Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1984. január 14., szombat Építs várat! Nem élünk a nagy várépítők korában. Aki ma követ hord, falat rak, tornyot emel, s munkája végeztével nem nyaralóháza ajtajából néz szét zsebken- dőnyi telken, hanem évszázadoknak köszöngető falakra áll ki, azt ma vagy végtelenül optimistának, vagy végtelenül idealistának tartjuk, de az is lehet, hogy szemtelenül önzőnek. Hányán néztek értetlenül, hányán csodálkoztak, vagy nevettek vajon, amikor egy tévé-riport főszereplője épülő vára fokán válaszolgatott a riporter kérdéseire? Várurakkal ritkán találkozni manapság, már csak azért sem volt hiába a nagy munkát vállaló 50 éves szobafestőt bemutatni a nyilvánosságnak. S, ha hozzászokott szemünk a bástyáról látható távlatokhoz, s nem keressük már a tulajdonosi önelégültség jeleit az alkotó arcán, gondolhatunk a 30 esztendőre is, amíg az álomból épület lett, a kövek súlyára, a munka mindennapjaira. Talán nem is lesz nehéz felidéznünk, hiszen minannyiunk életében volt, lesz egy pillanat, amikor lehetségesnek tartjuk, hogy várépítésbe kezdünk. Egyszercsak természetesnek látszik, hogy a kövek, melyeket fejteni kezdünk, falakká rendeződnek, s néhány évtized múltával a hegyek magasába emel bennünket, építőket a torony, kezünk munkája. Néha el sem kezdődik az építés. Hordjuk ugyan a köveket, a falak mégsem emelkednek, távolba vész a régen oly világos cél, bizonytalanná válik a siker. S, ha belefogunk is az építésbe, kevesen állhatnak majd közülünk a vár fokára, kevesen érzik a riportbeli várépítő biztonságával talpuk alatt, fejük fölött a maguk emelte szilárd falakat. Pedig épült valami: évtizedek erőfeszítése, falemelő elszántsága, vámyi épületek, bástyaszilárd gyárak sokaságát alkotta. Talán nem baj, ha az egyszer legalább mindenkiben megfeszülő várépítő energia eredménye nem is tartozik annyira hozzánk, amilyen magától értetődően sajátja a vár építőjének. Az erőt napokra, órákra tördeljük, s az eredményt nem is a magasodó bástyákon mérjük. Már messze van tőlünk a várépítő öröme, aki szemével simogatja a köveket, mint ahogy rég volt, amikor a földművelő még megcsókolta földjét, saját újra és újra megalkotandó várát. Vajon t*ídta-e, hogy épít? S tudjuk-e mi, hogy építjük, építhetnénk mi is a magunkét. Olyat, amelynek fala nemcsak bennünket emel magasra. Olyat, amely nem mutogatásra való különösség, hanem élni jó, szeretni érdemes otthon. Ha már szerszámot, könyvet, tollat veszünk kezünkbe, ha már építésbe kezdünk, építsük, mint a magunkét. Erős várat, házat, hazát. (M. G.) Oktatás a „kapun belül” — Népszerű a munkásklub — Mit kapnak a fiatalok? — Együtt — könnyebb Művelődés az apciak gyárában A Metalloglobus apci Qualitál gyára az ország egyik legnagyobb, alumínium hulladékot feldolgozó üzeme. Napjainkban már több mint ezerkétszázan dolgoznak itt, köztük ezer fizikai munkás. Nemcsak az innen három kilométerre lévő Apcról utaznak ide naponta az emberek: ma már 37 községből, még a szomszédos Nógrád megyéből is járnak be, három műszakban. — Ezek a tényezők már önmagukban is megszabják a lehetőséget arra, hogy szervezzük meg a közművelődési életet a gyárban, — kezdi a beszélgetést Nagy Imre, az üzemi pártbizottság titkára. — Az első lépések során fölvettük a kapcsolatot a környező községek kulturális intézményeivel. Támogatjuk a művelődési házakat, a könyvtárakat; évente mintegy 300—500 ezer forinttal járulunk hozzá a kulturális intézmények fejlesztéséhez. — Itt bent a gyárban milyen feltételek adottak? — Több éve már, hogy „kapun belül” megszervezzük az oktatást. Korszerű felszereléssel, szemléltető eszközökkel rendelkezünk ehhez. Eddig kilencvenhét dolgozó végezte el a Csepeli Kossuth Lajos Kohóipari Szakközépiskola kihelyezett tagozatán tanulmányait. Ebben az évben újra megszervezzük a szakember- képzést. Két éve képezünk itt, helyben öntőszakmunkásokat, eddig mintegy harmincötén tettek szakvizsgát. Évente 300—400 dolgozónk végez valamilyen szakmai tanfolyamot: indítottunk targoncavezetőit, daruvezetőit is. — Milyen kedvezményeket biztosítanak a tanuló dolgozóknak? — Természetesen munkaidőkedvezmény jár a képzés ideje alatt. Ha megszerezték a képesítést, órabéremelésben részesülnek; a vizsga eredményétől függően. Egyébként örömmel mondhatjuk el, hogy gyárunkban nagy a tanulási kedv. — A művelődéspolitika magához a termeléshez is kapcsolódik... — Minőségben is le tudjuk mérni az eredményt. A magasabb képzettségű dolgozó tulajdonképpen önmagát is meózza, tehát kevesebb a selejt. Amellett, ha már szakmai tudást szerzett, felébred benne a vágy a műveltségbeli gyarapodás iránt is. Másképp olvas újságot, másképp néz tévét, másfajta ismereteket is szeretne szerezni. — Hogyan segíti az üzemi pártbizottság a dolgozók művelődését? — A vezetőségi üléseken, a taggyűléseken időről időre megbeszéljük az eddigi eredményeket, és számba- vesszük, mit kell, mit lehet tenni. A politikai továbbképzéseken nemcsak a párttagok vesznek részt, bevonjuk a fiatalokat, a fizikai munkásokat. Munkánk során jó partnerre találtunk a szakszervezeti bizottságban és a KISZ-szervezetben. A szakszervezeti letéti könyvtárunk háromezer kötetes, s bár nem szükségtelen a propaganda, elégedettek lehetünk az olvasók számával. Beszélgetésünk során szóba került: régi igény volt a gyárban, hogy megszervezzék a szocialista brigádok klubját. Az üzemi pártbizottság, a szakszervezeti bizottság és a KISZ segítségével így született meg a munkásklub. A program összeállításában maguk a brigádtagok is részt vesznek: kül- és belpolitikai tájékoztatókat hallhatnak itt, TIT ismeretterjesztő előadásokra kerül sor. S ahogyan mesélik, szeretik a fehér asztal melletti őszinte beszélgetéseket. a sütéssel-főzéssel egybekötött jó kirándulásokat. Pajkos István, az üzemi KISZ-bizottság titkára beszélgetésünkkor elmondta: — Szeretnénk új színt vinni alapszervezetünk életébe. Eddig is mindig megrendeztük a gyermeknapot, kismama találkozókat tartottunk. Tavaly óta működik az ifjú házasok klubja. Harminc-negyven fiatal mindig eljön a rendezvényekre. Előadókat hívunk meg: egészségügyi, mezőgazdasági témákról hallhatnak az érdeklődők. Nem hiányzik a szórakozás sem, nálunk is dívik a diszkó. — Nyilik-e lehetőség nagyobb rendezvényekre? — A tárgyi adottságok megvannak. Az ORI-tól kaptunk eddig is nagyobb műsorokat, ám nem mindenkinek nyerte meg a tetszését. Hogy miért? Ma már — s ennek örülünk is — nem elégszenek meg a dolgozók a hakni-műsorokkal; számon kérik az igényességet, a színvonalat. A szakszervezet segítségével a gyáriaknak szerveznek közös színházlátogatásokat, s bár az üzemnek nincs saját busza, a költségek fedezésére nyílik lehetőség. Beszélgetésünk végén az apciak gyárában föltettük a kérdést: milyen feladatokon gondolkodnak? A válasz egyértelmű volt. Célúk a jobb koordináció megvalósítása. S elhangzott egy igen figyelemreméltó vélemény: nagy segítség volna, ha alkalmaznának egy függetlenített közművelődési előadót. Mikes Márta Kabinet Országjáráson Oktatási központ a Bakony Művekben Oj épülettel gazdagodott a Bakony Művek: a gyáróriás területén elkészült a kétezer négyzetméter alapterületű oktatási központ, amely több funkciót tölt be. A vállalati képzés és a továbbképzés különböző formái mellett a szerelés- technikai szakemberképzés is fontos szerephez jut. Az épületben a tanácskozótermek, a tantermek és a könyvtárszoba (képünkön) mellett oktatástechnikai rendszerrel felszerelt kabinetek is találhatók. (MTI fotó — Czika László felv.) Volt egyszer (és lesz?) egy vetélkedő A felhívások több mint egy éve láttak napvilágot: indul egy vetélkedő, amely átfogja az egész megyét. A brigádmozgalom segítéséül szervezték az akciót. Az annak irányt adó hármas jelszó egyike: szocialista módon tanulni. Ebben voltak a munkásközösségek a leginkább bizonytalanok, nemigen támogatta őket a kulturális vállalásokban üzemi terv: kevesen tudták, hogy merre is induljanak. A kezdeményezés, mely végiül is a Világkép címet kapta, azért született meg, hogy egységes elvek alapján kínáljon útmutatást. A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa és a Megyei Művelődési Központ olyan formát keresett, amely elég kötetlen, de egyben az értékekre irányítja a figyelmet. Most, hogy végül a döntőkkel lezárult a sorozat, érdemes számba venni, hogy mi vált be az elképzelésekből, s milyen módon sikerül folytatni az ígéretes vállalkozást. Városonként külön Más megyékben is folynak hasonló vetélkedők, de szinte mindenhol más és más elvek alapján épülnek egymásra a fordulók. Legismertebb a Hajdú-Bihar megyei Korunk valósága című sorozat, amely hosszú évek óta változatlan népszerűségnek örvend. Kár lett volna ennek ellenére az ottani tapasztalatokat egy az egyben átvenni, mert mindenütt a helyi körülményeknek megfelelően kell kialakítani a keretet. Az első, kísérleti év Hevesen is hozott eredményeket és kudarcokat egyaránt: legfőképpen tanulságokat. Gyöngyösön évek óta dolgoznak egy ottani változaton. Mintegy száz brigád vesz részt az egyeztetett munkás- művelődési programban. Nem csoda, ha a vetélkedőforma külön-külön létrejön különböző vidékeken: az üzemekben, gyárakban, termelő- szövetkezetekben kedvelik a tudás' összemérésének játékos módját. A Mátra alji városban olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek a Világképben is kamatoztathatók. Ezek egyike a válaszlevelezőlap módszere: a brigádok tájékoztatták a szervezőket a folyamatos művelődés időszakában: mit olvasnak, mit néznek, mire vállalkoznak. Az egriek szélesebb skálát adtak meg: Gyöngyösön jobban támaszkodtak a városa művelődési intézmények kínálatára. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a Mátra Művelődési Központ rendszeres és nagy közönséget vonzó rendezvényeket szervez. Egerben szűkösek a bázisok, s kevesebb lehetőség van a brigádok közös programjaira. Ezrt a hiányt a televízió, a mozi, a könyvtár lehetőségeivel próbálták a Világképben ellensúlyozni. Végül a különbségek döntőnek bizonyultak: ha közeledtek is egymáshoz a szisztémák, még Hatvanban is kezdeményeztek egy újat A mi világunk címmel, így ha a Világkép egységesítette is a törekvéseket, nem fogta át a megyét. Mire jó, mire nem... A megyeszékhelyen százharminc brigád vállalkozott e Világképben való részvételre. Ez az itt dolgozó közösségek tíz százaléka. Sok vagy kevés? A szervezők nem léptek fel erélyesen, nem mozgattak meg minden követ: csak azok jöttek, akik valóban érdeklődőek. Ennek a fényében már eredménynek tekinthetjük az indulók számát, annál is inkább, mert huszonhárom vállalatot képviseltek. Ha valóban jó kínálatot biztosítottak számukra, valószínűleg mások is kedvet kapnak a játékhoz. Kiemelkedően sokan jelentkeztek a Finomszerel- vénygyárból és az Egri Dohánygyárból. Ellenpélda is akad: az Állami Építőipari Vállalattól senki sem jött. Nagyon csekély volt a lemorzsolódás, csupán néhány brigád maradt le, a többiek figyelmmel kísérték a havi és a heti ajánlatokat. Az első szakaszban minden kisközösség a saját maga által választott úton indulhatott: mintegy negyvenféle lehetőséget adtak meg a felhívásban. Ezek között az általános iskola befejezése éppúgy szerepelt, mint könyvolvasás, vagy tárlatlátogatás. Ezenkívül havonta kaptak áttekintést a várható kulturális eseményekről, a Népújság keddi számaiban pedig a hét érdekességeit olvashatták. Levelezőlapon jelezték, mit választottak ezekből, s így gyűjtögették a pontokat a középdöntőig. Legnépszerűbbnek — nem meglepő — a televízió bizonyult, de szívesen olvasgatták a könyveket, vagy a Népújság megadott cikkeit is. Fölvetheti bárki: hasukra is ülhettek a válaszolók... Elöbb- utóbb azonban kiderülhetett volna a turpisság, különösen a középdöntőkben. v Úgy látják a szervezők: jobban egy-egy témakör köré kellene kapcsolni a listát, egyik évben például el lehet mélyed ni a magyar irodalomban, a másikban mondjuk a technikatörténetben. Sajnos, nehezen lehet azt elérni, hogy mindenki a végzett munkája szerint nyerjen értékelést: a végén inkább az iskolai végzettség dönt, hiába vállal egy brigád az ajánlatokból többet. Ha egyébként nem jártas a kulturális területen, a vetélkedőkön alulmaradhat. Érdemes folytatni Egy biztos: érdemes folytatni a kezdeményezést. Egyúttal nem lehet elfelejteni a helyi, meggyökeresedett formákat. Nem pótolhatja a Világkép az üzemi, vállalati munkásművelődést. Jó, ha a városokban önálló versenyek is folynak, mert más egy-egy helységnek az arculata. Ezzel együtt központi műsorjelzésekre is szükség van, s valamilyen egységes vetélkedőre, hogy nagyobb teret kaphassanak a legkiválóbbak. Városok között is kialakulhatna egészséges rivalizálás. A művelődésre fordítható kisebb összegek együtt tekintélyes summát jelenthetnek: vonzó díjak várhatják a brigádokat. Ha ezentúl nagyobb súlyt helyeznének a folyamatos művelődés szakaszára, akkor nagyobb is lenne a haszna a közös játéknak. Volt tehát egy jó vetélkedő — csak még jobb követheti. Gábor László Feledy Gyula kiállítása Babits illusztrációk az Ifjúsági Házban Az egri Ifjúsági Ház „I” Galériájában január 18-tól, szerdától mutatkozik be Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikus. Az alkotó Miskolcon, a megyeszékhely „szomszédvárában” él és dolgozik, részt vesz a Napjaink című folyóirat szerkesztésében. Ezért ez alkalommal Papp Lajos, a kulturális folyóirat főszerkesztője nyitja meg a bemutatót. A mintegy harminc grafika olyan költő életműve előtt tiszteleg, akinek nemrégiben ünnepeltük jubileumát. Minden mű egy- egy Babits Mihály alkotás hatására született meg, illusztrációnak készült. A megnyitó délután négy órakor lesz, közreműködik az egri Dobó István Gimnázium leánykara, Ocskay György vezényletével. Ez az alkalom arra is jó, hogy a Napjaink szerkesztői elveiről, a folyóirat munkájáról is beszámoljanak a szerkesztők. Ezért az Ifjúsági Házban működő Heves megyei Irodalmi Alkotó Kör a megnyitó után vendégül látja Papp Lajos főszerkesztőt, Cs. Varga István főszerkesztő-helyettest, és természetesen Fele- dy Gyulát. Ezen a találkozón részt vehetnek a kör tagjain kívül érdeklődők is. A program délután ötkor kezdődik.
