Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-12 / 267. szám

4 NÉPÚJSÁG, 1983. november 12., szombat A minőségről Elkészült a várva várt ott­hon. A tulajdonosok termé­szetesen boldogok, de nem annyira, hogy a kulcsátadást követően felelőtlenül rögtön be is költözzenek. A hosszú évek megfeszített takarékos­kodásával megszerzett lakás birtokba vételének első lé­pése ugyanis nem a bútor cipelése, hanem a bejárás. Az első nap, legalábbis an­nak tekintélyes része, a hiba­jegyzék felvételével telik el. Van mit jegyzetelni a notesä lapjaira. Az úgynevezett hiánypót­lás sajnos még mindig ter- mésztese velejárója nemcsak egy lakás, hanem az annál sokszorta többért elkészülő gyár, üzem, lakótelep, vagy akár közút átadásának is. Statisztikai felmérések sze­rint az építmények értékéhez képest a minőségi hibák okozta kár nem jelentős, alig több egy százaléknál. Vagyis egy átlagos méretű, 500 ezer forintért kapható lakás esetében 5 ezer forint. Csakhogy ... Foltos a tapéta egy tenyérnyi helyen: 100— 150 forintba számláltatik; a szobaajtón egy helyütt le­pattogzik a festék: 20—30 forint kárt jegyezhetünk fel; nehezen záródik, nyílik az ablak, meg kell gyalulni, 50 forint a díja ... Mindent egy­bevetve odajutunk, hogy az 5 ezer forint sok, egyenként csekély értékű kár végösz- szege, nem beszélve arról, hogy az úgynevezett lakha­tást nem akadályozó, de bosszantó hibák a feljegyzett áron meg nem javíthatók, javíttathatok. Tavalyi felmérések szerint az állami építőipar hibái miatt utólag szükségessé vált javítások értéke (ára) a meg. előző évek átlagához képest 30 százalékkal .csökkent. Ha­sonló megállapításra jutott a Központi Statisztikai Hi­vatal, a lakásépítéseken vég­zett reprezentatív vizsgálata során is. A csökkenést vi­szont az építmények hasz­nálói nemigen érzékelik. Ho­gyan is érzékelnék, hiszen az mindössze annyit jelent hogy három helyiségből most már átlagosan nem kettőben, hanem csupán egyben sza­kadt a tapéta; három ablak közül csak egy nem zárható, nyitható, és így tovább. A festék azonban nem­csak a falról, de a mosó­gépről is lepattogzik; nem csupán az ajtó fája repede­zett, hanem a raktárról ho­zott szekrény oldalfala is; a tapétán kívül a tejeszacskó is szakadt; továbbá a mér­sékelten vízálló cipő némi túlzással szólva nemhogy esőben, de ködben is beázik; a harisnyán már a műanyag tasakban fut a szem; a rá­dió háromszor elkerül a szerzivbe, mire valóban meg­bízhatóan működik; autónk összeszerelése nem a gyár­ban, vagy a Merkur telepén fejeződik be, hanem az 1500 kilométeres szerviz után, vagy inkább még előbb, az ismerős kisiparos műhelyé­ben ... Sorolhatnánk a példákat napestig. A gödöllői galéria leglá­togatottabb kiállítása tavaly az volt, amely lehetetlen tárgyainkat mutatta be. Ipa­runk olyan remekeit, ame­lyek esetében minőségről szó sem lehet, mivel minősíthe­tetlenek, mert használhatat­lanok. Háromkerekű bicikli, amely gurulni nem tud, el­lenben ügyesen lehet vele bukfencezni; fehér orvosi köpeny, a zsebében levő használati utasítás szerint nem színtartó; lábas, amely­nek műanyag füle a nálunk használatos gáztűzhelyeken nagy lángon feltétlenül leég; steril ampullareszelő reszelőél nélkül... A kiállítás szervezőjében, Vargha Kálmán népművelő­ben — velünk együtt — az a remény él, hogy az általa és a mások segítségével ösz- szehordott kacatokat talán azok is észreveszik, akik gyártják és eladják. Mint ahogy a Savaria Cipőgyár is átalakította egyszer Gödöllőn kiállított bedohosodó csiz­máit kivehető bélésűekre, s ezzel még BNV-díjat is nyert. A kormány Gazdasági Bi­zottsága 1981-ben munka- programot hagyott jóvá a hazai minőségszabályozási rendszer továbbfejlesztésére. A közelmúltban a gazdasági bizottság nyomában pedig maga a kormány is áttekin­tette a program végrehajtá­sát, s megállapította, hogy „az elért szerény eredmények csak arra elegendők, hogy a helyzet további romlását el­kerüljük. Az előrehaladás nincs összhangban azokkal a fokozódó követelményekkel, amelyeket a külső és (mind­inkább) a belső piac is tá­maszt termékeinkkel szem­ben. Olyan esetekben is gya­kori, ráadásul visszatérő a minőségi hiba, amikor azt a piaci helyzettel — a mo­nopolhelyzettel, az áruhiány­nyal — nem lehet magya­rázni”. Természetesen akadnak reményt keltő kezdeményezé­sek. Az anyaggazdálkodás javításában elért eredménye­ket elősegítette, hogy a Szab­ványügyi Hivatal az Ipari Minisztériummal együttmű­ködve korszerűsítette számos termék szabványait. Biztató az is, hogy az Ipari Minisz­tériumban összegyűjtötték és közzétették azokat a szerve­zési módszereket, amelyek az anyaggal való takarékos­kodást, s a termékek minő­ségének javítását szolgálják. Jelentős megtakarítást és minőségjavulást eredmé­nyeztek például a kohászai­ban végrehajtott műszaki és technológiai korszerűsítések is; az Ózdi Kohászati Üze­mekben megoldották a mé­retpontos hengerlést, s a cse­peli Egyedi Gépgyárban, a Mechanikai Művekben, a Labor Műszeripari Művekben számítógépes vezérlés beve­zetésével a táblalemezek sza­bása méretpontossá vált és így tovább. A közelmúltban a KERMI századik születésnapján ren­dezett ünnepségen Marjai József, a Minisztertanács el­nökhelyettese — többek kö­zött — azt mondta: „A mi­nőség javítása feltétele an­nak, hogy termékeink piac- képessége javuljon, de ezt kívánja meg lakosságunk is. A fogyasztók joggal követe­lik, hogy tisztességgel meg­dolgozott pénzükért az an­nak megfelelő minőségű árut kapják. Jelentősebb előrelépés a minőség javítá­sában főleg a piaci egyen­súly megteremtésével, a piaci viszonyok ezen alapuló és ezt elősegítő kibontakoztatá­sával, a versenyképesség fo­kozásával és a monopolhely­zetek felszámolása útján ér­hető el.” Marjai József hangsúlyozta továbbá, hogy a reform to­vábbfejlesztésének elő kell segíteni az ösztönzési rend­szer javítását, hogy a vég­zett munka mennyiségével és minőségével jobban össz­hangban alakuljanak a bé­rek és jövedelmek. Nem csupán a kisvállalkozásokban, hanem a szocialista ipar minden termelő- és szolgál­tató üzemében is. Enélkül nem tudjuk e válságos vi­lágban és válságos években megőrizni mai életünk minő­ségét és a továbbfejlődés esélyeit. Mónus Miklós VAJAT, TÚRÓT A TÁVOLBÓL - TÚRÖRUDI ÉS A FINCSI - A HŰTŐKAMRA HIÁNYZIK Sajtot hetente háromszor*.. Eredmények és gondok a tejipar gyöngyösi üzemében Ilyen „kicsi” tepsiben készül a finom tejszín Sokszor hallottam gye­rekkoromban, hogy nincs jobb a frissen kifejt, a még langyos, habos tejnél. A képzelet és valóság szem­besítésére azonban soha nem került sor. így nem tudnék abban a kérdésben állást foglalni, hogy vajon a frissen fejt, vagy a hűtő­ből kivett tej-e az ízlete- sebb. Azt tudom, hogy a tej­ipar fölött is elszállt az idő, és nem nyomtalanul. Arra még én is emlék­szem, hogy az alumínium kannákkal jártunk a tejért. Azután jött az üveges, a zacskós tej, majd a dobo­zos és egy sor, korábban ismeretlen termék. A falusi emberek többségének is természetessé vált, hogy a tejet boltban vegye. A Heves megyei települé­sek mintegy 60 százalékát a Közép-magyarországi Tej­ipari Vállalat gyöngyösi üzeme látja el friss tejjel és tej termékekkel. Az ipar újdonságairól, terveikről és gondjaikról Juhász Bélával, az üzem igazgatójával és Ari Lajos művezetővel beszélgettünk. Az üzem a 60-as évek elején jött létre. Termelése azóta jelentősen bővült. A folyamatos, többműszakos munka biztosítja, hogy a friss tej minden reggel megérkezzék a boltokba. Juhász Béla elmondta, hogy a tejiparnak lényegé­ben három feladatköre van: a felvásárlás, a feldolgozás, és a késztermék kiszállítá­sa. Az üzem tizenöt termelő- szövetkezettel és egy állami gazdasággal kötött öt évre szóló szerződést. November 1-től megkezdődött a tej műszeres vizsgálaton ala­puló minőségi átvétele. Egy­féle kontroll ez: a gazda­ság képviselőinek jelenlété­ben mintát vesznek a tejből, s ezt laboratóriumban vizs­gálják. A Heves megyeieket a veszprémi tájegységi la­borba szállítják. A több ezer literes tar­tálykocsik a hajnali órák­ban indulnak a telepről, s két-három fordulóval szál­lítják be a tejet. Nyári na­pokon 85—90, télen 65—70 ezer litert. A beérkező tejet megfelelő vizsgálatok után az üzem 30 köbméteres, úgy­nevezett tejsilójába juttat­ják. Ezután következik a feldolgozás. A termékekről: a literes, félliteres és iskolatejen kí­vül a közületek számára kannás tejet is szállítanak. A negyedkilós — félzsíros — túró, a kannás és a po­haras tejföl, valamint a kannás tejszín mellett itt készül a közkedvelt Túróru- di alapanyaga és a Fincsi fantázianevű cukrozott tej­színhab is. Érdemes megemlíteni, hogyan oldották meg Gyön­gyösön a Túrórudi gyártá­sát. Kihasználatlan kapaci­tással a sütőipar rendelke­zett, szakmai ismeretekkel a tejüzem. A kettőt egyesí­tették, s ma már a gyön­gyösi termék a Heves me­gyei településeken kívül el­jut a Duna-kanyarba, sőt a történelmi „három városba”, azaz Kecskemétre, Nagykö­rösre és Ceglédre is. Lényegében napi fogyasz­tási cikkeket gyártanak, a kiskereskedelmi választék ennél azonban nagyobb. Er­ről is az üzem gondosko­dik. A vállalat budafoki raktárából például hetenté három alkalommal szállíta­nak sajtot. Jó a kapcsolat a Borsod megyei Tejipari Vállalattal is. Miskolcról vajat és a város üzemén keresztül Hajdúböször­ményből krémtúrót szerez­nek be. Ízesített és natúr joghurtot a kiskunfélegyhá­zi termelőszövetkezeti tej­üzemből szállítanak. Lelki szemeink előtt egyre bonyolultabb térkép rajzolódik ki a szállítások részleteit hallgatva. Kilomé­terben és költségben is- te­temes ez. Az üzemnek éven­te húszmillió forintnál töb­be kerül a szállítás! Romlé­kony termékekről lévén szó, Juhász Béla: A hűtőkamrá­ra nagy szükség lenne (Fotó: Szántó György) ennek a megszervezése sem egyszerű. A jövőről szólva az igaz. gató elmondta, hogy az üzem rekonstrukcióját már régóta tervezik, de pénz hi­ányában erre még nem ke­rülhetett sor. Első lépésként 1984-ben új szociális épü­letet létesítenek. Igen nagy szükség lenne az 500 négy­zetméter alapterületű hűtő­kamrára is. E célra ugyan­is kiselejtezett hűtőkamio­nokat használnak. Távolab­bi terveik között szerepel a feldolgozás teljes korszerű­sítése. Ezt egyebek mellett az is indokolttá teszi, hogy negyven órás munkahétre kívánnak átállni. Juhász Béla befejezésül még azt is megemlítette, hogy a tej, illetve a tej­termékek népszerűsítésé­ről sem feledkeznek meg. Évente 25—30 boltban tarta­nak árubemutatót és éven­te kétszer rendeznek iskola­tej-versenyeket. Ez utóbbi különösen fontos, hogy a most felnövekvő nemzedék étrendjében ezek a termé­kek megfelelő szerepet tölt­hessenek be. Mosolygó László TÖBBNYELVŰ SZÓTÁRT KÉSZÍT A szőlő tudósa Noha ez év október I-én hivatalosan nyug­díjba vonult, aktivitása mégis változatlan. Most is ott találni a szobájá­ban, a régi íróasztala mellett, vagy kint a tanüzemben kísérlete­zés közben. Találkozá­sunkkor legújabb köny­vét nyújtotta át, amely nemrég jelent meg a Mezőgazdasági Könyv­kiadó gondozásában. (Fotó: Tóth Gizella) Hófehér haja, igaz, a múló évtizedeket jelzi, szellemi frissesége és tevékeny mun­kával teld napjai ma is a szakmába vetett bizalmának fő forrása. Dr. Kriszten Györgyöt, a mezőgazdasági tudományok kandidátusát, a Gyöngyös—domoszlói Álla­mi Gazdaság tudományos tanácsadóját a szőlészet tu­dósaként ismerik és tiszte­lik. Neve, cikkei és köny­vei révén nemcsak hazánk­ban, hanem határainkon túl is ismertté vált. Tanár és kutató egy személyben, aki jó néhány szakembert nevelt a magyar mezőgaz­daságnak. Pályakezdésére ma is szívesen gondol: — A Kertészeti Egyete­men dr. Kosinszky Viktor, a neves szőlész tanítványa­ként végeztem 1948-ban. Az ő tanszékére kerültem ta­nársegédnek és milyen az élet, most nyugdíjas fővel szeptember óta ugyanarra a szőlészeti tanszékre ne­veztek ki címzetes egyete­mi docensnek, ahol egykor kezdtem. Már ott a kíván-* csiság keltette fel érdeklő­désemet, hogy behatóan fog­lalkozzam a szőlők művelési módjával és a metszéssel. Mindkettő nagyon fontos és meghatározó a termelésben, hiszen a gondos metszés a következő évi jó termés le­hetőségét hordozza magá­ban, amelyet az egyes mű­velési módoknál különösen figyelembe kell vennünk. A metszetlen szőlőtőke is terem ugyan, de nem mű­velhető. Ha a növekedést nem irányítjuk, akkor né­hány éven belül lehetetlen­né válik a gondozása. Ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy minél jobban megis­merjem a szőlő életműkö­dését, a megfelelő környeze­ti viszonyok kialakításának módszereit, mivel ezek messzemenően befolyásol­ják a tőkegondozást. Még ott az egyetemen, a 40-es évek végén olvastam egy orosz nyelven megjelent cikket, amely teljesen más­ként írta le a szőlő metszé­sét, mint azt előtte ismer­tük. Nagy vihart is kavart szakmai körökben. Nos, é cikk alapján kísérleteket kezdtek a Szőlészeti és Bo­rászati Kutató Intézetben a szőlő úgynevezett gyorsított termőre fordítására vonat­kozóan. A kedvező eredmé­nyeik később lehetővé tették az új művelési módok el­terjesztését Magyarorszá­gon. Dr. Kriszten György útja 1957-ben az egyetemről a Szőlészeti és Borászati Ku­tató Intézet tarcali telepé­re vezetett, ahol folytatta tudományos munkásságát: — öt esztendőt töltöttem ott — emlékszik vissza —, ahol tovább vizsgáltam a metszési és művelési módo­kat. összesen kilenc évi kí­sérleti munka eredményeit azután kandidátusi disszer­tációmban foglaltam össze. Ott Tarcalon a tájfajták kö­zül a furmint és a hársle­velű válogatásában is részt vettem.' Az igazság az, hogy a napi kutatómunkám mellett nagyon hiányzott az oktatás. Ezért 1962-ben örö­mömre a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem kertészeti tanszékére kerültem, ahol ismét bekapcsolódtam az oktatásba is. Néhány év után azonban az akkor már jó hírű gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba hívtak, ahol 1968-ban a szőlészeti tanszék vezetője lettem. Azután főiskolai ta­nár címet kaptam, és tudo­mányos igazgató-helyettes is lettem, miután a felsőfokú technikum megszűnt és az intézmény a Kertészeti Egye­tem Főiskolai Kara lett. Lényegében másfél évtizede már, hogy itt tevékenyke­dem Gyöngyösön. Voltak se­gítőtársaim, akikre szívesen gondolok, de sok veszteség is ért az életben. Például, amikor a hetvenes évek második felében az intéze­tet a Kertészeti Egyetemtől a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vette át. Akkor megszűnt a szőlész-borász képzés és helyette üzem- szervező üzemmérnökök képzése kezdődött meg. Így 1979-ben átkerültem a Sző­lészeti és Borászati Kutató Intézethez, amely tavaly szintén megszűnt, és akkor a Gyöngyös—domoszlói Ál­lami Gazdaság tudományos tanácsadója lettem. Ezt folytatom ma is nyugdíjas­ként. — Munkásságát két álla­mi elismerésre bejelentett szőlőfajta és több könyv is jelzi: — Az egyik az úgyneve­zett mag nélküli csemege szőlő, a másik pedig egy ko­rai érésű fehér borszőlő. Ez utóbbit francia és szovjet fagynak, illetve gombabeteg­ségeknek ellenálló fajták keresztezésével állítottam elő. Könyveim közül immár öt kiadást ért meg a Szőlé­szet oímű szakközépiskolai tankönyv. 1976-ban adták ki a Szőlőlugas-t, amely a magasművelésről szól. Ugyanabban az évben pálya­díjat nyertem a Tavasztól tavaszig a szőlőben megje­lent munkámmal, amely a Mezőgazdasági szakmunkás­könyvtár sorozatban adtak ki. Ebben a könyvben köz­érthető módon az üzemi sző­lőkben dolgozó szakmunká­sok tevékenységét kívántam segíteni azzal, hogy a fá­rasztó ismeretközlés helyett sok rajzzal és olvasmányo­san hívtam fel a figyelmei a teendőkre. Azt hiszem, si­kerrel, mert most dolgozom a második kiadás előkészí­tésén. Azután itt van a leg­újabb, az Űj magasművelési módok a szőlőtermelésben, amelyben az úgynevezett kétsíkú magasművelési módok hazai kísérleti és első nagyüzemi tapasztala­tait foglaltam össze a Ko­máromi és a Hosszúhegyi Állami Gazdaság, illetve a MÉM Műszaki Intézetével összegyűjtött adatok alapján. Javaslatom alapján ugyanis hazánkban ebben a két gaz­daságban vezették be első­ként az Amerikai Egye­sült Államokban kifejlesz­tett kétsíkú szőlőművelési módokat. Ezek a hagyo­mányostól eltérnek, miután a szőlő lombozatát úgy ala­kítjuk, hogy jobban érje a fény, emellett géppel ered­ményesebben művelhető, és lehetőség nyílik a gépi szü­retre is. Mindenképpen ezé a jövő hazánkban is! Dr. Kriszten György most újabb nagy vállalkozásba fo­gott, amely a jövő év őszé­ig napi elfoglaltságot jelent: — Az Akadémiai Könyv­kiadó megbízta a Kertésze­ti Egyetem munkatársait, hogy készítsék el a szőlésze­ti és borászati kézi szótárt. Ebből én kaptam a feladatot a szőlészeti rész összeállí­tására, melyet 1984 végére kér a kiadó. Óriási munkát jelent, miután kétezer cím­szóban foglalom össze az utóbbi tíz esztendő leg­újabb szőlőtermelési és ku­tatási eredményeit. Rendkí­vül nagy feladat ez, de ha az egészségem engedi, el­készítem. Az Akadémiai Könyvkiadó ugyanis a hol­landiai Elsevir Kiadóval kö­zösen több világnyelven is megjelentetni szándékszik ezt a művet. Így a fejlett szőlészettel és borászattal rendelkező országokba is eljut majd. Azt hiszem, éle­tem eddigi legnagyobb vál­lalkozása lesz, de elismerés­sel tartozom azoknak, akik engem tiszteltek meg ezzel a feladattal. Mentusz Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom