Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-12 / 267. szám
Ójlz És ha elromlik a kedved, mert morcos reggelre ébredsz, ne őt hibáztasd. Nem tehet róla, hogy hűvös szelével megborzongatja bőröd, és hűtlenül megválni készül a nyár dús zöldjétől, a falevél ághoz ragaszkodásától. Az ősznek ez a dolga. Ügy búcsúztat, hogy megágyaz a téli pihenésnek, de az elalvás előtt még nem mond le arról: színek játékával mesét mondjon, szelid verőfényével ringasson. Aztán köddel takar erdőt, köddel takar rétet, vizeket, bokrot... Perl Márton fotóriporter képei a szelíd ősz hangulatát idézik fcUós, Sem filologizálni, sem filozofálni nem akarok e sorok során és múltán, de még a szavakkal, a fogalmakkal való játék is távol áll tőlem. Mindössze egy — talán kissé hosszabbra sikerülő — töprengésre hívőm meg az olvasót az igaz, és az igazság, a valós és a valóság viszonyát vizsgálandón. Olyan töprengésre, amelynek a végén remélhetőleg majd kitetszik, hogy ami igaz, az még nem mindig valósítja meg az igazság kritériumát, s ami valós, az még nem biztos, hogy azonos is a valósággal: része csupán, tartozéka a való világ igazságának. Mielőtt azonban még jobban belebonyolódnék a fogalmakba, a dolgok jobb megértése szempontjából egy kézenfekvő, bár kétségkívül leegyszerűsített példát hadd hozzak fel a majdani világosabb, jobb megérthetőség szempontjából. Legyen ez a fénykép. Nem az, amelyik a falon függ szeretteinkről és a magunk szeretetéről vallva. Az a fotó adja a példát, amelyet egy kirándulás alkalmával készítettünk, s amely a táj szépségét van hivatva megörökíteni az emlékezetnél maradandóbban a számunkra. A fotón a táj hangulatát, mint a valóság egy darabját tudja csak befogni az optika, es a táj e képen így magával ragadó. Olyan, amilyennek a hanyatló nap sugarai közepette láttuk, s amilyennek láttatja a fényképezőgép. Valóság ez? Nem, csak valós fotó! Mert a táj voltaképpen eléggé kopár és szegényes, a fák cserjenagy- ságúak, a cserjék szomorú kórók csupán. A valóságban! Hazudott tehát a felvétel? Szó sincs róla! A valóságnak egy valós darabját örökítette meg, de ez a részlet nem azonos a táj, a valóság egészével. Ki vonná kétségbe —, hogy tovább- és kilépjünk a fényképeknek a valóságot visszaadni soha nem képes világából —, ki kérdőjelezhetné meg, hogy a televízió közelmúlti A HÉT műsorának szociografikus szándékú riportja is a valóságot akarta szemléltetni ? És ki vonná kétségbe, hogy e szándék keretében a rendre-sorra megszólalók valós tényeket sorakoztattak fel a megnehezült életkörülményeik igazolására. S végül ki vonhatná kétségbe azt is, hogy a megszólaltatott riportalanyok véleménye, az azokból óhatatlanul levonható konzekvenciák meglehetősen sötétre festették hazánk mai társadalmi közhangulatának egét? . Hogyne lenne valós, miszerint az orvos fizetése nem éri el egyes segédmunkás-rétegek jövedelmét, hogy immáron majdnem bezárul a bérolló a vezető és a beosztott munkás között, hogy az árak nem cammognak felfelé, míg a bérek, a jövedelmek némely társadalmi rétegnél ugyancsak megtorpantak volt. Mindez igaz, úgy igaz, ahogy ezt a televízió műsora bemutatta. Szeretném leszögezni, hogy A HÉT e riportját nem bírálni óhajtva írom e sorokat, hanem csupán felhasználva széles körű visszhangját ahhoz, hogy a közös töprengés végén közösen jussunk el az igaztól, a valóstól az igazság és a valóság — közelébe. Legalább a közelébe! Mert tudniillik a valósághoz, hogy megközelíthetően teljes, az igazsághoz, hogy megközelítően széles körű legyen, hozzátartozik a valós, az igaz ama számtalan szelete is, amely nélkül a kép az életünkről, a világról legfeljebb egy fotó — bájos vagy keserű — a családi albumban. Mert az is a valós és az az igaz is például, hogy egy kis ország nem nagy létszámú népessége egy olyan világban, ahol államok és társadalmak — igenis! — nyomorodnak el, ahol az egykoron leggazdagabbak is drasztikusan visszafogják a társadalom igényeit, ahol az infláció, a dolgozók munkanélkülisége mind kegyetlenebből zárja fojtogató karjaiba a ma emberét, — nos, ebben a közegben nálunk az élet emberi értékű és léptékű. Az ilyen és az ehhez hasonló megállapítások persze igen köny- nyen kelthetik a demagógia vádját és idézhetik az olcsó agitációnak tűnő, a túlságosan is fellegekben járó hajdanvolt jelszavak légkörét. Nekem itt emelkednek az árak, mit érdekel, hogy o 11 milyen jól, vagy rosszul él a munkás, avagy a kis tisztviselő. Ha az én házam nem is az én váram, — mert hogy házam sincs például —, de az én gondjaim az én szörnyeim, mégpedigl-en valós szörnyeim. Amelyekkel mind nehezebb megbirkóznom. Fogalmazhat így és fogalmaz is így az átlagember, mit sem törődve a magas szintű elmefuttatással, ami a valós és a valóság, az igaz és az igazság viszonyát illeti. Ami a számára a való és az igaz, az egyben néki a valóság és az igazság is! Nem könnyű a politika és a politikus helyzete manapság. Mert, hogy a sok ember sokfajta valósága és igaza sem jelentheti még a társadalom egyetlen objektív, valóságos és igazságos folyamatát, a szükségszerűségét. A mindennapok kenyérrel, forinttal mérhető egyéni „igazait” kell szembesíteni és szintetizálni az egész társadalom, sőt egy egész korszak valóságával, és e valóságadta, megszabta tennivalókkal. Árat emelni akkor, amikor amúgy is vannak terhek bőven a dolgozó emberek vállain. Üzemeket, járásokat, munkaerőt átcsoportosítani. Egy egész népgazdaságot átállítani, újszerűén, korszerűen ipart szervezni. És mindeközben tovább szélesíteni a demokráciát, ehhez megteremteni a lehetőséget is, küzdve a mindenfajta és minden oldalról fel-felhorkanó ellenlábasaival. Nehezebb ma politikusnak lenni, mint akár a felszabadulás után is netán. Akkor tudniillik a valós és a valóság az igaz és az igazság, az egyén és a társadalom, a nép és az elvek igazsága egybeesett, Minden tett, cselekedet azonnali egyetértést váltott ki a tömegekben, mindazokban, akikért cselekedett a politika. Világos, egyarcú és egyértelmű volt jó ideig minden . .. ... és még hogy nincsenek ma is forradalmi idők, és még hogy ma már nincsen szükség forradalmi tettre, kiállásra, áldozatvállalásra?! Egy új korszak új forradalmi időszaka ez, a valós és a valóság, az igaz és az igazság szembesítésének és összhangja megteremtésének sorsformáló időszaka. Nézem A HÉT műsorát és tudom, hogy amit ott elmondanak a riporternek, az mind csak (?) valós, de nem a valóság. Ám azt is tudom, hogyha én vagyok a riportalany, minden bizonnyal én sem a teljes valóság fényében fogalmazom meg a magam kis élete terveit, vágyait, a magam helyét ebben a társadalomban. Nehéz ma politikusnak lenni? Nehéz ma egyáltalán embernek lenni!
