Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
mwjsAG. 1»M. tab»«25., »»mbc« MÜ V ÉSZ Et ÉS IRODA LOM »• Kéri Imre és Decs! Hob* grafikusművészek munkáiból rendezlek nemrégiben kiállítást Budapesten, a Vigadó Galériában. Képeinket ebből az anyagból válogattuk. (Hauer Lajos reprodukciói) Decsi Hona: Emlékezés Hűség a katedrához, az emberséghez Országh László emlékezete (1907—1984) Meghalt Országh László. A telefonhír megdöbbentett, pedig tudtuk, hogy hosszan tartó betegségében megbékélt a halállal, Szombathely szülötte volt. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte. Az idegen nyelvek iránti érdeklődése korán megmutatkozott: a gimnáziumiban görögöt, latint, németet tanult, rendkívüli tárgyként franciát, magántanártól pedig angolt. A budapesti egyeI temen magyar-német szakon végzett, az angol csak a harmadik szakja volt. Utolsó egyetemi évét ösztöndíjasként az USA-ban töltötte a floridai Rollins College diákjaként. Itt kezdődött az egy életen át tartó kapcsolata az amerikai irodalommal. Hazaérkezése után középiskolában tanított és az Eötvös Kollégium angoltanára volt. 1947-től az angol nyelv és irodalom egyetemi tanára Debrecenben, majd jött életében egy rövid periódus, amikor elhagyta — mert elvették tőle — a katedrát. 1950-től 1962-ig a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerkesztését vezette. 1952-től nyugdí j- * ba vonulásáig az ismét megalakult debreceni angol tanszék tanszékvezető professzora. Tudományos teljesítménye csak a legmagasabb mércével mérhető. Az anglisztikai és amerikanisztikai tudományok szinte egész területére kiterjedő gazdag tudása és hozzáértése képessé tette őt témáinak sokoldalú megközelítésére. Egynyelvű és kétnyelvű szótárai és lexikográfiai vonatkozású írásai határainkon túl is elismertek, tudományos publikációi és egyetemi munkássága rendkívül nagy területet ölelnek fel. Bölcsészdoktori disszertációjának címe: Az amerikai irodalomtörténetírás fejlődése (1935). Az angol regény eredete című könyve 1941-ben jelent meg, míg Shakespeare könyve mindmáig az egyik legjobb Sha- kespeare-értelmezés. 1967- ben jelent meg Az amerikai irodalom története, 1972- ben a Bevezetés az ameri- kanisztikába, 1977-ben az Angol eredetű elemek a magyar szókészletben. Több tanulmánykötet és folyóirat szerkesztője, egyetemi tankönyvek írója. írásai hazai és külföldi folyóiratokban egyaránt megjelentek. Életművét rangos kitüntetésekkel ismerték el — sajnos csak határainkon túl. Csodáltuk őt, az embert és a tudóst. Erőteljes és gazdag kifejezőkészségét, nemesveretű stílusát, vitákban sziporkázó talentumát, előadásainak és szemináriumainak nemes tisztaságát, mélységeit, a mindig naprakész tudás eleganciáját, jártasságát a hétköznapi élet és a nagyvilág gondjaiban, a tudományok útvesztőiben. A szó, a tanítás, a tudományosság mestere, tanítványainak pedig csaknem fél évszázadon át tiszta forrása volt. Országh László iskolát teremtett. Mi, tanítványai őrizzük és éltetjük mindazt, amit örökül hagyott: az angol nyelv és tanítás szeretettét, a hangok tisztaságát, a szavak szépségét és megmás íthatatlanságát, az iskola szentségét, a katedrához való rendületlen hűséget, a tudományos munka szeleteiét. Tőle tanultuk, hogy legfőbb dolgunk a tanulás és tanítás, az elemzés és. értékelés: a megfejtett és talált dolgok rend- berakása. Tőle tanultuk, hogy a tanítás játék, a szó legnemesebb értelmében, de ugyanakkor a legjobb eszköz arra, hogy az ember túljuthasson saját magán. Azt is megtanultuk, hogy az élet és a világ szép, szeretni, élvezni való. De csak akkor ér valamit, ha hasznos — nemcsak a magunk számára. De sose tudtuk utolérni. Senki más nem tudott mindig mindenütt ilyen intenzitással jelen lenni, maga után ennyi nyomot hagyni. Ilyen teljesen, gazdagon és hasznosan élni. Félek, egyikünk sem tud majd ilyen szépen, méltón elmenni. Vadon Lehel mfestő és a kék madár A férfi bólintott, majd óvatosan körülnézett; a presszó tele volt vendégekkel, valóban csak az ő asztalánál volt szabad hely. A nő colát rendelt. Amikor a pincér eléhelyezte a poharat, táskájából gyógyszeres fiolát vett elő, markába rázott két szemet, és lenyelte. — Sajnos, még szednem kell — mondta, és Dezső Péterre nézett. — Hál ’istennek, már nem sokáig. — Igazán örülök — válaszolta a férfi, és megpróbált mosolyogni. — Harmadik éve szedem — folytatta a nő —, a doktor úr szerint a jövő hónapban leódlhatok vele. — Fejét előbbre tolta, s fojtott hangon megkérdezte: — Az imént kicsit furcsán nézett rám... Mintha lenne rajtam valami rendellenes. Csak nincs elkenődve a szempil- lám? — Nincsen. — Hát akkor? — Bevallom, váratlanul ért, ahogy idejött — válaszolta a férfi; tekintetével a pincért kereste. — Mert máshol nem volt hely — mondta a nő, aztán felnevetett. — Most már értem! Maga azt hiszi, hogy én „olyan” nő vagyok! — hirtelen abbahagyta p nevetést, táskájából zsÁtükröt halászott elő, belenézett, aztán megnyugodva ismét a férfira pillantott: — Néha bejövök, elücsör- gök egy órácskát, aztán hazamegyek. Szeretem ezt a helyet. — Ezek szerint nem dolgozik? — Leszázalékoltak. Idegi alapon. A férfi nyelt egyet: — És a férje? — Elváltunk. Amióta beteg vagyok, egyedül élek. De inkább maga meséljen... Dezső Péter testében különös bizsergést érzett. „Végtére is nem csúnya nő, s könnyű esetnek látszik. Majd kitalálok valamit, hogy ne kelljen vele többször találkoznom” — gondolta, és magára erőltette ifjúkorában begyakorolt hódító mosolyát: — Magam is elvált ember vagyok — hazudta, és azonnal a tárgyra tért. — Persze, biztosan sok szeretője van, nem úgy mint nekem. .. A nő elpirult, ingatni kezdte a fejét. — Tudja, ez az én legnagyobb bajom. A múlt héten kint voltam a Margitszigeten, megismerkedtem valakivel, de a második randevúra már el sem jött. Mintha félnének tőlem a férfiak... Dezső Péter átnyúlt az asztalon, ujjaival megérintette a nő csuklóját. — És ha én nem félnék? — Maga túlságosan is jóképű hozzám... — Na ne butáskodjon. — Komolyan. A második randevúra maga se jönne el. — Hogyan szólíthatom? — Évának. Villamosra ültek. Dezső Péter a koszos ablakon a külvárosi házakat bámulta. Aztán leszálltak. Szűk utcákon haladtak, a járdákat teljesen benőtte a gaz. A cserzőgyár szagát idáig hozta a szél; a bűz megakadt a férfi orrában. Némelyik kerítés mögött dühödt kutyaugatás hallatszott. — Hát itt volnánk — közölte a nő, és szuszogva megállt egy földszintes, vakolatát vesztett ház előtt. Cipőjével meglökte a kerítés ajtaját, mire azonnal kinyílt. Az udvafon néhány kiszáradt fücsorrtó Ki-ételével semmi sem utalt a természetre; lyukas lavórok, fazekak, és egy húszéves autóroncs süttette magát a gyenge napsugárral. A nő a hosszúkás ház utolsó ajtajához vezette a férfit; ezt a részt szemmel láthatóan később ragasztották az épülethez. Odabent sötét volt, és áporodott a levegő. — Nyitva hagyom kicsit az ajtót, hadd szellőzőn — mondta a nő, és a villanykapcsolóhoz lépett. A sápadt fény nem sok holmit tudott megvilágítani ; a mennyezeten jókora folt éktelenkedett, ami a tető elhanyagolt állapotára utalt. A vetetten ágy mellett (melynek lepedőjén még látszódott a belegyűrődött testnyom) rozoga fotel, rajta néhány női ruhadarab. Az asztalon mosatlan tányér, peremén megkeményedett -a zsír. A férfi félrelökött néhány ruhát, és bele- csusszant a fotelbe. — Fűteni kéne, de nincs pénzem olajra. — A nő a sarokban lévő kályhára mutatott. — Múlt héten adtam ed a tévémet... Az volt az utolsó eladható darabom. A férfi hümmögött valamit; cigarettát rakott a szájába. A nő becsukta az ajtót, aztán nehézkes mozdulatokkal Dezső Péter elé térdelt, combjait a férfi combjai közé csúsztatta. — Akarsz kávét? Dezső Péter megrázta a fejét? — Másom sajnos nincs itthon. Ha nem haragszol, én kávézok. A konyha néhány penészes furnérlemezzel volt leválasztva a lyukszerű helyiségből. Vízcsobogás hallatszott, aztán ruhadarabok suhogása; a nő csíkos, agyanstra- pált köntösben tért vissza. Az ágyhoz lépett, megigazította a lepedőt, a dunyhát néhányszor megütötte. A férfi csendben nézte a műveletet — A vécé sajnos kint van — mondta közben. — Szemben, az udvar végiben. — Kösz. — Csak azért, ha szükséged lenne rá. — Kösz. — Föltegyek egy fazék vizet? — Ha nekem gondoltad: nem. A kávéillat beszökött a szobába, elöntötte a helyiséget. Amíg a nő a kávéját szür- csölte, Dezső Péter a feleségére gondolt: tíz éve élnek együtt, de még most is megfordulnak utána a férfiak. Csak ne kenné be az arcát éjszakánként... A kávéscsésze megcsörrent az asztalon; a nő felállt és kioldotta köntösének övét. — Tudod, valami állást kéne szereznem — mondta, és köpenyét lassan a földre engedte —, különben éhenhalok. Nem tudsz valamit? — Majd utánanézek — válaszolta a férfi; gyomrában enyhe hányingert érzett. A meztelen test látványa erotikus vágy helyett nagy adag szomorúsággal töltötte el. — Miért nem vetkőzöl? — kérdezte a nő. Dezső Péter az órájára pillantott. — Ne haragudj, rohannom kell. A nő végigdobta magát az ágyon, vállait rázni kezdte a zokogás. ^ Dezső Péter elfordította a fejét. Néhány másodpercig a padlót bámulta, majd tétova lépésekkel elindult az ajtó felé. Egy pillanatra megállt, zsebébe nyúlt, és kétszáz forintot tett az asztalra. — Ne haragudj.. Tényleg mennem kell... Itt van egy kis pénz, olajra... Estére már melegben lehetsz. .. Futva tette meg az utat a villamosmegállóig. Ismét a feleségére gondolt: „csak ne kenné be az arcát éjszakánként. .,“
