Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-24 / 174. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. július 24., vasárnap Hol az igazság? A Mátra-csoportban is tükröződtek labdarúgásunk gondjai Agria '83 A hagyományokhoz méltóan... 7. (Futó: Feri Márton) Labdarúgó-szakosztálya­inkban már javában tarta­nak a következő bajnokság előkészületei, nagyrészt is­mert az őszi „menetrend”, számos, többnyire negatív jelenség miatt azonban még mindig sok helyütt nem tér­tek napirendre az elmúlt bajnoki esztendő történései fölött. A témák sokasága vető­dött fel a területi labdarú­gó-bajnokság Mátra-cso- portjának megtartott liga­ülésén is, néhány dologra azonban csak következtet­hettek a résztvevők. A liga­ülés kapcsán felvetődött kér­déseink megválaszolására szívesen vállalkozott dr. Csi- csai József, a Mátra területi csoport versenybizottságá­nak elnöke. — Hogyan értékeli a ver­senybizottság az elmúlt baj­noki esztendőt? — Feltétlenül színvonala­sabb volt, mint a megelőző. Erre a legfőbb magyarázat, hogy az átszervezések követ­keztében hat, korábban NB Il-es csapat került a cso­portunkba, melynek többsé­ge érthetően jól is szerepelt. A színvonal emelkedésének örülhetünk, a fegyelmi hely­zet azonban aggodalomra ad okot. Mint az már a szám­szerű értékelésből ismert, jelentősen növekedett a ki­állítások száma. Általában ideges hangulat uralkodott a mérkőzéseken, a célok eléré­se érdekében elnézőek vol­tak a vezetők és az edzők. — A fegyelmezetlenségek bizonyára szoros összefüg­gésben vannak a totóbot­ránnyal, hiszen a Mátra- csoport néhány csapata „erő­sen” érdekelt volt ebben a nagy felháborodást kiváltó ügyben. — Sokáig úgy tűnt, hogy szerencsésen átvészeljük a súlyos fegyelmezetlenség kö­vetkezményeit. Egy, vélemé­nyem szerint jogos óvás azonban hatalmas lavinát indított el. Ismert, hogy az MVSC megóvta a B. Volán elleni mérkőzését, mivel a közlekedési csapat négy já­tékost jogosulatlanul szere­peltetett. Köztudott, hogy a totóbotrányban érdekelt já­tékosoknál az OTSH irány­elvei szerint nem lehetett felfüggesztett büntetést al­kalmazni. a B. Volán azon­ban egyéb állásfoglalásokra hivatkozva eltekintett ettől. Mi az irányelveket vettük figyelembe és azt, amit a sportszerűség, a magyar lab­darúgás érdeke szerintünk megkíván, így elfogadtuk az óvást, melynek számos kö­vetkezményeként, a bajnok­ság végén a B. Volán a ki­esett csapatok közé került. Fellebbezés folytán az ügy magasabb fórumokhoz is el­jutott, ahol aztán a legkü­lönbözőbb állásfoglalások csaptak össze. Hosszú vita végén az MLSZ-től azt az ér­tesítést kaptuk, hogy a B. Volánnak vissza kell adni a fegyelmi úton elvett ponto­kat. így a S. Síküveggyár lett a harmadik kieső csapat. — Hogyan szerepel mégis a bajnokság őszi sorsolásá­ban a salgótarjáni csapat neve? — A Nógrád megyei baj­nokság első helyezettje ugyan a Kisterenye csapata lett, de mivel nem vállalják a terü­leti bajnokságban való sze­replést, mint legjobb kieső, a Síküveggyár is visszake­rült a területi csoportba. — AB. Volán ügye azon­ban még mindig beszédtéma. Hogyan vélekedik a verseny- bizottság elnöke ennek kap­csán? — Változatlanul úgy ér­zem, hogy mi az igazságot, a sport tisztaságát képvisel­tük — egyesek szerint meg­haladva hatáskörünket —, amikor elmarasztaltuk a B. Volánt. Az igazság bebizo­nyítása azonban olyan érde­keket sértett, ami kizárta az igazság teljes kibontakozta­tását. Olyan szakadék ke­rült az általunk képviselt igazság útjába, amit nem le­hetett átlépni. Fölöttes szer­veink és a felsőbb sportha­tóságok döntését kénytelenek vagyunk tudomásul venni, bár az óvás anyagára még hivatalos választ nem kap­tunk ! Minden egyéb kommentár nélkül ezt reméli a labda­rúgás erkölcsi tisztaságát, és szakmai megújulását — az ígérgetések alapján — most már követelő módon a spor­tot és benne a „focit" vál­tozatlanul kedvelők széles tábora. Fesztbaum Béla Vasárnapi sportműsor AUTÓSPORT: Porán—Centrum autós-motoros hegyiverseny és OB-forduló. Miskolc—Lillafüred Hollóstető útszakasz, 10. LABDARÚGÁS: Megyei MNK- selejtező mérkőzések, 16.30: Mi- kófalva—Recsk, Poroszló—Kom- polt, Gyöngyöshalász—Sirok, Boldog—H. Gáspár SE. LOVASSPORT: Az országos fogathajtó bajnokság második fordulója, akadály hajtás. Szil­vásvárad, 14 SAKK: Bilek István nemzet­közi nagymester szimultán já­téka. Eger, Dohánygyár 16 óra. Romanykov és a bécsi közönség Jobban nem is sikerülhe­tett volna a bécsi vívó-világ­bajnokság döntőinek a nyi­tánya, mint pénteken este a férfi tőr egyéniben történt. Alekszander Romanykov, aki tíz éve szerepel a szovjet válogatottban, ötödször lett egyéni világbajnok, s ezzel túlszárnyalta a minden idők legjobbjának tartott francia Christian D’Oriolát. Az egy­kori csillag, a négyszeres egyéni VB-győztes most is hű a pástokhoz, ott volt a döntő nézői között, s a sport­ág új abszolút rekordjának megszületése után elismerő­leg nyilatkozott: „Romany­kov nagyszerű sportember, briliáns vívó, megérdemelte a győzelmet — mondta, az­tán hozzátette: — Sajnálom, hogy nem az én időmben versenyzett, jó asszókat vív­tunk volna...” A döntő fordulópontja az volt, amikor Romanykov 10—4-re győzött a nyugatné­met Hein ellen, akitől dél­előtt hasonló arányban vesz­tett. Csalódtak viszont a döntőben a nyugatnémetek, hárman voltak a nyolcas mezőnyben, s még a ver­seny előtt fogadkoztak, hogy csak közülük kerülhet ki a győztes. A tehetséges Gey bírta a legjobban az iramot, ezüstérmes lett, de Romany­kov túl nagy akadály volt neki, s végül 10—8-ra ala­kult kettőjük asszója a szov­jet sportoló javára. Nem jutottak viszont még idáig a női tőrözők, ők di­rekt kieséssel folytatták a vi­lágbajnokságot. A magyar mérleg a folytatás előtt 60 százalékos, Stefanek, Jánosi és Győrffi továbbjutott, Ko­vács és Szőcs viszont ki­esett. Zökkenőmentesen követik egymást a játéknapok az Agria ’83 nemzetközi sakk­versenyen. A késő délutáni órákban szinte nyomasztó csend uralja a dohánygyár tanácskozótermét, pedig 35 asztal kockás mezején nagy csata folyik. Feszült figye­lem irányul a fehér-fekete figurákra, nagyrészt isme­rős arcok erőltetnek maguk­ra több-kevesebb sikerrel nyugalmat. A nyolcadik alkalommal rendezi a megyei sakkszö­vetség és az Eger SE a most már hagyományos Agria sakkversenyt, de még soha nem sikerült ilyen kitűnő körülményeket teremteni, mint most a nemes versen­géshez. A hagyomány egy­úttal rangot is teremt, elő­ször jött össze olyan me­zőny, melyből nemzetközi mestercsoportot lehetett ki­alakítani. Káposztás (Bp. Vasas) nm. törzsvendégnek számít az Agria versenyen, de vannak mások is bőven, akiket régi ismerősként üd­vözölhetünk. Ismét eljött Egerbe a jugoszláv Színes, FIDE-mester, aki tavaly győztesként mutatkozott be. Másodszor jött és most már nem is egyedül, a francia Lobstein, társa Roos éppen egy szép győzelemnek örven­dezhetett ottjártunk idején. Nem tekinthető újnak a skót Charles McAleenan sem, a magyar Perényi nm. vi­szont most ült először asz­talhoz az Agrián, miután tavaly meglátogatta a ver­senyt. A legmagasabb Élő­pontszámmal rendelkező Va- rasoly (DUTÉP) nm. is ver­senyzett már korábban Eger­ben. Képességeit igazolva fontos győzelmet szerzett a harmadik fordulóban égy ötórás küzdelem végeként. Négy versenybíró figyeli és dokumentálja a történteket. A kiegyensúlyozott küzdel­mekre jellemzően a második játéknapon 13 partit függőz­Remekül rajtoltak a fiatal ma­gyar asztaliteniszezők a malmöi serdülő és ifjúsági Európa-baj- nokságon. A csapatversenyek el­ső napján nyolcszor léptek asz­talhoz, s hét mérkőzésen győ­zelmet könyvelhettek el. Ered­mények. Serdülő lányok: Ma­gyarország—Wales 3—0, Magyar- ország—Görögország 3—0. Serdü­lő fiúk: Magyarország—Belgium 3—2, NSZK—Magyarország 3—0, Magyarország—Luxemburg 3—0. Ifjúsági lányok: Magyarország tek, amelyből kettőt még a másnapi folytatásban sem tudtak döntésre vinni a mérkőző felek. Nagy népszerűsége van az Agria-versenyeknek, bizo­nyára azért jönnek magya­rok is az ország minden tá­járól, Orosházától Salgótar­jánig, Székesfehérvártól Kecskemétig. Tapasztalt sak­kozók, fiatalok, fiúk és lá­nyok egyaránt. A jövő re­ménységei: az ifjúsági VB- re készülő Horváth J. (Bp. Volán), valamint Módi Il­dikó (H. Mereszjev SE) a ta­valyi OB 3. helyezettje két­szeres országos úttörő-olim­piai bajnok. Részt vesznek a küzdel­mekben természetesen a Heves megyei szakosztályok képviselői is. Közülük ör­vendetesen jól kezdtek az egriek a mesterjelöltcso­portban, dr. Horváth példá­ul háromszor nyert egymást követően. Jól rajtolt Racs- kó, Sándor (Eger SE) és Horváth D. (GYSE) is. Ami az eredményeket illeti, még mindkét csoportban kiala­kulatlan az élmezőny. Az Agria ’83 nemzetközi sakkversenyen vasárnap szünnap lesz, a bábuk azon­Innen-onnan —Skócia 3—0, Magyarország— Svájc 3—0. Ifjúsági fiúk: Ma­gyarország—Törökország 5—0. ♦ Előkészületi labdarúgó-mérkő­zések : Eger SE—Gyöngyösi SE 5—4 (3—2); STC—Gyöngyösi SE 4—0 (3—0). ban nem pihennek. A ver- seny helyszínén délután 4 órától Bilek István nemzet­közi nagymester szimultánt játszik, melyre minden ér­deklődőt szívesen várnak a rendezők. A mestercsoport 3. fordu­lójának eredményei: Roos L. (francia)—Horváth J. 1— 0, Németh Z.—Sulyok 1—0, Varasdy—Kiss A. 1—0, Szől- lősi—Dobos O. 1—0, Színes (jugoszláv)—Van der Win (holland) 1—0, Horváth S. —Kádas 0—1, Lobstein (francia)—Kiss L. 1—0, Csa­pó Z.—Dobos J. 0—1. Dön­tetlen : Káposztás—Forgács J., Perényi—Sugár, Tolnai— Emődi és Borsi—Nagy J. Vezet: Németh Z. és Roos L. 2.5— 2.5 ponttal, Varasdy, Káposztás, Horváth J., Peré­nyi, Tolnai, Sugár, Szőllősi, Sines, Emődi és Forgács J. 2—2 pontos. A mesterjelölt mezőny él­csoportja: Horváth Cs., Hor­váth I. és Imecs 3—3, Hor­váth D., Jurácsik és Racskó 2.5— 2.5 pont. A nők között meglepetés­re Forgó Éva vezet 2 pont­tal, a francia Vanhove M. és Csőm E. 1.5—1.5 Mádl I. 1, Horváth J. 0,5 pontos. Az NSZK két városában a csü­törtöki szünnap után pénteken a helyosztókkal folytatódtak a férfi kadett kosárlabda Európa- bajnokság küzdelmei. A magya­rok hatodik mérkőzésükön ha­todik vereségüket szenvedték el, s az utolsó versenynapon csak a 11—12. helyért léphetnek pályára. Svédország—Magyarország 100— 97 (53—59). ( mozi ) EGK! VÜKÜS CSILLAG: (Telefon: 11-888) de. 10 órakor: Keménykalap és krumpliorr du. fél 4 és este 10 órakor Gyanútlan gyakornok Színes, szinkronizált francia filmvígjáték du. fél 6 és 8 órakor Jézus Krisztus szupersztár Színes, zenés amerikai film EGRI BRÓDY: (Telefon: 11-773) 24—25-én: du. 4. 6 és 8 órakor Kéjutazás Las Palmasban EGRI KERT: este 9 órakor Akit Bulldózernak hívtak EGRI IFJÚSÁGI HÁZ: du. 6 és 8 órakor 24- én: Edénkért a sikátorban 25- én: Cabiria éjszakái GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 órakor Tamás bátya kunyhója I—II. Színes, szinkronizált olasz—NSZK film este 7 órakor Seriff az égből GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: de. 10 órakor Húgó. a víziló 24- én: Dutyi dili 25- én: Koncert GYÖNGYÖSI KERT: 24— 25-én : Kilenctől ötig GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ: 25- én: Joseph Adrews HATVANI VÖRÖS CSILLAG: de. 10 órakor A csillagszemű A hatodik halálraítélt HATVANI KOSSUTH: 24—25-én: Várlak nálad vacsorára FÜZESABONY: 24—25-én : B»jtársak C rádió ) KOSSUTH 8.00 Lapszemle. Időjárás. 8.05 öt kontinens hét nap­ja. 8.21 Énekszóval, muzsi­kával. 9.00 Tövisek és virá­gok. Zenés, irodalmi ma­gazinműsor. 10.03 A Pál ut­cai fiúk. 11.01 Vasárnapi koktél. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzet­közi magazin. 12.35 Édes anyanyelvűnk. 12.40 Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írá­sa. 12.50 Vladimir Horowitz Chopin-műveket zongorázik. 13.24 Szonda. Tudományos magazin. 13.54 így láttam Kodályt. A mikrofonnál: Se­rényi Emma. 14.34 Népdal­körök pódiuma. 15.05 Mű­vészlemezek. 16.01 Szegény Avroszimov. 17.05 100 éve született Vági István. 17.50 A King’s Singers és a köny. nyűzene. 18.18 Hol volt, hol nem volt. .. 18.40 A hiúság vására. Thackeray regényé­ből készült rádiójáték. 19.34 Béres Ferenc nótákat éne­kel. 19.54 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 20.46 Beethoven: Fidelio. Kétfelvonásos opera. 23.03 A dzsessz világa. 0.10 Köny- nyűzene vibrafonra. PETŐFI 7.30 Vasárnapi orgonamuzsi­ka. 7.54 Torna. 8.05 Ki ko­pog? — vasárnap. 8.40 Ma­jakovszkij és Lilja Brik. Kun Miklós összeállítása. 9.00 Mit hallunk? Érdekes­ségek a jövő hét műsorából. 9.25 Kubai dallamok. 10.00 Szerpentin. A választásról. 11.00 Látogatóban Bertha Bulcsúnál, Balatonszepezden. 12.10 Jó ebédhez szól a nó­L MAI 1 Ml LÍSO RO K] ta. 13.14 Ham. Frane Puntar hangjátéka. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Er­ről beszéltünk. 14.35 Táska­rádió. Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 15.35 Poptarisznya. 17.30 Híres alma materek. 18.33 Űtközben hazafelé. Közle­kedés, zene sport. 20.33 Tár­salgó. 21.58 Sztárok sztereó­ban. Elvis Presley koncert­je Las Vegasban, 1969-ben. 22.37 Károlyi Pál: I. és II. Linus-szvit. 23.15 Hangszer­szólók. MISKOLC Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést! Információs, szolgáltató és szórakoztató műsor. 8.00 Vasárnapi kró­nika. Lapszemle. Program- ajánlat. 8.20 Riporternapló. Karikázó gondjaink. Szer­kesztő: Mács Ildikó. 9.00 Táncritmusban. 9.20 Sport. 9.25 Műsorösszefoglaló. 9.30 Szlovák műsor (Hírek — Látogatóban Hollóházán — Tévéprogram-ajánlat — Ze­nés percek). Szerkesztő: Mács Ildikó. 9.55 Műsorösszefogla­ló és az esti program ismer­tetése. 19.30 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 19.35 Mér­kőzésen, versenypályán. Va­sárnapi sportmagazin. Szer­kesztő: Felföldi György. 19.57 —20.00 Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismerteté­se. KOSSUTH 8.25 Mit üzen a rádió? 9.00 A hét zeneműve. 9.30 A hét költője. Szabó Lőrinc. 9.46 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék. Vendég a stúdióban: dr. Ba­logh Erzsébet gyermekorvos. 10.35 Csapó Anna és Sipos János népdalokat énékel. 11.04 A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 11.19 Bioritmus. Életmód, egészség, környezet. 11.39 Kháron ladikján vagy az öregedés tünetei. Illyés Gyu­la esszéregénye folytatások­ban. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszo­lunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az el­múlt hét műsorából. 14.33 A Playa Giron-i győzelem. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.05 Szóljatok szép szavak! 15.54 Évfordulók nyomában. 100 éve született Alfredo Ca- sella. 16.34 Meddig tart a hátrány? 17.05 Naplemente után. 18.02 Egy amerikai Pá­rizsban. Részletek Gershwin filmzenéjéből. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Hétfőn este mindenkinek. 20.19 Aranyle­mezek — 1969. 21.20 Új le­mezeinkből. A Venetói Szó­listák játszanak. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Halló, itt vagyok! 23.30 Nóták. 0.10 Szörényi Szabolcs táncdalai­ból. PETŐFI 8.35 Figyelmébe ajánlom! 8.50 Slágermúzeum. 10.00 Zenedélelőtt. 12.00 Lugosi Tibor klarinétozik, Farkas József népi zenekara ját­szik. 12.35 Kis magyar nép­rajz. 12.40 Tánczenei koktél. 13.25 Világújság. 13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig. . . 17.00 Hogyan beszélnek az álla­tok? 17.30 Ötödik sebesség. 18.35 Örökzöld dallamok. 19.30 Sportvilág. 20.00 Nóták. 20.35 Társalgó. 22.00 Világ­hírű dzsesszművészek felvé­teleiből. 23.15 Operett éjfé­lig. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. 17.05 Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. (Közben: El szeret­ném mondani... Paulovits Ágoston jegyzete — Vála­szolunk hallgatóink levelei­re. Gyárfás Imre összeállí­tása). 18.00 Észak-magyar­országi krónika. 18.15 Sport. 18.25—18.30 Szemle az Észak-Magyarország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Nógrád keddi számából. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Óvodá­sok filmműsora. 8.25 Tüske­vár. Tévéfilmsorozat. VIII/4. rész. Leskunyhóban. 9.00 Csepü, lapu, gongyola. Vi­dám vetélkedő gyerekeknek. I. elődöntő: Diósjenő—Bu­ják. 9.55 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az Ember. Francia rajzfilmsoro­zat. XXII/3. rész: A Cro- Magnon-i ember. 10.25 Rab ember fiai. Tévéjáték Móra Ferenc regényéből. 11.55— 12.15 Az ördög kilenc kér­dése. Mesejáték. 13.40 Tere- fere. Szórakoztató összeállí­tás. 14.05 Limonádé Joe. Csehszlovák film. 16.35 Mű­sorainkat ajánljuk. 17.05 Va­sárnapi muzsika. 18.00 Del­ta. Tudományos híradó. 18.40 Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna. 18.45 Esti mese. A kiránduláson. Csehszlo­vák rajzfilmsorozat. 19.00 A HÉT. 20.05 Ki mit tud? Döntő. Kb. 21.40 Hírek. 2. MŰSOR 20.05 Az etruszkok földjén. III/3. rész: Illúzió és sors. 20.40 Telesport. Vívó VB. A kard egyéni döntő közvetí­tése Becsből. 22.10 Mozart: g-moll szimfónia. 22.40 Kép­újság Agria Játékszín Hétfőn Egerben, este 8 órakor AGRIA-PÖDIÚM (Dobos cukrászda)

Next

/
Oldalképek
Tartalom