Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-06 / 55. szám

NÉPÚJSÁG, 1984, március 6., kedd 5. Komámasszony tálja Hiába költözött panel­házba immár a fél ország, azért azokban a napokban, amikor az újszülöttek meg­érkeznek családjukba, ren­geteg a tennivaló. A kismama szoptat, tisz­tába tesz,' pelenkát vasal, teát főz. Közben pedig ab­ban reménykedik, hogy ugyan a maga vagy a férje családjából akad-e valaki, aki reá is gondol, s valami ételfélével megtiszteli. Ko­matálat hoz neki, amint az régen elengedhetetlen köte­lesség volt, és amely szokást bizony manapság is jó lenne életben tartani. A komatálat a komaasz- szony, azaz a gyermek ke­resztanyja hozta. A koma- tálküldésnek — mint min­den más hasonló népi ha­gyománynak — igen szigorú rendje volt. Először is nem illett a keresztelő előtt megjelenni a különféle kínálnivalókkal. Mivel azonban a névadást általában hamar megejtet­ték, a szülés után csak egy­két napot kellett várni a „vizitációig”. Másodszor pedig nem volt szabad megsérteni a ke­resztanyát — több vidékün­kön főkomaasszonynak hív­ták — azzal, hogy nálánál hamarabb toppant be vala­mely vizitáló. Harmadszor pedig arra kellett ügyelni, hogy a ko­matál olyan legyen, mint amilyen ételt a kismamás otthonban elvártak. A leg­fontosabb a húsleves volt. Készülhetett marhából, de sokkal inkább a majd min­den portán ott kapirgáló baromfiból. A leves után sültek kerültek terítékre. Ezek is szertartásosan! Azaz, ha fiú sírdogált a pólyában, akkor kakaspecsenyével il­lett kopogtatni, ha pedig leány, akkor tyúkot fogtak el az udvaron. S mivel tészták — már­mint édes sütemények — nélkül nem lakoma a lako­ma, a küldeményhez kalá­csot, rétest, lepényt is illett csatlakoztatni. (A néphit sze­rint ezek az étkek a bősé­get, a gazdagságot jelképez­ték, ezért különösen ügyel­tek arra, hogy a gyúrás, íze­sítés, a lekvárral, a mázak­kal való díszítés jól sike­rüljön.) Egy-egy ilyen parádés menüt persze nem lehetett csak úgy éppen a kéznél levő edényekbe rakni: szinte mindegyik falusi, tanyai háztartásban ott őrizték a szépen díszített, és csak rit­kán elővett komaszilkét, ko­macsészét. Ezekbe az alkal­matosságokba tették bele mind a levest, mind a hús­félét, s ezekből állt össze aztán maga a komatál. Mondani sem kell, hogy az italfélék sem hiányozhattak a terítékről! Az újszülött édesanyja persze legfeljebb a mézes pálinkába kóstolt bele, bezzeg az ifjú apák annál inkább örvendtek, ha egy-egy demizsonnyi jó bor­ral tisztelték meg őket. Néprajzkutatóink jóvoltá­ból tudhatjuk, hogy a ko­matálak küldése itt-ott máig él. Legföljebb ha a kopog­tatás rendje lazult fel, és nem a főkomaasszony — te­hát a keresztanya — kér be­bocsátást először, hanem egy olyan családtag, aki éppen időt tud szakítani magának. Tőle persze nem lehet el­várni, hogy a hagyományok­hoz híven lehetőleg a fején cipelje a dúsan kiállított étkeket, és nyilván azt sem, hogy jókora kerülőkkel ér­kezzen meg az újszülöttes házhoz. Hajdan ugyanis, úgymond illett keringőzni: hadd lássák a népek, mi minden sorakozik odafent a fejkendőkre illesztett koma­tálon ... A. L. A gyöngyöspatai a XVIII. századból Régi magyar kőhidak Régi hídjaink zömét fá­ból építették, amelyek azonban napjainkra el­enyésztek, vagy lebontották őket, kevés öreg hidunk van. Ami megmaradt, az mind kőhíd, mert csak ezek az építmények dacoltak az idővel, s most hírt adnak a hajdani építőmesterekről, a XVIII.—XIX. századi ma­gyar hídépítő kultúráról. Illő kötelességünk, hogy megbecsüljük, számba ve­gyük őket. Elsőként a legismertebbet említjük, amely egyúttal ha­zán leghosszabb kőhídja, a levezető hídfő-szárnyfalak­kal együtt 167,3 méteres közúti híd, s a Hortobágy- folyót íveli át Debrecen vá­ros mátai pusztáját. Évszá­zadok óta álló fajármos ge- rendahíd helyére épült, amelynek fenntartása igen sokba kerülvén, Debrecen 1824-ben elhatározta, hogy helyébe kőhidat rakat. Ter­vezője Povolny Ferenc, ki­vitelezője Littsmann József Volt. Az 1827—1833 közötti években épült „kilenclikú” híd pillérközei 8,53 méter hosszúak. A mellvédfalak­kal együtt a híd 5—6 mé­ternyire emelkedik a víz színe fölé. Nagyméretű kőhíd volt a rárosi Ipoly-híd is, de 1907-ben vashíddal cserélték ki. Más nagy közúti híd nem is maradt fenn, mert annak idején nem szívesen építettek ilyet. Ugyanis a kisnyílású bolto­zat akadályozza a víz sza­bad folyását, a nagynyílású, magas (púpos) hidak építé­séhez rendszerint pedig a terepviszonyok nem voltak alkalmasak. Még a kis bol- tozatúakat is gyakran ma­gasabbra építették a kelle­ténél. Ennek hátrányát ré­gen nem érezték, mert a ló- és ökörhúzta kocsi rázkódás nélkül kapaszkodott fel rá. A nagy sebességű autó azonban kellemetlenül és veszélyesen zökken a hídra érve, amin feltöltéssel se­gítettek a XX. században. A hortobágyihoz hason­lóan ugyancsak kilenc nyí­lású volt a Karcag határá­ban álló Zádor-híd, amely­nek azonban ma már csak öt nyílása — négy pillére — van, a többit lebontották, mert a Tisza szabályozása után az ártér megcsappant. A karcagi kőhíd előbb épült, mint a hortobágyi (1806—1809 között), s an­nak előfutára egyszerűbb kivitelben. Még a karcaginál is ko­rábban, 1802-iben építette Czigler Antal azt az egy- íves kis kőhidat Gyula vá­rosában, melynek egyik vé­gén kapusház áll. 1811—1813 között építette Rábel Károly Jászdózsán a Tarna-patak partjait összekötő kőhidat, amely csakúgy, mint az elő­zőek, műemléki védelem alatt áll. Ugyancsak a Tarna-pata- kot íveli át a XIX. század elején épített kápolnai híd is. Ez a három nyílású híd értékes kulcspont volt az 1849. február 26—27-én zajlott csatában, amelyben Dembinszki honvédéi mér­ték össze erejüket Windisch- graetz katonáival. Az üt­közet hevében a stratégiai fontosságú híd többször cse­rélt gazdát a döntetlen ki­menetelű összecsapásban. A szabadságharcban még egy kőhíd vált ismertté: a váci. 1849. április 10-én ezen a hídon át erőszakolta ki a honvédsereg az áttö­rést a körülzárt Komárom felmentésére. A híres váci hídcsatát több külföldi és magyar fes­tőművész is megörökítette, tekintettel arra, hogy itt esett el a császári sereg ve­zére, Goetz tábornok, akinek — az egyik festmény sze­rint — haldoklása közben kezet nyújt a győztes ma­gyar hadvezér, Görgey. A kétnyílásos hidat Alt- hann M. Károly építette Oracsek Ignáccal 1753— 1757 között, tehát az eddig ismertetett hidaknál jó fél évszázaddal előbb. A hidat Bechert József által faragott szobrok ‘ díszítik, amelyeket Forgács püspök készíttetett Nepomuki Szent János szobrának kivételével (ez utóbbit a város fizette.) A hidat és a szobrokat az 1775. évi jeges árvíz, majd az 1849. április 10-i ütközet megrongálta. A hidat és a szobrokat 1948-ban kijaví­tották, konzerválták. A váci híd a szobrokkal egyedülálló együttest képvisel hazánk­ban. Talán legöregebb az a kő- hidunk, amely Tápióság és Zsiger határában, régen fontos kereskedelmi út vo­nalában állva a Sajgó-patak két partja között biztosítot­ta az átkelést. A kétnyílásos híd egyetlen pillére a patak közepén áll. A hídnak nincs korlátja. Építésének idő­pontja a múlt ködébe vész. A szájhagyomány úgy tart­ja, hogy még a törökök építették. A Gyöngyösön, valamint Gyöngyöspatán látható kő­hidak XVIII. századiak. Ez utóbbi kétnyílású hidat va­lamikor szobrok díszítették. A gyöngyösinek csupán egyetlen kosáríve van, a Nagy-patakot hidalja át. A pásztói egyíves kőhíd a XVIII. században épült. A Galga-patakon átívelő becs­kei kőhíd múltját sem is­merjük, mint ahogyan a Vámosújfaluban álló barokk kőhídét sem. Sajnos, a régi magyar kő- hidakról alig tudunk ennél többet, de éppen olyan ér­tékes emlékei a múltnak, mint épületeink. Övjuk őket! (D. Cs. K.) A karcagi kőhíd A hosszú élet titka? Floridában 113 éves korá­ban elhunyt Julia Jones asszony, az Egyesült Álla­mok egyik legöregebb állam­polgára. Hosszú életének tit­ka nehezen megfejthető: 108. életévéig dolgozott és egész életében pipált. Kerülte az orvosokat, csak 73 éves lá­nyára hallgatott, aki aszpi­rint adott neki, valahány­szor rosszul érezte magát. Az orvosoktól főleg azért tartott, mert eltiltották vol­na a pipázástól, amit — mint állította — hároméves korában kezdett el. Senki sem mondta nekem, mikor kezdjek pipálni, hát azt se mondják meg, mikor hagy­jam abba — hajtogatta. Egyébként élete végéig szemüveg nélkül olvasott és nézte a tv-t. Gondolatok A gondolatszegény íróknak a szavak azt jelentik, amit a sovány nőnek a bő szoknya. (Valtour) ★ Mindent annyira egyszerűen kell csinálni, amennyi­re csak lehet — de annál egyszerűbben nem. (Einstein) ★ A cél az a feladat, amelyet álmaink elé állítunk. (Ambrose Bierce) ★ Kevélység hinni a Gondviselésben, abban, hogy megoltalmaz bennünket — ezen csak a humor eny­híthet. (Sacha Guitry) ★ Ha azt akarod, hogy gyengének higgyenek, kapd be a mézesmadzagot. (Slamomir Wróblewski) ★ Nagy utat tettem meg: a semmiből indultam el, és eljutottam — a nyomorig. (Luis Ferdinand Céline) H éti. humor ét elején — Előfordult már veled, hogy a férjed idegen férfit talált a szekrényedben? — Soha! Mindig a barátai voltak... ★ — Hogyhogy ilyen kemény ez a bifsztek most? Amikor tavaly átutazóban voltam az önök városában, akkor is itt ebédeltem, és akkor vala­hogy nagyon jó puha húst kap tam... — Hát uram, sajnos, az állatok is öregszenek! ★ — Száz százalékig biztos voltam benne, hogy a fele­ségem megcsal Károllyal, de nincs nála ... — Akkor miért vagy ilyen ideges? — Mert most már csak egy lehetőség maradt: vásárol! ★ — Tudod te, milyen bor­zasztó az, ha az embernek fiatal felesége van és min­dig beteg? — És mit gondolsz, az milyen, ha egészséges, de öreg? ★ — Minden férfi egyforma! — Akkor miért osztályo­zod őket mégis olyan gyak­ran? ir — Bajban ismered meg a barátot! — Milyen igaz! Amikor randevúzni akartam egy kis­lánnyal, a barátomat kértem meg, hogy helyettesítsen addig a feleségemnél. ★ — Megállapodtunk a fele­ségemmel, hogy az idén mindegyikünk külön tölti a szabadságát. Én a pincét hozom rendbe, a feleségem a padlást. ★ — Hogy ízlik önnek a sült? — Hát ettem már ennél nagyobb szeletet is. — Nem hinném, hogy a mi éttermünkben, uram ... Szelíd piranha halak Jacques Cousteau francia kutató április végén fejezte be az Amazonas vidékén tett kétéves kutaitóútját és érde­kes eredményekkel tért visz- sza Rio de Janeiróba. Talált egy rendkívül in­telligens rózsaszínű édesvízi delfint, és felfedezte annak a ritka krokodilfajtának a „költési technikáját”, amely tojásait termeszbolyokra rak­ja le. A termeszek a tojá­sokat pontosan meghatáro­zott hőmérsékleten tartják, ami lehetővé teszi, hogy a fiatal állatok a nekik meg­felelő hőmérsékleten kifej­lődjenek. A piranhák, amelyeket ál­talában vérengző ragadozó halaknak tartanak, Cousteau munkatársainak kezéből et­tek, és a kínált húst igen óvatosan és szelíden vették el. Az Amazonas vidékének nagy része még nem szenve­dett kárt a környezetszennye­zéstől, és olyan állat- és nö­vényvilágnak adnak otthont, amely a szakemberek számá­ra is sok meglepetést tar­togat — jelentette ki Costeau. Az Amazonas — mondotta — a Dunával, a Rajnával, és a Mississippivel összeha­sonlítva „rendkívül tiszta”. Szennyeződést Coesteau csak egyes helyeken, a perui ezüstbányák és a brazíliai aranybányák vidékén álla­pított meg. Az ökológiai egyensúlyt azonban igen gyorsan felborítják a vidék­re nagy számban bevándo­rolt új telepesek önkényes vadászati és földművelési módszerei.. Az expedíciót a Rio Negro- nál ellenséges indiánok tá­madták meg, a kutatók ezért helikopterrel visszatértek Rio de Janeiróba. Cousteau az Amazonas vidékének kuta­tását később folytatni kí­vánja. (Neues Deutschland) Komatálak, komaszilkék

Next

/
Oldalképek
Tartalom