Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-30 / 306. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. december 30., péntek 3. Munkások és ötletek Hatvani portya az év újításai nyomában A Duna Cipőgyárban Gábor András és Árvái János lég- eiszívó berendezést szerkesztett „Az újítómozgalom eleven, hatékony segítője a gazdaságosabb termelésnek, a telephelyi munkafeltételek folyamatos javításának iparban, mezőgazdaságban egyaránt. .Pár esztendeje egy hatvani újítási konferencián fogalmazott így az előadó, hogy később a mozgalom sajátos vonásait, érvényesülésének forintban, energiában kifejezhető értékét taglalja. Most, az 1983- as esztendő vége felé, rövid 'körsétát tettünk a városban, kíváncsian arra, hogy esztendőnk múltán mit tudnak felmutatni Hatvan üzemei, kisebb-nagyobb közösségei az ügy kapcsán, vagyis él-e igazán a mozgalom? Kik, és miféle újítások jellemzik sajátosan a munkahelyeket? o A cukorgyár szakszervezeti bizottságának titkári szobájában Karácsonyi Andrásáé újítási előadó mondandóját jegyeztük le elsőként: — Hogy ki az 1983-as esztendő újítója? Előbb hadd említsem meg, hogy általában jó évet zárunk, hiszen eleddig nyolcvan elfogadott újítást tartok számon, és ezek zöme szocialista brigádok nevéhez kapcsolódik. Nálam az élre leginkább a villanyszerelők „Semmelweis” brigádja kívánkozik, amelynek tagjai — Bezzeg Attila, Komjáti Géza, Koros Imre, Bakii József — Kiss János vezetésével egy igen értékes, amellett importkiváltó célszerszámot készítettek házilagosan. Adó-vevő rendszerű érzékelő műszerük kiválóan alkalmas a föld alatti kábelek azonosítására, ami any- nyit jelent, hogy egy-egy üzemzavar oka, helye, a baj jellege percek alatt földeríthető, és a meghibásodott kábelt rövid úton ki lehet javítani. Kiss János szocialista brigádja e célszerszámmal, vállalati szinten, 250 ezer forintnyi hasznos eredményt hozott, és jelentős mértékben hozzásegítette a hatvani cukorgyárat a MÉM- vállalatok közötti, középkategóriás újítási verseny országos elsőségéhez... e Kereskharaszt, Lenin termelőszövetkezeti gépműhely. Beszélgető partnerünk Tóth János mérnök, a közös gazdaság egyik legsikeresebb újítója az idei esztendőben. — Másfél esztendeje foglalkoztat, hogy az osztrákoktól vett, fáradtolaj-tüzelés- re alkalmas, de már kiérdemesült kazánt miként leújítás értéke, amely a munkavédelemmel, a műhelyek, üzemcsarnokok dolgozóinak egészségével függ össze. Márpedig a Duna Cipőgyár hatvani telepén, ahol 530 ember dolgozik, Gábor András műszaki igazgatóhelyettes és Árvái József tmk- műhelyvezető ilyen jellegű újításra adta a fejét. Kozák Géza igazgatót idézzük: — A cipőgyártási technológia folyamán sok egészségre ártalmas vegyianyaggal dolgozunk. Elsősorban hetne pótolni? Illetve milyen úton-módon használható a fáradt olaj a szövetkezet különböző telepein, munkahelyein? Kísérleteim két szálon futottak: hány százalékig lehet elmenni a fáradt olaj és a fűtőolaj keverésében, továbbá egy- egy kazánba egyszerre milyen mennyiségű keveréket lehet betáplálni? A kísérletezés ez év tavaszán termett gyümölcsöt! Lényege pedig oly értelemben összegezhető, hogy a tökéletesen szűrt, majd ülepített fáradt' olajat maximum tíz százalék határáig szabad elegyíteni fűtőolajjal, és azt a felöntéstől számított 5—6 órán belül feltétlenül meg kell gyújtani, el kell égetni. Energiaszűkében, úgy vélem, érdemes volt közel egy esztendeig kísérletezni, hiszen csak a mi gazdaságunkban évente százezer forintokat tudunk ezen a módon megtakarítani. Méltányolta ezt bizottságunk is, mégpedig az újítás bejegyzésén túl azzal az ötezer forinttal, amit a fáadozásomért kiutaltak. .. © Forintban már nehezebben fejezhető ki az olyan A Lenin Termelőszövetkezet kerekharaszti géptelepén Tóth János a fáradt olajat hasznosította azon oldószerekre gondolok, amelyek a ragasztásnál, egyebütt használt anyagokat megmunkálhatóvá teszik. Igaz, egy-egy műveleti fázisnál alkalmaztunk mi eddig is egyedi elszívókat, de amíg egy ragasztott felsőrész eljut a következő műveletig, vagyis a talppréshez, az húsz perc, és ez idő alatt az oldószer vígan párolgott a levegőben, szennyezte az üzemcsarnok ' légterét. Mi a lényege Gábor András és Árvái József újításának? A szalagon futó cipők útját egy alagúttal lezárták, o benne felgyülemlő oldószerpárát pedig központi elszívó rendszerrel hatástalanították. Az alagutat, elszívóval együtt, már mindkét alja-futószalagra felszereltük, az újítás elfoögadott, és a jövő év elején eszközlen- dő újabb mérések, után az egész hazai cipőiparban népszerűsíteni kívánjuk... Mindezekből kitűnik: korai volt itt-ott elparentálni az újítómozgalmat. Igaz, nehezebbé váltak a körülmények. A rövidebb munkahét feszítettebb termelési iramot diktált, nincs annyi idő, energia a studírozásra. Ám ahol rátermett, helyesen agitáló felelősei vannak az ügynek, ott még a megváltozott viszonyok közepette is olyan eredmények születnek, amilyenekkel most kirukkoltunk. Moldvay Győző A Hatvani Cukorgyárban Bak ti József a centrifuga villamos szekrényének javítása közben (Fotó: Szabó Sándor) Aki látja... Mármint aki látja, hol a kamillás szappan, nagyon kérem, szóljon. Ugyanis rajtam átok ill. Én nem látom, pedig a gyár termelési osztályának a vezetője szerint... De menjünk sorban. Még október 16-án Írtam néhány szót arról, hogy a megye egyetlen üzletében sem kaptam kamillás szappant. Megkérdeztem a Mátra Kereskedelmi Vállalatot is, a nagykert, miért nincs ebből a cikkből. Talán náluk, a raktárban...? Nem, náluk sincs, kaptam a választ. Eltelt egy kis idő, majd megérkezett a... no, nem nem a szappan, hanem a válaszlevél. A Caola KHV osztályvezetője többek között ezt írta: — A II. negyedévben mintegy 300 tonna kamillás szappant gyártottunk. Reméljük, fogyasztóink is látják azt a törekvésünket, hogy az olcsóbb cikkeket is megfelelő mennyiségben és állandóan a piacon tartsuk. Ez a törekvésünk még akkor is igaz, ha az országban található sok ezer kiskereskedelmi jgy- ség nem mindegyikében tatálható meg minden termékünk. Csak köszönet jár az írásos reagálásért. Ezt meg is teszem. Megtettem azonban azt is, hogy ismét érdeklődtem december 22-én a Mátra Kereskedelmi Vál. lalatnál. Nagy Nándorné igazgatóhelyettes a következőket mondta: — Utoljára ebben az évben május 16-án kaptunk kamillás szappant. Huszonegy mázsát. — Hány üzletet látnak el önök? — Kereken ötszáz üzlet és vevőpartner tartozik a mi körzetünkhöz. Idézet a válaszlevélből: — Az olcsó cikkeket megfelelő mennyiségben és állandóan a piacon tartjuk. Akkor — május óta hol a szappan? Más kérdésem nincs. örülnék, ha válaszként nem levelet kapna szerkesztőségünk. (-ár) Bár az ország erdeiben évente talán gyakrabban megfordul, mint egri lakásában, kis dolgozószobájában mégis szívesen mutatja becses tárgyait. A polcokon őrzött fadobozokban a hazai erdők fontosabb rovarait találni. Nemzetközileg elismert bélyeggyűjteményében pedig a legkedvesebbek az erdők növény- és állatvilágát ábrázoló sorozatok. Büszkén tárja elénk értékes könyvtárának néhány darabját, a Kodolányi-sorozatot, Dante műveit, Kemény Zsigmond regényeit. A nyárok, füzek tudósa Az erdők doktora (Fotó: Perl Márton) Különös ember dr. Szon- tágh Pál> a mezőgazdasági tudományok doktora, az Erdészeti Tudományos Intézet mátrafüredi állomásának tanácsadója. Ötvenöt esztendeje lakik Egerben, munkája azonban évtizedek óta az erdőkhöz. a természethez köti. — Apám, sőt annak öccse is erdész volt — mondja csendes egyszerűséggel. — Mi tehát beleszülettünk ebbe a szakmába, bár a négy testvérem közül csak én folytattam apám hagyatékát. Ebben ő is közrejátszott, hiszen gyakran vitt bennünket parasztszekérrel az erdőkbe, ahol munkáját végezte. Sopronban jártam egyetemre és 1948-ban végeztem. Még abban az évben hazakerültem Egerbe, az erdőrendezőséghez. Kilenc évet töltöttem ott és fiatal fejjel megismertem az erdészet gyakorlati oldalát, amelyet később is jól hasznosítottam kutatómunkám során. Már Sopronban is nagyon érdekeltek a rovarok, különösen a fákat károsítok. Erre egykori tanárom, a neves zoológus, dr. Győrfi János irányította rá a figyelmemet. Szenvedélyes gyűjtő lettem, amely elkísért mindmáig. Talán ez is közrejátszott abban, hogy 1956-ban az Országos Erdészeti Főigazgatóság kinevezett az egri erdő- védő állomás vezetőjévé. Ezenkívül még Budakeszin és Sopronban nyitottak hasonlót akkoriban, azzal a céllal, hogy szervezzük meg a hazai erdővédelmet. Innen kerültem át azután az erdészeti kutatáshoz, idestova huszonhárom esztendeje már. Tudományos megszállottságát bizonyítja, hogy elsőként Magyarországon, 1961- ben, az erdészet „Summa Cum Laude” doktora lett. — A tölgyesekben vizsgáltam a gyűrűs lepke életmódját, kártételét, és kidolgoztam egy új módszert az ellene való védekezéshez, amelyet azután kandidátusi disz- szertációmban foglaltam ösz- sze és védtem meg, 1965- ben. Tíz évvel később olvastam erről a módszerről egy francia szaklapban, tehát sikerült megelőzni őket. A munkát persze tovább folytattam, 1966-tól az Erdészeti Tudományos Intézet mátrafüredi állomásán, ahol ma is tevékenykedem. A természet titkainak megismerése szüntelenül foglalkoztat. Arra igyekszem magyarázatot keresni, hogyan élnek a rovarok adott környezetben. Ezt persze. csakúgy lehet, ha az ember folyton járja, kutatja az erdőket. Az idén például több mint száz napot töltöttem kánt, hiszen állami gazdaságok, termelőszövetkezetek szívesen hívnak meg szakértőnek, véleményt, javaslatot kérnek tőlem egy-egy kártevőről és az ellene való védekezés kidolgozásához. 1956 óta rendszeresen foglalkozom a nyárasok és a füzesek károsító rovaraival. Magyarországon ugyanis 150 ezer hektár olyan erdő van, ahol meghatározó ez a két Utóbbi fafaj. Miután gyorsan növő fákról van szó, így az ország szükségletének jelen, tős részét adják, főleg a fűrész- és lemeziparnak, a bútor- és építőiparnak, valamint a cellulózgyártásnak is. Tehát fokozottan vigyáznunk kell rájuk, hiszen értékes részei a nemzeti vagyonnak. Huszonhárom éves megfigyeléseim szerint a károsító rovarok miatt a kitermelhető nyár és fűz fatömeg 1—5 százaléka évente ipari fel- használásra értéktelenné válik, vagy alacsonyabb értékűként kerül feldolgozásra. Ezért feltérképeztem a hazai nyár. és fűzállományokban levő összes rorvarkártevőt, vizsgáltam életmódjukat és a károk megelőzésére vagy elhárítására megfelelő növény- védelmi technológiát dolgoztam ki, hogy az iparifa-ki- hozatalt évente egy-öt százalékkal növelhessük. Eredményeit nemrég a Magyar Tudományos Akadémia illetékesei előtt nagydoktori értekezésében tette közzé. — Először a nyárasok és a füzesek védelmét a csemetekertekben oldottam meg, aztán kidolgoztam a nagyüzemi védekezést is — meséli dr. Szontágh Pál. — Eredményemet az elmúlt tíz esztendőben főleg az ország keleti részén levő, nagyobb füzesekkel és nyárasokkal rendelkező erdőgazdaságok, továbbá a Mátészalkai, a Nyíregyházi, a Balkányi és a Nyírlugosi Állami Gazdaságban, valamint a tyuko- di és a pásztói termelőszövetkezetben hasznosították eredményesen. A kellő védelmi intézkedések betartásával ugyanis rovarkárosítástól mentes maradt az állomány, amely jelentősen növelte a kitermelhető ipari fa értékét. 197,2-ben Bakta- lórántházán, a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területén egy új károsító rovart is találtam, a nyárkarcsú díszbogarat, amely Jugoszláviából, illetve Olaszországból kerülhetett hozzánk. Azóta Budapesten, a Természettudományi Múzeumban is kiállították. A védekezési modellkísérletek alapján javasoltam, hogy az új nyár- és fűzültetvényekben a telepítéstől az ápolóvá gásokig folyamatosan alkalmazzák a kár- megelőzési technológiát, ezzel ugyanis az eredmények sem maradnak el. Amellett, hogy öt éve már a Magyar Rovartani Társaság alelnöke, tudományos munkásságát több mint száz magyar, német, francia és angol nyelvű publikáció, valamint hat könyvben társszerzőként való közreműködése jelzi. A pyárak és füzek védelmében folytatott úttörő tevékenységét ismerik az Egyesült Államoktól Kanadáig, illetve Európa számos országában is. — Büszke vagyok a szakmai elismerésre — említi megelégedéssel —, hiszen a hazai erdővédelem területén hárman nyertük el az akadémiai doktori címet; dr. Pagony Hubert, az Erdészeti Tudományos Intézet osztályvezetője, dr. Igmándi Zoltán, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem rektorhelyettese és én. Igaz, közel vagyok a hatvanhoz, de nyugdíjazásra még nem gondoltam. Szeretnék egy utódot kinevelni a mátrafüredi állomáson, hiszen a magyar erdővédelmi kutatások eredményei Európoszerte elismertek. Érdemes tehát megfelelő szinten folytatni. Három gyermekem közül a lányom erdővédelmi szakmérnök, Sopronban dolgozik, a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani Kutató Intézetében. Ügy' tűnik, ő viszi tovább az én szakmai hagyatékomat a családban. Miután egészségem engedi, így szeretnék még tovább dolgozni néhány évig a magyar erdészet szolgálatában. Mentusz Károly
