Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! % XXXIV. évfolyam, 303. szám ARA: 1983. december 24., szombat 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA cMi indeh áedveó oduasónlínaH emeá ünnepe HivánunH! Hét c t ni/iKjalmat iz&tgAÍML /~Tenyőzöld, gyantaillat, sárga lángocskák, a fa alatt tJ- ajándékok garmadája, az asztalon mákos kalács, hurka és vörös bor nagy megértésben: Karácsony! Ezen az ünnepen mindig együtt volt az egész família. Jöttek a fiák, lányok, unokák Orosházáról, Szegedről, jöttek Pestről, hogy legalább egyszer az esztendőben meghányják-vessék dolgaikat, bemutassák az új karórá­kat, ruhakölteményeket, eldicsekedjenek sikerükkel, no meg a vőnek ígérkező jogásszal, vagy a család éppen- csak kopogtató, csupán ígéret jövevényével. Hozták gond­jaikat, örömüket, de hozták a figyelmesség, a rokonvér diktálta csomagokat is, kinek-kinek az érdeklődése, a családban viselt rangja szerint. Az országban béke volt, a szívekre béke települt, és a korán aláhulló estsötétben angyalszárnyak suhogtak. Tartott ez a meghitt, nagycsaládi ölelkezés egy napig, kettőig, sok-sok apró pletykával, elcsodálkozással, kis sértődésekkel, olykor könnycseppekkel, majd annál me­legebb összebújásokkal, hogy e teljes jóllakottságot, az egymásban való feloldódást nem sokkal később a had­rend megbomlása kövesse. Mert egyikük rohant már a buszhoz, másokat a vasútállomásra kísértünk hóban cap- latva, és mire elérkezett a karácsonyos vasárnapest, ott álltunk — kissé megfosztva, magunkra maradottan, ke- serédes ízekkel nyelvünkön — nagymamáék Kalász utcai házának kapujában, hogy szemünk sarkába kiül­jön a kérdés: jövő ilyenkor ugyan együtt leszünk-e ismét ily bő seregesen ... ? Aztán megváltoztatta tükrét a világ, és megváltozott benne az ünnep. Már nem lobogtatott fenyőzöldet, gyantaillatot, meg­fogytak ajándékai, eltűnt a fehér damasztabrosz kalácsa, bora, hurkája, el a békesség. Karácsonynak csak az ágyúk harangoztak! A nagy család pedig: szerte az éj­szakában, a kemény fényű csillagok alatt. Fiú a fronton, leány a hadikórház pavilonjában, a gimnáziumi torna­terem műtőasztalánál, az unokák összekoccanó foggal a hideg kályhák körül. Szó nem hangzott. Híreket a sercegő hangú rádió, a tábori lapok zöld tintája szállított ottho­nainkba. És a „rugalmas elszakadás” gyanús fogalom­köre mögül borzongató események sejlettek. Éhezéssel, fagyoskodással, menekülő csordadübörgéssel, majd a halál, a törvényszerűen vesztes háború víziójával. És a sárga lángcsodák vörösre változhattak, erdőtűzzé sokasodhattak, mégsem tudták fölmelegíteni tagjainkat. Dideregtünk az ég alatt, a megrongált, szétbombázott házak-szobák falai között, egy reánk parancsolt átok­ábránd hamujában. Aztán karácsonyaim ritka, annál szörnyűbben előtü- remlő emléke még a gordonkamély szavú magány. Mikor az ordas évek asszonyt, barátot, kedvest elra­gadtak közelemből. Amikor nem neszezett nyakamban gyermekkéz sem, és minden lángok kihunytak a rette­netes télben. A fenyőfa csak tünékeny, olykor elővillanó álomképként lebegett szobám falán, ablakain túl, a szét­robbant családi tabló figurái, megbicsaklott arcélei pedig elérhetetlen messzeségből jelezték voltukat. No és: bár bömbölt a kályha, vacogtam az ágyamon. Telt bőséggel kenyérre, borra, a gyomrom azt nem fo­gadta be. Közelítő léptek zaja, kilincskattanás pedig se­hol. Vergődhettem hát gazdagságban igen-igen árván. De évek, évtizedek kohósalakja immár a messzi múlt­ban. Sorsom, jelenem pedig — milliókéval — a jövendő­ben ... ! Mindazzal együtt, ami ház, haza, család, szülő­föld, társadalom. Merthogy fenyőink mai zöldjeivel, gyertyáink mai lángcsodáival, megteremtett és megter­melt javainkkal, életre táplált gyermekeinkkel épültünk, s épülünk naponta majdani évtizedekbe, hogy a világot a magunk, a mi világunk emberibb arcára formáljuk. Küzdelem árán is békésre, oly kori szükségek közepette is gazdagra. Bízvást tehetjük ezt? Mást tennünk lenne tagadása, tékozlása mindannak, amiért élni, létezni egyáltalán érdemes és természetes. Hiszen a balta, vagy a fegyver addig joggal hozzánk tartozó, amíg oltalmunk a rossz ellen, amíg eszközünk, hogy a zimankós decemberi szobák kályháiba fát haso­gassunk, vagy a deres réten, a zúzos bokrok közén vadat zsákmányoljunk a familiáris vacsorához, amelynek asz­tala felett gyertyafény, frissen metszett fenyőfák gyanta­illata leng. Akit pedig tisztasága, okosan szép szava, tu­dós értelme jogán emelt föl és hordoz az Idő, a ma Tör­ténelme: álljon elénk, álljon élünkre! És naponta védje, erősítse bennünk e kor, e társadalom igazát, hogy le ne térülhessünk az egymás kezét keresők, a földrészek meg­békélését és a közjót munkálok karácsonyi útjáról. Megbékélés. Közjó. Nincs értelmesebb célja és nincs szebb feladata az emberi életnek, ideértve elsősorban a magamét, amely itt folydogál a hevesi tájon. Szolgálni a nyugalmat, szolgálni annyiakkal a köröttünk botladozókat, a nemest keresőket. És valami olyat nyújtani nekik, amivel valóban többek lesznek, olyat teremteni, amiből százak, ezrek merít­hetnek. /^“jenni ezt pedig: nemcsak amíg a gyertyák csonkig égnek... Moldvay Győző Elfogadták a Magyar Népköztársaság 1984. évi költségvetését Befej'ezte munkáját az országgyűlés téli ülésszaka Tanácskozik az országgyűlés Pénteken a Parlament­ben a Magyar Népköztár­saság 1984. évi költségve­téséről szóló törvényjavas­lat vitájával folytatódott az országgyűlés téli ülés­szaka. A legfelső törvény­hozási fórumon megjelent: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke. Elsőként Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, az Országos Tervhivatal elnöke emel­kedett szólásra. Faluvégi Lajos beszéde Az Országos Tervhivatal elnöke bevezetőben hangoz­tatta: gazdasági helyzetünket már hosszabb ideje az jellem­zi, hogy az ország nemzet­közi kötelezettségeiből a ránk háruló terhek nagyok', miközben erőforrásaink jó­val szerényebbek. Ügy kell gazdálkodnunk tehát, hogy ezeket a viszonylag szűkös forrásokat okosan és célsze­rűen felhasználva minden­képpen megőrizhessük fize­tőképességünket, továbbra is szavatolhassuk társadalmunk szociális biztonságát és meg­védelmezhessük vívmányain­kat. Népünk ismeri és meg­érti az ország helyzetét. Az emberek nagy többsége haj­landó rá, hogy fokozza telje­sítményeit, fegyelmezetten dolgozzon és — ha kell — áldozatokat is hozzon. Faluvégi Lajos az 1984. évi népgazdasági terv előirány­zataiból — csatlakozva a pénzügyminiszteri expozéhoz — kiemelte: a terv alapját alkotó gazdasági lehetőségek és a gazdasági törekvések vi­szonya most olyan, hogy a gazdaságban továbbra is mű­ködtetni kell bizonyos féke­ket, de — ha szerény mér­tékben is — a lendítő erők szerepe fokozódik. — Mi mindig azon az ál­lásponton voltunk — mon­dotta — és most is azon az állásponton vagyunk, hogy fizetési kötelezettségeinknek mindenkor pontosan eleget kell tennünk: emiatt olykor népszerűtlen lépéseket is vállalnunk kellett ahhoz, hogy a tervezett egyensúlyt fenntartsuk. A szabályozó-rendszernek különösen két vonását erősí­tettük meg. Elsősorban sza­bályoztuk a vásárlóerőt, má­sodsorban nagyobb szerepet kaptak a kibontakozást job­ban segítő és ösztönző, a piachoz való rugalmas alkal­mazkodást előmozdító ele­mek, hangsúlyozta. Figyel­meztetett arra, hogy jövőre sem számíthatunk olyan külső hatásokra, amelyek hozzásegíthetnek bennünket egy gyorsabb gazdasági nö­vekedéshez, ezért a gazda­ságirányításnak nagyobb mozgékonyságra és határo­zottabb cselekvésre van szüksége. Az évközi intézke­déseknek nem kívánt mel­lékhatásai is lehetnek, de az előző évek tanulságai azt mutatják, hogy még nagyobb v gond származik abból, ha cselekvés elmarad, vagy kés­lekedünk vele. — Gazdasági teljesítmé­nyeink szempontjából jövőre főként a termelési szerkezet korszerűsítésében, a ter­melési költségek csökken­tésében kell előbb­re jutnunk. A szerkezetát­alakítás a kevesebb pénzügyi forrás ellenére sürgető fel­adat. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a leg­fontosabb területeken lépést tartsunk a műszaki fejlődés­sel, a növekvő minőségi kö­vetelményekkel. Meg kell újítanunk a KGST-országok- kal folytatott gazdasági kap­csolatok bővítésére irányuló erőfeszítéseinket. Együttmű­ködésünk a kedvezőtlen vi­lággazdasági körülmények közepette nemcsak stabili- lizáló tényező, hanem minő­ségileg új lehetőségek hor­dozója is. Faluvégi Lajos beszédében kitért arra, hogy a termelé­si szerkezet nagy léptékű megújítására évek óta korlá­tozottak a beruházási eszkö­zeink. Jogos az az aggály, hogy a beruházások csök­(Folytatás a 2. oldalon) Karácsonyi hangulat (Fotó: Szántó György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom