Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-06 / 55. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. március 6., kedd Egy hét... Elkészült a Nemzeti terve Az új Nemzeti Színház megépítéséről ta­valy nyáron hozott határozatot az Állami Tervbizottság. Meg is jelölték a befejezés határidejét: 1989-re elkészül. Az egész ország tanúja lehet magánszemélyek és kisebb- nagyobb közösségek felajánlásainak, — ha­zai és külföldi közéleti személyiségek, színé­szek adományai átvételének. A tervek szerint a színház a Városliget ol­dalán, a Hősök tere folytatásában épül fel, szemben a Gorkij-fasorral, a Dózsa György úton. A színház terveinek elkészítésével meg­bízott Hoffer Miklós egyetemi tanár elkészült a végleges tervvel. Az épületben 1100 fős drámai nagyszínház, valamint 200 fős stúdió- színpad létesül. Az épülettel szemben támasz­tott követelmények kialakításához, a tervező kollektíva munkájához színészek, rendezők, a színházak technikai szakemberei és más közéleti személyiségek is tanácsot adtak. A kivitelezési munkálatokkal a Középületépítő Vállalatot bízták meg. Még öt év, s a nyitó díszelőadáson felgördülhet a függöny az új ggy impozáns belső részlet Nemzeti Színházban. (MTI fotó: Balaton József felvétele — KS> Zenével, tánccal, verssel, paródiákkal — katonai kollégisták, szakközépiskolások a pódiumon Az egriek nyerték a vándorserleget Ki miben tudós? A „Ki miben tudós?” igazi ősvetélkedő. Formája a televíziózás hős­korában alakult ki, és azóta sem változott. A rendezők megmaradtak a régi kellé­keknél: a hangszigetelt fül­kénél, a táblánál és a tus- tollnál. Nem adták át az irá­nyítást komputereknek, „űr­zene” sem festi alá a gon­dolkodási idők feszültségét, és a kérdések is hagyomá­nyosak maradtak. Sokan nem hittek a műsor újbóli sikerében. Ügy gon­dolták, a mai néző csak a tömény látványosságot sze­retheti, és különben is! ... Az egész olyan, mintha egyete­misták vizsgáit közvetítenék. A kérdések az átlagos néző számára túl „magasak”, a hosszas gondolkodási idő le­fékezi a lendületet, egyszó­val az egész vállalkozás eleve halálraítélt. Nem így lett. A „Ki mi­ben tudós?” ma sem unal­mas. A még majdnem gyer­mekarcokból sugárzó értel­mes tekintetek annyira meg- nyerőek, hogy képtelenség valakinek nem szurkolni — legtöbbször mindkét ver­senyzőnek. A kérdések nem vájkálnak akadémikus mély­ségekben. Az átlagos mű­veltség, és a józan paraszti ész is elegendő ahhoz, hogy mi is együtt jásszunk a diá­kokkal. A matematikai fel­adatok a logikát kérik szá­mon, a történelmi kérdések rendszerező jellegűek. Ha már a Versenyzőkről is szó esett, gratuláljunk e jegyzet végén az egri Dobó gimnázium elegánsan győze­delmeskedő tudós diákjának: Kovács Aladárnak, de gratu­lálhatunk a műsor készítői­nek is ahhoz, hogy megér­tették: érdemes tiszteletben tartani a nemesen egyszerű formákat — még a kompu­terek korában is. (szabó p.) Mozart: Idomeneo A tévé szerda este a má­sodik műsorban játszotta le az Idomeneót, a New York-i Metropolitan 1982. november 6-i adásának közvetítését. A csaknem háromórás zenei élmény nemcsak egy mé­lyebb, a zenében a tragiku­mot tudatosan központi té­mává emelő Mozartot is­mertet meg velünk, de olyan operaelőadást is hoz test- és lélekközelbe, amit ma kevés operaház tud így kiállítani. És itt nemcsak az éneke­sekre gondolok. Azokra a nagy előadóegyéniségekre, mint az Elektrát éneklő Hildegard Behrens, vagy a címszereplő Luciano Pava­rotti. Hanem a díszletekre és mindenekelőtt a kórusra. Aki végigélvezte ezt a három órát, mindazt, ami a nagyon egyszerű, de lélektanilag és zeneileg igen bonyolult for­mában feldolgozott esemé­nyekben hatásos, olykor megrendítő, belátja, hogy egy műben nem a szerkezet re­mek felépítése szükséges csak: kell a lélek és főleg a szellem, amely az emberi sorsot, a tragikumot, az em­beri értékeket fel tudja tárni. A legmélyebb mélységekig! Itt szépszerével a drámai küzdelem nagy-nagy operai monológok formájában zaj­lik le, de ezek az önfeltárá­sok akkora szenvedéllyel törnek ránk, hogy hatásuk alól nem tudjuk kivonni magunkat. Azt ma már megértjük, hogy az Idomeneo akkorát bukott, hogy csak egyszer mutatták be megírásakor. Majd Mozart átdolgozta. Majd többek között és után Richard Strauss is hozzá­nyúlt a ragyogó zenei anyaghoz. Mi ma már ért­jük, hogy ez a zene, ez a dráma a rokokószínpad édes­kés, rizsporos uralmakor nem válhatott sikerré. Elektra, mint egy Wagner-hősnő, a fizikumot is megerőltető, ha­talmas szenvedéllyel lép itt színre, hogy bármi áron társa lehessen Idamantesnek. A legnagyobb hatást ez a figura teszi ránk. Aztán a kórus. Az előadás érdekessége az, hogy a szerelmes királyfit a szoprán Frederica von Stade énekelte, noha ezt akár tenor is megtehette volna. Ezzel a XVIII. századi operai divat­nak hódolt az előadás. De ezzel együtt Elektra mellett Idamantes nem tudott any- nyira vonzóvá magasodni. (farkas) A szórakozás jegyében A krimi — ha szerzője bővelkedik kiemelkedő alko­tói erényekben —, épp olyan irodalmi értékekkel büsz­>—---------------< A K ÉPERNYŐ ELŐTT kélkedhet, mint a történelmi, a társadalmi regény. Ráadásul — s ez sem utolsó szempont —, a sike­resebb, a jobban megkom­ponált művek — garantál­ják a felhőtlen szórakozást, az önfeledt kikapcsolódást, sőt a logikai játékot, tré­ninget is. Az ilyen hangoltságú munkák szabályait már so­kan összegezték, egyesek at­tól sem húzódoztak, hogy vaskos kötetekben tegyék közzé azokat. Majdhogy fe­leslegesen fáradoztak, hiszen minden valamire való író felrúgta a kötelmeket, s csak egyre törekedett: az érdeklő­dés ébrentartására. Nem feledkezett meg er­ről Francis Durbridge sem, akinek Vidéki ügy című munkájából az angol tévé­sek készítettek háromrészes sorozatot. Michael E. Briant rendező alapvető érdeme, hogy felfigyelt a mű izgal­mas cselekményére, ügye­sen megformált dialógusaira, s mindent megtett azért, hogy képi nyelven is meg­fogalmazza ezeket. Nem Oscar-díjra pályázott, csak kellemes estéket óhajtott szerezni sok százezer néző­nek. Ez sikerült is neki. Külö­nösképp nálunk, mert az új esztendő eddig eltelt he­tei során meglehetősen ki­éheztünk a háborítatlan pi­henést nyújtó programokra. Most megkaptuk, így az­tán nem korrekt dolog utó­lag fanyalogni, s azt han­goztatni, hogy kissé gyors volt a tempó, s hiányoztak a töprengésre, a találgatásra némi időt adó blokkok. Azt se emlegessük — bár igaz! —, hogy a történet szereplői jellegtelen, majd­hogy papírosízű figurák vol­tak, kivéve Harvey felügyelő ötletesen megmintázott alak­ját. Ne kifogásoljuk, hogy hiányzott a társadalmi han- goltság, s a sztori úgyszól­ván légüres térben foganta- tott. Ez is tény, de minek zsör­tölődni miatta? Tegyünk úgy, mint az erős dohányos, aki sokáig nem gyújthatott rá, s most bó­dultán élvezi a silányabb bagót is, örülve annak, hogy végre pöfékelhet. Később aztán jöhet a már­kás füstölnivaló is ... ! (pécsi) Forró hangulatú pillana­tokkal, művészi élmények­kel ajándékozták meg egy­mást és az érdeklődőket Egerben az elmúlt hét végén a kollégiumi kulturális na­pok résztvevői. A Helyőrsé­gi Művelődési Otthonban két napon át kilenc versengő, illetve meghívott intézmény fiataljai léptek pódiumra, hogy különféle művészeti ágakban bemutassák felké­szültségüket. Sodró lendüle­tű, népi táncok, virtuóz hangszeres zenei számok, ér­tett és átélten előadott ver­sek, tiszta énekhangok, szel­lemes paródiák igazolták, hogy a katonai kollégiumok­ban és szakközépiskolákban felelősséggel, hozzáértéssel foglalkoznak a fiatalok mű­vészeti nevelésével. Az ön­tevékeny művészeti csopor­tok teret adnak a tehetsé­gek fejlődéséhez, a közössé­gi szellem és a személyiség formálásához. A színjátszócsoportok, ze­nei kisegyüttesek, énekka­rok és szólisták bemutatói igényes szakmai felkészítés­ről adtak számot. A kulturális napok házi­gazdája az alapításának ti­zedik évfordulóját ünneplő 1-es számú Egri Középisko­lai Katonai Kollégium volt. A rendezők nemcsak arról gondoskodtak példásan, hogy a testvérintézményekből ér­kezett vendégek jól érezzék magukat, szereplésüket sem­mi se zavarja, hanem ma­guk is derekasan helytáll­tak a szemlén. Az öt kate­góriában értékelt versenyen az egriek összpontszámuk- kal méltán nyerték el a Magyar Néphadsereg tiszti és tiszthelyettesi kiképzési csoportfőnökének vándorser- legét és díszoklevelét. A kü­lönféle művészeti ágakban nyújtott teljesítmény alap­ján az első három helyezet­tet jutalmazták. A legjobb versmondónak Irha János (Eger) bizonyult. Hangsze­res zenében a Budapesti Ze­nész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola trombita kvartettje, az énekesek kö­zül ugyanennek az intéz­ménynek a kamarakórusa lett az első, az előbbi kate­góriában az egriek beatze­nekara, az utóbbiban az eg­ri énektrió harmadik helye­zést ért el. A táncosok között a szabadszállásiak együttese érdemelte ki az első helyet, az egri csoport harmadik lett. Egyéb kategóriában Farkas Sándor (Eger) paró­diáját ítélte a legjobbnak a zsűri. A közönség díját azo­nos szavazati számmal a szabadszállási néptáncegyüt­tes, és a budapesti tiszthe­lyettesképző trombita kvar­tettje kapta meg. A zsűri külön díjjal jutalmazta az egri kollégium színjátszóit és a nyíregyházi kollégium citerazenekarát. A már hagyományos és sikeres rendezvénysorozat­nak jövőre Tata ad otthont. ( virágh) XV/7. — Elméletileg a követke­ző lehetőségek vannak, ura­im — foglalta össze Dorian. — Az első az, hogy Sisley professzor az Epszilont tar­talmazó csomaggal elutazik az MZ-re. Ebben az esetben azt kell kockáztatnunk, hogy nem látjuk viszont többé, vagy legalábbis jó ideig, hi­szen nem valószínű, hogy az Epszilont az illetők maguk ki tudják próbálni. Másrészt nem tudjuk, hogy a kísér­leti anyag kiknek a kezébe kerül. S hozzá kell tennem, hogy rendkívüli anyagról van szó. Mint említettem, az urántól százezerszer több energiát képes kibocsátani, azt hiszem fölösleges hang­súlyoznom, hogy ezt nem csupán békés célokra lehet felhasználni. ' — Nem, nem, ez a meg­oldás semmiképpen sem jó, vetette közbe Jacobson, az államtanács különmegbízott- ja. — Néhány pillanat, uram, — szólt kissé keményen Do­rian, hadd vázoljam a töb­bi lehetőséget is, és csak azután döntünk. A második az, hogy valamilyen úton- módon megsemmisítjük az Mz-t. Mint ismeretes, ez már nem könnyű, hiszen a raj­ta lévő robbanószerkezetet hatástalanították, s így a közvetlen robbantás nem le­hetséges. De amúgy is raj­ta van Lane parancsnoksá­gával még két emberünk, s az ő életük kioltása csakis a legvégső esetben lehetsé­ges. Ettől függetlenül elvi­leg — bár nincs semmiféle konkrét ötletem — az MZ megsemmisítése lehetséges. — A harmadik pedig — folytatta' kissé elgondolkoz­va — az, hogy védekezünk az ő támadásuk ellen. Vala­hogy felvesszük a küzdel­met az ionágyúkkal. Hogy miként, arra szintén nem tudnék választ adni, uraim... — Az első változatot el­vetem, — vette át a szót rögtön Jacobson. — Nem le­het őrültek kezébe adni tíz év kemény munkáját és or­szágunk jövőjét. Tehát a másik két eshetőség közül kell választanunk. És szá­momra a második megoldás látszik valószínűnek. — De hát ott vannak Lane-ék — mondta dr. Dick­son. — És még amazok is, ha nem is tudjuk, kicsodák. Emberi életekről van szó, uraim. — Néhányért nem kockáz­tathatjuk milliók életét — folytatta Jacobson. — Én to­vábbra is ezt javaslom. Lacombe űrbiológus szólalt meg. — E pillanatban nem len­ne könnyű az MZ-t meg­semmisíteni, hiszen a rob­banószerkezetet hatástalaní­tották. Donovan ezredes van-e más kiút? — Nagy teljesítményű ion­ágyúkkal mi is rendelke­zünk. Csak amíg ők a saját ágyúikkal nem mozgó célok­ra lőnek, addig manővere­zéssel el tudják kerülni megsemmisítő csapásainkat. Az MZ rendkívül érzékeny műszerekkel van felszerelve, így viszonylag könnyen tudnak védekezni. Dorian kérdezett. — Halley úr, ön, mint su­gárszakértő, mint ajánlana? — Tökéletes megoldást nem, uram. Lehetőségünk van a Satumus elnevezésű sugárfüggönnyel körülvenni az említett objektumokat, de ez az ionágyú ellen nem nyújt tökéletes védelmet, hi­szen a hatást csak mintegy negyven százalékkal tudja csökkenteni. A fennmaradó hatvan azonban ele­gendő ahhoz, hogy az épü­letekből, illetve az azokat körülvevő háromkilométeres körzetből ne maradjon sem­mi, csak puszta por. Azon töprengek, hogy valami más megoldást kellene találni. — És minél gyorsabban, mert az idő veszedelmesen halad — mondta Humprey tábornok. — Sajnos egyelőre nekik dolgozik. Donovan szólalt meg. — Mit javasol, Dorian? Illetve mit határoz, hiszen ön a parancsnok. Mi csak a segítői vagyunk, de dön­teni magának kell. A kérdezett a vezérlőbe­rendezéshez lépett, s meg­nyomta az egyik gombot. Scott arca jelent meg a kép­ernyőn. — Scott őrnagy, a Skor­pió hadművelet keretében a Juniorral azonnal a TY- mezőre mennek. Utasításo­mig ott maradnak. Semmi­féle jelzést nem adnak, mert az MZ nem tudhatja meg, hogy maguk ott van­nak. —De a műszereik? — A TZ-mezőn kötelék­repülést hajtunk végre, ez elvonja magukról a figyel­met. — Rendben, ezredes, fel­készülünk. Dorian egy másik gombot nyomott meg. Marion tábor­nok, a légi elhárítás főpa­rancsnoka látszott. — Jó estét, Dorian, — szólalt meg. — Kívánhatna valóban jobb estét, tábornok. Nos, mindegy. Ez van. Utasítom — folytatta aztán hivatalos hangon, —, hogy a parla­ment, a hadügyminisztéri­um és a biztonsági szolgá­lat épülete köré Satumus sugárfüggönyt vonjanak. Mindent a legnagyobb ti­tokban, hogy a lakosság kö­rében nehogy pánik törjön ki. Másrészt elrendelem, hogy a TX-mezőt körülve­vő valamennyi mezőre küld­jenek Capéllákat és próbál­janak minél több ioncsap­dát állítani. Továbbá utasí­tom, hogy végszükség eseté­re állítsák készenlétbe a földi X/4-es bázis ionágyúit.. — Értettem, ezredes. Min­den úgy lesz, ahogy paran­csolta. — Köszönöm — mondta Dorian, s azon vette magát észre, hogy újra valami fur­csa sej lés rémlett föl benne. (Folytatjuk) Kaposi Levente:

Next

/
Oldalképek
Tartalom