Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
népújság. 1M3.július9.,„ombot MŰVÉSZET ÉS IRODALOM nagy kiállítás hozta meg. „A magyar Csontváry Európa nagy művésze.. Marokkói tanító — írta róla egyik ottani mél tatója. 1853. július 5-én született, s elfeledve, magányosan hunyt el 1919-ben, hogy évtizedek múlva fedezzék csak fel páratlan művészetét. Pécsett látható képeihez, a magányos cédrus elé ma már ezrek és ezrek zarándokolnak. Gy. L. Mária kútja Názáretben A Bűn és bűnhődés vizsgálóbírójaként Palcsó Sándor és Udvardy Tibor A Rajna kincsében (balra) A közelmúltban köszöntötték negyedszázados, budapesti operaházi tagsága alkalmából a népszerű tenoristát. Palcsó Sándort. A jubileumi esten — kívánságára — a Borisz Godunov hálás szerepét, a falu bolondját énekelte. Nagyszerű alakítását viharos tapssal jutalmazta a közönség. Palcsó Sándor szerepformálása attól sugárzik, hogy tökéletesen azonosul szerepével, magas fokú színészi intenzitással hangsúlyozza és kelti fel a figyelmet a legkisebb figurára is. Hangjának sajátságos színe, íze, zamaté van. és ehhez párosul jól érthető, ugyancsak ízes szövegmondása, szép beszéde. — A prózát édesapámtól tanultam. Tolna megyében, Dunaszentgyörgyöa volt református lelkész, és gyermekkoromtól kezdve igen nagy áhítattal hallgattam, szavára. Ekkor éreztem meg, mekkora hatalma és rangja van az érthető beszédnek, jelentőségét pedig akkor ismertem fel, amikor elkezdtem énekelni a Honvéd Művészegyüttesben. Később az operaszínpadon a színészi játék végtelen lehetőségei vonzottak, és szerepeimből igyekeztem kicsiholni a kedvemre való figurát. A művész alkotó ihletét pedig csak serkentette szerencsésnek mondható, testre szabott szerepköre. Az operairodalom híres karakterszerepeit, elesett figuráit keltette életre. Precizitás, biztonság áradt belőle, ettől vált természetessé, közvetlenné a játéka. Nevét hamarosan megtanulta a közönség. — 1957. november 8-án léptem először színpadra, azaz a függöny mögött énekeltem Parpignon rövid szólamát a Bohéméletben. Ma pedig — feljegyzései szerint — a hetvenharmadik szerepénél tart, a skála rendkívülivé szélesedett, Mozarttól Wagnerig, az olasz, az orosz operákon át korunk zenéjéig. — Különös élmény volt Wagner világa, először a pásztorfiút énekeltem a Trisztán és Izoldában, aztán jött Dávid A nürnbergi mesterdalnokokból. Mime A Rajna kincsében, a Sieg- friedben, Loge A Rajna kincsében. Igen közel állt hozzám Herodes a Saloméban, Anja Siljával, Leonie Rysanekkel is énekeltem, Tito Gobbi Verdi és Puccini operáiban volt partnerem, Mario del Monaco oldalán pedig az Otelló Jágója voltam. A magyar szerzők is felfedezték Palcsó Sándorban az Ideális interpretátort. aki jellegzetes orgánumával, jeles énekbeli és beszédtechnikai készségével népszerűsítheti a modem zenét. — Így váltam az új magyar zene napszámosává. Szerettem Kodály zenéjét, és különösen Szokolay Sándor' Hamlet című operáját. Lucifert énekeltem Az ember tragédiájában, a vizsgálóbírót a Bűn és bűnhődésben. Petrovics, Ránki, Balassa, Ribáry, Durkó, Gyulai, Gaál és még számos magyar szerző művében álltam ki a dobogóra. A Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész a könnyebb zene régióiban is kedvelt. Operettekben és a magyar népzene tolmácsolójaként gyakran lehet hallani, látni a rádió- és televízió-műsorokban. — Bár hivatalosan nyugdíjba vonultam, de nem búcsúztam el a zenei élettől, 25 esztendeig jó barátságban voltam a publikummal, a szakmával, és ezt a szolgálatot szívesen vállalom tovább. Erdősi Mária AZ ÚJ MAGYAR ZENE NAPSZÁMOSA Palcsó Sándor Úrnak hívták), amikor kísérleteinek eredményeképpen végre meghatározta azt a pontot. Annak idején, az első hetek délutáni forgatagában bizony még le-lema- radt az tömött buszról, de később — bármennyien is jutottak hasonló eredményre — kutatásai gyümölcsözőnek bizonyultak. Már hosszú ideje tapasztalt utasként tolakodott — amikor egy szép napon bekövetkezett a törés. Az indítékokra nincs megbízható adatunk, de tény. hogy amikor egy borongós délutánon lehülyézte azt a vén spinét, mert elsodorta kezéből az aktatáskát, valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába a most már kétségkívül Kolléga Úrnak nevezhető hősünket. Olyasmi lepte meg. amit a franciák deja vu-nek neveznek, úgy érezte. hogy valaha, valaki mással már történt valami ilyesmi, s akkor, annak idején ő meglehetősen helytelenítette az efféle — a most általa megnyilvánult — reakciót. A gondolat, a lelkiismeret e naptól kezdve nem hagyta nyugodni hősünket. Olyany- nyira nem. hogy már nem is kereste az oly gondosan kikísérletezett pontot; mind elkeseredettebben figyelte a Kedves Utazó Közönség könyöklő küzdelmét, még haragudott ugyan a csúcsforgá- lomban-közlekedni-muszáj vénemberekre, de inkább hagyta, hogy egy-egy villám- öreg éppen róla rugaszkodjon el, inkább félrehúzódott. Később újabb megrázkódtatás érte Kolléga Urat. Feleségével — erőt véve magukon — moziba mentek, s hazafelé tartván éppen a mi megállónkba vetette őket a kiszámíthatatlan sors. Mikor a busz megállt, hősünket feszítő izgalom kapta el — megszokás vagy mi —. alig tudta kivárni az ajtó nyílását, s mikor az végre mozogni kezdett, hirtelen föl- passzírozta magát, majd fejvesztve rohant helyet foglalni. Az asszony persze nem értette az egészet, ^hiszen késő este lévén, alig" volt utas a megállóban. Csúnyán leteremtette hát férjeurát, amaz pedig igazat adván neki. mélyen elszégyellte magát. E perctől kezdve fölgyorsultak az események. Kolléga Űr mardosó lelkiismerete meglódította a történést. Eőbb — ügyintézés leple alatt — a munkahelyéről kezdett elmaradozni, amit persze senki nem vett észre. A feleség sem tulajdonított különösebb jelentőséget a kezdődő késői hazajárásnak, mert már valóban esedékes volt. hogy az a fránya főnök továbbképző tanfolyamra küldje Kolléga Urat, A szomszéd meghökkent ugyan, amikor mintha Kolléga Urat látta volna egy T betűs teherautó volánja mögött, de hamar meggyőzte magát, hogy az lehetetlen. A feleségének később feltűnt, hogy hősünk fényképet készíttetett magáról, sőt hamarosan vaskos borítékot is kapott *— holott Kolléga Úrnak soha senki nem írt —. a férj azonban egyre komorabb, egyre szófuka- rabb lett. így az asszonyka nem merte kérdezni. Az utálatos főnök pedig csak akkor döbbent meg igazán, amikor beosztottja minden előzetes figyelmeztetés, sőt indokolás nélkül beadta a fölmondását. Kolléga Úr a következő munkanap hajnalán — feleségét megtévesztendő — úgy tett, mintha a szokásos módon a hivatalba indulna. Valóban a szokásos módon gyűrte tova magát megállónk sűrű hínárjában, a metróra is a szokásos módon sodródott fel, de hopp... a Deák tér helyett már az Emkénél leszállt! Innen furamód az Akácfa utca sarkán álló bisztróba tért be bűnös elszántsággal re eh gy kaszinótojást t. ’ ranciasalátával és — .„.t OI ha ezt látnád! — egy korsó sört. Mindezek elfogyasztása után hősünk az Akácfa utcai BKV-köz- pontba ment be. Nem tudni, hogy ott miben sántikált, de meglehetősen hosszú idő után, pontban fél háromkor lépett ki a kapun. Hóna alatt egy felette gyanús batyut szorongatott. A kapu előtt Kolléga Űr megállt, felvetette fejét, és szemében megcsillant valami diadalmas... A hősünk lépteit követő szem újólag a metróhoz, onnan ominózus megállónkba kísérhette vissza a csomagját féltőn szorongató embert, és itt már határozottan valami rémeset kell felfedeznünk a tekintetében. Szokatlan módon Kolléga Űr nem a nevezetes Fonthoz állt, sőt érthetetlen módon engedett tova két EXPRESSZ buszt (továbbá négyet abból a feleslegesből.) Úristen... De nem, nem, semmi baj, a harmadikra fölszállt A kanyarban a szokásos módon szorult a csuklókorlát mögé, majd hosszas zöty- kölődés után megérkezett a végállomásra. Itt azonban — ahelyett, hagy hazafelé vette volna útját — a batyuval együtt az állomás irányítójához ment be. Mintegy félórás feszült várakozás után a sofőrruhás Kolléga Úr (illetve már nem is tudom, hogyan nevezzem) lépett ki a? ajtón. Magabiztos tartással az várakozó EXPRESSZ buszra szállt, hovatovább beült a vezetőfülkébe, fölvette a gyanútlian utasokat és elindult. Az ominózus megállóba értve kinyitotta az ajtót, a visszapillantóból szánakozó mosollyal regisztrálta a Kedves Utazó Közönség szörnyű kataklizmáját. Amikor minden morzsányi hely megtelt, bezárta az ajtókat, mintegy csapdába ejtve a mit sem sejtő Utazó Közönséget. Ezután a mikrofonhoz nyúlt, és a következőket mondta: — Jó napot kívánok, kedves utasaim. Kérem, felejtsék el az iménti gyötrel- mes perceket, és amennyire lehet, próbálják meg kényelembe helyezni magukat. A zöldkucsmás fiatalembert arra kérem, adja át a helyét a kismamának, a barna kabátos néni“' pedig legyen olyan kedves, vegyen át kettőt a sokcsomagos hölgy dobozai közül. A többiektől pedig azt kérem, kapaszkodjanak a kanyarban, ne a szomszédnak támaszkodjanak. Cserébe megígérem, hogy gyorsan, de óvatosan és kapkodás nélkül hazaviszem önöket. Köszönöm a figyelmet, tessék vigyázni, indulunk. És hősünk feltette új napszemüvegét, gázt adott, majd ahogyan ígérte — határozottan, de körültekintően elindult hazafelé. A világ e napon nagyot változott. Budapesten villámgyorsan elterjedt az őrült pilóta híre. az pedig — ha más haszna nem is származott a dologból — ezután kétszer annyit keresett. Cseh Károly: Hal és csalétek F. Cs-nak Kései harangszó hálóját húzza-vonja kifelé a nap bogai kigyúló csillagok megint az este zsákmánya vagy Csillám-pikkelyes nagy Jialával a folyóval küzd és kifárad könnyít a hálón — visszahajít hát: csaléteknek a halálnak
