Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-23 / 276. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. november 23., szerda ÁLTALÁBAN ÉRZÉKENYEK Értelmiségi közérzet Gyöngyösön Vita, vita, vita. Tegnap is, ma is, és még holnap is. Középpontjában — az értelmiség. Mint mostanában Gyöngyösön is. A valóság kényszere A gyöngyösi városi párt- bizottság hosszú hónapokon át kérdezte, faggatta a vállalatok, intézmények vezetőit, politikai és társadalmi szervezeteinek funkcionáriusait, hogy lehetőleg minél pontosabb képet kapjon az értelmiségiekről. — Mi indokolta ezt a vizsgálódást? — kérdeztem Pa- íócs Lászlót, a pártbizottság titkárát, a téma „felelősét”. — Vannak olyan idősza- kolj, amikor a szokásosnál gyakrabban vetődik fel, hogy milyen az értelmiség helyzete, szerepe az adott körülmények között — válaszolta. — Érthető, hogy napjainkban megnőtt az értelmiségi réteg iránt az érdeklődés, hiszen a társadalmi és gazdasági életünkben a korábbiaknál nem tapasztalt mértékben fokozódott a megújulási készség. Kevés lenne azonban csak a készség szintjén megmaradnunk. Az időszak parancsoló módon diktálja a megváltozott kül- és belpolitikai helyzethez való rugalmas alkalmazkodást. Ebben a folyamatban az értelmiség nemcsak részese, hanem alkotó formálója is az eseményeknek. Érthető, hiszen a városban és a közvetlen környékén több mint 1800 azoknak a száma, akik főiskolát, egyetemet végeztek, és ennek megfelelő munkakörben dolgoznak. Legtöbb közülük a pedagógus, számuk megközelíti a 650-et. Náluk egy- harmaddal kevesebben vannak a mérnökök, az egészségügyiek pedig kétharmaddal. Hányszor vitatkoztunk és vitatkozunk még ma is az értelmiség helyéről, szerepéről? Hányán legyintenek, húzzák el a szájukat, ha azt a szót hallják: diploma sok? Mennyien vannak olyanok, akik lelkesen magyarázzák, hogy milyen fontos az egyetemet, főiskolát végzett személyek közreműködése mai életünk formálásában? Ezek a számok egyfelől hangsúlyokat, másfelől pedig gazdag lehetőségeket hordoznak magukban. Az sem mindegy Az egyik kérdés most: kit nevezzünk értelmiséginek? Azt-e, aki valamilyen szellemi munkakört tölt be, azt-e, aki diplomával ren- , delkezik, de végzettségét a sutba vágva, máshol tevékenykedik, vagy azt-e, aki minden papír nélkül is kiválóan látja el fontos vezető tisztét? — Mi a betöltött munkakör alapján minősítettünk — mondta a pártbizottság titkára. Azaz, nem a végzettség volt a meghatározó. Hiszen lehet manapság valaki fontos vezetői poszton egyetemi diploma nélkül is. Az a munka viszont, amit így végez, az értelmiségi kategóriába tartozik. — Milyen a közérzetük az értelmiségieknek a városban és a környező községekben? — Meggyőződésem, hogy erre a kérdésre érzékenyen reagálnak a társadalmi és gazdasági szerveink. Aki azonban csak az anyagiakra szűkíti le a társadalom értékítéletét, az téved. — Szabad kisebbíteni az anyagi körülményeket? — Nem. A megítélésnek fontos része, de korántsem csak az egyetlen mérőeszköze. Azt kell néznünk, mennyire számít a közösség az értelmiségi rétegre, megfelelő részt ad-e a feladatokból, a tennivalók végrehajtásában hogyan gondol a hasznosításukra és a párt miként vonja be őket a tár- sádalomalakító tennivalók mindennapi gyakorlatába. Összehasonlításul Az üzemekben, intézményekben az a törekvés tapasztalható, hogy megfelelő arányok alakuljanak ki az értelmiségiek élet- és munkakörülményeiben, a lakás- és jövedelemviszonyukban. A különbség azonban elég nagy az értelmiségi rétegen belül is. Az más dolog, hogy a szakmunkás gyakran ugyanannyit vagy esetleg még többet is keres, mint az értelmiségi. Meg is látszik ez a műszaki és a pedagógus- pályán. Kevés a jelentkező, azok is inkább a nők köré- <- bői kerülnek ki. — Fontos feladatunk az is — állapította meg a párt- bizottság titkára —, hogy megértessük: a jövedelmi viszonyok alakulása jelentősen befolyásolja az értelmiségiek munkakedvét, tevékenységük hatékonyságát. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy az alkotni tudók kapjanak megbecsülést. Az is sokat számít, hogy milyen szakmát választott magának a diplomás, mint ahogyan az. is, hogy a városban él és dolgozik-e vagy falun. A vezető és a beosztott közötti különbség minden területre kihat. A városban és a környékén például a mezőgazdasági szakemberek elhelyezése a gond, a közgazdászokból pedig kevesebb van, mint amennyi kellene. Akik kezdenek Lieg gyakori a panasz azoknál, akik ismerkednek a munkahelyükkel, a teendőikkel. Olyan feladatokat bíznak rájuk, amikhez nem kell diploma. Mást tanultak az egyetemen, mást követelnek tőlük az üzemben. Harminc életév alatt alig akad köztük egy-két vezető. A kezdőfizetés nagyon alacsony. A keresetek nem a tényleges munkától, hanem a vállalatnál eltöltött évek számától függnek. A lakás .. . Több mint ötvenen laknak albérletben. A főbérlet megszerzéséhez támogatásra van szükségük. Saját erejükből lakáshoz csak nagy anyagi áldozatvállalás útján juthatnak. Kivéve azokat, akik jó jövedelmű szülőkre, rokonokra támaszkodhatnak. — A pályakezdőket ezek a körülmények sokszor kényszerítik jövedelemkiegészítő tevékenységre — állapította meg a pártbizottság titkára. — Ez önmagában még nem volna baj, de arra fel kell figyelnünk, hogy emiatt éppen a pálya kezdetén alakíthatnak ki a fiatalok torzult életvitelt. Pedig akkor kellene az intellektuális szokásokat és életmódot megalapozniuk. Nagyon fontos tényező ez. A realitásokhoz még az is hozzátartozik, hogy a fiatalok szívesen vállalnak közösségi feladatokat. Érzékenyek a problémák iránt. Készségesek a jó irányú változtatásokra. Képesek a társadalmi szervezetekben húzóerőt kifejteni. Nem hallgathatják el észrevételeiket sem a legkülönbözőbb fórumokon. Azt is tapasztalják, hogy szavaikra odafigyelnek. Az éremnek azonban a másik oldala: bizonyos megértés a saját gyengeségeik iránt, és élénk reagálás mások hibáira. — Az értelmiség akkor tölti be a hivatását a mi környezetünkben is, ha példát mutat a kultúra átvételében, annak gazdagításában és ezt á tevékenységét át tudja plántálni a környezetére is — összegezte a tapasztalatait Patócs László, a gyöngyösi városi pártbizottság titkára. Hogy sok mindenről nem esett még szó? Igaz. A témát nyitva hagytuk: lehet továbbgondolni. G. Molnár Ferenc Van-e kapcsolat a Történelem és pszichológia között? — kérdezte és vizsgálta beszélgető tár. saival, a történésszel és társadalom-pszichológussal L ii- kác si Béla, a hétfői ismeretterjesztő félóra szerkesztője. „Igen — mondta — a történelmet végül is emberek csinálják. (Olyan is.) Az emberi természet a történelem folyásában is tükröződik a maga indulataival, ésszerűtlen, gyakran előre nem látó, előre nem gondoló és saját kárán nem tanuló cselekvéseivel, megfejthetetlen ön. és mások/pusztí- tásával. Vannak történelmi helyzetek, események, amelyeknek többé-kevésbé ismerjük az epicentrumát. De hogy ez alatt a mélyben mi húzódik meg, az jórészt sötétben marad. Pedig ennek átvilágítása, ha ez egyáltalán lehetséges, alapvető feladat lenne, akár egyénekről, akár csoportokról, osztályokról, sőt nemzetekről van szó.” Nem vitás, hogy a történelmet emberek csinálják, de a koreszméket, a tömegeket mozgató eszméket, hiteket és hiedelmeket okos vagy beteglelkű vezetők fejezik ki. így lényegében a beszélgetés során nem is ennek igazolásáról, hanem a történetírás és pszichológia módszereiről, a különböző korok és történeti események megközelítésének lehetőségéről, a valóságos kép ábrázolásáról volt szó. Azok a tanulmányok, amelyek századunkban nagy egyéniségek életét, tetteit vizsgálják, arra mutattak, ahogy az egyén és néptömegek szándékainak, lelkiállapotának vizsgálata nem választható el egymástól. A Luther- és Gandhi-életraj- zok mellett vizsgáltak olyan megismerhetetlennek hitt eszméket, mint a hitetlenség, agresszivitás, a faji előítéletek pszichológiája. Ormos Mária is úgy látja, hogy igen könnyű leírni azokat a társadalmi, gazdasági, politikai eseménysorokat, amelyek a húszas és harmincas években Olaszországban és Németországban fasiszta uralomhoz vezettek, de igen ríehéz ábrázolni azokat a lelki folyamatokat, amelyek a tömegekben játszódtak le, és például Németországban lehetővé tették, hogy tíz év alatt a néhány száz tagot számláló pártból milliós tömegeket maga mögött tudó mozgalom váljék. Mindez nem magyarázható tisztán válsághelyzetekkel, szorongásos állapottal, gazdasági válsággal, munkanélküliséggel. Hazánkban a Martinovics- mozgalom azért válhatott mozgalommá, mert egyesíteni tudott jakobinus és nemesi függetlenségi törekvéseket. Hiába tartották Martinovicsot ellenfelei árulónak, elmebetegnek. jellemgyenge pszichopatának, két irányban szervezett mozgalma egyéni vágyakat és közösségi törekvéseket fejezett ki. L a c z k ó Mihály a szerencsétlen sorsú Grün. wald Béla tragédiáját azzal magyarázta, hogy a pszichiátria egyre több egzisztenciális problémába botlik. Grünwald harmincéves korától beteg volt, egy meghűlés következtében ekkor bénult meg a lába. Ez azonban még nem volna elegendő indítéka 1891-ben bekövetkezett öngyilkosságának. Többet mond tragédiájáról a Széchenyiről írt monográfiája (Az új Magyar- ország), amelynek első felében többször visszatér Széchenyi öngyilkosságának, halálfélelmeinek korai motívumaira. Én inkább úgy látom, hogy Széchenyi eszméinek időszerűtlensége, saját politikai törekvéseinek (az asszimiláció) kudarca vitte ehhez a döntő elhatározáshoz. Be kellett látnia, hogy 1867 nem oldotta meg a nemzet nagy problémáit. A 70-es években az országban neurotikusok tömege élt, egyre nőtt az öngyilkosok száma, a depressziósok és rosszkedvűek száma. Kissé távolinak tűnt ez a disputa mai ember előtt, mert egy módszertani lehetőségről szólt, a történetírás és lélektan elképzelhető ösz- szefüggéseiről. A letűnt korok helyes megismerésénél ez utóbbi nélkülözhetetlen, mert így elkerülhetők a leegyszerűsítések és felületes megállapítósok. Ebergényi Tibor A Borongásból a Fény felé Nagy Ernő kiállítása az egri Ifjúsági Házban A hevesi táj, e változatosságával elbűvölő környezet szülötte. A hajdan falunak számító Felnémetről indult, hogy bevegye az igazi művészet hadállásait, hogy elsajátítsa azokat a szakmai fortélyokat, amelyek képessé teszik érzelmi és gondolati rezdüléseinek hiánytalan tolmácsolását, tudatunkba plántálását. A kötődés nála nem sablon, nem jól fésült frázis, hanem hús-vér válóság, olyan ösztönző, olyan mind többre sarkalló erő, amely mindmáig hat rá. Erről tanúskodnak az egri Ifjúsági Ház kisgalériájá- ban kiállított olajpasztell- jei, amelyek az utóbbi két év munkásságának szülöttei. Érzékeny, lírai hangoltsá- gú alkat mutatkozik be, olyan tehetség, aki ráhangol a bennünk rezdülő emocionális húrokra, aki hozzánk hasonlóan felfedezi az ezerarcú Természet semmi mással nem pótolható, szinte megújító varázslatát, aki nemcsak menedéket keres a Tiszánál, a Balatonnál, hanem feltöltődési, tettekre késztető reneszánszt is. Akár bevalljuk, akár tagadjuk, ez jellemző ránk is. Épp ezért mindannyiunkat megborzongatnak a lehangoló, a hűvös a hideg, a sötétlő színek, mintegy sugallva a nehezen viselhető egyedüllétet, a keserítő magányt. (Dombos táj, Falu a völgyben, Fák az ártéren). Aztán elbűvöl a váltás. A rideg kolorit hirtelen meleggé, szinte simogatóvá formálódik. Olyannyira, hogy eszünkbe sem jut az előbbi búsongás, élvezzük a terjengő világosságot, a lassan eluralkodó rózsaszínt, finom lilát, megnyerő zöldet, rokonszenves sárgát. Szinte mássá leszünk. Ott vagyunk az elbúcsúztatott éjszakánál (Hajnalodik), útjára .kísérjük a felbukkanó embert (Csónakos a Tiszán). A Nyári reggel megbabonáz, üdesége felvillanyoz, a verőfényes órák megnyugtatnak (Nyári nap), az al- kanyutó szinte körbefon, mintegy védve övez (Nyári este). A legmegkapóbb a Meleg este. De sokszor suga- razott így körül valameriy- nyiünket a távozó, a színorgiát krőzusi nagyvonalúsággal pazarló lebukó nap. Az a sok árnyalat visszaköszön, belénk lopódzik, s a bizakodás, a meghittság, az örömre hangoló, a folytonos újrakezdést ígérő Fény élményével ajándékoz meg mindannyiunkat. Ariadné-fonalat kínálva ahhoz, hogy messze szökjünk a Borongástól. . . Pécsi István Janusz Oseka: A tisztesség próbája A banktisztviselőket egy idő óta a pénzügyi műveletek egyhangúsága miatt mindent elsöprő unalom fogta el. Az ezernyi bankjegy, az aprópénzről nem is beszélve, mindennapos, fárasztó és kimerítő forgása sem derítette föl a bankárok szívét. A kedvetlenség enyészet képét mutató légkörben egy bankfiók 'vezetője elhatározta, hogy melléktevékenységbe kezd, melynek célja az ügyfelek tisztességének ellenőrzése és ápolása. Elrendelte tehát, hogy a kínos gondossággal megszámolt pénzösszegek helyett a szükséges értéket jóval meghaladó összegeket fizessenek ki ügyfeleiknek. Kezdetben az igazgató azt az utasítást adta a pénztárosnak, hogy a csekkek esetében öt- vagy tízezer zlotyval fizessen ki többet a névértéknél. Mindez azonban nem érte el a várt hatást. Az emberek egykedvűen gyűrték zsebr° a pénzkötegeket, és szó nélkül távoztak. — Csak nem öltött mar ilyen méreteket ügyfeleink tisztességtelensége? — csodálkozott az igazgató. — Ez aztán igazán elitélendő közönyösség az évitő szándékú intézkedések iránt . . . — Lehel, hogy csak siet nek, es ezért nem számolják meg a pénzt — mondta egy tisztviselő. — Nincs más hátra, láthatóbb és határozottabb módon kell cselekednünk — szögezte le az igazgató. — ötvenezerrel többet fizessünk ki a névértéknél! Az ügyfelek azonban, bizonyára az egész napi lótás-futás miatt erre sem reagáltak. — Talán az érzelmek egyfajta eltompulásával állunk szemben — találgatta a fiók vezetője. — A lelkiismeretüket kell célba venni. Hirdetményt teszünk közzé az újságban, nagyjából az alábbi szöveggel: „ezen és ezen a napon bankunk pénztárosa migrénje miatt ötmillió helyett csak ötvenezer zlotyt fizetett ki egy csekktulajdonosnak. Mivel a pénztárost egész családjával együtt gyötri a lelkiis- meretfurdalás, a bank igazgatósága nagyon kéri a károsultat, ne vegye figyelembe az előírást, miszerint a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs, és haladéktalanul jelentkezzék fiókunkban a hiányzó négymillió kilenc- százötvenezer zloty átvétele érdekében! Honpolgárok! Ne ragadjatok az érzéketlenség posványába! Mindenki, aki pénzt vett föl bankunkban, és nem kapott legalább néhány millióval többet, késedelem nélkül keressen föl bennünket! A hirdetmény megjelent, sőt, némi hatással is járt. Az ügyfelek mintha jobban ügyeltek volna a fölvett pénz mennyiségére és névértékére. Egy illető, akinek a pénztáros a tisztesség ellenőrzése során húszezer helyett kétszázezret fizetett ki, fölényesen legyintett, visszaadott százötvenezret és így szólt: — Ennyi is elég! Ez az eset azonban nem tisztázta végérvényesen az általános tisztesség vagy tisztességtelenség kérdését. Hasonló dolog történt egy anyókával is, akinek nyugdíj címén tízmilliót fizettek ki ezerzlotysokban. Miután átvette a csomagot, kiszaladt az arcából a vér, elalélt, és a mentőket hívta. Mikor az erősítő injekció hatására magához tért, így szólt: — Végem van! Régebben. ha nálam volt a nyugdíj, csöpp fáradtságot sem éreztem, most pedig föl sem tudom emelni... El kell mondanunk, a hirdetmény megjelenése és az anyóka esete nem maradt folytatás nélkül, úgyhogy egyre gyakrabban tört ki a botrány a pénztár körül túlfizetés miatt. Néhányan már akkor szemmel tartották a pénztárost, mikor leszámolta a nekik járó összeget, és már az első vagy második százezres többletcsomag átvétele után elkezdtek kiabálni: — Vigyázz, te tökfilkó' Elszúrtad! Söpröd azonnal vissza a pénzt! Olyan éberek leltek az ügyfelek, hogy ellenállás nélkül tulajdonképpen alig sikerült túlfizetést elérni. Mikor vegre sikerült egy részeg esetében, akinek tízmillióval adtak többet. a delikvens másnap megjelent, es káromkodni kezdett: — Mi a fenét adtak nekem maguk tegnap, majd- hogy nem a lábam is kitört, emiatt az átkozott csomag miatt, mikor éjszaka fölkeltem vizet irt- ni. Szűk a lakásom, rá- adásul ilyen vacakot sóz- nak rám! Az incidens után az igazgató mindörökre véget vetett a tisztességpróbának, és lemondott a kérdés mélyreható vizsgálatáról is. Legalábbis addig. míg nem építenek nagyobb lakásokat, és ez az egv-két millió nem okoz oly na°v "gondokat, mint manapság. (Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán)
