Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. október 1., szombat Stafétaváltók Már hagyománnyá vált, hogy októberben zajlanak a múzeumi és műemléki hónap eseményei. Az országos és a megyei programsorozat célja azonos: a szakemberek szeretnék minél több érdeklődő számára élővé varázsolni a múltat, tudatosítva bennük azt, hogy elődeink hagyatéka jövőt alakító erővé formálható. Az különösképp örvendetes, hogy a szervezők nemcsak a felnőtt, az idősebb korosztály tagjaira gondoltak, hanem a diákokra, az általános, a középiskolásokra, sőt az óvodásokra is. Tették ezt azért, hogy biztosítsák a stafétaváltók táborát, hogy toborozzák a leendő látogatók seregét. Tiszteletre méltó ez a közművelődési, ez a pedagógiai hangőltság, ez az előrelátás, ez a sokrétű törődés. Róla tanúskodik a terjedelmes ajánlatlista számos tétele. Szűkebb hazánk 3—6 éves apróságait várnéző sétákra invitálják, a kicsinyek szétnézhetnek Dobó erősségének kazamatáiban, képet alkothatnak a hajdani védők hétköznapjairól, önfeláldozásáról, hősiességéről. Természetesen életkori sajátosságaikhoz mérten adagolt ismeretekkel gyarapodva. Emellett alkotókedvükre, játékos hangoltságukra is építenek, ezért készítenek majd népi játékokat, emiatt vesznek részt olyan bemutató foglalkozásokon, ahol a szövés gyakorlati fortélyairól lesz szó. Az is lényeges, hogy maradandó élményeiket, rajzban is megörökíthetik. Ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy olyan tapasztalatokra tehetnek szert, amelyek később tovább munkálnak bennük. Ráadásul megkedvelik, megszokják a korábban számukra ismeretlen környezetet, s idővel készségesen, szívesen visszajárnak ide. A nagyobbak sem panaszkodhatnak, hiszen ők sem maradnak ki a megnyerendők sorából. Az úttörők például olyan egri fórumon művelődhetnek, ahol a megyeszékhely műemlékeiről beszélnek nekik, rádöbbentve őket arra, hogy építészetünk kincseire valamennyiünknek büszkéknek kell lennünk. Lesznek múzeumi órák, s ezeken az alsó és a felső tagozatosok — többek között — Gárdonyi Géza életéről, a barokk város és a magyar irodalom kapcsolatáról hallanak majd. Elismerést érdemel a muzeológusok igyekezete, s az, hogy betartják a fokozatosság elvét, azaz lépésről lépésre haladva jutnak előbbre. Tennivalóik nem látványosak, mégis rendkívül fontosak. Ha megbirkóznak velük — rátermettségüket már többször igazolták —, akkor nem kell aggódnunk a jövő miatt, akkor bízhatunk abban, hogy a múzeumok által kínált magvas tudnivalók — épp a stafétaváltók növekvő tábora révén — közkinccsé válnak. Látogatás a Finomszerelvénygyár klubjában Gyáron kívül — belépővel Belvárosi pince az egri Foglár úti lépcsők szomszédságában. Ragyogó tisztaság, negyedo&ztályü büfé és első osztályú környezet, A falon dióbarna falburkolat, hosszú sorban elegáns asztalok. Biliárd, sakk kártya. Hi-fi magnón diszkózene szól. Az asztaloknál 8—10 fiatal nevetgél, a bárpultnál középkorú férfiak söröznek. Ilyen egy hétköznapi estén az egri Finomszerelvénygyár klubja. Jogos igény hozta létre. A dolgozók évekig éttermekben voltak kénytelenek brigádtaláilkozókat, KISZ- rendezvényeket tartani. Munka után nem volt hol beszélgetni, sakkozni, kártyázni. Művelődési házuk elavult. Béreltek ugyan egy kicsi, hideg és dohos helyiséget, amit klubnak hívtak, de ez az elnevezés szinte csúfolódásnak hatott. A vállalat vezetői megunták az áldatlan helyzetet, és megvásárolták a pincét. Persze nem volt ez olyan egyszerű. Négy esztendő társadalmi munkájára volt szükség, hogy az akkor koszos szenespincét barátságos „birodalommá” változtassák. Az átadás napján, 1981. november 28-án jegyezte be valaki a vendégkönyvbe: „Öröm, hogy annyi munka után végre kész a pinceklub, de még nagyobb öröm lesz. ha azt kellőképpen ki is használják majd.” Mit üzenhetünk e sorok gazdájának? Van oka örülni? A klubvezető, Terenyei István válasz előtt hosszan gondolkodik. — Sokan csak a hiányt érezték, a lehetőséggel már nem tudnak élni. Nyolcvan- száz ember jár hozzánk rendszeresen, vállalatunknál viszont több mint háromezren dolgoznak. Legtöbbjükről mellékfoglalkozása miatt eleve le kell mondanunk. Túlóráznak. rohannak a hobbikertbe. Télen, amikor nincs munka a földeken, sokkal nagyobb a forgalmunk. A legfőbb célt viszont sikerült megvalósítani: otthont kaptak a KISZ- és brigádrendezvények. Ha igény van rá, akár frissens ültet is felszolgálnak. Mondhatnánk azt, hogy manapság, amikor az embereknek egyre kevesebb a ráérő idejük, többet nem is lehet elvárni annál, rr.int ami megvalósult. Ez a helyiség viszont annyi lehetőséget rejt, hogy joggal fáj a szívünk kihasználatlansága miatt. — Hogyan lehetne közösséget teremteni? — Állandóan kísérletezünk. Ifjúsági klubot szerveztünk meghatározott programmal. vezetőséggel. Ma is létezik, bár ez elég formális. Csökken a tagok száma. Szervezetten igyekszünk a dolgozók igényeit felderíteni. Kívánságlistákat állíttatunk össze és ehhez igazítjuk a programot. Írókat, politikusokat, népszerű sportolókat hívunk meg, diszkókat rendezünk. Ilyenkor teltház van. Szakkörök szervezésébe is belefogtunk. Ínyencklubot, autós-motoros kört, kártyabarát klubot alakítottunk. Fotószakkörünknek már hagyománya van. Ezek a kiscsoportok egyre népszerűbbek a vállalaton belül. — Vállalaton belül. Viszont, akinek nincs gyári belépője, nem jöhet ide. Nem lenne érdemes nyitni a város felé? — Korlátozások nélkül semmiesetre sem. Félünk, hogy kocsmává züllene pincénk. Mi az üzem dolgozóiért vagyunk, de teljesen nem akarunk elbújni a világ elől. Új kezdeményezésünk, hogy a *KISZ-en keresztül más vállalatokhoz is eljuttatunk belépőket. Ha ez nem válik be, kísérletezünk tovább. Túl nagy luxus volna kihasználatlanul hagyni ezt a nagyszerű helyiséget. Szabó Péter A múzeumi hónapra készülnek a Magyar Nemzeti Múzeumban is A múzeumi hónap alkalmából októberben ismét megnyílik a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi kiállítása. A tárlat a honfoglalástól 1849-ig, a világosi fegyverletételig mutatja be Magyar- ország történelmének legszebb tárgyi emlékeit. Képünkön: restaurálják Mátyás király és Beatrix templomi ülőpadját, amelyet Bártfa város lakói ajándékoztak a királyi pár esküvőjére. (MTI fotó — Földi Imre felv. — KSj Katedra csak diplomásoknak Aldebrői műhelytitkok - közelről Az örök borúlátók azt mondják: képesítés nélküli pedagógusok voltak, vannak és lesznek. Méghozzá egyáltalán nem csökkenő létszámban! Állításukban van valami, ugyanakkor az is tény, hogy akadnak olyan tantestületek, ahol egészen másként vélekednek, a panaszokkal fűszerezett belenyugvás helyett nemcsak keresik, hanem meg is találják a cseppet sem szívderítő jelenség felszámolásának helyi medicináját. Ilyen az aldebrői általános iskola kollektívája, ez a gárda figyelemre méltó és több szempontból tanulságos sikerekkel büszkélkedhet. Beszédes tények Ezekről beszélgettünk Kovács Emil igazgatóval, aki tizenhárom nevelő munkáját szervezi, irányítja. Amit mond, bár meglepően hangzik, mégis igaz, hiszen kifejező adalékok bizonyítják: — Hosszú esztendők óta csak képesített kollégákkal dolgozom. Pillanatnyilag tornatanárunknak nincs „jogosítványa”, de ő is csak helyettesít, azaz foglalkoztatása szükségmegoldás. Mihelyt meglesz az annyira óhajtott, a jogosan remélt tornaterem, akkor ezt az adósságot is törlesztjük, mert meggyőződésünk az, hogy kizárólag kitűnően fel. készült kartársak birkózhatnak meg diákjaink mindennapi nevelésének-oktatásá- nak széles körű tájékozottságot, alapos elméleti tudást igényelő teendőivel, örülünk annak, hogy eljutottunk eddig, hiszen falun egyáltalán nem könnyű dolog a majd- hogy ideális személyi feltételek biztosítása. Az ifjak, a stafétaváltók ugyanis — tisztelet a kivételeknek — húzódoznak attól, hogy a várostól viszonylag messze eső településeken álljanak katedrára. Az ésszerűség jegyében Izgalmas kérdés az, hogy miként lettek úrrá a valaha itt is kísértő bajokon. — Pontosabban fogalmaz, va: már kezdetben gátat szabtunk a színvonalesésnek. Méghozzá az ésszerű utánpótlásszervezés révén. A gyessel számolnunk kellett, ám az ideiglenesen kiesettek helyére okleveles helyettesítőket vettünk fel. Szerencsére — többek között a nem dolgozó agronómusfeleségek körében — találtunk is ilyeneket. Tudtuk: ez a szerepkör — épp a perspektíva hiánya miatt — nem éppen vonzó, ezért arra törekedtünk, hogy hosszabb távon végleges foglalkoztatást ígérjünk és biztosítsunk is. Emellett mindig számítottunk a helybeliekre, azokra, akik nem vágynak máshová, akik vállalják a falusi léttel járó kisebb-nagyobb gondokat is, akikkel a hivatás- érzet keltette sikerélmények feledtetik az egyéb nehézségeket. Szerencsére elképze. léseinkkel nem maradtunk magunkra, ugyanis a községi tanács vezetői mindig a segítségünkre siettek, megkönnyítve kollégáink számára a letelepedést, az otthon- teremtést. Ennek érzékeltetésére hadd említsem meg azt, hogy az itthonmaradók- nak, a véglegesen gyökeret verőknek, az építkezőknek ingyen adják a telket. Azt hiszem senkinek sem kell bizonygatnom, hogy milyen sokat jelent ez az emberek megnyerése szempontjából. Így aztán egyáltalán nem túlzók, amikor azt állítom, hogy csak összehangolt akció révén juthattunk el a mai szintig, amelyet mindenképpen meg akarunk őrizni. Számottevő eredmények Hangrád István matematika—fizika szakos nevelő mintegy szemléltetésként említi a saját példáját. — A feleségem tanított itt. Leendő igazgatóm helyettesítőnek hívott a testületbe. Nyolc esztendeje annak, hogy villamos üzemmérnökként ide kerültem. Már akkor elmondta, hogy hosszabb távon is számít rám, ezért szívesen vállalkoztam arra, hogy kiegészítő szakon meg- szerzem a tanári diplomát is. Utólag jó érzés arról szólni, hogy nem csalatkoztam reményeimben, hiszen törekvéseimet mindmáig megbecsülik. Ez a vezetői alapállás mind többre serkenti az embert. Örülök annak, hogy tanítványaink — köztük az én diákjaim is — helytállnak a megyeszékhely középfokú oktatási intézményeiben. Nemrég a Dobó Gimnáziumban szereztem ilyen imformációkat. így találkozik az egyéni óhaj a közösségi céllal. Nem-' csak az ő esetében, hanem kartársainál is. íme az aldebrői műhelytitkok, közelről. Érdemes felfigyelni erre a receptre, mert az általa javasolt gyógymód másutt is hatásos lehet. Pécsi István Ny elv stop — Halló! Encsöm-Ben- csöm Szövetkezet? — Igen. Itt Mici. Mit óhajt? — Maga az titkárnők gyöngye? Tulipiros rózsaszál, szívem egyetlen gyönyörűsége, csillagok csillaga, álmaim álma?! Kapcsolja a főnökét, ha lehet... — Pirulok, maga kis ellenállhatatlan, újságírók krémje... A főnök sajnos szabadságon van. Én nem leszek jó? — Nálam csak maga jó, de most éppen arról kellene kifaggatnom a főnökét, mit csinálnak ebben a dög melegben. — Ez gubancos, kis zsenim ... Csak szeptemberben jön vissza, addig senki sem nyilatkozhat. — Na de édesem, tudja, hogy én csak jót írok magukról ... — Tudom, de az ukáz, az ukáz. Elnöki utasítás, hogy csak az elnök elvtárs nyilatkozhat a sajtónak. Még a főmérnök kartárs sem, pedig milyen szép baritonja van ... — Azért kapcsolja, jó? — Halló, itt Meleg. Parancsoljon. — Hűtsd le magad, itt a Firkász Berci haverod beszél a Hírharsonától! Arról szeretnék írni, mit csináltok ilyen nagy melegben? — Oké! Megmondom a főnöknek. Két hónap múlva itt lesz. — Ne ugrass Ottó, holnap le kell adnom az anyagot! — Hja öregem, itt rendnek kell lenni! Csak az elnök nyilatkozhat. — Ne hülyéskedj, azt akarom megírni, izzad-e a Józsi bácsi encsöm-ben- csöm szerelés közben ... — Ki tudja azt megállapítani a mai változó gazdasági helyzetben? — No jó, akkor legalább azt áruld el, mit csináltok ma? — Miért pont én? Különben is, ezt csak az elnök tudhatja. Lehet, hogy termékszerkezetet váltunk útközben. Mit tudom én... — És ez mikor derül ki? — Ha a főnök kimondja. — No de értsd megv én nem várhatok két hónapot! — Nekem meg nincs kedvem egy fegyelmihez... — Szerinted izzad a János bácsi, vagy nem? — Hát az attól függ. Ha mint magánembert kérdezel, izzad, de ez nem a hivatalos álláspont. Ha leírod, letagadom. Fordulj bizalommal a főnökömhöz. Fél éven belül biztosan fogad. — De hiszen akkor már tél lesz ... — No látod? Erről, jut eszembe: jöttök síelni? — A fene tudja mi lesz még a télig ... — Akkor meg miért várod el tőlem, hogy tudjam mi van itt most? Tudod mit? Szerzek nektek is príma sítalpakat. A főnök is jön, ott bizonyosan tudsz vele beszélni. Kézcsókom a nejednek. El ne felejtsd: karácsony előtt a Normafánál! Üdv, csocsi! És ne haragudj öreg, a szabál, az szabál... Nem tudom, hogy szabad-e izzadnia a János bácsinak... T. Ágoston László
