Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-12 / 86. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. április 12., csütörtök 3. IPM—MÉM párbeszéd Viták helyett együttműködés A Kisvállalkozások elter­jedésének időszakában vég­képp elhalkult a tsz-mellék- üzemágak működését ellen­zők hangja: végre-valahára polgárjogot nyertek a ma­gyar gazdaságban. Igaz, a tevékenységük megítélésé­ben a mai napig számos kérdésben eltérnek a néze­tek, de fontosságukat nehéz lenne elvitatni. Ezt az ál­lásfoglalást csak megerősí­tette a közelmúltban a két egykori vitapartner, a Me­zőgazdasági és Élelmiszer- ipari Minisztérium és az Ipari Minisztérium vezetői­nek találkozója, ahol sok egyéb kérdés mellett az együttműködés fejlesztésé­nek lehetőségei is a napi­rendi pontok között szere­peltek. A háttéripar részeként A népgazdaság érdeke egyértelműen megköveteli, hogy a kisebb, így rugalma­sabb egységek gyártsák azt, ami a nagyipar számára te­hertétel, s — egyéb teendőik mellett — váljanak a nagy­ipar hátterévé. A tsz-mel- léküzemágaknak lenne erre kapacitásuk, ám a technikai felszereltségük gyakran nem felel meg a követelmények­nek. Például a szövetkeze­tek megyei szervei hónapról hónapra ajánlgatják ipari kollégáiknak a tsz-mellék- üzemágak kihasználatlan gé­pi és emberi munkaóráit, de a legtöbbször szakképzetlen, vagy betanított munkával előállított termék szerepel a listán. A magyar iparnak viszont' szakmunkákra len­ne szüksége. A pénz hiánya is gátolja az együttműködést. A tsz- melléküzemágak is meg­érezték a 70-es évek végén kezdődött zord gazdasági klímát: bár tevékenységük 1970 és 1982 között csaknem megötszöröződött, de a be­ruházásokra kevés jut a fejlesztési alapokból. Ilyen­kor kerül szóba az együtt-» működés a szó valódi értel­mében, amikor két vagy több cég egymásnak pénzt vagy gépet kölcsönözve kezd Az Egri Ruhaipari Szö­vetkezet szabászata részlegé­ben egy óriási lepedőnyi szövetre krétával rajzolják ki a leendő férfikabátok, nadrágok, mellények zsebe­it, gallérjait, azaz mindazo­kat részeket, amelyekből a varrórészlegben összeállít­ják majd' az öltönyt. A „megmintázott” ruhaanyag alá még tíz-tizenkét réteg szövet kerül, aztán az éles vágógép úgy siklik a kréta nyomvonalán, mint vajban a kés. Egyszerre több ruha darabjai készülnek el ily módon. A szabászeszköz éles kése mellett Szalontai Antalné ujjai merevítik a szövetet, hogy a gép a kije­lölt helyen messe el azt. Monoton tennivalónak tű­nik, amikor közöljük ezt az észrevételt a Munka ér­demrend bronz fokozatával kitüntetett asszonnyal, mo­solyogva mondja: — Szeretem csinálni. Sok­féle modellt gyártunk. Min­dig akad újdonság. Űj for­ma. Nem is olyan régen női ruhákat is szabtunk. Ezek a blúzok, szoknyák exportra kerültek. Nagyon aprólékos munkát igényelt a megfor­málásuk. Tehát nemcsak egyféle minta alapján dolgo­zunk. Nagyon oda kell fi­gyelni, nehogy hibát köves­sek el, mert úgy több méter anyag selejtbe kerülhet. Sze­rencsére eddig nem okoz­tam ilyen gondot. Amint megtudjuk, tizen­nyolc éve, harminc eszten­dősen került a szövetkezet­hez. Azelőtt háztartásbeliként Kerecsenden nevelte kf* fiát. A faluban akkor még egy terméket gyártani. Az ipari üzemek közül a Csa­varipari Vállalat példáját szokás emlegetni: gépeket adott a tsz-melléküzemágak- nak, hogy azokkal a régóta hiánycikknek számító csava­rokat gyártsák. Hasonló jó példa a Borsodi Vegyi Kombinát: amikor nem kel­lett a piacon a honi pvc- por, egy kis fejlesztési alap­pal toldották meg a kínála­tukat, így került pvc-ből ké­szült műanyag flakonba a kecskeméti Szikrai Állami Gazdaság Olympos citrom- és narancslévé. Sajnos, a jó példák számát aligha szapo­ríthatnánk tovább, manap­ság nem jellemző az együtt­működés. Van lehetőség S hogy miért? Az objek­tív adottságok keverednek sokszor a szubjektív vélemé­nyekkel és félelmekkel. Az ipari szakemberek még min­dig félnek a tsz-mellék- üzemágaktól. Mi lesz, ha jön a szüret, mondják sokan, s az üzemben hirtelen megnő a betegszabadságok, táppén­zes napok száma, s leállnak a gépsorok? S valljuk be őszintén, ezzel az érvvel ne­héz vitába szállni. Hiszen a mai szerződéses fegyelem mellett még mindig a leg­biztosabb megoldás, ha a gyárkapun belül termelik meg, olykor ráfizetéssel, a kívánt alkatrészeket, mert az legalább mindig kéznél van. Másfajta előítéletek is gátolják az együttműködést. Nem egy nagy gépipari gyárban az ottani és tsz- melléküzemágak hegesztői és vasesztergályosai egymás mellett dolgoznak, előbbiek 45 forintért óránként, az utóbbiak 30-ért. A bérek közötti aránytalan eltérés nemcsak feszültséget kelt az emberek között, hanem oly­kor teljes brigádok viszik át a jobban fizető helyre a munkakönyvüket. S a sta­tisztikák is igazolják ezt a fajta munkaerőcsábítást; 1978 és 1982 között mintegy 180 ezren mentek át az iparból a mezőgazdaságba álomnak számított az óvoda, ezért maradt otthon. Persze, ez idő tájt sem tétlenkedett. A helyi tsz-ben harmados kapálást vállalt, s ha a szük­ség úgy hozta, a fiúkat is kivitte a kukoricaföldekre. — A ruhaiparnál először vasaltam — folytatja. — Hatalmas présgépen simí­tottam ki a zakókat. Ezen a helyen mindig meleg volt. s gyakran megfáztam, öt év után kértem át magam a szabászokhoz. • Az elején még nehezen birkóztam meg az új feladattal. Az eltelt időszak alatt viszont már nagy rutint szereztem. Rá­jöttem azokra a fogásokra, amelyekkel gyorsabb és pontosabb a munka. Férfiszabó szakmunkás­bizonyítványt is szerzett időközben. Bár az üzemben csak egy fázisát végzi e szép mesterségnek, otthon kama­toztathatja ezt a tudását is. — Vettünk egy varrógé­pet — újságolja. — A fér­jemnek és a fiaimnak én készítem a ruhákat. Kis unokámnak is, mindig kell egy szoknyácska, vagy egy ing. Egyébként, ha valame­lyik üzletben látok egy ér­dekes fazonú ruhát, otthon mindjárt kispekulálom, ho­gyan kell megcsinálni'. Köt- ni-varrni gyermekkorom óta szeretek. Tétlenül ritkán ülök, még akkor sem, ha té­vét nézek. Ilyenkor kézi­munkázom. Hogy miként telnek a napjai? Reggel négykor éb­red, fél 6-tól már dolgozik. Délután 3-ra ér haza Ke- recsendre. Aztán főz, mos, takarít... Amikor arról ér­dolgozni, igaz, mások a me­zőgazdaságot hagyták ott az iparért, de az egyenleg vég­eredményben 50 ezer fős hiányt mutat — az ipar ro­vására. Érthető hát ezek után, hogy a súlyos munka­erő-gondokkal küszködő ipari cégek tamáskodnak, hogy együttműködjenek-e a tsz-melléküzemágakkal. Pedig lehetőségekben nem lenne hiány. A Salgótarjáni Tűzhelygyár például a ter­vek szerint megszünteti a korábbi bedolgozói rendsze­rét, s néhány termékét ezentúl tsz-melléküzemágak- kal, vagy kisvállalkozások­kal szeretné gyártani. Nem­csak gépeit adja el, hanem a termelésben szerzett eddi­gi tapasztalatait is. know­how formájában; ilyen fel­tételek mellett még az ala­csony termelési szinten dol­gozó cégek is. pályázhatnak a munkára. Bizonyos kedvező jelekből pedig már arra le­het következtetni, hogy a technikai elmaradottság sem lesz jellemző a tsz-mellék- üzemágak termelésére a kö­vetkező években. Sárisápon például nyomtatott áram­körű lapkákat gyártanak évek óta. Dönteni kell Egy kérdésben viszont ha­marosan meg kell egyez­niük, a mezőgazdasági és az ipari tárca vezetőinek: új megállapodásra kell jutniuk az importgépek beszerzése ügyében. Ugyanis a jelenle­gi importfeltételek miatt az ipari üzemeknél gondot okozhat egyetlen külföldi berendezés beszerzése is: érthetően nem szívesen ál­doznak saját forrásaikból a velük szerződő tsz-mellék- üzemág gépére. Az értekezleten szóba ke­rült ez a probléma, és a két tárca vezetői keresik a kö­zös érdekeket figyelembe vevő megoldást. Hiszen, a kiegyezés és az együttmű­ködés nemcsak a saját ága­zati, és vállalati érdekeiket, hanem a népgazdaság igé­nyeit is szolgálja. Lakatos Mária deklődünk, hogy kislányként is a férfiszabó pályáról áb­rándozott-e, rövid ideig gon­dolkodik. — Nem — mondja. — Tit­kolt vágyam volt, hogy ta­nítónőnek jelentkezem. Azonban a szüleim hallani sem akartak róla. Azt mond­ták, hogy nem tanulni kell a lánynak, hanem mielőbb férjhez menni. Ezt ne tessék leírni, mert még azt hiszik, hogy elégedetlenkedem a somommal. Pedig szó sincs erről. Itt megtaláltam a számításom, s meg is be­csülnek. A Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója oklevelet nemrég kaptam meg, aztán április 4-re a Munka Ér­demrend bronz fokozatával tüntettek ki. Talán még en­nél iS jobban örültem annak, hogy minden kollegám őszintén gratulált ehhez. Azt hiszem, ez a legnagyobb elismerés. Homa János Kormánykitüntetés a szabásznak Az űrhajózás napján Április 12: az űrhajózás napja. Ebből az alkalom­ból Farkas Bertalan, a Magyar Népköztársaság űrhajósa írta a Népújság számára a következő megemlékezést. Vannak pillanatok, ese­mények és napok, amikor az egész világ lélegzetvissza­fojtva figyeli a híreket va­lamilyen eseményről. Ilyen nap volt 1961. április 12., amikor Jurij Alekszejevics Gagarin „Vosztok” űrhajó­ján 108 perc alatt a világűr meghódításában először és egyszer megkerülve bolygón­kat, sikeresen végrehajtotta Föld körüli repülését. Az első lépéseket az űrkutatás­ban erre az időre már meg­tették: fellőtték a szovjet és amerikai mesterséges hol­dakat, a „Luna—3” segítsé­gével lefényképezték Föl­dünk Holdjának láthatatlan oldalát, bolygóközi állomást küldtek a Venus felé. De ember eddig még nem járt a világűrben! A világűr ku­tatása Gagarinnal kezdődött igazán. Az első kozmikus lépések visszavonhatatlanul termé­kenyen hatottak a gazdaság és a technika, a politika és a tudomány, a filozófia és a művészetek fejlődésére. Az űrkutatás, mint a tudo­mány új területe, megvál­toztatta gondolkodásmódun­kat, megerősítette az emberi elme és az emberi munka mindenhatóságába vetett hi­tünket. A jövő látnokai ma már egy-egy űrkutatási szu­perterv megvitatása során nem azon tanakszanak, hogy elvben lehetséges-e a terv megvalósítása, hanem azon, hogy mikor és milyen rész­letességgel kerülnek sorra a repülések. Ciolkovszkijnak, a nagy orosz tudósnak, az űrelmélet legnagyobbjának a zseniali­tása kellett ahhoz, hogy az ember kijusson a világűrbe. A konkrét matematikai mű­veletek, számítások és leve­zetések kidolgozásához egy egész életre volt szükség, kutatásokkal, kísérletekkel, kegyetlen kiábrándulásokkal, csodálatos felfedezésekkel együtt. S az úttörők után még számtalan, óriási tu­dással és fantáziával, aka­raterővel, kitartással rendel­kező orosz, amerikai, francia, német tudós szentelte életét az űrtechnika megalkotásá­nak. A világ első űrhajósával végrehajtott kozmikus repü­lés meglepően hamar követ­kezett az első szputnyik fel­bocsátása után. Mindössze három és fél év telt el ad­dig. A nemes törekvésekről Gagarin a következőket mondta a repülése után: — Az űrrepüléseket nem lehet megállítani. Ezek nem egyes emberek és embertí­pusok foglalkozásai, kedvte­lései. Ezek történelmi folya­matok, amelyekhez az em­beriség saját fejlődésében törvényszerűen elérkezett. A világ első űrhajósának repülése, bár időben alig volt több másfél óránál, korszakos jelentőségű volt. Hiszen Gagarinnak kellett elsőként válaszolnia arra a kérdésre, hogy képes-e az ember az űrben súlytalanság állapotában élni és meg­maradni. A 108 perc, egy olyan komplex orvosbiológiai és műszaki kísérletsorozat kezdete, fordulópontja volt, amely napjainkban is foly­tatódik. Ember az űrben! Vissza­emlékezve tizenéves gyer­mekkoromra: a hír percek alatt bejárta a világot, óriási szenzációt, meglepetést és csodálatot keltve minden korosztályban. Az elismeré­sek mellett azonban a két­kedés, az esemény jelentősé­gének kisebbítése is megta­lálható volt az akkori nyu­gati újságokban a következő főcímekkel: „Csak egyszeri, káprázatos, tudományos technikai bravúr volt!” — „Hogyan lehetséges, hogy éppen a Szovjetunió és nem a fejlett nyugati országok, Amerika, Anglia volt képes az első embert az űrbe jut­tatni?” — „Faházból a világ­űrbe?” — „Hogyan tudott egy olyan ország, amely nemrég még nyomorban és elmaradottságban élt, az emberi haladás kormányke­rekéhez jutni?” — 1961. áp­rilis 12. azonban örökre és kitörölhetetlenül beíródott az emberiség történelmébe! A hitetlenkedés egyértelmű elismeréssé, az űrhajósokat, elsősorban Gagarin szemé­lyét illetően szimpátiává változott. Jurij Alekszejevics Gagarin űrútját követte a második, a harmadik, a ... huszadik! Ma már tízesével számoljuk azokat a szovjet és amerikai, valamint más nemzetiségű űrhajósokat, akik újabb és újabb ismeretekkel gazdagí­tották, vagy gazdagíthatják az emberiséget. Mi, repült űrhajósok úgy érezzük, hogy a szívünkben és egész érzelmi világunk­ban valamennyien vittünk utunkra az elsőből, Gagarin emlékéből. S máig szeretet­tel gondolunk arra a bátor, hős férfira, aki 1934. március 9-én született Klusinó köz­ségben egy ács édesapa és egy fejőnő édesanya gyer­mekeként. S ugyanúgy nőtt fel, mint a többi, falusi fiú: erdőn, mezőn, munka és játék, fürdés és horgászás közben. A II. világháború sok szenvedést hozott csa­ládjuk számára, mígnem az ifjú Jurij 18 évesen Szara- tovban felvételizhetett az ipari technikumban. Ki­egyensúlyozottan, jól tanult, szerette a matematikát és a fizikát. Huszonhat évesen sikerrel fejezte be az űror­vosi vizsgálatokat, s egyéves megfeszített kemény munka után érkezett el számára a nevezetes 1961. április 12. Gagarinnak köszönhetjük, hogy választ kaptunk szá­mos, bonyolult kérdésre: el- hagyhatjuk-e arra alkalmas űrhajóval a Földet, dolgoz­hatunk-e távol bolygónk felszínétől a kozmikus ma­gasságokban, élhetünk-e perceknél többet is a súlyta­lanságban? Első űrhajósunk törté­nelmi jelentőségű útját kö­vetően is példásan teljesí­tette szolgálati kötelességeit. Az űrhajósok parancsnoka volt. Más feladattal talán többször is körülrepülte bolygónkat, szívesen látott vendég volt a világ sok or­szágában, köztük hazánkban is. Személyesen vállalta a béke és a népek barátsága elkötelezett propagandistá­jának szerepét. Befejezve a katonai akadémiát, mérnöki diplomát szerzett és újabb, bonyolultabb űrrepülésekre készült társaival. Hitt abban, hogy elérkezik majd az az idő, amikor Földünk körül keringő űrállomásokon, űr­hajókon mint barátok és kollégák találkoznak a kü­lönböző országok képviselői. Hitet tett az űr békés célú felhasználása, a tudományos együttműködés jövője mel­lett. S még része volt abban a boldogságban, hogy lát­hatta, miként „tapossák” szélesebbre az űr ösvényeit, amire ő „lépett” először. 1968. március 27-én reggel gyakorlórepülés során vesz­tette életét. Halála fájdalmas veszteség az egész haladó világ számára. Farkas Bertalan, a Magyar Népköztársaság űrhajósa Szélenergia a háztájiban Székesfehér­váron a régi Csőri út ma­gánházának kiskertjében, jókora szél­kerék forog. Császár Já­nos, aki fá- cáncsibe- keltetéssel foglalkozik, az eddig olaj­jal fűtött keltetőjének fűtésére fog­ta be a sze­let és azóta jelentős tü- zelőmegtaka- rítást ért el. (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd fel­vétele — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom