Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-05 / 3. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. január 5., csütörtök 3. Népességünk és fejlődésünk Hazánk népesedési helyzete az 1970-es évek közepétől fokozatosan romlott, s az 1970-es évek végétől — az 1980- as évek elejétől új népesedési helyzet alakult ki. Az élve- születések száma már hosszabb ideje az egyszerű szaporo­dást (a népesség hosszú távon legalább változatlan szintjét) biztosító mérték alatt van. Az 1960-as évek végétől a ha­landóság — az előző évtizedek folyamatos csökkenése után — emelkedni kezdett. Az élveszületések alacsony és a halá­lozások magas száma oda vezetett, hogy 1981-től az ország népessége csökken: 1981-ben kétezerrel, 1982-ben tizenegy­ezerrel, 1983-ban tizenöt-tizennyolcezerrel lettünk keveseb­ben. öregszünk és fogyunk Hazánkban az utóbbi években évenként 140—145 ezren távoznak az élők so­rából. Sajnos számuk a ko­rábbi évtizedekhez viszo­nyítva emelkedik. Ennek oka a népesség — 1960— 1980 között végbement — viszonylag jelentős elörege­dése. Emellett megváltoztak a különböző korcsoportok életkilátásai is. Kedvező változások következtek be a 14 éven aluliak halandósá­gában; a csecsemőhalandóság (0—1 évesek) az 1980-as évek elejére két évtized alatt a felére csökkent, az 1—6 éves gyermekek közül ennél is többen maradnak életben. Az elmúlt 20 évben a né­pesség 75 éven felüli korcso­portjában is csaknem 10 százalékkal csökkent a ha­landóság. A fiatal és közép­korú felnőtteknek viszont az utóbbi 20 év alatt 20—50 százalékkal növekedett ha­landósági arányuk, s ez a szomorú tény a népesség egészére kihat. Nemzetközi összevetésben a halandóság területén hazánk helyzete kedvezőtlenebb képet mutat, mint a termékenység terü­letén. A népesség szaporodása a fenti folyamatok hatására már a hetvenes évtizedben lelassult és — amint erre már utaltam — 1981-től megkezdődött a népesség csökkenése. Miután a né­pesség termékenységét és halandóságát jellemző ténye­zők több évtizede érvénye­sülnek, arra számíthatunk, hogy ez a folyamat tartós lesz. Az 1970-es évek végén készült népesség-előreszá­mítások és az azóta végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy miközben a prognózi­sok a népesedés alakulását általában és fő irányukat tekintve helyesen mérték fel, a tényleges népesedési fo­lyamatok az utóbbi években az előrejelzéseknél kissé kedvezőbben alakulnak: a halandóság kissé alacso­nyabb, a termékenység kissé magasabb lett. Célok és feladatok Hazánkban a közvélemény ugyan élénk érdeklődéssel figyeli a népesség számának alakulását, azonban a né­pesség struktúrájára és az eb­ből adódó hatásokra — noha ezek legalább olyan fonto­sak — már kevésbé figyel. Az öregek — fiatalok, az el­tartásra szorulók aránya, a demográfiai hullámok, as egyedülállók magas száma a társadalmat, az egyes csa­ládokat, a gazdasági fej­lesztést és fejlődést közvet­lenebbül és érzékelhetőbben érintik, mint a népesség­szám. Ezért is mondhatjuk azt, hogy jövőbeni népese­déspolitikánk fő célja a né­pességcsökkenés fokozatos mérséklése, majd megállí­tása és hosszabb távon á népességszaporodás elérése úgy, hogy közben a népes­ség életkori struktúrája is kedvezőbbé váljon. A népesedés társadalmi­gazdasági hatásainak fel­mérésekor abból kell kiin­dulnunk, hogy a következő évtizedekben a népesedési adottságok az előző évtize­deknél jobban meghatároz­zák majd a társadalmi-gaz­dasági fejlődést és fejlesz­téspolitikát. Ez csak részben adódik abból, hogy a ko­rábbi évtizedek gyors gaz­dasági növekedése lelassult. Nagyobbrészt arra vezethető vissza, hogy népesedésünket jellemző tendenciák tartósak, reálisan és érdemben csak hosszabb időszak alatt vál­toztathatók. A népesedési adottságok minél pontosabb felmérése így alapfeltétele annak, hogy tudományosan megala­pozott célokat tűzhessünk ki az infrastruktúra fejlesz­tésében, a szociálpolitika súlypontjainak meghatáro­zásában a foglalkoztatáspo­litika kialakításában. Középpontban a család Népesedési helyzetünk a társadalompolitikával szer­vesen összehangolt távlati, a népesedés minden elemére kiterjedő népesedéspolitikát követel meg. Ennek tudo­mányos kidolgozása az 1980-as évek elején megtör­tént és a kialakult népese­dési helyzetnek megfelelő politikai cselekvőkészség ugyancsak létrejött. A tár­sadalom az elmúlt évben a jelenlegi gazdasági helyzet­ben is talált és minden bi­zonnyal talál a jövőben is olyan lehetőségeket és meg­oldásokat, amelyek könnyít- hetik a gyermekes családok helyzetét, segíthetik a csa­ládok egyes nemzedékeinek fokozottabb egymásra tá­maszkodását, hozzájárul­hatnak a család növekvő fontosságú intézményének stabilizálásához. A népesedés társadalmi­gazdasági hatásainak befo­lyásolásában az alábbiakat kell figyelembe vennünk: a népesedési adottságok fel­tárását és ezek alapján reá­lis cselekvés meghatározását; átfogó, folyamatos népese­déspolitika folytatását; az egyenlőtlen létszámú kor­osztályokból, a demográfiai hullámokból származó ked­vezőtlen hatások csökkenté­sét; az időskorú népesség családi-társadalmi-közéleti helyzetének javítását; a ked­vezőtlen következmények­kel járó területi, települési változások mérséklését a községek népességmegtartó szerepének fokozását; a ter­mékenység színvonalának emelését, és ezzel összhang­ban a fiatal pályakezdő kor­osztályok támogatását, a la­kosság egészségi állapotának javítását, a halandóság csökkentését. A fentiek megvalósításá­ban központi szerepet játszik a jövőben a családok hely­zetének, életének javítása. Csak hosszabb távon .... A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy az anyagi fel­tételek javításának változat­lan fontossága mellett, nö­vekszik a kulturális-tudati tényezők, a hagyományok, a normák szerepe. Népesedési helyzetünk csak hosszabb távú, kiegyen­súlyozott és folyamatos né­pesedéspolitika eredménye­ként javulhat. A tudományos felismerésen és a politikai akaraton alapuló népesedési célok megvalósításához * cselekvési programok kidol­gozása folyamatban van. A következő években és év­tizedekben a népesedés ha­zánkban még nagyobb fon­tosságú társadalmi-társada­lompolitikai kérdéssé válik. Monigl István a KSH Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója Tóth László A z Eger-Mátra vidéki Borgazdasági Kom­binát kutatási és termelési rendszerközpontjának főker­tésze Tóth László. 1964-ben egy esztendőt töltött a Duna menti Rohrendorf Lenz Mo­ser birtokán. — Amikor 1959-ben diplo­mát szereztem a Kertészeti Egyetemen — meséli —, a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaságba kerültem, és ott lettem később főborász. Az akkori Földművelésügyi Mi­nisztérium szervezésében az első szakemberekből álló csoporttal, 1964 januárjában indultunk Lenz Moserhez. Ott volt velünk Szalai Sán­dor, aki ma a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetke­zetben dolgozik, valamint az akkor Tokajból jött Preszter István, a Csányi Állami Gaz­daság mai igazgatója. Mér­nöki diplomával fizikai munkásként foglalkoztatott bennünket a gazda, amelyet sokan furcsállták, de mi nem bántuk meg. Negyven hek­tár szőlője volt ott Rohren- dorfban és hatvan hektár pedig Burgerlandban. Az egész gazdaság családi vál­lalkozás volt, hiszen egyik fia, Sep Moser irányította a szőlőtermelést, a borfeldol­gozás és palackozás vezetője pedig a másik fia, Laurenz Moser volt. Naponta teher­autóval vittek ki bennünket a határba, ahol megtanultuk a magasművelésű ültetvé­nyek metszését, amely új­donság volt nekünk akkori­ban. Lenz Moser naponta felkeresett benünket és egy- egy félórára beállt közénk Módszereit ma is hasznosítják Lenz Moser tanítványai voltak... Noha néhány esztendeje eltávozott az élők sorából, em­lékét és gazdag szakmai hagyatékát ma is büszkén ápol­ják. Lenz Moser, a neves osztrák szőlész és borkereskedő ugyanis egy világot megtanított a magasművelésű szőlő- termelésre. Módszerével elsősorban magyar tanítványai ré­vén nálunk a 60-as években forradalmasította a szőlőter­melést. Ezek közül Heves megyében kevesen dolgoznak, de akik nála tanulták az akkori modern szőlészetet, csaknem két évtized távlatában is szívesen emlékeznek rá. Lukács István (Fotó: Szabó Sándor) metszeni is, mert hogy kivá­ló szőlész volt és nagysze­rűen ismerte ennek a nehéz munkaműveletnek minden csínját-bínját. Fegyelmezet­ten, rendben ment a mun­ka, nem volt lazítás! Délutá­nonként oltványokat készí­tettünk és dolgoztunk a vad. alanytelepen is. Öntözéses szőlős gazdasága volt, amely nagyon korszerűnek számított a 60-as években. Ott láttam először, hogy a négyéves ültetvényeknél a szőlősorokban fűkeveréket vetett el, hogy ezzel is a ta­laj vízháztartását javítsa. Dolgoztam a palackozóban, érdekelt minden mozzanat, hiszen borász voltam. Lenz Moser munkára nevelt va­lamennyiünket! — Milyen különös él­ményben volt része, amire szívesen visszaernlékezik? — kérdeztük Tóth Lászlót. — A hatvanas évek elején kezdték meg Lenz Moser birtokán egyik találmányá­nak, a Traubisodának a pa­lackozását, amely később gyorsan tért hódított Ma­gyarországon is. Ennek re­ceptjét közösen állítottuk össze. Dolgoztam a gazda kovácsműhelyében is. Mi­után rá voltam kényszerítve, a német nyelvet is megta­nultam, és ennek azóta is nagy hasznát veszem. Lenz Moser mint vezető az esz­ményképem lett, hiszen jól ismerte gazdaságát, gyors észjárású, nagy munkabírású ember volt. A legnagyobb szakmai érték, amit tőle kaptam, az új szemlélet volt, melyet később itthon a Szőlészeti és Borászati Ku­tató Intézet kecskeméti Ka­tona-telepén, majd később egri állomásán is jól kama­toztattam. Persze, Lenz Mo. serrel továbbra is tartottam a kapcsolatot. A hetvenes években kétszer is járt Eger­ben, látta fajtagyűjtemé­nyünket és nagyra értékelte a munkánkat. Lukács István, a gyön­gyöspatai Mátrai Egyesült Termelőszövetkezet főkerté­sze, tizenhárom'hónapot töl­tött Lenz Moser gazdaságá­ban. Most is előszeretettel tekint vissza arra az idő­szakra: — 1964-ben friss mérnöki oklevéllel a Gyöngyös-do- moszlól Állami Gazdaságban kezdtem a munkát. 1965 áp­rilisában indultunk a máso­dik szakembercsoporttal Rohrendorfba, ahol Lenz Moser közvetlenséggel foga­dott bennünket. Az első perctől szigorú volt és kö­vetkezetes a munkában. Tu­lajdonképpen ott ismertem meg igazából a szőlészet gya­korlatát, az összes fontosabb munkafolyamatot, különösen a metszést és a tőkeműve­lést. Ezeket az ismereteket a hetvenes évek elején sike­rült hasznosítanom, amikor a gyöngyöspatai kisszövetke­zetben szőlészeti ágazatveze­tőként dolgoztam. Aztán amikor 1975-ben egyesült a patai, a szűcsi és a gyön- gyöstarjáni termelőszövetke­zet, ezt a munkát tovább folytattam. Persze, azóta a szőlészet is tovább fejlődött, és a Lenz Moser-féle magas­művelésnél ma már korsze­rűbb módszereket is alkal­mazunk, de amit tőle tanul­tam és amit elsajátítottam a szervezésben, az irányítás­ban, azokból sok mindent most is hasznosíthatok fő­kertészként. Arra nevelt bennünket, hogy a bort ne csupán beérleljük, hanem mint készterméket megfele­lően palackozzuk, csomagol­juk. Nagyon fontosnak tartot­ta a megjelenést, a tetszetős üvegeket. Azt hirdette, hogy ne csupán a bor legyen jó minőségű, hanem a palack is, amibe töltik. így több­nyire saját maga tervezte a díszes címkéket, amelyeket az üvegekre ragasztottunk. — Járt később is Lenz Mosernél? — Az elmúlt csaknem két évtizedben kétszer jártam Ausztriában, és egykori gaz­dám rohrenburgi birtokát is meglátogattam. Bár vele nem találkoztam, de fiával, Sep Moserrel igen, aki bemutat­ta azt a fejlesztést, amelyet folyamatosan megvalósítot­tak. Az üzem nagyságát dup­lájára növelték Lenz Moser tervei és irányítása mellett. Tiszteletre méltó, hogy idős korában is lépést tartott a fejlődéssel és mindazt igye­kezett megvalósítani gazda­ságában, amely korszerű volt a szőlészetben és borá­szatban. Amellett, hogy nagyszerű szakember volt, kiváló kereskedő is, akitől egy életre megtanultuk, hogy miből mennyit és mennyiért érdemes termelni. Ez a szem­lélet a mai gazdálkodásban még inkább érvényes . . . Mentusz Károly Elektronika a gépiparban Egy jó kapcsolat eredményei Még öt-hat évvel ezelőtt is szinte elképzelhetetlen volt az elektronika a ma­gyar gépiparban. Aztán úgy robbant be, nemcsak ebbe az iparágba, hanem egész életünkbe, hogy a szakem­berek már egy újabb tech­nikai forradalomról kezdtek beszélni. Az üzemekben, gyá­rakban néhány villanyszere­lő jelentette csupán az „elektronikával” foglalkozók táborát. így voltak ezzel a nyolcvanas évek elejéig Sí­rokban, a Mátravidéki Fém­műveknél is. Mígnem egy elektronikus vezérlésű sváj­ci gépsor üzembe állítása a fordulópontot jelentette. Azóta már egy teljes mű­szerészcsoport dolgozik itt, mérnökökkel, technikusokkal együtt. Közülük kettővel be­szélgettünk arról, hogy mit is jelentett számukra ez a teljesen új munkakör. Egyre magasabb szakmai szinten — Akkor kezdték csak a kvalifikáltabb elektronikai szakemberek hiányát érezni — mondta Papp János üzemmérnök —, amikor a gépek javításához, karban­tartásához már a villany- szerelők szaktudása nem volt elegendő. Azutáni az emlé­kezetes műszaki hiba után — 1980-ban jöttem ide dol­gozni —, ami hosszabb ter­meléskieséssel járt. Előző munkahelyemről, a VILATI egri gyárában dolgozó mér­nököktől kértek segítséget a sirokiak. Végül kollegám, Szakács József hárította el a hibát, majd nem sokkal később ide jött dolgozni. Amikor én követtem őt, már hárman voltunk. — Mi volt a konkrét fel­adójuk akkor? — Adott volt egy villa­mosműhely, s azon belül olyan műszerészcsoportot kel­lett kialakítani amelynek tagjai képesek a gyors hi­baelhárításra. Ennek a cso­portnak gz építését kezdtük meg. Vállaltuk, hogy villany- szerelőket átképzünk elekt­ronikai műszerészekké. Egy év alatt tizennégyen felel­tek meg az adott követel­ményeknek. — Mennyivel volt ez más, mint a VILATI-ban? — A VILATI-ban az „élesztőcsoportban” dolgoz­tam. Ez annyit jelent, hogy az összeszerelt berendezése­ket különböző mérőpróbák­nak vetettük alá, a szó legszorosabb értelmében fel­élesztettük. Ezt a munkát roppant érdekesnek, szép­nek találtam. Szakmailag teljesen kielégített. Itt lé­nyegesen egyszerűbb beren­dezésekkel kell dolgozni. — Nem jelentett hátrányt, hogy Sírokban a feladato­kat figyelembe véve szak­mailag visszaesés követke­zett? — Ezzel mindahányan szá­moltunk, amikor a munka­hely-változtatásról döntöt­tünk. A VILATI-nak szak­mailag nagyon sokat kö­szönhetek. Ez egy olyan gyár, amiről álmodik egy negyed­éves villamosmérnök egye­temi hallgató. Jól felszerelt, szakmailag fejlődést bizto­sító terület. Az eltelt három évben azért itt is 'elég szé­pen tudtunk haladni. Las- san-lassan utolérjük azt a bizonyos szakmai színvona­lat, amit egyébként önma­gunk elé is célul tűztünk ki. Az idén megvásároltunk egy kisebb számítógépet, egy szabadon programozható be­rendezést, valamint elkészí­tettünk saját fejlesztésben egy, az utóbbihoz hasonlót. Erre azért vagyunk különö­sen büszkék, mert kizárólag magyar alkatrészeket hasz­náltunk. Ha azt az utat, amit elkezdtünk végig tudjuk jár­ni, akkor itt is a legmoder­nebb technikával foglalkoz­hatunk előbb-utóbb. — A megyeszékhelytől való távolság nem jelentett akadályt? — Amikor ide kerültem, Kompolton laktunk, felesé­gem ugyanis ott volt körze­ti orvos. Az idén szeptem­bertől a megyei tanács egészségügyi osztályára kér rült, így költöztünk Egerbe. De így sem probléma a tá­volság, hiszen jó a közleke­dés, s sokan kijárnak Sí­rokba. Megbecsülnek bennünket — Nekem már lényegesen könnyebb dolgom volt, mint az elődeimnek — hallhattuk Kiss Béla elektrotechnikus csoportvezetőtől. — Azt mondhatom, hogy már meg volt alapozva az a program, amibe beszálltam. Papp Jan­csival egy helyen dolgoz­tunk a VILATI-ban, jól is­mertük egymást, csakúgy, mint a többi volt vilatissal, tehát még a közeg sem volt nagyon új. — Ami mégis az újdonság erejével hatott, hogy itt egé­szen másképpen kell dolgoz­ni. Addig, amíg a VILATI- ban lehetett tévedni — mert volt arra lehetőség, hogy ön­magam korrigáljam a hibát —, addig itt minimális té­vedési lehetőség is csak na­gyon ritkán engedhető meg. — Mi az eddigi legnagyobb eredménye az itt eltöltött időnek? — Ma már önálló fejlesz­tési programunk van, amit annak idején célként tűz­tünk magunk elé. Ez min­denesetre nagy eredmény. Tudtunk lépni abban az irányban is, hogy egyre ke­vesebb importalkatrészt használjunk fel munkánk során. Ügy érzem, könnyebb lett az életem. Feldebrőn lakom, így közelebb kerül­tem a munkahelyemhez. S még egy nem utolsó szem­pont: azt csinálhatom, amit szeretek. Ráadásul el is is­mernek bennünket, igaz, ezért olyan eredményeket kell produkálni amik min­dig újat hoznak. ★ Néhány fiatal szakember, szinte műszaki forradalmat csinált a siroki Mátravidé­ki Fémművekben. Ehhez kellett az a szakmai meg­szállottság, amit kettejük vé­leményéből is megismerhet­tünk. Ám tegyük hozzá, hogy az időközben a VILATI és a Fémművek között ki­alakult jó kapcsolat nélkül mindez alig sikerülhetett vol­na. Egyiken sem úgy vál­tottak munkahelyet, hogy becsapták volna maguk mö­gött az ajtót. Rövid idő alatt elért eredményeik még szorosabbra fűzhetik az együttműködés szálait.. Ez­zel pedig termelők, vásár­lók, s fogyasztók mindahá­nyan csak nyerhetnek... Kis Szabó Ervin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom