Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-03 / 182. szám
T 4. NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 3., szerda János vitéz subája Az egri nyári egyetem vendégkönyve Az új titkár Pályakezdőként a Csepel Autógyár 3. számú Gyáregységében dolgozott villanyszerelőként. Munkatársai, felettesei felfigyeltek Kalmár Péter átlagon felüli szorgalmára, nem mindennapi igyekezetére, ismeretgyarapítási vágyára, így aztán zöld jelzést- kaptak egészséges törekvései. Tíz esztendőt töltött itt, s mint tmk-irodavezető búcsúzott egykori munkahelyétől. A városi párt bizottság gazdaságpolitikai osztályára került, s itt kamatoztatta tapasztalatait, felkészültségét, ugyanis közben diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Később Eger Város Tanácsának elnökhelyettese lett, jelenleg a megyei tanács noszvaji továbbképző intézetének igazgatója. A műemlékvédelmi tagozatú nyári egyetemmel tíz éve került kapcsolatba. Már akkor sem csak protokoll jelleggel: — Sok szállal kötődöm a barokk városhoz, így aztán mindig közel állt hozzám az elődök kőbe mintázott hagyatéka, mindig érdeklődéssel hallgattam a színvonalas előadásokat. Jó barátság fűzött dr. Szilvási Lajoshoz, a kurzus titkárához. Nagyra tartottam agilitását, szervezőkészségét, lelkesedését, s másokkal együtt fájlalom, hogy már nem lehet közöttünk, hogy elszólította a halál. A helyébe léptem, s ez arra kötelez, hogy örökségét toróbb vigyem. Csak most jöttem rá, hogy mennyi elfoglaltsággal, milyen sok teendővel jár ez a megbízatás. TIT-es kollégáimmal örülök annak, hogy a vendégek a gondokból mit sem látnak, s jól érzik magukat itt. a hajdani Fati Partus- ban, a jelenlegi Ifjúsági Házban, ezen a hangulatos, ebben a múltat is idéző környezetben. Igaz, az idén kevesebben jöttek, mint a korábbi esztendőkben. Ennek egyik oka az, hogy a központi témakör kevéssé ismert. Bízom viszont abban, hogy jövőre ismét gyarapszik a létszám. Kikötünk a terveknél, az Ígéretesnek tűnő elképzeléseknél. — Ügy vélem, hatékonyabb propagandára, eredményesebb népszerűsítésre lenne szükség. Ez megoldható feladat, csak ki kell rukkolni a talpraesett ötletekkel. 1984-ben véleményem szerint izgalmas kérdést, a városméretű műemlékvédelmet vizsgáljuk majd, s az egri sikerek mellett ízelítőt adunk más magyar, illetve külföldi városok hasonló jellegű próbálkozásaiból is. Ez bizonyára vonzza majd a szakembereket. Azt szeretnénk, ha egészséges „vérfrissítést" produkálhatnánk, azaz a valódi értékeket megőrizve, új mozzanatokkal is gazdagíthatnánk a bevált programsorozatot. Más szóval: fel akarjuk kelteni mindazok kíváncsiságát, akik szeretik, féltik, óvni óhajtják őseink épületekbe, beszédes tárgyakba kódolt üzenetét... (pánj Hatvanból a Székelyföldre Galériabusz A Hatvani Galéria augusztusi rendezvényeinek sorában ma hajnalban két busz indult utasaival a Székelyföldre. Az erdélyi utazás kilencven résztvevője — többnyire a baráti kör tagjai — öt napon át ismerkednek a városokkal. Útjuk során fölkeresik Kolozsvár, Maros- vásárhely, Szováta, Korond, Székelyudvarhely műemlékeit, nevezetességeit, művészeti gyűjteményeit. Far- kaslakon Tamási Áron szülőházába látogatnak el, megnézik az emlékszobát, s a nagy magyar író sírját. Fedák Sári nadrágszerepben Színháztörténeti kiállítás a Hatvani Galériában A kezdeményezés tavaly rajtolt: a Zagyva-parti város galériája ekkor indította színháztörténeti kiállítás- sorozatának első részét, amely 1790-től 1896-ig adott ízelítőt a hazai törekvésekből. A próbálkozás a reméltnél is nagyobb sikert aratott, épp ezért a közönség, Thá- lia barátainak szép számú helyi tábora érdeklődéssel várta a folytatást. A gazdag anyag rendezését ismét dr. Cenner Mihály színháztörténész, a téma avatott ismerője vállalta, aki nemcsak a Magyar Színházi Intézet színháztörténeti gyűjteményéből választotta ki — kitűnő érzékkel — a legkifejezőbb dokumentumokat és relikviákat, hanem féltett saját kollekciójából is köl. csönadta mindazt, ami szükséges az átfogó, a teljes kép kialakításához. Ezúttal — értő kalauzként — a millennium esztendejétől 1945-ig vezeti a nézőt, aki bepillanthat majd félévszázad krónikájába, aki találkozhat azokkal a nevés művészegyéniségekkel, akiknek munkásságáról mindig tisztelettel szól majd az utókor. Az egyik teremben az 1918-ig, az első világháború befejezéséig terjedő korszak eseményei elevenednek meg. Ott lehetünk a Vígszínház nyitásánál, az 1896 május elsejei bemutatón. Felvillan előttünk a naturalista stílust képviselő művészeti vezető, Ditrói Mór arcéle. Aztán olyan jellemformálók következnek, mint Heged fis Gyula, Varsányi Irén, Ha- raszthy Hermin és Fenyvesi Emil. Fotókópiák hívják fel figyelmünket a nagyszerű szerzőgárda tagjaira: Bródy Sándorra, Heltai Je' nőre, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre. A ikronilógiai alapelvhez egészségesen ötvöződik a leglényegesebb mozzanatok kiemelésének szándéka, illetve a dicséretes elképzelés következetes valóra váltá. sa. Így — többek között — megjelenhetünk az óbudai Kisfaludy, a Magyar Színházak avatásánál, értékelhetjük az általuk vállalt nemes küldetést. Az operett műfajának rajongóit 1903 őszén fogadta először a Király Színház. Története azt igazolja, hogy a szórakoztatás is lehet színvonalas, ha az egyes művekhez olyan komponisták szerzik a zenét, mint Huszka Jenő, Szirmai Albert, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Kacsóh Pongrác, akinek János vitézét 689- szer vitték színpadra itt. Ebben a darabban a káprázatos tehetségű Fedák Sári Kukorica Jancsiként, nad. rágszerepben is elbűvölte a budapestieket. A másik teremben először a Tanácsköztársaság kultúrpolitikáját érzékeltető információk várják a látogatókat, akik záróakkordként megtekinthetik, az 1945-ben lebombázott Vígszínházát. A tragikus hangoltságú fotó ellenpontja lesz majd jövőre a harmadik tárlat nyitóképe, a kibontakozás szán. dékániak érzékeltetése. A jelenlegi seregszemle számos erénye közül talán megnyeröbb a komplexség. A színlapokat, a fotókópiákat szobrok és jelmezek egészítik ki, szemléletesebbé téve ezt a bemutatót. Jó lenne, ha Hatvan után az ország más városaiban is megismerhetnék ezt a gazdag, ezt a változatos anyagot, melynek valameny- nyi darabja arról győz meg bennünket, hogy a múlt ismerete nélkül a színház ezerarcú világában sem képzelhető el életképes, ígéretes jövő .. . Pécsi István Geeza, anyja neve Szeel Rozsa, az osztályunkon 18 oorakor meghalt. Doktor Szentes.” — Ez neked jó?! — hörögte aléltan az asszony. — Hát nem vicces? — Ez azért halálosan komoly. Egy kórház csak úgy nem táviratozik. — Reggel mindent tisztázunk, de most adjál valami harapni valót! — Neked most harapnivaló kell? — Igen. Átkozottul megéheztem. Egy kicsit több bort ittam. Az asszony felcihelődött, pontyoláját mérgesen ránci- gálta magára. — Délután meghal, éjfélkor hazajön, és még enni van kedve! Micsoda alak! A kórház, mint egy nagy fazék aludttej, amelyet belepett a por, ott állt a város közepén. A földszinten kőművesek sürgölődtek a sörösüveg körül, s az állandó határidőmódosítás kereszttüzében. Bahul Géza egyenesen a portás karjába rohant. — Hová? Hová? Bahul Géza egy táviratot nyomott a hivatál kezébe. — Fogadják részvétemet. Hármas bel, második emelet. — Hát igen — nézett a hármas bel, második emelet címen Szentes orvos a kőre. — Nem tudtuk megmenteni, a baleset során a koponya teljesen szétroncsolódott. Van Pesten egy buszveZe. tő, aki utasaival megosztja a vezetökabin magányát. Tudja, hogy amit csinál, az szabálytalanság, azzal is tisztában van, hogy az utasok 20 százaléka ellenzi, hogy ő gondolatokat akar ébreszteni. De hát útvonalán nincs olyan utca, épület, sarok, ahol ne lehetne várostörténetről, napi politikáról, múltról valamit mondani. Vonásaiból valóban a „csodabogár” képe bontakozik ki. A riporterek — Kőháti Zsolt, Zom. b őri Katalin — nem is mulasztottak el semmit, hogy e képben — 3 3 * a s citrompótló — kiraj. zolódhassék egy hivatássai és derűvel dolgozó okos ember alakja. A riport során szó esik gyermekkoráról, az atya és fiú szembenállásáról. „Az öregem mindenáron taníttatni akart, én meg döglöttem az autókért, a járműért, a locsolókocsiért, mindenért, csak ne legyen latin, meg számtan, meg ilyen elvonatkoztatott dolog” — mondta. 48-ban került a Mávaut- hoz, majd néhány év múlva az ózdi munkásszállító autóbuszokra, ami nem volt könnyű, mert Ózd akkor az ország legszennyezetteb városa volt. Ez volt a kor, amikor az emberek egymástól is féltek és ez volt a jelmondat: „Mielőtt felhúzzuk a kesztyűt, nézzünk bele, nincs-e benne az ellenség keze”. Éjjel 11-kor álltak ki asszonyok a bolt elé kenyérért, huszonnégy órából húszat dolgoztak. Évtizedeket dolgozott itt és Farkaslyukon. Innen kerültek — most már feleséggel — Pestre. Életeivel közé tartozik „múlt nélkül -nincs jövő”, „Nem akkor leszünk nagyvárosiak, ha beköltözünk Békásra és egy évig nem köszönünk a szomszédnak”, „Az értelmes ember a rosszat átvészeli, a jónak meg örül”. így kapcsolódott össze értékrendjében a történelem és jelen, sőt a jövő. Miért púposodik fel a Nagykörút a November 7. térnél? Ki volt Zsigmondi? Kiről nevezték el a Flórián teret? Hogyan épült fel a Hajógyár? Hogyan jutnak el ma a József Attila Színházba? Hová lett a Nemzeti Színház? Sokat tanult? Nem, csak sokat hallott és nyitva tartotta a szemét és fülét. Volt olyan utasa, aki a Révai lexikont hozta ajándékba egy reggel, igaz, volt olyan is, Önök az elhunyt hozzátartozói? — Igen, a felesége vagyok — zokogta az asszony. — Fogadják mély részvétemet! A földszinten a felvételi irodán mindent megkapnak. Bahul Géza legszívesebben ordítani szeretett volna, de számára az ügyintézés szent és sérthetetlen volt, tehát megadóan ballagott felesége nyomában. Az emberiség kortörténetén átgázolva szerencsésen bejutottak az irodába. — Már mindent összekészítettünk. Itt legyen szíves aláírni, asszonyom — tolt egy cetlit Bahul Géza felesége elé a hivatal. Az asszony tanácstalanul nézett Bahul Géza osztály- vezetőre és természetbarátra. — Mi a baj? — kopogtatta tollával az iratot morózusan a hivatal. — Kérem szépen, tetszik tudni, én nem haltam meg — vett hatalmas levegőt Bahul Géza. — Most, ahogy mondja, ez egészen nyilvánvalónak tűnik. Egyébként a rokonai átveheti a halotti bizonyítványt. — De kérem, én vagyok Bahul Géza, ennek az asz- szonynak a férje, akinek az okmányát volt szíves kitölteni, drága kisasszony! — Én elhiszem, hogy önt is megrázta a hír, de vegye figyelembe, hogy rengetegen egy elegáns hölgy, aki azt mondta neki: „A vezetéssel törődjön, ne a szája járjon”. Pedig ezzel sem lehet különösebb baj, mert nem taposta a gázpedált, így üzemanyagot takarít meg. Volt, aki felhívta a figyelmét arra. hogy Kossuth két fiát a Deák téri templomban keresztelték meg. És mit mond a múltról? 1837-iben épült fel az első színház az Astoriával szemben. Lebontottuk. A másodikról azt mondták — „.Hétre ma várom a Nemzetinél” — senki sem fog oda kimenni a Hatvani utca végére. Kimentek. Ezt is lebontottuk. De ezt a mi szí- házunkat körülárkoltuk. Mérgelődünk, dühöngünk, de angyalföldiek vagyunk és a színház marad”. Ha az Operaháara azt mondja, hogy Sugárúti palota, a mosolygós, jó öreg, törzsökös pestiek felé intenek és megköszö- nik. Szó esett a járatok közönségéről, a hétköznapokról és az ünnepekről. „Van ipari negyed, hajnali óra, szendvics, zsíros kenyér a hónok alatt. Rohanunk, sietünk. Az 1-es vonalán parasztbácsi, egyetemista, református pap. Keresik a Szépművészeti Múzeumot. Nem dolgozni, hanem kikapcsolódni akarnak”. Elevenné tették a portrét az életrajzi adatok és a mozgó világ jellegzetes mondatai : „Egy kis élénkséget, urat, ott hátul!... A püspökfalatokra vigyázni, indulunk !... Itt most daru dolgozik, kicsit várnunk kell. Építési terület... Van egy kis torlódás, de már megyünk is tovább ... Hátul nagyot lépjünk, mert nem tudtam a járdához simulni! ... „Jóízűek voltak az összevetések Pest szépségével és Becs hasznosságával, az osztrák emberek szorgalmával és tisztaságával. „Lehet, hogy Pest kissé szutyikosabb, itt nincsenek fotocellás ajtók, de fekvése, kedélye, bája páratlan”. Még inti is a kíváncsi turistákat „egy buszjegy 12 schilling, egy bécsi szelet 95 és svarcalapon háromszoros az átváltás”. Ennek a boldog embernek életében együtt van a munka szeretete, Pest és 48. de a jövő is. Lehet, hogy „csodabogár”, de szereti népét és hazáját. S ezt megmutatni, élni nem is kevés. Ebergényi Tibor várnak kint — és az ajtó felé bökve folytatta a hivatal, —, nincs időm eldönteni, hogy ön Bahul Géza, avagy személyesen a toscanai őrgróf. Az asszony tétován aláírta az elismervényt, majd könyörögve nézett Bahul Gézára. » — Gééééza! Igaza van a hölgynek! Ne vitatkozz! Itt a halotti bizonyítványod és • kész, fölösleges akadékoskodni! — Megbolondulok! Esküszöm, hogy megbolondulok! Már te is kezded? Feljelentem ezt a bagázst! Fel én, amíg élek! — hadonászott Bahul Géza, majd az asz- szony kétségbeesett ráncigá- lására elhagyta az irodát. A hivatal kővé meredve nézett utánuk. — örült! És szabadon randalírozhat! Hogy mik vannak?! Varr Zsuzsa tíz éve dolgozott Bahul Géza mellett, mint titkárnő, zavartan nézte a telefonkagylót, amelyben az imént Bahul Géza feleségének hangját hallotta. — Mi történt? — kérdezte Girgácz Jenő, az osztály szakszervezetise és kiváló dolgozója. — Nem is tudom — rakta vissza tétován a telefont Varr Zsuzsa. — Girgácz, tulajdonképpen ... de nem értem egészen. Bahul Géza ... (Folytatjuk) Honthy Hanna jelmeze (Fotó: Szabó Sándor) Szűcs Mariann: ...tehát vagyok (IV 1.) A váfos szélén settenkedő sötétség megbotlott egy kóbor kutyában, majd végigzuhant a háztetőkön; magával rántva a csillagokat. A hold keskenyen vigyorgott, és csak akkor hagyta abba, amikor a tanácsháza rogy- gyant órája elütötte az éjfélt. Bahul Géza osztályvezető és természetbarát könnyű léptekkel sietett haza, hiszen a munkavacsora remekül sikerült. A vezérigazgató közelébe férkőzve sikerült kicsikarnia egy biztató ígéretet, amely szerint az osztály dolgában haladéktalanul intézkedni fog. Az egyik mellékutca sar- kán hirtelen megállt. — A kocsiban maradt minden iratom! A fene egye meg! — morogta Bahul Géza és csodálkozott, hogy a kocsit sehol sem látja. Késő volt, nem csoda, hogy bizonyos dolgokban kissé elbizonytalanodott. Végül kettesével véve a lépcsőfokokat, felrobogott a harmadik emeletre és vidáman nyitott be a nagyszobába. — Te még ébren vagy? — kérdezte a feleségétől, aki guvadt szemekkel nézett Bahul Gézára, és alig néhány másodperc után ájultan zuhant a fotel mellé. Bahul Géza osztályvezető és természetbarát kétségbeesve vonszolta feleségét az ágyhoz. — Mi van veled? — motyogta sírós hangon. Az asszony lassan magához tért, és szomorú, ámbár lapos pillantásokkal sújtotta Bahul Gézát. — Hát, te élsz? — nyögte az asszony. — Na végre! — zuhant a díványra Bahul Géza, s kimerültségében sem osztály- vezetőnek, sem természetbarátnak nem lett volna az igazi. — Ott van a távirat az asztalon! Olvasd! — Hát ez jó! — nevetett fel Bahul Géza. — „E-er-te- sítjuek, hogy feerje, Bahul