Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-17 / 90. szám
1984. április 17., kedd KEMPINGKIÄLLlTÄS GYÖNGYÖSÖN. Ha fázósan is indul a tavasz, a Trial és a GYÖNGYSZÖV Áfész minden bizonnyal hisz abban, hogy lesz még meleg a nyáron. A Mátra Művelődési Központ előtti térségben természetes környezetükben állították föl sátraikat, a kempingélethez szükséges kellékeiket. (Fotó: Kőhidi Imre) Megkezdődött a képtolvajok bűnpere Hétfőn a Fővárosi Bíróságom megkezdődött a Szép- művészeti Múzeumban elkövetett műkincslopás magyar elkövetőinek büntetőjogi felelősségre vonása. A különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette és más bűn- cselekmények miatt Kovács Gusztáv és társai ellen indított bűnügyben dr. Hartay Henrik, a Fővárosi Bíróság elnöke vezeti a bűntetőta- nács munkáját. A több napra kitűzött tárgyalássorozat az első napon a vádlottak személyi adatainak rögzítésével, majd az I. rendű vádlott, Kovács kihallgatásával vette kezdetét, A bűnügy krónikájában az események tempóját érzékelteti, hogy — mint emlékezetes — tavaly november 5- ’én, az éjszakai órákban hatoltak be olasz és magyar bűnözők a múzeumba, a hét ellopott festmény közül hatot — a határon néhány órán belül átjutva — másnapra Görögországba vittek, ahonnan a nyomozószervek nemzetközi összefogása és eredményes munkája után már január 25-én visszakaptuk a műkincseinket; a hetedik kép itthon és még hamarabb előkerült. Március 16-ra elkészült a Fővárosi Főügyészségen a bűnügy négy magyar szereplője ellen a vádirat, amely szerint ketten tevőlegesen részt vettek a lopásban, ketten pedig bűnpártolással, illetve hamis tanúzással kapcsolódtak hozzájuk. Előbbiek letartóztatásban, illetve utóbbiak szabadlábon védekeznek. A vádlottak közül Kovács Gusztáv — aki korábban rablás miatt három évi börtönbüntetést kapott — 1956- ban, Raffai József 1963-ban született, (törökbálinti illetőségűek, és apai ágon féltestvérek. Ellenük a lopás mellett devizagazdálkodás megsértése miatt is vádat emeltek. Vádlott-társaik közül a büntetlen előéletű Jónás Katalin 1967-ben született, érdi lakos, baráti körét főleg külföldiekből választotta, magánúton olaszul tanul — a vád szerint ő követte el a bűnpártolást azzal, hogy amikor kokrétan tudomást szerzett a magyar és olasz ismerősei által a múe2aim- ban elkövetett bűncselekményről, hallgatott. A vádlottak padjára negyedikként került Balogh Béláné — Kovács Gusztáv barátnője — 1956-os születésű, sikkasztás miatt kapott már felfüggesztett szabadságvesztés-büntetést, s most Kovácsnak hamis alabit igazolt rendőrségi kihallgatáskor, ezért vádolják a hamis tanúzás bűntettével. A vádindítvány szerint az ellopott festmények — Raf- faello, Tintoretto, a két Tiepolo művei, valamint Giorgione utánzójának egyik alkotása — pótolhatatlan műkincsek, becsült értékük 1 milliárd 400 millió forintra tehető. Állaguk a bűncselekmény következeiében jelentősen károsodott, restaurálásuk szükséges. (MTI) A gyöngyösi főiskolán Számítógépes tanfolyam (Tudósítónktól) Számítógépes tanfolyamot szervezett már több alkalommal a GATE gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskolai Kara. Ezen a héten a Mátraalji Szénbányák szakemberei ismerkednek a személyi számítógépekkel, illetve a basic nyelv alapjaival, a programozással. A tervek szerint Gyöngyösön rendszeressé teszik ezt a fajta képzést. Se abroncs, se jó szó Sok szép és dicséretes eredményeink ellenére — sajnos, nem ritkán, de a legkülönbözőbb helyeken és helyzetekben — olyan dolgokkal kell találkoznunk, hogy kinyílik a kés az ember zsebében. íme, a legutóbbi példa: tanúi voltunk egy barátunk abroncskereső tortúrájának. „Tükörradiálra” kopott autóabroncsát akarta újra kicserélni. Egri sikertelen kísérlete után úgy gondolta, esetleg Gyöngyösön sikerül. Nos, ott — a város központjában, egy maszeknál próbálkozott. Az illető vagy tíz percig várakoztatta, majd közölte: — Nincs abroncs. Mire barátunk tiltakozott: — De, hiszen itt van, egész halom... Újra csak „nincs!” volt a megfellebbezhetetlen válasz, mire szerencsétlen vevő már csak azt kérte: — Legalább egy cimet mondjon, ahol abroncsot kapok, kedves mester! Ha kell, majd keres magának! — ezúttal ez volt a'válasz. Egy régi — rossz — szólás szerint: aki sir, attól el kell venni. Szerintem azokon, akik — lényegében — könnyen termett sok-sok pénzen lesznek ilyen „jó” emberek. egy kis „mellényszűkítést” inkább megérdemelnének. .. (ku-ti) Valutaárfolyamok Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. február 7-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Érvényben: 1984. április 17-től. Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 6 357,69 6 750,95 Ausztrál dollár 4 055,79 4 306,61 Belga frank 82,97 88,11 Dán korona 461,97 490,55 Finn márka 790,69 839,59 Francia frank 551,11 585,19 Görög drachma a) 42,22 44,84 Hollandi forint 1 503,34 1 596,32 Japán yen (1000) 196,96 209,14 Jugoszláv dinár b) 33,04 35,08 Kanadai dollár 3 475,97 3 690,97 Kuvaiti dinár 15 133,46 16 069,56 Norvég korona 587,66 624,00 NSZK márka 1 696,36 1 801,28 Olasz líra (1000) 27,30 28,28 Osztrák schilling 241,16 256,08 Portugál escudo 33,38 35,44 Spanyol peseta 29,73 31,57 Svájci fánk 2 042,10 2 168,42 Svéd korona 569,36 604,58 USA dollár 4 432,58 4 706,76 a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as b) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as Az ünnepek miatt az április 24-től érvényes árfolyamok a szokásos keddi közlés helyett vasárnap, április 22-én jelennek meg. A 07 jelenti: Egy halálos baleset a hét végén Kitencvenöt évvel ezelőtt született Tóth—Bucsoki István bányász, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Mint fiatal bányász tagja lett a szakszervezetnek, s a Szociáldemokrata Pártnak, majd 1919 januárjában belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg 8. munkásezredének politikai biz. tosa volt, majd a tanácshatalom megdöntése után a tatabányai, a dologi, a salgótarjáni, a baranyai bányászmozgalmak szervezője, s egyik vezetője az évről évre ismétlődő bányász- sztrájkoknak. Nagy családjával nehéz anyagi körülmények között élt, de fáradhatatlanul folytatta forradalmi tevékenységét. 1927-ben hat hónap börtönbüntetést szenvedett, majd 1933-ban ismét letartóztatták és kegyetlenül megkinozták; az ebből eredő betegségéből többé nem is gyógyult fel. 1943 végén tagja lett a párt Központi Bányászbizottságának, s annak akcióiban — betegsége ellenére — aktivan részt vett. A második világháború befejező szakaszában a tatabányai fegyveres ellenállás egyik szervezője és irányitójaként hurcolták el a csendőrök, akik vallatás közb- ben halálra kínozták. — ÜJ ÜZLETHÁZ. Az aba- sári takarékszövetkezetnek már Gyöngyösorosziban is több mint ezer tagja van. A növekvő forgalom miatt az itteni kirendeltség még az idén új üzletházat kap. A korszerű létesítmény megvalósítására mintegy félmillió forintot költenek. — KÉPVISELŐ FOGADÓNAPJA. Komjáti Aladár országgyűlési képviselő fogadónapot tart április 18-án Győngyöstarjánban. Választóit 11—13 óra között a községi tanácsházán várja. — EMLÉKÉREM. Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából emlékérmet bocsátott ki a magyarországi Buddhista Misszió. Kiváló külföldi tudósok mellett ezzel a kitüntetéssel jutalmazták Ligeti Lajos akadémikust, Benedek István írót, valamint a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumot és a Körösi Csorna Társaságot. — TŰZOLTÓK SZÁMVETÉSE. Az elmúlt hét végén a legutóbbi öt esztendő munkáját értékelte, s a következő fél évtized feladatairól tárgyalt az önkéntes tűzoltó egyesület Füzesabonyban. Az ünnepi közgyűlés végén kitüntetésekre, jutalmazásokra is sor került. — GYÖNGYÖSI. HATVANI lakások. Heves megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága ülést tart ma délelőtt Egerben. A vb ez alkalommal — több más mellett — az új lakásellátási, -gazdálkodási rendszer gyöngyösi, hatvani tapasztalatairól, a fiatalok lakáshoz jutásának helyi esélyeiről tájékozódik. Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. l. A Nap kél: 5.52 órakor, nyugszik: 19.36 órakor. A Hold kél: 21.57 órakor, nyugszik: 6.53 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon RUDOLF nevű kedves olvasóinkat! Ögermán eredetű név, melynek jelentése: „dicsőséges farkas”. [időjárás] Időnként megnövekszik a felhőzet és szórványosan várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél kedden északira, északkeletire fordul, és továbbra is, elsősorban a . Dunántúlon lesz időnként erős. Á legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden, nyugaton 15—20 fok között, keleten 20 fok körül valószínű. — KITÉRÖGYÁRI AKCIÖ. Április első felében két önkéntes véradást is tartottak Gyöngyösön, a MÁV Kitérőgyártó Üzemében. Az akcióban összesen száza,n vettek részt, s 37 liter vért küldtek a rászorulók segítésére. — AMI A TANKÖNYVBŐL KIMARADT. Kós Károlyról tart ilyen címmel előadást ma este 7 órától dr. Cziné Mihály irodalomtörténész, a pétervásári könyvtárban az Űj Tükör Baráti Társaság és a helyi bibliotéka közös rendezésében. Az irodalmi esten gitárral közreműködik Farkas Éva is. — A HNF TÁRGYALTA. Városi népfrontblzottsági ülést tartottak hétfőn délután Egerben. A testület értékelte a legutóbbi HNF- kongresszus óta végzett helyi munkát, s a körzeti nőbizottságok tevékenységéről tájékozódott. — SKÁLA-DIVAT HEVESEN. Tavaszi, nyári divatújdonságokból rendeznek bemutatót a hevesi művelődési központban ma este fél 7-től. A Skála divatparádéját népszerű művészek műsora színesíti. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727, Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: H-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Horgászok számadása (Tudósítónktól): Megyei küldöttgyűlést tartott a MOHOSZ Heves megyei Intéző Bizottsága az elmúlt hét végén. Az írásban kiküldött jelentéshez Zentai József, az intéző bizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést. Az elmúlt évi munka értékelése során kiderült, hogy 7992 felnőtt, f jiúsági és gyermek horgásztagja van a megye 22 egyesületének. Az IB jelentős segítséget ad munkájukhoz a pénzgazdálkodáshoz és a haltelepítési célkitűzések megvalósításához egyaránt. Az utóbbiakra egy év alatt több mint 3,5 millió forintot költöttek. Az elmúlt évben megyénkben 4,19 kg-mal csökkent az egy tagra jutó fogási átlag; de még így is 21,71 kg-ot tesz ki. A legjobb egyesület a visontai hőerőműé, ahol 40,10 kg kifogott hal jut egy horgászra. Minden bizonnyal ennek is elismerése, hogy Szabics Jánosnak, a hőerő- HE-titkárának most átadták a „Horgászsportért” érdemérmet. Jó hír, hogy az egerszaló- ki víztározót június 16-án vehetik birtokba a horgászok, s a területjegy mellett napi jegyet is válthatnak az alkalomszerűen próbálkozó „pecázók”. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Szabó Károly, a MOHOSZ ügyvezető elnöke is, aki elismeréssel beszélt a Heves megyei IB tevékenységéről. Szabó Lajos Londonba utazó megyei gyermekrajzok (Tudósítónktól): A Brit Szövetkezeti Szövetség nemzetközi gyermekrajz kiállítást hirdetett, amelyre a SZÖVOSZ és az Országos Béketanács pályázatot írt ki. Az volt a cél, hogy a szövetkezeti fiatalok bemutassák elképzeléseiket a békéről, a békés alkotó munkáról. A Heves megyei MÉSZÖV szervezésében a megyéből 25 áfész, takarék-, és lakásszövetkezetből több mint 500 pályamű érkezett be. A megyei zsűri ebből válogatta ki azt a 16 rajzot, amelyet az országos pályázatra is értést, mely szerint a máso- demesnek tartott. A napokban hozták nyilvánosságra az országos döntést, mely szerint a második kategóriában második helyezést ért el az egri Schu- man René, s harmadik díjat nyert ugyanebből a városból Dobó Anita, akiknek rajzait Londonban is kiállítják. Szép sikernek számít, hogy Katona Júlia és Balogh Andrea egri tanulók rajzát a bulgáriai Plovdivba küldik a Nemzetközi Eszperantó kongresszus alkalmából rendezendő tárlatra, s a májusi székesfehérvári országos bemutatón pedig Paksi Angéla abasári tanuló munkáját is láthatják az érdeklődők. Sz. L. — KÉTSZERESEN HASZNOS. A MÁV füzesabonyi vasútállomásának korszerűsítése során a vágánycseréknél kikerülő kőzúzalékot jó ötlettel a település útjavításainál hasznosítják. Így a vasútfelújítással párhuzamosan sorra-rendre megfelelőbbek lesznek, megszépülnek a nagyközség utcái is. Az elmúlt hét végén megyénkben négy személyi sérüléssel járt közúti közlekedési balesethez kellet kivonulniuk a helyszínelő rendőröknek. Szombaton a délelőtti órákban Füzesabonyban kerékpározott N. H. tanuló, helyi lakos. Nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon haladó személygépkocsinak, s azzal összeütközött. Szerencsére a gyermek könnyű sérüléssel úszta meg az esetet. Ugyanezen a napon este Egerben közlekedett Hering Vendel segédmotorkerékpárjával. Az Egri Út 44. számú lakóház elé ért, amikor hirtelen egy kutya ugrott a járműve elé. A motoros elesett, és könnyű sérülést szenvedett. Vasárnap Mátrafüred és Mátraháza között, a 24-es számú úton Sisa László hatvani lakos motorkerékpárját nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtotta, ezért egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol egy személyautóval karambolozott. A baleset következtében a kétkerekű jármű vezetője könnyebben sérült meg, utasa T. Z. tanuló, rózsaszentmártoni lakos azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A délutáni órákban a 2408-as útvonalon Szerencsi József budapesti lakos figyelmetlenül vezette kocsiját, az úttest menetirány szerinti bal oldalára szaladt, s itt összeütközött Bezzeg István gyöngyösi lakos személyautójával. Ennek következtében Bezzeg István, felesége, és két kiskorú gyermekük könnyű sérüléseket szenvedtek. A kár megközelíti a 40 ezer forintot. A balesetek ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. Szépreményű lakások... Hovatovább csillagászati összegekkel „biztatják" már az otthonra vágyókat a kivitelezők szép hazánkban. Nemrégiben olvastam — vagy hallottam? — valahol, hogy például Budán 28 ezer forintot is elkérnek egy-egy modern lakás minden négyzetméteréért. Igaz, a vételárba bekalkulálták a beépített széfet is... Ami — gondolom — persze nem sokat változtat a lényegen, mert a kínálat így is roppant drága. Attól tartok, hogy a vásárlás után a tulajdonosnak még a pénztárcájában sem marad, nem hogy az illető a széfbe is tegyen... (—ni) NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz.,_3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbe’sítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.