Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-10 / 214. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. szeptember 10., szombat S. MÁR NEM ISTEN HÁTA MÖGÖTTI Zaránk új útjai Aki nem volt ott, tán el sem hiszi. Pedig igaz. Amikor megkezdődött a nagy építkezés, s a gépektől, teherautóktól oda lehetett férni — a 101 éves juhász bácsitól kezdve a három-, négyéves kisgatyás lurkókig — kivonult a falu apraja-nagyja az úthoz: rakni a követ, lapátolni, simítani — egyszóval segíteni. Ebből talán lemérhető, mit jelentett a községben élőknek az „ŰT”, melynek összesen 18 kilométernyi hosszából három esztendeje még mindössze kilenc százalék volt csak portaiamtott: ma már ötvenhat százalékát szilárd burkolat fedi. Zaránk. Néhány esztendeje a Visznek, Erk, Tárnáméra, Nagyfüged közé eső településekről még okkal le lehetett írni, hogy isten háta mögötti. Pedig, ha nem is nagy, de mindenesetre szép múltú a község, ahol a jó fekvésű feketehomokon gazdaggá tudták tenni magukat a dolgozni szerető, a szorgalmas emberek. Talán épp e vizsonylagos gazdagság tette, hogy meg- lehetőesen zárkózottá váltak az idevelósiak. Errefelé nem nézték jó szemmel az idegeneket, nem örültek a szapora gyermekáldásnak, s aki csak tehette egykéjének inkább városon, vagy jobb helyen vett lakást, házat. Sokan tehették. Egykor, 1930- ban még csaknem 7 ezer lakosa volt Zaránknak, 1960- ban már csak 1360 embert számláltak. Jelenleg 750-en élnek itt, közülük 330-an nyugdíjból... Mindezt — szinte egyszusz- ra — Mór József, a tarna- mérai—zaránki községi tanács elnöke meséli, aki jól ismeri a múltat, hisz kis- híján helybéli, a szomszédos Tarnazsadányba való. Harmadik esztendeje van jelenlegi hivatalában. S ha belegondolunk, hogy az. elmúlt 30 esztendőben itt tizennégy elnök váltotta egymást — volt olyan, aki csak egy fél évig őrizte posztját — ez nem kevés. — Szóval nyugdíjasok falva lettünk — mondja —, ehhez kell minden elképzelést igazítani... Szép ez a falu ... — Ha „nyugdíjas” falu is, de nagyon jó és szép falu Zaránk. Tessék csak kinézni itt a főtéri parkokra. Csintalan Imréné, akivel a tanácsházával szomszédos postahivatalban ismerkedtünk meg, hangos „Jó napot szak- társak”-kal üdvözli az idegeneket, s kirobbanó energiával védi, dicséri pár perces ismerkedés után is a látogatóknak fali i ját. Mint ahogy tanácstagként, szülői munkaközösség tagként, vö- röskereszteskér t, vb-tagként, társadalmi tanácselnökként, párt vezetőségi tagként, nőfelelősként. . — tette mindig. — Ma dolgozom utoljára — sóhajt — nagyon elfáradtam. Na, nem a posta vezetésével, hanem abban, hogy annyi egyébbel kellett foglalkoznom. Ha más nem adódott, akkor csak egy kérelmet kellett szívességből megírnom, vagy valami ügyesbajos dolgot elintézni... Persze örömmel csináltam, fagyon rendes, kedves, szorgalmas emberek az itteniek és érdeklődőek is. Mit mondjak? ötszázharmincnégy újItt ne lehetne élni...? ságra fizettek elő. Pedig, ténylegesen dolgozó család ha harminc van. Levélforgalmunk is nagy. Ugye, az elvándoroltak... Nekem is fiam, lányom Egerben él az öt unokával. Nem győzöm őket látogatni... Egy táviratozó érkezik. Király Judit. — A barátnőmnek írom meg, hogy mikor kezdődik Egerben a suli — magyarázza. Aztán hamarosan kifejti azt is, hogy ha végez az egészségügyi szakiskolában, miért akar mindenképpen Pestre kerülni. — Szép ez a falu, csendes ez a falu, de hát nincs itt semmi. Egy presszó, egy kocsma, hetente egyszer mozi. .. Az egyetlen szórakozása az itt lakó 15—20 fiatalnak. a KlSZ-klub, amiben van tévé, asztali foci, de olyan kicsi, hogy legfeljebb leülni tudunk és magnót hallgatni. Mérára járunk át táncolni. Magam is ott ismerkedtem meg a vőlegényemmel — teszi hozzá szégyenlősen. — De leszámítva a szórakozást. Itt nem is lehet hol dolgozni. Balogh József most szerzi be a szüretre valókat Elvándorlás a gyerekek miatt Hát igen. A község egyik legnagyobb gondja, hogy nincs semmiféle munkalehetőség. Pedig 60—70—80 asz- szony is lenne, aki szívesen vállalkozna. A Háziipari Szövetkezetben csak harmincötén férnek el. A téesz A nyugdíjas falu Csintalan Imrénének ez az utolsó munkanapja (Fotó: Szabó Sándor) eddig is csak nyárra tudott elfoglaltságot adni. Gondoltak Zaránkon valami kisüzemre. kefegyártóra, fröccs. öntőre. Épület is lenne hozzá — a hatalmas régi iskola, ha lenne hozzá pénz. Minderről már Balogh József beszél, aki egyike a keveseknek, aki fiatal és helybéli. Feleségével húsz éve a vegyesboltot vezeti. — Fáj nekünk ez az is- kolaügy. Az összevonás Mé- rával nem rázta meg úgy az ittenieket, mint az, hogy 73- tól bezárták az iskolánkat. Ki Erkre jár, ki Tarnaörsre, legtöbben a társközségbe. Nagyobbik lányunkkal próbálkoztunk Hevesen is, de nem vált be a 7-es iskola. Hiányoztunk egymásnak. Sokkal jobb így... Szóval, nem mondom, hogy nem lehetett hozzászokni az utazgatáshoz. Mert, ha még egy délutáni mérai járatot visszaállítanának, nyugodtan kijelenthetném, kitűnő a közlekedésünk. De mégis. Főleg a gyerekek miatt kezdődött meg a nagy elvándorlás. Aki nyugalomra vágyik ... Megérkezik Marika, a nagylány. S most már hármasban töprengünk a jövőn. — Olcsó a telek, olcsók a lakások — fűzi a szót a családfő. — Jók az utak, a járdák. Nemrég átadták az új vízhálózatot. Elfogadható az orvosi ellátásunk, nincs gondunk amiatt sem, hogy a tanács központja odaát van, hisz itt is hetente háromszor tartanak délelőttönként ügyintézést. Szóval el lehetne itt éppen éldegélni, ha... — Hiába, ha a KÖJÁL- előírások szerinti átalakításra nincsen pénz — tárja szét a karját az elnök. De én azt mondom, nincs veszve minden. Nyolcvan óta öt család ide költözött. Aki nyugalomra vágyik, annak megéri. És Zaránk mos már igazán nincs az „isten háta mögött". Németi Zsuzsa Rendezvények, de mikor? - Községi kapcsolatok - Általános iskola nélkül — Művelődési ház Sírokban Művelődés a „bejárók gyárában 99 A Mátravidéki Fémművek három és félezer dolgozója hatvannégy helységből utazik nap mint nap munkahelyére. Akad olyan község, ahonnan százan, de olyan is, ahonnan csak tízen érkeznek. Különleges helyzet, amely nem kevésbé különleges feladatokat ró azokra, akik a művelődéssel, továbbképzéssel foglalkoznak itt. Természetes módon nehezen lehet bármifajta rendezvényt szervezni munkaidőn túlra, mégis kell, mert a nehezebb gazdasági helyzetben képzettebb, sokoldalúan tájékozott, összhangban lévő „csapatra” van szüksége a gyár vezetésének. Sírokban Osz- tafin Béla szb-titkárral, Molnár Csaba közművelődési előadóval és Buda Lászlóné- val, a vállalati szakszervezeti bizottság által fönntartott községi művelődési ház igazgatójával beszélgettünk. Tervek szerint — Hogyan sikerül össze- geztetni a sokféle igényt, milyen módon szervezik az oktatást, és a kulturális programokat a gyárban? — Az önálló közművelődési bizottságunk feladatköre, hogy megadja az alapvető pilléreket, terveket dolgoz ki és a brigádok kapcsolatát kialakítja a művelődési házzal. — válaszol Osztafin Béla. — Másrészt a kultúrház igazgatója megkeresi a bizalmiakat és a brigádok vezetőit, s fölméri az érdeklődést. Dolgozóink hatvan százaléka tartozik kisközösségbe, számukra kulturális ajánlásokat állítunk öszsze, hogy ezzel gazdagítsák vállalásaikat. Arra törekszünk, hogy szakítsunk az oly sokszor elátkozott formalitásokkal, a naplóba ragasztott színházjegyek módszerével, s személyre szabottan értékeljük a hármas jelszó — szocialista módon dolgozni, élni és tanulni — elvárását. — Többször fölmerül mostanában, hogy a gazdasági nehézségek miatt az utolsó két jelszó fontosabb szerepet kap, mert nehezen lehet gazdasági célokat kitűzni. így van-e a Mátravidéki Fémműveknél? — Nálunk szerencsére még az év elején tudjuk, hogy mit termelünk és hogyan; nem változik olyan gyorsan a piac, úgy tűnik, van igény termékeinkre. Ezért a vállalások értékelésében döntő a végzett munka. Azt tapasztaljuk, hogy úgy igyekeznek választani a lehetőségek közül a dolgozók, hogy nem a munkaköri kötelességüket jelölik meg a szocialista brigád elképzeléseiben. Sokkal inkább a minőséggel, a termeléskieséssel kapcsolatos célokat tűznek ki maguk elé. Mikor és hogyan? — Nehézségek nyilvánvalóan már az időpont kijelölésekor adódnak. Mikor tudnak rendezvényt szervezni? — A műszak befejezése után indulnak a buszok, kinek később, kinek hamarabb: ehhez kell igazítani a programokat. Szinte lehetetlen dolog. Nagyon sok mindenre kell tekintettel lenni, nem szabad túlságosan gyakran „elrabolni” az emberek szabad idejét. Kialakult már az a réteg, amelyet lehet „mozgatni”, sok a fiatal, s jó a KlSZ-alapszer- vezetünlk, hiszen ebben az évben harmadszor nyerte el a KISZ KB vörös vándor- zászlaját. Meg kellett találni azt az ütemet, amely elfogadható a gyár munkásai számára. Havonta három- négy komolyabb rendezvénynél többet nem érdemes tartani. — Melyek a legnépszerűbb formák, mire lehet mozgósítani az embereket? — Népszerű a vetélkedő, sokan jelentkeztek a Ki tud többet a Szovjetunióról? című sorozatra, amelybe olyan kérdéseket „csempésztünk”, amelyek helytörténeti jellegűek voltak. Ez harminckét brigádot mozgatott meg. De ugyanolyan sikere volt a munkavédelmi, vagy a közművelődési versengésnek is. Ezek összeforraszt- ják a kisközösségeket. De ugyanígy a kirándulások is közkedveltek, a legjobb „csapatok” évi tíz alkalommal ingyen megkapják a vállalat autóbuszát, arnely- lyel hatszáz kilométert utazhatnak. Negyven személy fér föl a járműre, s egy-egy társaság húsz emberből áll. De a többiek is kedvezményesen. tizenkét forint kilo. méterdíjért vehetik igényije ezt a lehetőséget. -é — Vannak-e kedvenc „célpontok”, és tudatosan állítják-e össze az úti programokat? — Többen mennek a szegedi ürjnepi játékokra, szívesen utaznak Pécsre, Esztergomiba. Oj abban egyre inkább kikérik véleményünket a „menü” kidolgozásánál, be is szereztünk néhány útikönyvet, hogy hasznos tanácsokkal tudjunk szolgálni. „Szakítunk a formalitásokkal ...” — mondja Osztafin Béla A községekkel együtt — Mivel sok a bejáró, a dolgozók lakóhelyével is föl kell vennünk a kapcsolatot, ha eredményes közművelődést akarnak kialakítani. Történt-e ebben előrelépés? — Az elmúlt időszakban tizenegy községi tanácsnak írtunk levelet a vállalati KISZ-szervezettel együtt — válaszol Molnáf Csaba. — Több visszajelzés érkezett, de többnyire anyagi segítséget kértek. Megtesszük, amit lehet, de nem korlátlanok tartalékaink. Inkább a közvetett módszereket keressük, például éppen most voltunk Bükkszéken segédkezni, s rendszeres a kapcsolatunk Verpelétiéi és Pé- tervásárával, műsorokat cserélünk. támogatjuk a helybelieket, ahol tudjuk. — Milyen lehetőségekkel rendelkeznek a gyárban? — Sök támogatást topunk, a vállalat vezetése mindent biztosít az ésszerű kénetek között. Könyvtárunk, oktatási kabinetünk jól felszerelt, s nevezetessé válik lassan szabadidő-központunk Sirok-Kútvölgyben. ahol már országos találkozók is voltak. „A vállalat vezetése mindent biztosít...” — felel Molnár Csaba — A legtöbb helyen gond van az általános iskolát el nem végzettekkel. Sikerül-e ebben a gyárban valahogy pótolni hiányosságaikat? — Számunkra a lagszo- monúbb, hogy nem: helyettük nem lehet eljárni órára. Pedig már erre lenne szükség néha. Szerzünk tanszert, tanárt, s hiába minden. Legutóbb Füzesabonyban szerveztünk osztályt, de hamar lemorzsolódtak a jelentkezők. Nehéz így változtatni a helyzeten. Mintegy hatszáz dolgozónk jár ilyen cipőben, s nincs komoly ösztönző a nyolc osztály befejezésére: pénzüket így is, úgy is megkapják. Pedig a nőbizottság, a szakszervezet, s ki tudja ká mindenki ül le személyesen beszélgetni az emberekkel. A brigádok sem szívesen fogadják be az ilyen hiányosságokkal rendelkezőket, pedig nemes vállalkozás lenne tőlük. De hát inkább lehúzza, mint segíti a csapatot az ilyen ember. Agyár művelődési háza A vállalat szakszervezeti bizottságának fennitartásá„Gyümölcsözött a munka" — válaszol Buda Lászlóné (Fotó: Perl Márton) ban működik a siroki művelődési ház, melyet nemrég újítottak föl. Így jó körülmények között várja látogatóit, s vezetője Buda Lászlóné is garancia arra, hogy élő a kapcsolat a gyár és a „ház” között, ő ugyanis hosszú éveken át a szak- szervezeti bizottság munka, társa volt, mielőtt népművelő lett. — Mindig figyelemmel kísérem a munkásak véleményét, a legkisebb ötletnek is örülök. Sikerült jól működő társadalmi vezetőséget kialakítanom, ennek köszönhető, hogy érdekes, vonzó programokat kínálhatunk. Gyakran már az a toj, hogy túl sokan jönnek, de hát ez egy művelődési ház igazgató számára „kedves bosszúság”.Nehezen indultam három évvel ezelőtt, de ha újra kezdeném az életem, azonnal közművelődésben dolgoznék. Vonzó ez a terület, sok embert megismerek. Úgy érzem, gyümölcsözött a kitartó munka, amellyel szakszervezeti bizottságunk a művelődésért dolgozott. Gábor László
