Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. január 14., szombat

Mászd meg a Nagykövet, s tekints alá ...

Az ajtónk mindig nyitva áll

Recsk — a Mátra vonulatainak gyűrűjében

A Tárná három ága...

Szavai erejéből könnyű kitalálni: ha indulatos is, ha türelmetlen is a tanácselnök, szándéka egyértelműen jó.

Pócs István: Sok a feladatunk, sok a dolgunk, hosszú időn át nem feladatkörének megfelelően fejlődött a község.

Mintha óriási lámpaernyő terülne Recsk fölé, most minden olyan: mélykék

felhőt sodort a fénylő téli nap elé a szél, és ez a felhő most emyőszerűen szétteríti a sugarakat, és néhány percre tavaszi hangulatot kap ez a szép, a Mátra vonulataitól körülölelt vidék. Mindez a magasból, az öreg, omladozó malom mellett emelkedő, meredek Nagykő tetejéről széttekintve most valósággal lenyűgöző: apró házak, kertek sövények, utak vékony csíkja, a Tama keskeny medre, a Citrom-híddal, a fák, a bokrok ebben a ritka s már-már tavaszt idéző megvilágításban. ..

A délelőttnek ezekben a perceiben most hárman részesülünk a ritka szép látványban, Pócs István, a nagyközségi tanács elnöke és mi ketten, tollal, jegyzettömbbel, fotó-optikákkal felszerelt riporterek. S míg nézzük — a jóval, a széppel, a vonzóval való azonosulás ősi és ösztönös vágyával — a tájat, lassanként csitul a hegymászás okozta szívdobogás, talán.

hogy átadja helyét a faluban mo6t felcsendülő, széphangú harangszónak.

Nem, nem tagadhatjuk: ünnepélyes perceknek érezzük ezeket.

Megfeledkezni azonban így sem szabad arról, hogy Recsk most is, ezekben a felemelő pillanatokban is mindennapi, hétköznapi életét éli. Nehogy pórul járjunk! — a képletes, de valós magasságokból a csúszós, sáros, tüskés bokrokkal övezett keskeny ösvényen . visszaküzdjük magunkat oda, ahonnan elindultunk.

Recsk — 1984. január első napjaiban.

— Jelenleg négyezren élünk itt — kezdi a bemutatást a negyedik ikszet éppen most elérő tanácselnök. — Korábban — és ezt bizonyára sokan tudják — a rézkincs kapcsán úgy tűnt, hogy hamarosan város lesz a nagyközségből, de a jelen gazdasági helyzetben a megalapozottnak tűnt elképzelések mára illuzórikussá váltak. Nekünk a realitással kell számolnunk, és ez sajnos, nem a legjobb.

— Mennyiben?

— Ezzel kapcsolatban talán legjobb, ha elmondom azt, amit a megyei tanácsülésen is elmondtam már: az elmúlt esztendőkben semmivel sem volt jobb a hely-, zet Recsken, mint a fel- szabadulást követő években. Erre nekem ott azt válaszolták: „Na, ne vicceljen!” Pedig valóban ez a helyzet, s ez köszönhető annak, hogy a háború tulajdonképpen megkímélte a települést, utána viszont nagyon hosszú időn át itt semmiféle beruházás nem történt.

a játszóhelyünk, ahol most jártunk —, itt nőttem fel, ahol a Tárná három ága, a bodonyi, a recski és a parádi találkozik. Tudom jól, hogy a 60-as évek elején az ipari szolgáltatás központja voltunk ezen a vidéken, gondolok Mátra- derecskére, Sirokra, Párádra. .. Aztán a következő két évtized alatt 16 céget

vittek el innen, ma pedig egyetlen vállalatnak sincs arra lehetősége, hogy itt üzemet telepítsen.

Ebben a tekintetben tehát lényegesen kedvezőtlenebb a kép, amely a hegytetőről, szinte idilli volt.

Kétségtelen tény, bányászcsalád ma már nagyon kevés él Recsken, „állagmegőrzésre” inkább a környékről járnak át, a helybeliek többsége a Mát- ravidéki Fémműveknél dolgozik, de elég jelentős az eljárók száma is. Legnagyobb problémát pedig a női munkaerő foglalkoztatása okoz.

— Ha meggondolom, milyen hosszú éveken át nem feladatkörének megfelelően fejlődött ez a település, hogy a gondokat itt valami oknál fogva eltitkolták, és hogy köziben az anyagi csatornák egyre jobban beszűkültek. .. ! Eh, mindegy, elmúlt. Nekünk itt, most, akik komoly feladatokat vállaltunk, az a dolgunk, hogy változtassunk a régebbi elméleten, hogy változhasson a gyakorlat is. Hogy is mondjam: jól vázolt igények megfogalmazására volna szükség — adott lehetőségeink függvényében.

— Itt van például a kőbánya. ..

— Igen, óriási lehetőség az utak rendbe tételéhez. Mégis: 1980 elején az úthálózatnak csak 40 százaléka volt itt portalanított. Igaz, mo6t már csak 20 százalék a felújításra, kövezésre váró földút, és az arány rövidesen még jobb lesz, elkészül a közel 800 méter hosszúságú Dózsa György út.

A hangulatos recski utcákat járva mindezekről meg is győződhetünk. Csakúgy, mint arról, hogy a korábbi negatív motivációk ellenére az építkezési kedv megnövekedett. A községi tanács 1982-ben 22, tavaly pedig 30 házhelyet osztott ki, és a Felszabadulás út folytatásaként új utca épült, amelyet az 1848-as szabadságharc kiemelkedő egyéniségéről, Repeczkiről neveztek el.

— Kevés a híres recski ember. Ügy gondoltuk, az a kevés ne vesszen feledésbe — mondja erről a tanácselnök — miközben az óvoda felé közeledünk. — Ez az óvoda egyébként egyike a megye legszebbjeinek a hasonló intézmények közül. Egy István Béla nevű birtokos egykori, klasszicista stílusban épült kúriáját alakítottuk át és bővítettük ki. Már csak a külső homlokzat rendbetétele van hátra — erre 700 ezer forintot, a stílusjegyek megőrzésére pedig külön figyelmet fordítunk.

Odabent valóban minden nagyon szép, Dudás László* né vezető óvónő lelkesedése mégis visszafogottnak tűnik.

— Nézzék — ad magyarázatot — ezen az épületen hosszú éveken át mindenki rúgott egyet. Mit mondjak? — gyönyörű épület gyönyörű parkkal... Ezt felújítani, kibővíteni, a megmaradt egyetlen hársfa mellé újakat telepíteni... Nem mondom, mo6t már szépen alakul itt minden, az új foglalkoztatóba éppen most érkezett meg a Panni garnitúra, de az nem igaz, hogy milyen állapotban...

Panni — de nem az igazi

A vezető óvónőnek nem kell sokat bizonygatni: az

összetört szekrényhátak, a hiányzó polcok, letört gombok önmagukért beszélnek.

— Kinek a műve ez? — kérdezzük enyhe megdöbbenéssel.

— A TANÉRT-é, sajnos az óvodák csak onnan vásárolhatnak, ezt a garnitúrát speciál 27 ezerért, és ehhez jön most még az, amit az új bútor javítására az asztalosnak kifizetünk.

Meglehet, olcsónak tűnik a hasonlat, de igaz: a mai Recsk kicsit olyan, mint az állóvíz, amelyet hosszú éveken át szél nem borzolt, vihar nem vert, eső nem gyarapítóit. És a soká tartó pangás után végre kő — „Nagykő” repült a tóba, s nemcsak a felszín mozdult meg, hanem a mély is: szóval az egész község. Igaz, rá is fért.

Kellett, hogy feléledjen az építkezési kedv — milyen jó volt nézni a Nagykő csúcsáról az Üjsort! —, kellett, hogy kézbe vegyék végre az óvoda sorsát, nagyon nagy szükség volt már az ennek tőszomszédságában felépült és még vadonatúj ELKO szervizre, ahol a szakemberek végre kulturált körülmények közt végezhetik a mosógépek, centrifugák, tévék, rádiók, vil- lanyvasalók és egyéb elektromos működésű készülékek javítását.

És kellett... igen, nagyon kellett az új szárny is az iskolához.

Tavaly ősztől itt gyógyítják a rádiókat, tévéket, centrifugákat

MI... — éneklik és mutatják az új tanteremben a hatodikosok

— Kérem, én itt voltam

gyerek — az a hegy volt Ü j házak, új utcakép

Recsk csodája: ahogyan a Mátra koszorúja körülöleli

— A bővítés tervei már 1974-ben elkészültek, majd nemsokára beporosodtak, elavultak — mondja erről Pócs István, de hogy azután mégis történhetett valami, arról magunk is meggyőződhetünk, hiszen most, 1984 januárjában éppen itt szemlélődünk, a régihez igen jó megoldással csatlakozó új iskolai szárnyban. Már benéztünk a VI. b. énekórájára, ahol a gyerekek — hogy jót szórakozzanak és minket is megmosolyogtassanak — először a FÁ hangot akarták kézjelzéssel illusztrálni, lévén azonban, hogy a lefelé fordított hüvelyk pejorative is értelmezhető, inkább megmaradtunk a békésebb Ml-nél...

Néhány méterrel odébb a testnevelésóra jellegzetes hangjai szűrődnek ki a széles folyosóra. Odabent most éppen a VII. a. dolgozik, fütty- és vezényszavak hangzanak, gyerekzsivaly.

— Az iskola bővítése körüli hosszú csend 1981-ben tört meg — meséli a tanácselnök. — Akkor kezdtünk hozzá, és 19 millió forintos beruházással 1983 augusztusára elkészült az új szárny, a korábbi kilenc tanteremhez négy újat ragasztottunk, és végre lett tornaterem is! Nem tagadom, ez nekem vesszőparipám, de ezzel az új szárnnyal kapcsolatban több „legfontosabb” is van. Példáúl az, hogy most már egy műszakban tudjuk megoldani az oktatást, vagy az, hogy az építkezés során végig sokat segített a lakosság, kezdve a teljes aljzatbetonozástól a szakipari munkákon át egészen a takarításig, az udvarrend kialakításáig.

Éhhez még annyit, hogy a társadalmi munka értéke 1,5 millió forint volt, és a nagyközségi tanács is hozzájárult egymillió forinttal az iskolai új szárny felépüléséhez. Négyszáznegyven tanuló és negyvenhárom pedagógus gondja végre megoldódott.

Színes tévé — melegében

— Bár mi is elmondhatnánk ezt a mi problémánkról! — jegyzi meg Kovács Lászióné, a műszaki bolt vezetője, hallván, hogy még náluk is az iskolát dicsérjük, majd helyettesével, Tóth Tamással együtt arról beszélnek, micsoda forgalmat tudnának lebonyolítani, ha a jelenlegi régi és szűkös helyett megfelelő áruházat kapnának.

— Képzeljék, csak decemberben hárommillió forint felett volt a forgalmunk. Az éves — feszített — 22,5

millió forintos tervünket 103 százalékra teljesítettük. Nem dicsekvés, de a szakmabeliek közül sokan el sem akarják hinni, hogy a mi körülményeik között ez lehetséges. Vannak, akik titkot keresnek benne, pedig csupán az a dolog nyitja, hogy a bolt vezetőinek egyike állandóan úton van;

Recsk egyik legújabb érdekessége: lakóház ’84...

(Fotó: Perl Márton)

árufelhajtó, -beszerző úton és mi ünnepek előtt is tudtunk például színes tévét adni, pedig országos hiánycikk volt. Nálunk rendszeres, hogy pesti, Borsod, vagy Nőgrád megyei vagy az ország másik feléből érkező vásárlónk van. Recsk község csak 20—25 százalékot jelent a forgalmunkban.

— Egyet azért áruljanak el — kérjük búcsúzóul —, valóban nincs ebben semmi titok ?

— Persze, hogy nincs — mosolyodnak el —, ha csak nem az, hogy tudjuk, mi a kereslet, és ehhez alakítjuk a kínálatot. A színes tévét például, amelyből decemberben vagy negyvenet eladtunk, szinte még melegen, az Orion futószalagjáról hoztuk el...

Hasonló eredményekkel dicsekedhet az ABC-áruház is, ahol azonban lényegesen jobb körülmények biztosítják a zavartalan vásárlást a vevők számára, s jó munkahelyi viszonyokat, közérzetet Nagy Istvánná boltvezető és munkatársai számára, akik egyébként szocialista brigádban dolgoznak, és eddig négyszer érdemelték ki az elismerést bronz-, illetve ezüstkoszorús jelvény formájában.

★

Ügy lenne ildomos, hogy ez a riport ott fejeződjék be, ahonnan elindult, a maga nemében páratlan panorámát kínáló Nagykő tetején, de már kevés erőt érzünk az „alpinizmushoz”. Így a könnyebben megközelíthető tanácsnál kerül sor erre a kézfogásra, amelynek rövid percei alatt Pócs István felkínál még egy „sluszpoént”:

— Nálunk, a recski tanácsnál, nincs fogadóóra. Akinek ügyes-bajos dolga van, bármikor bejöhet. Az ajtónk mindig, mindenki előtt nyitva áll.

— Milyen jó lenne itt — beszélgetünk, immár útban hazafelé — ennél a tanácsnál ügyfélnek lenni, egy jó kis házépítési ügyben. És nem holnap, nem is holnapután, hanem már most menten. .. !

B. Kun Tibor