé- gét. S ezek után csak ter­mészetes, hogy közös bará­tunk, volt zágrábi egyete­mista társa, Póth István fe­lől érdeklődik, aki ma a budapesti egyetem szláv tan­székének tanára, majd Had- rovics László professzorról kérdez, akit a bevezetőben említett emlékkönyv szerzői között is számon tart... Búcsúzás Ljubljanától Konferenciánk eredménye­it és tanulságait alighanem mindenki megfogalmazta magában is, ám a szlovén alaposság — a rendezvények e kötelező mozzanatán túl is — fontosnak tartja az összegzést. A konferencia fő szervezőjének, dr. Breda Pogorelec professzornőnek előadása nyilván ezért lett a tanácskozás zárótétele. Látható megelégedéssel von­ja meg e mindnyájunk szá­mára maradandó élmény­nek számító találkozó mér­legét — megköszönve vala­mennyi résztvevő közremű­ködését, s kifejezve a ren­dezők abbeli reményét, is, hogy az előadások egésze jelentős hozzájárulás volt a XVI. századi szlovén kul­túra átfogó analíziséhez ... A búcsúzás pillanatai is elkövetkeztek, ki-ki a hol­napi indulásra gondol, de azzal a tudattal, hogy az itt teremtett szakmai és ba­ráti kapcsolatok jövendő tudományos tervek megva­lósításának ösztönzői lesz­nek. / Hamar le kell feküdnöm, a vonat hajnali fél négykor jön meg Rómából, s tizen­öt perc múltán indul is to­vább ... Már pirkad, amikor a szerelvény elhagyja Ljubl­janát, s a kétoldalt falként magasodó . hegyek között száguld Zágráb felé, onnan meg további Budapestre. Vadregényes a táj. s noha nem először csodálom meg, mégis ezernyi új szépséget kínál. Míg Zágrábba érünk, e táj XVI. századi történel­me idéződik fel bennem, s nemcsak a szellem akkori munkásainak kockázattal, megpróbáltatásokkal teli sorsa, hanem a parasztláza­dások eseménysora is. Va­laha ezen a Ljubljana és Zágráb közötti tájon indul­tak harcba jobbágyok ezrei, s remélték és hitték egy szebb és emberibb világ el­jövetelét. Vajon gondolták-e, hogy négy évszázad múltán regényben és versben örö­kítik majd meg a névtelen felkelők hősiességét és ál­dozatvállalását?! Már Zág­ráb elővárosában járunk, ahol a múlt század nagy horvát mesélője, August Senoa megírta a Gubec Má­té vezette parasztlázadás históriáját, századunk leg­nagyobb közép-kelet-európai írója, Miroslav Krleza pe­dig egy grandiózus balladás- könyv legszebb verseit szen­telte a horvát és szlovén jobbágyfelkelők emlékének.. Lőkös István (Vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom