Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-24 / 147. szám

1984. június 24., vasárnap Száznyolcvan évvel ezelőtt született, Endlicher István bo­tanikus, történetkutató és filo­lógus. Papnak készült; 1823-ban a pesti egyetemen filozófiából szerzett doktorátust; 1828-ban a a bécsi udvari könyvtárban al­kalmazták. Az ókori klassziku­sokkal. középkori latin szer­zőkkel, a kínai nyelvvel (ő ir­ta német nyelven az első kí­nai nyelvkönyvet) és magyar történeti forrásokkal foglalko­zott. Publikálta az admonti kódexből az I. István korából származó két törvénykönyvet. Érdeklődése a továbbiakban mindinkább a botanika felé fordult, s 1836-ban a bécsi ud­vari természetrajzi múzeum növénytani gyűjteményéhez került. Növényrendszere álta­lános elismerést váltott ki. (Eb­ben először osztotta fel a nö­vényvilágot telepes és száras növényekre.) Tagja volt az osztrák és a német parlament­nek. A forradalmi fiatalok fel­lépésétől megrettenve elmene­kült Bécsböl, és csak 1848 ké­ső őszén tért vissza. A ma­gyar történelmi források kuta­tása miatt az udvar magyar- barátsággal vádolta meg, s Endlicher öngyilkos lett. A Nap kél: 4.47 órakor, nyugszik: 20.46 órakor. A Hold kél: 1.55 órakor, nyugszik: 15.49 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon I V A N nevű kedves olvasóinkat! A mai Iván a János ősi szláv alakja, melynek jelentése: „ir­galmas”. | ^ [időjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: eleinte még folytató­dik a napos, meleg idő, majd északnyugat felől, átmenetileg erősen megnövekszik a felhő­zet és záporok, zivatarok vár­hatók. Az északnyugati szél országszerte megélénkül, a Du­nántúlon időnként erős lesz, illetve a zivatarokat rövid ide­ig viharos széllökések kísérik. A nappali felmelegedés jelen­tősen mérséklődik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20 fok közelében várható. A szappan — szappan Már egy éve, hogy megyénk üzleteiből „kikopott" a kamillaszappan. A CAOLA gyár ígérte ugyan, hogy készít majd belőle. Szó ne érje a kereskedelmet, kínál ő kamillás szap­pant, igaz, német feliratú, tehát valószínűleg im­portból származót. Engem ez nem nagyon zavarna, csak... ott a baj, hogy a volt-nincs szappant 4,60- ért vehettem meg, ennek a külföldinek pedig, majd­nem 40 forint az ára. A szappan az szappan, szó se róla, de hogy meny­nyit kell érte fizetni...! (—ár) — EGERÉRT. A megyeszék­hely városszépítő egyesületé­nek szervezésében tovább folyik az a társadalmi akció- program, amelynek célja ér­tékes műemlékek helyreállí­tása. Az elkövetkezendő he­tekben több köztéri szobor alapzatát restaurálják. A Széchenyi és a Sándor Imre utcán két múlt századbeli postaládát állítanak fel. — JÁTÉKPAVILON A STRANDON. Az egri stran­don holnap nyílik és augusz­tus közepéig naponta 10-től 17 óráig tart nyitva az a játékpavilon, amely a vaká­ciózó gyéreitek számára a strandolás örömét tölti meg új színekkel. E szolgáltatás ötlete és megvalósítása a megyei úttörőház dolgozói­nak munkáját dicséri. — LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. héten 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatos szelvény 141 db, nyeremé­nyük 67 811 forint, 3 talála- tos szelvény 10 034 db, nye­reményük 476 forint, 2 ta- lálatos szelvény 255 967 db, nyereményük 23 forint. — Zavarosban horgászott. Zavaros még a Tisza, ezért nincs jó fogás harcsából — tartja a horgászbölcsesség. Juhász Béla gyöngyösi hor­gász mégis 35 kilogrammos, 165 centiméter hosszú har­csával tért haza a kiskörei tározóról. „Kuttyogtatás”' majd 15 perces fárasztás után sikerült csónakba emel­nie a hatalmas állatot. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyer­mekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár,. Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Tele­fon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fek­vőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órá­tól hétfő reggel: — Hatvan vá­ros lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombaton­ként 6.30 órától 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szom hatonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Hor­váth M. u. 21. Telefon: 12-265. KÖJAL-készenlét Egerben: dél­után 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. A kisiparosok a városért Az utóbbi időben kiadott rendelke2lések és irányel­veik nyomán eredményesebbé vélt a kis iparosok együtt­működése Gyöngyösön az állami szervekkel. A létszá­muk is emelkedett. A ked­vező társadalmi helyzetben egyre jobban törekszenek ar­ra, hogy bővüljön a kisipar szolgáltató tevékenysége és árutermelő munkája. A helybeli szervezetük ösz- szesen mintegy ezerhatszáz személyt (tart nyilván. A kis­iparosok száma meghaladja az ezeregyszázat, az alkal­mazottaké 250-re tehető, míg a kisegítő családtagok összesen 100-an vannak. Az utánpótlást adó ipari tanu­lók száma valamivel több kSlenovennél. A községekben a részará­nyuk magasabb, ott a szol­gáltatást szinte kizárólagosan a kisiparosok végzik. Hi­ányzik azonban a cipész, a bádogos, a tetőfedő, a ká­dár, a kovács, a kerékgyár­Segítik a fiatalokat Nem minden célzat nél­kül segítik az Egri Finom- szerelvénygyár hevesi gyár­egységének dolgozói az ál­talános iskolásokat. A pat- ronálást szívügyüknek te­kintik. Az 5-ös számú is­kola tanulóival már évek óta tart a kapcsolatuk. Szakköröket szerveztek a 8. osztályosok részére, hogy ezeken a foglalkozásokon megismerkedhessenek a végzősök a különböző szak­mák „rejtelmeivel” és szép­ségeivel. Már hét éve annak, hogy irányítják, a 8. osztályosok klubját, ahol a gyerekek a KISZ-élettel is megismer­kednek. Az előre megterve­zett foglalkozások mellett jut idő azonban játékra és éneklésre is. A fiatalok szí­vesen vesznek részt a klub­munkában és a szakköri foglalkozáson. Nem titkolják a gyáregy­ség dolgozói, hogy ezzel a patronáló tevékenységük­kel elő akarják segíteni a nyolcadikosok pályavá­lasztását. Minden évben akad néhány fiatal, aki a megismert szakmák közül választja ki azt, amelyet ő maga is el akar sajátítani. A Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 211 Trabant Hyc. Combi Bp. 53 Trabant Lim. Bp. 24 408 Trabant Lim. Db. 15 266 Trabant Combi Bp. 8 209 Wartburg Lim. Bp. 11 529 Wartburg de Lux Bp. 15 988 Wartb. de L. tolót. Bp. 3 348 Wartburg Tourist Bp. 6 915 Skoda 105 S Bp. 8 658 Skoda 105 S Db). 6 580 Skoda 120 L Bp. 15 797 Skoda 120 L Db. 9 960 Skoda 120 GLS Bp. 899 Lada 1200 Bp. 29 860 Lada 1200 Db. 18 493 Lada 1300 S Bp. 11883 Lada 1300 S Db. 9 095 Lada 1500 Bp. 11674 Lada 1500 Db. 8110 Lada Combi Bp. 5 748 Lada Combi Db. 3 166 Moszkvics Bp. 13 439 Polski Fiat 126 P Bp. 18158 Polski Fiat 1500 Bp. 4 526 Dácia Bp. 20 984 Dácia Db. 12133 Zasztava. Bp. 5 571 tó, a szűcs, a férfiszabó és a szíjgyártó. Hogy nem igye­keznek a fiatalok ezeket a szakmáikat megtanulni, an­nak egyik oka az érdekte­lenségük, a másik oka pe­dig az, hogy nincs, aki meg­tanítsa ezeket a mestersé­geket. Emiatt várható, hogy belátható időn belül az egyik-másik szakma teljesen elsorvad. Az már eredmény­nek mondható, hogy újabban kádár. cserépkáíyhás és szűcs szakmában is foglal- kozitatnak tanulókat. Két éve annak, hogy meg­alakult a kisiparosok KISZ- aiapszervezete kilenc taggal. Ma már tizennyolcán tar­toznak ehhez az alapiszerve­zethez. Az elmúlt év decem­berében pedig létrejött a kisiparosok pkirtalapxszerve- zete is. Kezdeményezésükre a marxista középiskola megkezdi működését huszon­öt hallgatóval a szervezet szolgáltató házában. Ezt a házat 1981-ben adták át ki­Különböző típusú, alacsony zsírtartalmú vajkrémek gyártását kezdték meg a Győr-Sopron megyei Tej­ipari Vállalat soproni gyárá­ban a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet szabadalma alapján. A fehérjével dúsí­tott, s mindössze 40 száza­lékos zsírtartalmú krém három változatban készül. Az egyik a kissé savanykás ízű, sózott natúr vajkrém, a másikat felaprított zellerle­véllel és főzött zellergumó­val ízesítették, a harmadikat pedig hagymával, pirospap­Súlyos anyagi következmé­nyekkel járó, de szerencsés­nek mondható baleset tör­tént június 21-én, késő dél­után a 3-as számú főútvona­lon, Hort határában. Szé­kely Károly kerékpárjával a főútról a Fay-tanya felé bevezető útra akart kanya­rodni — minden előzetes jelzés nélkül. Neki ugyan sikerült a manőver, azonban a vele szemben közlekedő XX 71-78 forgalmi rendszá­mú Barkas gépkocsivezető­jét — aki elé féktávolságon belül hajtott — arra kény­szerítette, hogy az árokba rohanjon. Surina Ottó gép­kocsivezető ugyanis csak így kerülhette el a külön­ben biztos összeütközést, amely bizonyára igen súlyos sérülésekkel, beláthatatlan lene kisiparosnak. Tavaly áprilisban megalakult a Kézműves Kisipari Műhely- építő- és Fenntartó Szövet­kezet, amelynek beruházá­sában tizenöt munkahely ké­szül el. Befejezési határideje az építkezésnek 1984. augusz­tus 20. A munkákat a Ga­garin kisipari munkabrigád végzi. Tagjai társadalmi munkát is vállaltak a költ­ségek csökkentésére. A közéletben részt vesz mintegy 150 kisiparos, ennek következtében a fórumokon a kisiparosok képviselete biztosított. Társadalmi mun­kával járulnak hozzá a he­lyi feladatok végrehajtásá­hoz. A gyöngyösi jubileumi évre való felikészülés során végzett társadalmi munká­juk elismeréseként okleve­let kaptak a városi tanácstól. Az elmúlt évben a társa­dalmi munkájuk értéke meg­haladta a 600 ezer forintot. Az idén is teljesítik válla­lásaikat. rika-szárítmánnyal, mustár­ral és darált köménnyel fű­szerezték. Az újdonságok gyártásá­nak mintegy 20 millió forin­tos költséggel teremtették meg a feltételeit. A kezde­ményezést az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság is támogatta. Egyelőre he­tenként mintegy 40 mázsát készítenek az Í2Jetes kenyér­revalókból. Később azonban a megrendelők kívánsága szerinti mennyiségben tud­nak belőlük szállítani. következményekkel járt vol­na. Szerencsére mind a kerék­páros, mind a gépkocsiveze­tő sértetlen máradt, a mik­robusz azonban fejre állt az Boszorkány az autóbuszon Szokott tempójában és még szokottabb zsúfoltság­gal halad a Bükk alján az Egerből, Nagyvisnyóig köz­lekedő autóbusz. A pilóta — mármint a gépkocsive­zető — nem hagyott le sen­kit. Nincs is semmi baj, a hangulat jó, helyeket ad­nak át egymásnak, ülések cserélnek gazdát és akik állnak is, igyekeznek segí­teni egymás kényelmét. A busz bal oldalán, a gép­kocsivezetői ülést elválasztó fal mögött közvetlenül egy középkorú asszonyság — előtte felállítva egy seprő — mellette egy fiatalabb férfi ül. A nő lehetne szebb is, de ez a kisebb baj, hanem, hogy semmi nem tetszik neki, sem a kanyargós út, sem a gyorsaság, sem a fé­kezés, sem az, hogy süt a nap, az már bosszantó. A nő csak mondja, szid mindent és mindenkit, és a mellette ülő férfitől vár megerősítést, igazolást sza­vaihoz. Nos, ami késik, nem múlik, egy zúgolódó zuha- tagra ezekkel a szavakkal reagál a fiatalember: Re­mélem, visszafelé nem is veszi igénybe ezt a járatot, és inkább azon utazik majd vissza?!” S rámutat a nő előtt ágaskodó seprűre. —papp— — FÖLDI FOKMÉRÉSEK — címmel a Hámán Kató Megyei Űttörőházban dr. Zé- tényi Endre, nyugalmazott főiskolai tanár tart előadást 25-én, hétfőn 17 órai kezdet­tel. — KOMMUNISTA MŰ­SZAK. A VILATI egri gyár­egységének 500 dolgozója vett részt a tegnapi kommu­nista műszakon. Exportter­mékek előállításával, hasz­nos hulladék gyűjtésével, osz­tályozásával mintegy másfél millió forint értéket ter­meltek. Az e napra járó 72 ezer forintnyi munkabérüket szociális és jóléti célokra ajánlották fel. A társadalmi munka idején a résztvevők gyermekeinek étkeztetéséről; szórakoztatásáról a vállalat KISZ-esei gondoskodtak. — SATYROCK. A Megyei Művelődési Központ és a Csuvas étterem dolgozóinak rendezésében kerül sor hét­főn este 9 órai kezdettel a Satyrock együttes műsorára, melynek tagjai Boros Lajos, Voga János és Turnovszky Tamás. Az előadás színhe­lye a Csuvas teázója. árokban, és súlyos anyagi károk keletkeztek benne. A rendőrség a baleset kö­rülményeiről további vizsgá­latot folytat. Vajkrémek Sopronból (MTI) Ugye jópofa!! Előadóest az Ifjúsági Házban: Cseh Tamás — felnőttek­nek. A műsor utolsó akkordjait halljuk, a nézőtéren ve­szekedésfoszlányok. Egy anyuka ötéves forma kislányát nó­gatja: — Menj fel! Most azonnal! — Neem — makacskodik a megszeppent leányka. — Menj fel. mert...! A kislány elindult. Végig a termen, fel a színpadra, hogy a kezében tartott nagylemezt a szülői utasítás szerint de- dikáltassa. Cseh Tamás ekkor fejezi be utolsó dalát, leoldja gitár­ját, s meghajlással köszönné a tapsot. A kislány nem hagy­ja. Nyújtogatja felé a lemezt. A művész zsebéhez kap, s mutatja, hogy nincs tolla (de hát miért is lenne). A né­zőtéren tapsvihar (az énekest tapsolják), aki látható za­varában megfogja a leányka kezét, s együtt hajlonganak. A közönség ismétlést követel. Az előadó felemeli a kezét, bocsánatkérően a leánykára mutat, s eltűnik a színfalak között. Hátul az anyuka majd elolvad gyönyörűségében. Lám, ő nem mert felmenni. Ez a szerencséje. (szabó p.) Ez volt a jobbik eset... Árokba borult a Barkas (Fotó: Szabó Sándor) NÉPÚJSÁG - o Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős ki­adó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyár­egysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133-0705. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom