Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-24 / 174. szám
ßlE/wj/aq 1983. július 24., vasárnap Százhuszonöt évvel ezelőtt született Ábel Jenő. klasszlka- ülológus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagi a. A budapesti egyetem bölcsészeti karán tanult, ahol 1877-ben doktori diplomát szerzett. Ezután hosszabb nyugateurópai tanulmányutat tett, majd arról hazatérve, 1879-től a fővárosban volt gimnáziumi tanár; 1883-tól a budapesti egyetemen a görög filológia tanára. A budapesti Philológiai Társaság első titkáraként tevékenykedett. s szerkesztette az Egyetemes Philológiai Közlönyt. Kiemelkedő jelentőségűek a magyarországi humanizmus történetére és a görög epikusok kézirataira vonatkozó tudományos értékű filológiai kutatásai. Fiatalon megszakadt pályája során számos antik és reneszánszkori szöveg kritikai kiadását rendezte sajtó alá. Főbb művei: Adalékok a humanizmus történetéhez Magyarországon. Egyetemeink a középkorban. A homéroszi Demeter-Hymnusról. A Nap kél: 5.11 ódakor, nyugszik: 20.29 órakor. A Hold kél: 20.36 órakor, nyugszik: 4.14 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KINGA nevű kedves olvasóinkat! A Kunigunda, Kunnigunt az ófelnémet ..kuni” és „gunt” szavak alapján „rokonokért küzdő” a jelentése. I [időjárás] Várható időjárás az ország területére ma estig: időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, szórványos zápor, zivatar valószínű. A megélénkülő, átmenetileg megerősödő északnyugatiszél fokozatosan délnyugatira fordul. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül alakul. ■ Olvasom a hírt... ■.. hogy Kanadában apróhirdetés útján toboroznak űrhajósokat. Nos, erről jutott az eszembe, hogy nálunk ugyan űrrepülőket még nem ikeresnek az újságok segítségével, vállalati igazgatókat, fő- és osztályvezetőket azonban gyakorta. Akik a tengerentúlon űrhajósnak, itt meg igazgatónak jelentkeznek — bútor emberek! Mert ha a jelölt ott beválik: repül, ha nálunk csődöt mond — szintén „repül... ” (szilvás) — HALÁLOS baleset. A bátor! Bükkalja Termelőszövetkezet telephelyén halálos üzemi baleset történt: Palla- gi Imre, 64 éves tsz-tag, bátort lakos terményszállítás közben leesett az álló pótkocsiról. A szerencsétlen ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. — SULIHÍR. Hatvannégyféle iskolatáskát hozott forgalomba az idei nyáron a PIÉRT Kereskedelmi Vállalat. A többnyire új modellek 210 és 380 forint közötti árban kerültek az üzletekbe, s mint a kereskedők ígérik, augusztus elejéig — megyénkben is — ki tudják majd elégíteni az igényeket. — ECSÉDI lakodalmas. Időről időre felújítják a méltán híres műsorukat az ecsédi Szövetkezeti Népi • Együttes tagjai. Az Ecsédi lakodalmas nemcsak a hazai berkekben arat sikert, mind több külföldi tapsol a produkciónak. Legutóbb az IBUSZ vendégeiként járt a községben a Francia—Magyar Baráti Társaság 150 tagja, hogy megnézze — s egyben szórakozó résztvevőként élvezze — a vidám forgatagot. — AGRAR közművelődési tábor. Augusztusban rendezik meg a gyöngyösi mező- gazdasági főiskola közreműködésével az agrár közművelődési tábort. Ennek keretében tudományos előadásokat hallgathatnak a résztvevők, megismerkedhetnek a falvakban levő muzeális emlékekkel, s megtekintik majd Eger nevezetességeit is. — NEM VOLT ÖTÖS a lottón. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten öt- taláiatos szelvény nem volt. Négy találatot 305 fogadó ért elv nyereményük egyenként: 28 ezer 806 forint. A háromtalálatos szelvényekre 245, a kettesekre 15 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. Jövő heti ügyeletes szerkesztőink GABOR LÁSZLÓ K. SZABÓ ERVIN Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek; Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi-ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban; szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. ' Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rendelőintézet, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÜJÁL-készenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Tegnap délután Egerben, a városházán bensőséges hangulatú ünnepségen búcsúztatták az Agria Játékszín művészeit. Ebből az alkalomból vette át több éves magas színvonalú művészi teljesítményéért Szombathy Gyula a művészeti díjat Véget értek a szabadtéri színielőadások az Agria 83 rendezvényeinek sorában. Az idei nyár programjában a játékok szervezői, közreműködői és művészei hűek maradtak az elképzelésekhez, amelyeket az előző esztendőben megvalósítottak. Nem kétséges: ma már az Agriá- nak sajátos, kialakult arculata van. Az idén Eger két jellegzetes hangulatú játékhelyet biztosított a színházi előadásoknak. A vár Tömlöc- bástyáján ezúttal a fiatal magyar költőnő első drámáját mutatták be. Kiss Irén Csontváry című színpadi művét a Vígszínház kamaratermében már nagy sikerKét esztendő munkájának értékelését tűzte napirendre pénteki ülésén az Egri Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság. E két év munkáját jellemezte a dolgozók egyre fokozódó bizalma, s a más szervekkel kialakított kapcsolatok erősödése. Külön súllyal foglalkozott a beszámoló a fiatalokkal való törődésről, a KISZ-korú fiatalok részére továbbképzést, illetve képzést szerveztek, amelyek keretében megismerkedhettek a NEB szerepével, munkájával, ellenőrző és tervező' tevékenységével. A két esztendő alatt részben országosan is végzett ellenőrzésekbe! kapcsolódtak be, részben a helyi sajátosságok(Fotó: Perl Márton} rel játszották. Valló Péter rendező most szabadtérre „komponálta” a játékot, amelynek két szereplője Szakácsi Sándor és Kútvölgyi Erzsébet volt. Az egri közönség hat előadásban láthatta „A világhódító hun”-t; a Tömlöc-bástyai bemutatókon e nyáron mindig telt ház volt. Ugyancsak magyar színmű Szigligeti Ede Liliomfija szerepelt a Líceum szabadtéri színpadán is, Marton László rendezésében. Két friss diplomás művészt bízott meg a főszereppel: Rudolf Pétert és Eszenyi Enikőt, akiket még főiskolás korukból ismer az egri közönség. Ugyannak megfelelő tervek alapján dolgoztak. Vizsgálták a népi ellenőrök többek között a gyermekélelmezést, a sport- tevékenységet, az áruellátást, a magánerős építkezéseket, s szerepelt témáik között az energiatakarékosság is. Jelentős előrelépés, hogy a vizsgálatok során jobban számíthattak a szocialista brigádok tagjaira, a tanácsok vezetőire, dolgozóira. A NEB-vizsgálatok tapasztalatai alapján több esetben történt megfelelő intézkedés, például az energiatakarékosságban, a háztáji gazdaságok segítésében, a munkahelyi szociális körülmények javításában. Nem csupán a hibákat, hanem a dolgozók bizalmát is csak jó ismerősök már a városban — hisz nem először léptek színpadra — Szombathy Gyula, Koltai Róbert, Miklósy György is A premierre július 7-én, este fél 9-kor került sor, s összesen tizenegy előadásban láthatták a nézők a Liliom- fit. A nagy érdeklődést tükrözi, hogy minden alkalommal telt ház volt. Évről évre színfoltja az Agria rendezvényeinek az előjáték. A Dobó tér felújítása miatt, most a Líceum előtt léptek az ekhós szekérre a főiskolások, Valló Péter rendezésében nagyszerűen komédiázva. A Dobos cukrászda adott helyet ezúttal is az Agria- pódium bemutatóinak. Elsőként július 4-én este, Koltai Róbertét láthatta a közönség, a műsor ' házigazdája Szombathy Gyula volt. Az estnek olyan sikere volt, hogy július 21-én megismételték. Per ... Törvény ... Hivatal... címmel mutatta be műsorát Miklósy György július 11-én, egy héttel később pedig Rudolf Péter és Szerémy Zoltán lépett a közönség elő. Az Agria-pódium utolsó programját, Eszenyi Enikő, Méhes László és Kaszás Attila estjét, július 25- én láthatja majd a közönség. Az egri székesegyházban eddig megtartott orgonahangversenyek is sok nézőt vonzottak; az Agria idei zenei rendezvényei még augusztus végéig várják az érdeklődőket. tükrözik a lakosok részéről történt bejelentések. A NEB a városban, illetve a járásban, a két év alatt 136 közérdekű bejelentéssel foglalkozott. A két esztendő munkájának tapasztalataiból a további tennivalókhoz is vontak le következtetéseket. A dolgozók szélesebb körű tá- tájékoztatását a vizsgálati eredményekről, a szocialista brigádok fokozottabb mértékű bevonását a munkába, az utóvizsgálatok számának növelését fontos feladatként szabták meg. Foglalkozott a NEB-ülés a népi ellenőrök munkájának hatékonyságát segítő intézkedésekkel, a II. féléves munkatervvel is. Hol a kenyér... ... boltos uram?! — ezt a kérdést teszik fel most már hetek óta szombatonként a novajiak. Miután az ottani üzletekben — mi több, már Ostoroson is — kora délelőtt azt a választ kapják, hogy elfogyott, kénytelenek autóba ülni, buszra szállni vagy bekarikázni Egerbe egy-egy kiló kenyérért. Mint az egyik olvasónk tegnap délelőtt — alig tíz óra után — panaszolta: így egy vekni csaknem ötven forintba kerül... ! A lakosság akkor bosszús, ha nincs elegendő kenyér, a kereskedő viszont akkor, ha megmarad, s „le kell írni”. Olyan gordiuszi csomó ez, amelynek az elvágásához olló kell, de komámuram — hol, kinél van az olló... ? (—s) Eger város úttörőtáboráért Kommunista műszak a dohánygyárban Az egész város megmozdult annak érdekében, hogy felépülhessen Eger város úttörőtábora Felsőtárkányban Az anyagiak fedezéséhez üzemek, vállalatok, fiatalok és idősebbek kommunista műszakok szervezésével járulnak hozzá. Tegnap az Egri Dohánygyárban indultak meg a gépek éppúgy, mint a szokásos hétköznapokon. A kommunista műszakon 125 dolgozó vett részt, dolgoztak minden üzemrészben, az elő. készítőben, a gyártósorokon, a csomagolásnál, s a filtergyártásnál is. Ezen az egy műszakon körülbelül nyolcmillió cigaretta készült el. Szükséges is, hiszen a megnövekvő nyári idegenforgalom növelte a keresletet a gyár termékei iránt. A műszakbért az úttörőtábor építésére fordítják. A jövő szombaton ismét sor kerül a kommunista műszak megszervezésére, ezen azok a dolgozók vesznek részt, akik a tegnapiból kimaradtak. — GÁRDONYI GÉZA Emlékmúzeum. A Heves megyei Múzeumok Igazgatósága július 29-én, pénteken délután nyitja meg Egerben az íróról elnevezett utcában a Gárdonyi Géza Emlékmúzeumot. Élvezik a dolgozók bizalmát Kétesztendős munkájáról adott számot az Egri Járási-Városi NEB Az ablak Vasárnap volt. A hőségre ráalkonyodott. Megjött a szellő, hogy utcára csalja az embereket. Tévék kékjéből, kertek porából, kocsmák bűzéből bújtak elő. Padra telepedett az öregember és az öregasszony Fagylaltot nyaltak, és a forgatagot bámulták. A fagylalt — mint ahogy lenni szokott — hideg volt, a forgatag színes. Szerelmes fiatalok, büszke családok, kíváncsi turisták sora vonult el előttük. Még színesbőrűeket »is láttak. Az asszony a férjéhez hajolt: — Látod? Biztosan Afrikából jöttek. A szomszéd pádon diákok csókolóztak. Az öreg feléjük bökött. — Jó nekik — mondta, mert tudta, hogy ezzel bosz- szantja feleségét. Megint az utcát nézték. Négy fiatal közeledett. Lehet, hogy szerelmesek voltak, lehet, hogy spiccesek, lehet, hogy szerelmesek is, spiccesek is. Nevetgéltek, és kergették egymást. Egy kitámasztott ablaknál vala - melyikük, hogy ügyességét bizonyítsa, hatalmasat ugrott. A párkányt akarta elérni, de ez túl jól sikerült. Az ablak a földre zuhant, oly szerencsésen, élére esve, hogy az üvegtábla tovább mosolyoghatott a júliusi alkonyaiban. A fiúnak viszont bűntudata támadt, és társaival szélsebesen elrohant. — Láttad? — kérdezte az asszony. — Ilyen mindegyik. Felelőtlen suhancok! Az öreg leplezte dühét. Arra gondolt, hogy amikor kilenszáztizenhatban játékból pálinkát adott a szarajevói őrkutyának és az kimúlt, bizony, ő sem vallotta be, ki volt a bűnös. Csak ennyit szólt a feleségének: — Gyáva volt a gyerek. Merthogy elfutott. A keret a földön maradt. A járókelők gondosan kikerülték, csodálkozva néztek egymásra. („Még ilyet!”) A férfi botjához nyúlt. — Hova mégy? — rivallt rá felesége. Csendesen válaszolt: — Visszateszem. — Maradj a helyeden! Minek kell neked mindenbe beleütni az orrod? Még azt mondják, hogy te verted le. Kell ez nekem? Nem akart veszekedni, hát visszaült. Fél óra múlva két fiú érkezett. Egyikük lehajolt, és az ablakkeretet a helyére akasztotta. — Látod? Vannak még rendes emberek — szólt az asszony. — Ezek is fiatalok voltak — dünnyögte a férj. — Vén szamár! Még őket véded? Tőled ítéletnapig a földön maradhatott volna. Botjukra támaszkodva indultak haza. A szomszéd pádon a két fiatal még mindig egymást ölelte. Csoszogva indultak feléjük. Mikor odaértek, az öregúr egy pillanatra megállt, rájuk kacsintott, és alig hallhatóan eny- nyit mondott: — Tudjátok, a feleségem v - öreg. Szabó Péter NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefont 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0133-0705.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------r---------------------------------------------------------A gria *83 ...és véget értek a színielőadások...