Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-08 / 106. szám
4* 153 NÉPÚJSÁG, 1984. május 8., kedd Egy hét.. Bukás kizárva? Mottó: elfogyott a szálka, — hal nélkül Takács Mari igazán pompázatos sárga blézerében és még sárgább és még pom- pásabb, férfiasán is nőies nyakkendőjével kissé zavartan jelentette be a képernyőn a nagyérdemű közönségnek. — Kedves nézőink! A tizenkét részes sorozat most következő, harmadik és minden további része a nézők és a kritika kemény elmarasztalása miatt elmarad. Helyette a népszerű és már bevált Onedin család kerül most a képernyőre ... A csinos bemondónő tehát kénytelen-kelletlen bejelentette, hogy egy televíziós produkció megbukott! Nagy szó ez, olyan nagy szó, hogy nem is lehet igaz. Mint ahogyan nem is igaz. Film a moziban, előadás a színházban már — és végre! — megbukott, le kellett venni a műsorról, be kellett ismernie a forgalmazónak, a színházigazgatónak, a rendezőnek, de még az írónak és a színészeknek is: elbukott a művészet mezején. A televízióban az ilyesmi elképzelhetetlen. Vegyük példának azt a sorozatot, amely nem is váltott ki vitát — vitát a Jan- csó—Gyurkó-féle sorozat váltott ki —, mert egységesen olyan blődlinek ítéltetett, miszerint csak a színészeket illeti némi részvét, bár úgy kellett nekik, miért vállalták a, — szálkanélküliséget. Nos, ez a vidámnak szánt sorozat, amelyet elítélni megítéltetett egy egész ország tévéközönsége által, — egységesen, ez a „vidám” sorozat sem került le, csak odább: főműsoridőből az ínyencek (?) műsoridejébe. A késő esti órákra. Könnyű lenne persze most azon hadakozni, hogyha valami már olyan rossz, mint amilyen ez a sorozat volt — vagy éppen más, már a feledés homályába merült társa — az kerültessék le végérvényesen a képernyőről. Ha valami már egyszer kritikán aluli, ha egyszer valamiről már beigazolódik — immáron a nézők milliós nyilvánossága előtt! —, csak arra való, hogy koptassa a képernyőt. akkor arról be is kell vallani : megbukott. Le vele, mármint a képernyőről. Csakhogy mit jelent a bukás a televízióban, a képernyőn ? Ha a színházban az ötödik előadáson húszán vannak, akkor világos, hogy a darab megbukott. Ha a századik előadáson még mindig telt ház van, akkor az több mint félszázezer ember, példátlan tehát a siker. Egy film, ha félmillió embert szórakoztat, az kétségtelen hazai siker. A televízióban azonban egy délutáni „segédműsoridőben” vetített egészségügyi felvilágosító filmet is százezrek néznek végig. És meg vagyok győződve arról is, hogy a szálka nélküli hal ízetlen ízeit is — kénytelen-kelletlen, vagy naiv optimizmustól vezérelve, hogy lesz az jobb is — legalább annyian nézték végig, mint egy sikeres magyar filmet. Szubjektíve tehát ugyan megbukott egy bukásra való produkció a magyar televízióban is, ám objektíve ennek semmi valószínűsége sincs. És ez a tény valamiféle túlzott magabiztosságot ad a televízió műsorszerkesztőinek, rendezőinek. Igaz, a televíziósok is kénytelenek futni a pénzük után, a kevésből igencsak nehezen telik még a bukásra is. Pedig mégis csak el kell jönnie annak az időnek, éppen a színvonal, az igényesség gyarapítása okán, amikor majd ne a pénzük után, hanem a rossz forgatókönyvek elől menekülnek a képernyő másik oldalán. Gyurkó Géza Laurent-ék és az unalom Kétségkívül léteznek klasszikus családregények. Ilyeneket írt —, hogy csak néhány példát említsünk — Thomas, Mann, Martin du Gard és John Galsworthy. Ezeket érdemes volt megfilmesíteni, milliók közkincsévé tenni, mert gondolatgazdagságuk, művészi megformálásuk maradandó élményekkel ajándékozta meg a nézőket, azokat is, akik különben aligha fedezték volna fel ezeket a rangos műveket. A Laurent család című tízrészes tévéfilmsorozat “ -\ A KÉPERNYŐ ELŐTT szerzői — Uwe Otto és Joachim Nottke egyáltalán nem büszkélkedhettek ilyen magvas erényekkel. Terjengős történetfűzé- rük majdhogy öncélú játék és időrablás. A nagy elődöktől csak a külsődleges jegyeket lesték el, s ehhez társították — amolyan sikerbiztosításként — a históriai hangoltságra utaló kosztümöket. Mintha sejtették volna, hogy a szerintük sok valójában, igen kevésnek minősül. Cselekménybonyolításuk sok szempontból vitatható. A folytonosság hiánya — néhány rész közt, évtizedek telnek el — erőteljesen zavarta a megértést. Egy-egy blokk különösképp jellegtelenre mintázódott és szinte szuggerálta az egyértelmű unalmat. Bosszantónak tűnt az egész vállalkozás értelmetlensége. Az üldözött hugenották egy része Franciaországból német, porosz földre települ, aztán több nemzedékkel később az utódok visszakényszerülnek, illetve térnek őseik honába. Ezt a sivárságot sugallta mind a hangütés, mind a záróakkord. Közben, tíz kedd estén reméltük a fordulatosságot, az izgalmat, az észrevétlenül is okító, emberibb emberré nevelő, a gondolatgazdag, a bölcsebbé tevő mozzanatokat. Feleslegesen várakoztunk. Igaz, találkoztunk, megismerkedtünk a família néhány érdekes figurájával, ezek azonban rögvest a semmibe szöktek előlünk, s felváltották őket a garantáltan arc nélküli karakterek. Csoda-e. ha lassan elfelejtettük szinte valameny- nyit, s indulhatott a türelmet igényelő rejtvényfejtés, a „ki, kicsoda” azonosítás. A megrögzött tévébarátok persze nem adták fel, s ha elkeseredtek, akkor viszonyítottak, rádöbbenve arra, hogy a hazai kínálat még ilyen átlagon aluli vállalkozásokkal sem büszkélkedhet az utóbbi időben. Ott volt például a szombaton befejezett Szálka, hal nélkül. .. Ehhez képest Laurent-ék unalma mennyország! (pécsi) Tanizaki Junihiro: Legfontosabb a fegyelem! Egy fiatal francia nő, aki tűrhetően beszélt japánul, autóbuszon Tokióból Simo- niszekibe utazott. Errefelé minden új és érdekes volt számára. Még az olvasást is abbahagyta, a könyvet letette a térdére, és az ablakon keresztül kíváncsian nézegette a festői vidéket. Hirtelen egy messze-tá- vol felsejlő különös épület keltette fel a fiatal nő érdeklődését. Messzelátót vett elő a retikiüljéből, és alaposan szemügyre vette. Csak nem ez a híres nagojai pagoda, amelyről olyan sokat olvasott? Mivel szeretett volna meggyőződni feltevésének helyességéről, elhatározta, hogy megkérdezi valamelyik utastól. A vezető volt hozzá a legközelebb, de őt nem merte zavarni. A kalauz édes- deden szundított a kocsi végében, öt felkelteni szintén udvariatlanság lett volna. Utas pedig olyan kevés volt, hogy egy kézen is meg lehetett számolni. Mögötte egy öreg, vak japán ült, belőle sem lett volna sok haszna, a bal oldali ülésen pedig mint valami császár a trónusán, egy kövér turista terpeszkedett el, akiről könnyen kti lehetett találni, hogy bajorországi német. A francia nőnek nem volt más választása, minthogy mégis a vezetőt háborgassa. — Bocsásson meg, sofőr úr, hogy zavarom. Nem kell megfordulnia — hiszen vezet. A kiejtésemből már kitalálhatta, hogy külföldi vagyok. Először járok ezen a vidéken. Nem tudná megmondani, hogy az ott, mesz- sze jobbra, vallóban a híres nagojai palota? A vezető szomorúan sóhű jtott, és így válaszolt: — Nagyon sajnálom, kedves kisasszony, de nem válaszolhatok önnek. Illetve, jobban mondva — nekünk nem szabad válaszolni. A távolsági autóbuszsofőrök éppen tegnap kaptak szigorú írásbeli utasítást, amely szerint nekünk vezetés közben tilos másra figyelnünk, az utasok kérdéseire válaszolnunk. A rendelkezés megszegőjére súlyos pénzbírság, vagy még szigorúbb büntetés vár: elbocsátás. Ezért meg kell értenie, kedves kisasszony, hogy nem felelhetek a kérdésére, bár, őszintén szólva, a nyelvem hegyén van a válasz. De nagyon félek attól, hogy elveszíthetem az állásomat, mivelhogy el kell tartanom a feleségemet, az anyósomat, meg az öt gyerekemet. .. Értse meg hát, és ne vegye rossz néven! — Ide hallgasson! — kiáltott fel az ifjú francia hölgy. — Maga az imént egy roppant hosszú monológiát vágott ki, ahelyett, hogy néhány szóval válaszolt volna a kérdésemre! — A dolog úgy áll, tisztelt kisasszonyka, hogy a monológra egyelőre még nem kaptunk írásbeli tilalmat a főnökségtől. Fordította: Gellért György MOentlékjellegíí patika Csányban A Heves megyei Tanács Gyógyszertári Központjának nemes gesztusa, hogy figyelemmel kíséri, illetve számon tartja azokat a patikai berendezéseket, tárgyakat, amelyeket szakmai szempontból értékesnek tart az utókor számára. Az egri Dobó téri patika felújítása során a muzeális értékű bútorzat a csányi gyógyszer- tárba került, ennek megfelelően alakították ki a külső és belső környezetet is. A bútorzathoz megfelelően alakították ki a belső teret... A tárasztal gazdagon díszített. (Fotó: Szabó Sándor) Bárdos Lajos volt az egri 1. számú Általános Iskola díszvendége Viva la musica (Tudósítónktól:) Praetorius kánonjával, Bárdos Lajos hozzá komponált codájávai hirdette a mintegy ötszáz tagú kórus az elmúlt hét végén a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola dísztermében: éljen a muzsika! Megelőzve ezzel az ünnepi köszöntőt, amelyet Oldal Vince, az 1. sz. Általános Iskola igazgatója mondott az est résztvevőinek és mindenekelőtt Bárdos Lajos tanár úrnak, aki az ünnepi hangverseny meghívott díszvendégeként volt jelen ezen a szívet-fület gyönyörködtető évzáró hangversenyen. A budapesti Mókus utcai, zenei tagozatú általános iskola Szabó Helga vezette énekkarának az egriekkel korábban fennállott, de több éve megszűnt testvérkapcsolatának felelevenítése okán szerepelt itt a budapesti kórus. Szabó Helga — aki többek között az ének-zene tagozatos általános iskolai tankönyvek szerzője — meleg szavakkal, tanítványi hálával köszönte meg Bárdos Lajosnak azt a sok segítséget, amelyet a zeneszerző, zeneteoretikus, karnagy és tanár a kodályi hagyó, mányok ápolásához, tovább, viteléhez, s gyakorlati meg. valósításához nyújtott és nyújt 85 évesen ma is. Három generáció találkozásának lehettünk tanúi itt: Kodály szellemében, Bárdos tanár úr jelenlétével és mindkettejüknek megszólaltatott művein keresztül a Szabó Helga, Dienes Tibor- né, Korepta Katalin, Szabó, né Vass Márta és Lóska Pé. térné irányításával szereplő kórusok a közös éneklés emberformáló, érzelemgazdagító erejét példázták. És szólt ez az ünnepi koncert az édesanyáknak, csokorba szedve az ének, zene, vers és tánc segítségével a gyermekek anyáknapi jelképes virágait. A műsorban az 1. számú Általános Iskola kórusai mellett meghívott vendégként a 2. számú Gyakorló Általános Iskola kiskórusa és a korábban említett budapesti együttes mintegy öt évszázad kórusirodalmából adott ízelítőt, ki-ki adottsága, tudása, tehetsége szerint. Az Éneklő Ifjúság mozgalom ötvenedik évében va. gyünk. Vajon ma, amikor általános értékválságról, a közösségek felbomlásáról beszélünk, milyen lehetőségei vannak a kórusmozgalomnak az értékek megőrzésében? Milyen volt a kórusmozgalom régen és milyen jelen, leg? Erről kérdeztük Bárdos Lajost, a mozgalom egyik alapító, szellemi vezérét. „Ma már nem beszélhetünk mozgalomról. Inkább így: varrnak jó kórusok. Régen, amikor szerveződött, tiltott dolog volt, a föld alatt tér. jedt, nagy tábora volt. Nem lehetett Bartókot, Kodályt énekelni, míg ma nem tilos, sőt kötelező. Tudja, egy mondattal foglalnám össze: a mai pedagógusnak, kórusvezetőnek VARÁZSLÓ-nak kell lennie: a kötelező anyagot úgy kell tanítania, a kórust úgy kell szerveznie, mintha tiltott dolog lenne!” Ügy vélem, ezen az estén varázslók szerveztek, irányítottak, vezényeltek. Molnár Klára A Filharmónia egri hangversenyéről Baráti társalgás — hangszerekkel Az Országos Filharmónia egri hangversenysorozatának hetedik estjén, csütörtökön, a dohánygyár dísztermében három szonáta alkotta a műsort: Schubert B-dúr, Beethoven c-moll vonóstriója és Schumann d-moll szonátája. A három trió más-más európai korszakot, zene- és szellemtörténeti pillanatot testesít meg. Schubert B-dúr szonátájában az a töprengő, a világ jelenségeivel szemben mindig is szorongásos lélek „vallja” önmagát, a sorsot, azt a kort, amely néki adatott. Beethoven folytonos nyíltsággal, belső harccal, éli át önmagát. Sokszor a fenség megrendítő pátoszával. Schumann szenvedélye nemegyszer szét akarja robbantani a forma korlátáit, mert ő a legjobb, legigazibb önmaga szerint mindig lázadt a filiszterség, a kisszerűség, a szellemi tunyaság, a tör- peség ellen. Mindezt el kellett mondanunk, hogy érzékeltessük ennek a kamarazenét műsorára tűző együttesnek szándékát. A két vonós-trióban Perényi Eszter (hegedű), Ormai Gábor (brácsa) és Perényi Miklós (gordonka) mutatta be azt a baráti társaságot, amely egy mélyebb zenei, baráti kapcsolat, vonzalom és összhang szintjén fejezi ki önmagát. Egyénenként és együttesen. És ez nem játék a szavakkal. Ez a három vonós hangszer úgy élteti a zenét, mint ahogyan egy összeszokott társaságban a baráti vitát vezeti egyikük és a többi mindazt hozzátenné a társalgáshoz, ami a hangulat, az élmény okából eszébe jut. Ez a kamarazenélés hatásának egyik titka. Különösen a Beetho. ven-műben annyira magától értetődően, a mű és egymás megértésének azzal a teljes lendületével szálltak a mű megvalósításáért indított küzdelemben, az átélés úgy vitte a három előadót a finálé felé, hogy a közönség érezte: itt nem „szerződéses muzsikálásról’” van szó, itt barátok vallják a zenét. Schumann d-moll szonátájában a triót Perényi Eszter, Perényi Miklós és Kiss Gyula (zongora) alkotta. Ez a zongoratrió Schumann szenvedélyes kitörése, szinte harsog, hogy a XIX. század álmos német kispolgára figyeljen oda, arra, ami a világban, a szellemi életben történik. Egyénenként: mintha Pe. rényi Eszter lenne ennek a kiváló kamaratriónák a lelke, irányítója. Érett művész, aki nem hagyja elveszni a legkisebb részletet sem, pontosan indít és olykor szenvedélyesen „hajszol, ja” is azt a ritmust, amely sok-sok áttételen keresztül, de élményt teremt, megélést. Perényi Miklós Kossuth- díjas, kiváló művész a Schumann-szonáta lassú tételében mutatta be igazán, hogy európai rangú művész. Kiss Gyula nem először játszik Egerben. Most a Schu- mann-mű megszólaltatásában árnyaltan, sokszínűén bontotta ki a zeneszerző gondolatait. Farkas András
