Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-22 / 301. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. december 22., csütörtök Törlesztünk egy adósságot OSZTATLAN SIKER Egy babonával kevesebb (Fotó: Szabó Sándor) Az elmúlt másfél évtized során, az oktatásügy elméleti és gyakorlati szakemberei igen sokat tettek a hátrányos helyzetű gyermekek nehézségeinek felszámolásáért, azért, hogy minél zökkenőmentesebben behozzák lemaradásukat, megszerezzék az esélyegyenlőséget. Statisztikai adatok regimentje bizonyítja az ilyen jellegű munkálkodás eredményességét. révbe jutott diákok tízezrei hálásak nemcsak a megkülönböztetett figyelemért, hanem azért is, hogy emlékként idézik a hajdani gondokat, bajokat. Differenciálás, közelről Az igazi gyógyír a következetes differenciálás volt, az, hogy nem feledkeztek meg a félszegekről, azokról, akik a családi környezetben nem kapták meg az érvényesüléshez nélkülözhetetlen szellemi útravalót. A nevelők — különösképp az általános iskolákban — rendszeresen korrepetáltak *— egyébként ma is ezt teszik — megállapították a személyi hiányosságokat, s ezeket testhez mérten iktatták ki. Különösképp sokat jelent ez a falvakban, a kisebb településeken, ahol napjainkban is nagy azok száma, akik felkarolásra várnak, akik egyedül aligha boldogulnának. Ezeken a helyeken ők alkotják a többséget, azaz a tanároknak meg kell küzdeniük. a csak hosszabb távon érzékelhető előbbreha- ladásért. mindennap jelesre vizsgáznak nemcsak türelemből. hanem töretlen bizakodásból is. ugyanis folyvást kísértenek az alkalmi hullámvölgyek, az olykori visszaesések, ök mégsem torpannak meg, hanem mindig a tőlük remélhető legtöbbet nyújtják. Erről az áldozathozatalról csak felső fokú jelzőket használva szólhatunk, hozzátéve azt is, hogy még igen sokáig lesz szükség rá. Tehetséggondozás, hátrányban A kedvező összképnek azonban vannak árnyoldalai is. A nagy nekibuzdulásban egy kissé megfeledkeztünk azokról — jócskán akadnak ilyenek a munkás-paraszt fiatalok között is — akikben átlagon felüli, de kimunká- latlan képességek rejlenek. Ha nem veszünk róluk tudomást. akkor elsikkadnak, vagyis a csiszolatlan gyémántból aligha lesz kápráztató brilliáns. Eddig ezt a témakört nem kezeltük rangjának megfelelően, háttérbe szorította az az adósságtörlesztés, amely a gyengébb körülmények között rajtodók szintrehozását szolgálta. Jobb lett volng, ha erre a területre is koncentrálunk, ide összpontosítjuk legalább az energiák egy részét, mert az effajta buzgalom szinte nélkülözhetetlen. Hiányoztak a szervezett akciók, az összehangolt haditervek, az egyeztetett elképzelések. Ez akkor is igaz, ha jó néhány olyan pedagógus szorgoskodott, aki gondolt a mostoha gyerekeknek minősített tanulókra, aki indította őket a különböző versenyeken, ahol rendszerint igazolták is rátermettségüket, elérve a legelőkelőbb helyezéseket. Kétségkívül előbbre tartanánk, ha összegeződnek az itt-ott bevált módszertani fogások, ha olajozottá válik a törődés olykor akadozó gyakorlata. A huszonnegyedik órában A nem éppen szívderítő mulasztás azonban pótolható. Erre rádöbbentek az érintettek, nem elégedve meg a töprengéssel. Ma már az egyetemek és főiskolák egy részén arra is felkészítik a majdan katedrára állókat, hogy miként lássák meg, hogyan vegyék észre a nem mindennapi értékeket, Ahhoz is tippeket kapnak, mi módon legyenek boszorkányos ügyességű gyémántcsiszolókká. Ez persze még csak a kezdet. Külön öröm az, hogy az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola neveléstudományi tanszéke részt kér ebből a szép feladatból, nem húzódozva sem a kísérletezéstől. sem a tanárjelöltek sokrétű felvilágosításáról. Az is jó jel, hogy több oktatási intézményben vérbeli kezdeményezőként munkálkodnak a pedagógusok. Elég csak a gyöngyösi 6-os számú Általános Iskolát említeni, ahol külön nevelő szabja meg a következetesen betartandó menetrendet, ahol — többek között — a számítástechnika alapelemeivel is megismertetik az ígéretes adottságú fiatalokat. Nincsenek egyedül, mert segítenek a különböző vállalatok, felajánlva gyakorlati tapasztalatainkat, megajándékozva a tizenéveseket a szórakozva tanulás semmi mással nem pótolható érzésével. Hasonló küldetést teljesít a Mátraal- ji Szénbányák, a Gagarin Hőerőmű, a Gyöngyös—do- moszlói Állami Gazdaság is. Sorolhatnánk még. a kifejező adalékokat, de ennyi is elég annak jelzésére, hogy elérkezett a tettek időszaka, s ezek fontosságát egyre többen ismerik fel, tudva azt, hogy vétek lenne parlagon hagyni azt a később forintokban is kamatozó szellemi tőkét, amely mindannyiunk javára bokrosodik. Méghozzá szerte az országban ... Bizonyára nem kell a vitát eldönteni abban a kérdésben, vajon lehet-e, érdemes-e manapság falun művészeti kiállítást rendezni? Ha van két tábora ennek az ügynek, akkor a gyöngyöspataiak példája azokat erősíti, akik az igennel szavaznak. Debreczeni Z sóka kerámiáiból nyílt kiállítás ebben a községben. Talán azt is hozzá kell tennem, hogy szinte minden előzmények nélkül. Mert emlékeznek még itt néhányan egy kézimunka-bemutatóra, mások bizonyos helytörténeti anyag elrendezésére, de ilyen „igazi”, a képzőművészet területére eső alkotások önálló kiállítására — nem. Akadt egy kis helyiség, egy klubszoba, a nagy épületben, a művelődési házban, amit asztalokkal alkalmassá lehetett tenni arra, hogy a mintegy háromszáz darabot felölelő anyagot a néző elé lehessen tárni. Ha több hely szolgált volna erfe a célra, akkor lazábban sorakoztatva egymás mellé és mögé a tárgyakat, de mert az adottság nem változtatható, hát úgy, ahogy tellett. Vázák, gyertyatartók, asztali készletek, virágcserepek elhelyezésére alkalmas kaspók, csengők, cukorka befogadására való készségek kínálták magukat a szemnek is, a kéznek is. Nyúlánk, karcsú edények, rajtuk rózsák, némelyiken pedig jelképek. De mindegyikük alkalmas arra, hogy az embert szolgálja, a keze alá kínálkozzon. Ezzel a népi hagyományokat tartósították, mentették át a ma emberének életébe. Tehát nem „haszontalan”, semmire sem jó csecse-becséket formált a korong, tett tartóssá a kemence tüze, hanem valódi tárgyias tárgyakat. A vendégkönyv tanúsága szerint is jelentős mértékű érdeklődés nyilvánult meg Debreczeni Zsóka művei iránt. De hogy mennyire nyerte meg a látogatók tetszését is a keze műve, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tárgyak fele gazdára talált. Főként a fiatalabbak akartak maguknak egy-egy kerámiát. Az idősebbek is azzal a céllal vásároltak, hogy a keresztlánynak vagy az unokának adják karácsonyi ajándéknak. Meggyőződésem, a művészet és annak pénzre való átváltása nem áll messze egymástól. Sőt! Persze, ez nem üzlet a szónak piacko- dó értelmében. Lehet finyá- nyásan fintorogni a megállapítást hallva, de korántsem szükséges, hogy a művésznek felkopjék az álla. Ha van általánosítható tanulsága a gyöngyöspatai kiállításnak, az nem kevesebb, mint az, hogy ismét kevesebb maradt egy babonával. Ez pedig nagyon jó így. Pécsi István Corvina-kínálat cSzí'uz-alluuii (g. molnár) Teljes filmélmény — a hallássérülteknek „Hallóhurok” az egri Vörös Csillag Moziban 1983. december 21. — Karácsonyig több reprezentatív album és művészeti kötet hagyja még el a Corvina Kiadó műhelyét. A nagy magyar festőket bemutató albumok újabb darabja Frank János Czóbel Béla munkásságát bemutató könyve a napokban került az üzletekbe. A Lyka Károly életműsorozat két új kötettel gyarapodik. Az egyik „Szobrásza- tunk a századfordulón”, a másik „Festészeti életünk a millenniumtól az első világháborúig” címmel kerül az üzletekbe. Már a könyvesboltokban van Boglár Lajos—Kovács Tamás: „Indián művészet .Mexikótól Peruig” című albuma, mely részletesen ismerteti a legfontosabb mező-amerikai kultúrák történetét, korszakolását, a művészeti munkák hátterét alkotó gazdasági, társadalmi tevékenységeket, a vallási képzeteket és szokásokat. A napokban kerül az üzletekbe Menyhárt László Szász Endre albuma. A könyv nem szokványos életrajz: a festő bizarr epizódokkal és fantasztikus történetekkel fűszerezve meséli el életét. A kötetet 71 színes és 6 fekete-fehér reprodukció, 23 grafika illusztrálja, bemutatva Szász Endre legkiválóbb munkáit. A Szépművészeti Múzeum és az esztergomi Keresztény Múzeum anyagából válogat Mrávik László „Felső-itáliai quattrocento festmények” címmel. A gyűjtemény jó áttekintést nyújt a XV. századi itáliai művészet különböző irányzatairól. (MTI) (Tudósítónktól): Eddig a hallássérült emberek csak nézték a filmeket, de azok hangját nem élvezhették Most jó hírt közölhetünk a moziba járó, hallókészüléket viselőkkel. Amint azt Szilvás József műszaki vezetőtől megtudtuk, a Heves megyei Moziüzemi Válalat úgynevezett „hallóhurkot” szerelt be az egri Vörös Csillag filmszínház nézőterére. Ezzel, a szakszerűbb nevén indukciós hurokkal lehetővé válik, hogy a hallássérültek is teljes filmélményben részesülhessenek. Nem kell mást tenniük, mint a vetítés kezdete előtt készülékeiket T állásba (telefonálásra) állítani. A fővárosi mozik után Eger az elsők között büszkélkedhet ezzel az egyszerű, de igen hasznos technikai megoldással. Az elgondolás már a rokkantak nemzetközi évében megszületett, megvalósításához pedig kapóra jött a filmszínház elektromos hálózatának teljes felújítása. A főpróbát a múlt héten tartották a megyeszékhelyen tanuló hallás- sérült gyerekek közreműködésével, s a berendezés kifogástalanul működött. A moziüzemi vállalat Edison szocialista brigádja ígéri, hogy 1984—85-ben Gyöngyösön és Hatvanban is felszerelik egy-egy moziban a „hallóhurkot”. Ilosvai Ferenc Billeg. Igenis' billeg. Ezt persze egyikük sem mondta ki hangosan. A férfi és a nő szótlanul díszítették a fát. Talán nem borul fel... Talán! Tavaly még bizonytalanabbul állt. Le is dőlt. Elmúlt nyolc óra, mikorra úgy-ahogy — az ablakkilincshez is zsinórt kötözve — sikerült felállítani. A csillagszórókat kilenc után gyújtották meg. Szegény nagymama a gyerekeknek négy órán át mesét olvasott, meg csi- títgatta és játszott vele. Most is ugyanezt teszi. Ledől! Mindketten ettől rettegtek. Tavaly a díszek fele összetört. Ügy nézett ki a fa, mint egy zöld szerencsétlenség-szobor. Megint megbillent. Most sem szóltak. Az égőket úgy csíptették a gallyakra, olyan óvatosan, ahogyan műtét közben egy sebész dolgozik. Még a lélegzetüket is visszafojtották. Csavaros fenyőtalpat kellett volna venniük, az biztonságos. Későn keresték. Amíg volt az üzletekben, nekik más járt a fejükben. Ki gondol november végén a fenyőfára? Legfeljebb az ajándékokra. Még szerencse, hogy azokra nem kell talpat szerelni. Színes gömböket szedtek elő. Lábujjhegyen távolról aggatták. A kampók érintésére a fenyőtüskék vészjóslóan zizegtek. Az asszony bosszankodott: Hogyan mehetett ő feleségül egy ilyen kétbalkezes könyvmolyhoz? Képtelen egy fenyőtalpat fölszerelni! Még a kezét is elvágta! Az apja jutott az eszébe. Amíg az öreg élt, a karácsonyfával nem volt gond. Három nappal az ünnepek előtt alighogy megvirradt, előkerült a szánkó, s a nagyapa komótosan, totyogva elindult az erdőgazdaság felé. Egy óra sem telt bele, s a kamra sarkában délcegen magaslott a pontosan két méter hosszúra nőtt ezüstfenyő. Mintha mérnök tervezte volna alakját. Ágai egyformán sűrűek, párhuzamosak voltak, töve szorosan simult a talpfa nyílásába. Könnyű volt az öregnek, sokáig asztalosok mellett dolgozott. Két éve halt meg. A veje azóta sok mindenre rájött. Arra is, hogy bonyolult dolog a karácsonyfa-állítás. A főpróba nem sikerült. Majd idén! — gondolta. Két napjába és tíz liter benzinbe került, amíg ezüstfenyőt talált. Igaz, csak egyméter nyolcvan, alul sűrű, felül ritka, de ezüstfenyő és a gyerek úgy sem veszi észre, hogy torz. A nagyapa mindig éket vágott a tövébe —, emlékezett a férfi, hát ő is - kifűrészelt egy V-betű- nyit, de hiába ütötte, nem ment be a helyére. Ekkor már bánta, hogy barátaitól nem kért segítséget. Valahogy mégis sikerült felállítani. Ekkorra már jó kétarasznyit lefűrészelt az aljából. Az elhúzott függönyök mögül már csillagszórók fénye szűrődött az utcára, amikor az utolsó dísz is a helyére került. Szép volt a fa, de kicsit ferde. A férfi közelebb lépett. — Meg ne próbáld kiegyenesíteni! — rivallt rá az asszony. — Nem... csak a csúcsdísz. .. Lef elejtettük. — sóhajtotta. Tanácstalanul nézték a fenyőt. — Tedd fel, de ne érj hozzá! — törte meg a csendet az asszony utasítása. A férfi lábujjhegyre állt. Remegő kézzel közelítette meg a fa csúcsát. Hosszú másodpercek teltek el, amíg a csillag a helyére került. Óvatosan lépett hátra. Kész. Győzelmi mámorban, meghatottan nézték a művet. Aztán megkezdődött a szaladgálás a lakás különböző pontjai felé. Játékok, arany, fehér, piros színű csomagok sokasága került elő egy szemvillanás alatt. Az asszony az előszobából hatalmas plüss kutyával tért vissza. Mindkét kezével azt szorongatta, hát lábával lökte be az ajtót, mely hatalmasat dörren ve csapódott be.. A fenyő csúcsán a csillag ettől csóválta meg a fejét. Előbb jobbra, aztán balra dőlt. Csilingeltek a gömbök, zizegett a szaloncukor. — Ne! — sikoltotta az asszony. — Elkapom! — lihegte a férfi. Késő volt. A karácsonyfa pompás rakományával a földre huppant. Másod, percekig csend ült a szobán, csak az üvegcserepek csilingeltek. A férfi lesütött szemmel állt az ablak mellett, az asszony a plüss kutyára borulva zokogott, amikor félénken benyitott a kisfiú. Riadt arca lassan kipirult, szemei tágra meredtek. Elmosolyodott. — Gyere nagymama! A Télapó bedobta a karácsonyfát. Állítsuk fel gyorsan! A férfi megmarkolta a szúrós gallyakat, karját kiegyenesítve lógatta a fát. Ä gyereket az anyja átölelte. — Ugye kicsim, neked hozta a legszebb fát a Télapó. A kisfiú tüzes arccal, csillogó szemekkel mosolygott a zöld gallyakon lógó roncsokra. Szabó Péter
