Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-21 / 170. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. július 21., szombat A tanár úr cseresznyéje „Ezt nézze meg, a kertünk­ben termett!..Idős asz- szony kínálja így a cseresz­nyéjét a piacon. Ropogós, nagyszemű, abból veszek, s amíg kiméri, elmondja, hol termett. „Látni, hogy háztá­ji!" — mondom. Kedvesen és bőbeszédűen felvilágosít, hogy nem háztáji, mert ők nem téesz-tagok. „Tanár a férjem, nyugdíjban vagyunk mindketten, s behordom a piacra, ami terem a kert­ben!” Tűnődve ropogtatom a cse­resznyét hazafelé menet, és azon gondolkodom, hány ilyen nyugdíjas-kiskertben termelnek ma hazánkban gyümölcsöt, zöldséget és más konyhakerti véleményt? A felmérések szerint a kis­termeléssel foglalkozó csa­ládokhoz az ország lakossá­gának 42 százaléka tarto­zik, a társadalom csaknem valamennyi osztályából és rétegéből. Azt a gyűjtőfo­gaimat használjuk megjelö­lésükre: „háztáji és kisegítő gazdaságok”. A városi erő­ben könnyen azt hiheti — s azt is hiszi —, hogy ezek a termelők zömében föld­művesek. Pedig hát a me­zőgazdasági főfoglalkozá­súak aránya itt mindössze 15,3 százalék, a többi mun­kás, alkalmazott, nyugdíjas vagy egyéb nem mezőgazda- sági főfoglalkozású. Tanár, vasutas, iparos (az ipari munkások aránya 21 száza­lék, tehát több, mint a föld­műveseké). Csak a szabad idő hasz­nos eltöltéséről van szó? A tanár úr cseresznyéje bi­zonyítja, hogy nem, hiszen a piacra is jut bőven a zöldségből, tojásból, barom­fiból, sertésből, vágónyúlból. A mezőgazdaságig összter­melésnek több mint 34 szá­zalékát adják a kisterme­lők, bruttó termelésük el­érte a 80 milliárd forintot. Ezek az adatok azt bizo­nyítják, hogy a háztáji ter­melés, a kiskertek gyümöl­cse, zöldségje, a nyugdíjas munkások óljában hízott sertés, a vasutasok és ta­nítók udvarán kapirgáló tyúkok, a családtagok által táplált házinyulak jelentős szerepet játszanak a mező- gazdasági termelésben. Arra kell törekedni, hogy ezt • a termelést tovább fo­kozhassuk. E téten kedvező­ek az eredmények, egyre szorosabbá válik a kister­melők kötődése a nagyüze­mekhez és az áfészakhez. Ez nem vonatkozik ’ azonban a hobbikertesekre, s a nyug­díjasok nagy részére. Az ő termelésük irányítása és tá­mogatása külön feladat. Többségüknél a szakérte­lem hiánya is gondot jelent. Az ipari munkás, a nyugdíj­ba vonult vasutas, tanár vagy más városi értelmiségi nem örökölt szüleitől hasz­nos tapasztalatokat a ker­tészkedést illetően. Nem is­meri a metszés, a szemzés vagy a növényápolás forté­lyait, nincs tisztában a ter­melés alapvető fogalmaival sem. Kitől, hogyan tanulja meg ezeket? A legjobb tanító a *köny. Szerencsére mezőgazdasági szakkönyvkiadásunk még idejekorán felismerte, hogy milyen óriási szerepe lehet a termelésben a közérthető nyelven írott, olvasmányos kézikönyveknek. Ma már nincs olyan ága a termelés­nek, amelyet ne segítene közérthetően megírt szak­könyv, amelynek az is fel­adata napjainkban, hogy például a gyümölcs- és zöldségtermelést az új nem­zedék számára vonzóvá te­gye. A jó könyv napjaink­ban munkáeszköz, mert egyre fontosabb lesz a szak­tudás, és, mert a hozzáértés a jövedelemben is lemérhe­tő. Így válik a hobbikért tulajdonosa árutermelővé. De ehhez több is kell, mint szaktudás, termelési kedv. Hogy a kiskerttulaj­donos, vagy a hétvégi ház kertjének birtokosa áruter­melővé váljon és piacra vi­gye termését, így gazdagít­ván a lakosság áruellátását, a könyveken kívül sok más is szükségeltetik. Elsősor­ban megfelelő technikai el­látottság, szerszám, kisgép, majd a termelés fokozásá­ra műtrágya, a védekezés­re növényvédő szer. Tehát sok olyan cikk, amiből egyelőre gyakori a hiány. Könnyű, olcsó kis kerti gépeket a magyar iparhosz­szú ideig nem gyártott, azokat külföldről kellett be­hoznunk, s ez megdrágítot­ta beszerzésüket. Ma már lehet magyar gyártmányú kerti gépeket is vásárolni, de az ellátás még mindig nem kielégítő. A kertbarátkörökben te­vékenykedő kistermelők szakmai fórumokon, kertba­rát-összejöveteleken kapnak szakmai tájékoztatást és más segítséget ahhoz, hogy kor­szerűbb termelést folytassa­nak. Közösen szerzik be a növényvédő szereket, gyak­ran a kisgépeket is, így év­ről évre fejleszteni tudják árutermelésüket és minősé­gi áruval vannak jelen a piacokon, A fejlődés útja kétségkívül a társulás, a kertbarátmozgalom kiszéle­sítése. De gondolni kell azok­ra a magányos termelőkre is, távoli vidékeken élő kerttulajdonosokra, akik még nem tömörültek szö­vetségbe, akiknek még nincs klubjuk. Nincs kellőképen megold­va a kiskertek termésének begyűjtése. Ez évek óta gond és visszahúzó erő a terme­lésben. Az ófészek ugyan év­ről évre több gyümölcsöt, zöldséget vásárolnak fel a kiskertek terméséből (1970 óta a 10 százalékos rész­arányt 50 százalékra növel­ték), de ez még mindig nem elég. Sok még a kihaszná­latlan lehetőség. A felvásárlás jobb meg­szervezése növelhetné a ter­melési kedvet, bővíthetné a választékot, javíthatná az el­látást. De arra is ügyelni kellene, hogy az így piacra kerülő áru ne legyen há­romszor drágább, mint amennyit a termelő kap ér­te. A közelmúltban keltett feltűnést egy rádióriport, amely arról szólt, hogy a 12 forintért felvásárolt cseresz­nyét és epret 40—50 forin­tért árusították. Egy kicsit drágán közvetít a kereske­delem. Arra kellene töre­kedni, hogy a megnehezült körülmények között olcsóbb áron kerüljön piacra és a dolgozók asztalára a vasutas paprikája, a nyugdíjas mun­kás hagymája, krumplija, a tanár úr cseresznyéje. Zöld­vendéglők lombsátra alatt Casino a közép­kori várfalakon Tikkasztó nyári délután, hűs szellőért sóhajtó estén kerthelyiségben ülni, sűrű lombok alatt és hideg, hab­zó sört inni, miközben a vendéglő konyhájáról pirí­tott máj és cigánypecsenye mennyei illata árad ... Tö­kéletes harmónia: növények, fény, étel, ital és zene. A nyári vendéglátás e kellemes formáját, módját kezdjük újra felfedezni. A háború alatt tönkrementek a kerthelyiséges kisven­déglők, csak most, az utób­bi évtizedben jöttünk rá, hogy mennyire hiányoznak hétköznapjainkból, életmó­dunkból. Segít a növekvő idegenforgalom és a hazai turizmus is a zöldvendég­lők életre keltésében, s ma már városainkban, a vidéki településeken is egyre több családias vendéglő csábítja az idegent és a helybélit hársfás, vadgesztenyés kert­jébe, ahol a törzsvendéget nevén köszönti a főpincér. Budapest mindig is mesz- sze földön híres volt kertes Egy délután a Margitszigeten, a Casino teraszán (Mikó László felvétele — KS) szórakozóhelyeiről. A nyári vendéglátás népszerű he­lye most is a Margitsziget, ahol századunk elején tizen­négy vendéglő, táncház, sör­kert, klub működött. Nagy részüket elsöpörte a hábo­rú, helyükön fű zöldell. Szerencsére a sziget legna­gyobb, közkedvelt vacsora- kertje, a Casino átvészelte a történelmi viharokat. Az idén a Belvárosi Vendéglá­tó Vállalat (10 millió forin­tos költséggel) felújította a műemléki becsű épületet, amelynek éttermében, sörö­zőjében, bisztrójában, ész- • presszójában naponta ezrek fordulnak meg, s füves na­pozókertjében turisták hű- sölnek. Este a Casino sza­badtéri színpadán külföldi és belföldi művészek show- műsorral szórakoztatják a terített asztal mellett ülő­ket. A Casinóba betérők közül kevesen tudják, hogy a kö­zépkori várfalakra épült te­raszos, oszlopos vendéglőt 1855-ben Ybl Miklós ter­vezte, ötezer személyes konyhával. Felépülése óta többször átalakították, de mindvégig a sziget gasztro­nómiai fellegvára maradt. Gundel Imrének A vendég­látás emlékei című könyvé­ben olvashatjuk, hogy már 1870-ben úgy tartották szá­mon a Casinót, mint ahol a vendég „dúskálhat olyan védekező szerekben, ame­lyek: a gyomor kellemetlen korgásának ellenszerei”. Táncestélyeket, tombolát, hangversenyeket rendeztek itt, nappal katonazene szó­rakoztatta a közönséget. Ma a CASINO BAND zenéjére táncolnak a vendégek, a fia­talokat disco-műsorral vár­ják. Meleg nyári napokon a későn jövőknek nem mindig jut asztal, és szombatonként kitehetik a „Megtelt" táb­lát. KEDVEZŐ TAPASZTALATOK Járások nélkül A járások megszűntetését követő első hat hónap tar pasztalatai kedvezőek, a ta­nácsrendszer középszintű irányítási egységeinek meg­szüntetése a meghatározott céloknak megfelelően. az állampolgárok érdekeivel összhangban, az érintettek télies egyetértésével lezaj­lott. — állapítja meg a Mi­nisztertanács Tanácsi Hiva­talának e témáról készült jelentése. Az államigazgatá­si munka decentralizálásá­nak folyamata lezárult, megteremtődtek a helyi ön­állóság kibontakoztatásának feltételei, megkezdődött az új irányítási rendszer gya­korlati alkalmazása. Az átszervezés körültekin­tő és felelősségteljes előké­szítésének eredményeként, a sokoldalú koordinációnak, valamint a megyei és a he­lyi szervek jó együttműkö­désének köszönhetően nem voltak olyan gátló körülmé­nyek. zavarok, amelyek a járások megszüntetésével kapcsolatos alapvető tár­sadalmi, politikai célok va­lóra váltását akadályozták volna. Mind az állampolgá­rok. mind a tanácsi appa­rátusban dolgozók tájékoz­tatása megfelelő volt. az át­szervezés éppen aktuális kérdéseiről mindenki időben információt kapott. A ta­pasztalatok szerint a lakos­ságot az átszervezés miatt ügyintézéssel összefüggő ér­deksérelem nem érte. a tör­vényes határidőket túlnyo­mórészt mindenütt sikerült megtartani. A 139 városkör­nyék kialakulása, az azok­hoz tartozó községek beosz­tása általában a lakosság­nak is megfelelt, csak né­hány helyről érkeztek olyan jelzések, hogy az állampol­gárok egy része szívesebben tartozna más városkörnyék­hez. elsősorban a közleke­déssel kapcsolatos gondok, s a hagyományok miatt. A közlekedést érintő problé­mák egy része azonban már megoldódott, a Volámvál- lalatok például a nyári me­netrend bevezetésekor új. járatokat indítottak. A la­kossági igényeket szolgáló művelődési és egészségügyi intézmények az átszervezés időszaka alatt is rendeltetés­szerűen működtek, az irá­nyításukban helyenként be­következett változások mun­kájukat átmenetileg sem ne­hezítették. Az új államigazgatási rendszer működési módsze­rei lényegében kialakultak, bár több helyen tapasztal­tak a végrehajtásban bi­zonytalankodást. helyenként félreértést is. Így például vitát váltott ki az. hogy a megyei tanácsi szervek mi­lyen mértékben és módon vonhatják be az irányításba a városok tisztségviselőit és szakigazgatási szerveit. E vitákat már az első negyed­évben sikerült megnyugta­tóan lezárni. A tanácstörvény módosí­tásával lehetővé vált. hogy a megyei tanács egyes nagy­községeket — amelyeknek gazdasági, kulturális, üdülő­helyi vagy más szerepköre indokolja — közvetlen irá­nyítás alá vonjon. Ezzel a lehetőséggel élve nyolc me­gyében 32, közvetlen megyei irányítású nagyközség mű­ködik. A tanácsi szakigazgatási tevékenység az előzetes el­képzeléseknek megfelelően fejlődött. Jelentősen megnö­vekedett a községi tanácsi szervek hatásköre, a hely­ben elintézhető ügyek ará­nya. A városok és a városi jogú nagyközségek szakigaz­gatási szerveit az eddigiek­nél is korszerűbb, összevon­tabb, kevesebb vezetőt fog­lalkoztató szervezetként alakították ki. Az átszervezés során nagy körültekintéssel foglalkoz­tak a' személyi kérdésekkel: a járási hivatalok tisztség­viselőinek helyzete a köz­igazgatás számára megfele­lően. s az érintett szemé­lyek megelégedésére rende­ződött. A járási hivatalok­ból a dolgozók 66 százalékú a tanácsi apparátusban. 19 százaléka pedig nem tanácsi területen dolgozik tovább, 15 százalékuk nyugállomány­ba vonult. Portrévázlat — KISZ-ügyben „Ezt a munkát nem lehet abbahagyni.. A rosszmájúnk szokták néha mondogatni, meg az irigykedők, ha egy-egy ki­váló ifjúsági vezetőről van szó, hogy persze azért olyan buzgó a mozgalmi munká­ban, mert mást nem is tud­na csinálni. A szakmájához például alig konyít valamit. Nos tény, hogy egyforma lázzal égni mindkét terüle­ten igencsak embert formá­ló feladat. De azért vannak jócskán olyanok is, akik bírják a tempót. Vincze Fe­rencet például, a Hevesi Állami Gazdaság főmérnö­két, ilyennek ismertem mep. Amikor betoppantam az irodájába, hogy erről be­szélgessünk, rögtön ízelítőt is adott abból, hogyan csi­nálja. — Azt hiszem, nálam so­ha nem lehetett kettéválasz­tani a mozgalmi és a szak­mai munkát. Tennivágyás és tenni tu­dás. Hisz, ahogy elmeséli, annak idején úgy választott hivatást, hogy nem a mű­szaki pályán lévő szülei pél­dáját követte — ez lett vol­na egyszerű, a természetes —, hanem a falusi nagyapá- éknál megkedvelte a horgá­szást, madarászást, bogará- szást, elhatározta: „biológus” lesz. Kémia—biológia tagoza­ton tanult tehát az egri Szi­lágyi gimnáziumban, s mel­lette atletizált, kézilabdázott, járt az irodalmi színpadra, a természetjáró szakosztály­ba, s néhány év múlva folytatta mindezt 'az egye­temen. — Feleségemmel, aki év­folyamtársam volt a klub­mozgalomba vetettük be ma­gunkat. Szerveztük a híres: szombat esti zenés rendez­vényeket. Alkalmanként 1500—2000 ember is megfor­dult a koncerteken. Nem kis feladat volt hogy min­den rendben menjen, de nekünk nagyon tetszett. Ügy látszik, tetszett má­soknak is, amit végeztek, hisz mindketten rövidesen vezetőségi tagok lettek. És nem csökkent energiájuk azután sem, hogy az okle­vél megszerzése után a töb­bi fiatalhoz hasonlóan, meg kellett birkózniuk a pálya­kezdés nehézségeivel, a la­kásproblémával, s minden­nel egy számukra szokatlan, hisz nem városi környezet­ben. — Ha valaki igazán sze­reti a földet, a mezőgazda­ságot, akkor annak semmi keresnivalója nincs Pesten. Ebben azonnal megegyez­tünk a feleségemmel, így fogadtuk el 1976-ban a He­vesen kínálkozó lehetőséget. Fél évig gyakornokoskodtam, azután kineveztek... A mérnöki munkával egy­szerre kezdte a KISZ-tit- kárságot is, na meg az apai feladatkör gyakorlását. Alig egy év telik el, amikor szakmérnöki vizsgát tesz és elvállalja, hogy képviseli a környék fiataljait a KISZ megyei bizottságában. Egyi­ket sem lehetett fél kézzel tenni. — A feleségem rendkívül sokat segített — válaszol a ki nem mondott kérdésre. • — És nagyon sok támoga­tást, ösztönző megbecsülést kaptam a munkahelyemtől is. Ez utóbbi persze könnyen érthető, ha figyelembe vesz- szük, hogy ebben az állami gazdaságban a dolgozóknak több mint egynegyede KISZ- korú, s a vezető gárda öt­ven százaléka is harminc év körüli. Létérdek. hogy jól érezzék magukat. Ám az előbbi .,. ? Vincze Ferenc büszkesége indokolt: — Nemrég született meg a harmadik kislányom, de a párom, amennyire a gye­rekek mellett lehet, ma sem vonja ki magát sem­miből. A lányok-asszonyok gondjaival foglalkozik. — A család, a munkahely, a KISZ mellett jut-e még időd másra? — Kedvenc hobbim a va­dászat. — Hogy lehet mindezt egyszerre bírni? — Hát- nem mondom, hogy könnyen — vélekedik. Mert tény, sokan azt gon­dolják, havonta néhány óra alatt le lehet tudni példá­ul a „mozgalmat”. Ennek azonban éppen az ellenke­(Fotó: Szabó Sándor) zője igaz. Ha szakmai ügyekben kell járnom a vi­déket, akkor is gyűjtöm a tapasztalatokat, a beszélge­tések nyomán próbálom ki­találni: hol és miként lehet előbbre lépni. Igaz, ez for­dítva is, a KISZ-es mun­kában szerzett tanulságokat jól tudom hasznosítani a ve­zetésben. — Például? — Fölismertük, hogy a KISZ-tagság zöme egyre in­kább az „idősekből” áll. A harminc évhez közel állók a családalapítás kezdetén bizony kétszer meggondol­ják, diszkózzanak-e, vagy maszekoljanak. Az aprósá­gokat nevelő anyát sem könnyű otthon hagyni va­lamilyen közösségi prog­ramért. — A megoldás? — Egyre több családos rendezvényt szervezünk. A klubunkba, sőt olykor a gyűlésekre is gyerekestől érkeznek a tagok. Igyek­szünk á lakótelepi KISZ- életet is fejleszteni. — Magad is túl vagy már a harmincon ... — Meddig csinálom még? Ügy gondolod? Az elmúlt esztendőkben már tovább­adtam a stafétabotot, leg­alábbis ami a titkárságot illeti. Nem is annyira a fá­radtság miatt, mint inkább azért, mert gazdasági terü­leten is egyre nehezebbek á feladatok. Ott sem akar­tam lemaradni. Nos, a funk­ciótól megváltam, de abban bizonyos vagyok, hogy a „KISZ-ezést” úgysem lehet végképp abbahagyni. Németi Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom