Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-23 / 147. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. június 23., csütörtök 3. Kiért szólt Forgó Morgó? Olykor még megjelenik Forgó Morgó a tv képernyőjén, időnként még kifakad Alfonzé hangján: Kinek van erre energiája? ... Népszerűvé, szállóigévé vált a mondás, s még sincs elég haszna, legalábbis a háztartásokban. Erre lehet következtetni a statisztikákból, vagyis abból, hogy miközben nem, vagy alig nőtt az elmúlt években a termelő- szféra energiafogyasztása, a lakosság minden esztendőben két-három százalékkal többet használ fel, mint azelőtt. Ebben máig sincsenek érdemleges változások. Maguk az Ipari Minisztérium illetékesei figyelmeztetnek arra, hogy azért nem szabad papírízűen értelmezni ezeket az adatokat. Tarján Róbert, az Országos Energiagazdálkodási Hatóság osztályvezetője például megjegyzi, hogy az évi 2—3 százalékos növekmény tetemes része indokolt, s kedvező fejleményekről tudósít a maga módján. Jogos észrevétel, hiszen minden évben több új lakóteleppel gazdagodik az ország. Hamisan értelmeznénk az energiatakarékosság fogalmát, ha azt kívánnánk, hogy ezekben az összkomfortos városnegyedekben is úgy éljenek az emberek, mint azelőtt. Kudarcra ítélt — s életszínvonal-politikai programunkat keresztező — próbálkozás volna azt tanácsolni az állampolgároknak, hogy ne vegyenek például automata mosógépet, mert fogyasztása többszörösen meghaladja az egyszerűét. Nem mondhatunk le évi 80 ezer új gépkocsi behozataláról sem, jóllehet ezek sem futhatnak benzin nélkül. Nemcsak hogy nem szorgalmazunk, hanem elítélünk minden olyan takarékosko- dási hajlamot, amely mögött egyoldalúság, szűklátókörűség rejlik. Változatlanul elégedetlenek vagyunk például világítási kultúránkkal, hiszen sok lakásunkban, iskolai tantermünkben még mindig nincs meg a kívánt fényerő, s ennek az emberek szeme világa látja a kárát. Ne azon az áron akarjunk „takarékoskodni”, hogy szemüveg viselésére kényszerítjük az embereket. Az energiapazarlást ott kell tetten érni, ahol rejlik. Most, a fűtési idény vegén sem árt például magunkba nézni: vajon hányán ültük végig a telet, ingujjra vetkőzve nézve a tv-t, 25—26 fokra hevítve fel lakásunk hőmérsékletét, holott már 22—23 foknál jól éreztük volna magunkat — egy kényelmes kardigánban. Hányán határoztuk el még az ősszel, hogy most már szigetelni fogjuk az ablakokat, nem engedjük meg, hogy elszökjék a meleg — s mégis elszöktettük. Hányszor hagytuk égve a villanyt, amikor negyedórára, félórára kimentünk a szobából? Hányszor mondogattuk magunkban, hogy most már megnézetjük a kocsink motorját, mert mintha túl sokat fogyasztana — még most is adósak maradva elhatározásunkkal. S hány új ház építésénél gondoltunk a hőszigetelésre, a perlit vakolatra, a kőzetgyapotra, még inkább az üreges téglára, vagyis arra, hogy a legtöbbet ezekkel lehetne elérni. Tovább menve: vajon eszünkbe jutott-e már, hogy ha teleeresztjük a fürdőkádat, ákkor — ismét a már említett Tarján Róbert szavait idézzük — kétszer-há- romszor annyi meleg vizet használunk el, mintha zuhanyozással is beérnénk? Csak néhány kérdést, inkább szónoki jellegű kérdést tettünk fel. Nem azzal a szándékkal, hogy pellengérre állítsuk velük az átlagos magyar állampolgárt. Hiszen nem ő tehet arról, hogy kevés még nálunk a hőszigetelt falú ház, és sok villanytűzhelyen még ma sincs hőfokszabályozó. Ezért mindenekelőtt a tervezőket, a gyárakat kell elmarasztalni. De azért lássuk, mondjuk ki már azt is, hogy ő sem tette meg, ami rajta múlik. Hogy — Forgó Morgó ide, Forgó Morgó oda — kevés ember módosított még az otthoni szokásain. Hogy — tisztelet a kivételnek — a legtöbbünk az energiatakarékosság kedvéért sem változtatott az életmódján. Pedig sok múiik a lakosságon, hiszen az ország mintegy három és fél miliió háztartása harminc százaléKKai részesedik a hazai energia- fogyasztásból. Többször emelték már az energiaárakat az elmúlt evekoen nálunk is, s ezen j — mint a többi áremelések — érzékenyen érintették a ! lakosságot. A közvélemény j nagyobb része abban a tévhitben él, hogy megfizeti, J amit fogyaszt, nem tudva j arról, hogy az összkomfor- | tos lakások távfűtése, meleg j vize lényegesen többe kerül i a térítési dijaknál, mint ahogy a villany is meglehetősen olcsó helyenként. Mindezt nem azért említjük, hogy újabb áremelési tippeket adjunk az Országos Anyag- és Árhivatalnak (nélkülünk is tudja, mikor, minek az árát kell emelni), csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy a családok energiafogyasztása nemcsak magánügy. Ha többe kerül az energia, mint amit fizetünk érte, valakinek meg kell térítenie az árát, s ezek a valakik — mi vagyunk. Ezért, értünk ágált hát Forgó Morgó a tv képernyőjén, mint ahogy értünk szól minden olyan reklám- műsor, amely elsősorban arra próbál hasznos, követhető tanácsokat adni, hogyan tudnánk jobban takarékoskodni otthon az energiával. Érdemes odafigyelni arra, amit ajánlanak, hiszen — több reklámtól eltérően — nem arra kérnek bennünket, hogy költsük el valamire a pénzünket. Ezek azt akarják, hogy vastagabb maradjon a bukszánk. Magyar László Munkavédelmi kesztyűk Hagyfügedről A budapesti illetőségű Tímáripari Szövetkezet Nagy- fügeden 1980-ban épített új üzemházat ott dolgozó száz- huszonöt nődolgozója számára — azóta dolgozhatnak egészséges, szép körülmények között a lassan tizenöt éves üzem asszonyai, lányai. Évente másfél százezer pár munkavédelmi kesztyűt állítanak így elő a jól szervezett gyártószalagokon A KAEV Heves megyei üzemei gyártották azt a kivágógépet, amellyel Kerepesi Györgyné szabja a sablonokkal a munkásvédelmi kesztyűk alkatrészeit Ez mind — nagyfügedi kesztyű (balra) (Kőhidi Imre képriportja) Szökő Gáborné a villamos fűtésű „acélkézzel” formázza az elkészült kesztyűpárakat A kesztyűk összeállítását — oktató irányításával — a legfiatalabb munkatársak is megtanulják: képünkön Bartus Lajosné és Kelemen Károl.vné Kétszázezer emberen múlik... Gyár a szabad ég alatt... Ez a gyakran elhangzó mondat jutott az ember eszébe a MÉM és a Gabona Tröszt kedd délelőtti sajtótájékoztatóján, amelyet a tröszt székházában tartottak meg. Nem ok nélkül, hiszen Mészáros István és Nacsády Árpád, a MÉM főosztályvezetői, valamint Lénán Lajos, a Gabona Tröszt vezérigazgatója hangsúlyozottan szóltak arról, mekkora gépi arzenált vonultatnak fel a gazdaságok az 1 millió 757 ezer hektár kalászos gabona, az 50 ezer hektár káposztarepce, a 45 ezer hektár magborsó, a 260—270 ezer hektár fővetésű silókukorica stb. betakarítására. Eszerint munkára készen áll 13 581 kombájn, pontosabban ezek egy része már javában vágja az árpát az ország déli részén. Az Agroker-vállalatoknál, illetve a mezőgazda- sági üzemekben van már az első félévre szánt új gépek legnagyobb része: 4035 új traktor, 589 korszerű bálázógép, 3583 pótkocsi. Tetemes mennyiségű gépalkatrész érkezett be az NDK-ból, a Tiszai Vegyi Kombinát gondoskodott kötözőanyagról is... Az ilyen számok hallaton a laikusnak olyan benyomása támad, mintha nálunk már a gépek aratnának. Ez a felületes ítélkezés azonban csak részben helytálló. Végtére is emberek kezelik a fenti masinákat. Mivel a korábbi hetek aszályba hajló, száraz időjárása csökkentette a rekordtermésbe vetett kilátásainkat, nagyobb szerephez jutottak az emberi tényezők. A gyors, de nem kapkodó, jól megszervezett betakarítás teszi ugyanis lehetővé, hogy ne legyen másfél-két mázsa szemveszteségünk hektáronként. Hogy ez mit jelentene országos átlagban, az 1 millió 757 ezer hektár kalászos gabonánál, az egyszerű szorzási művelettel kiszámítható. E veszteségek elkerüléséhez arra is szükség van, hogy — a már kialakult hagyományoknak megfelelően — az északi megyékből több száz kombájnt csoportosítsanak át a déli térségekbe, ahol előbb érik az árpa, búza, hogy utána a délebbi szomszédok segítsék ki az észak-magyarországiakat. Átlépve az országhatárt is, hiszen — ez is tradíció — az első hetekben szlovák kombájnosok szoktak aratni nálunk, utána pedig magyarok segítik ki szlovákiai barátaikat. Mindezt nem azért írtuk le, hogy a mezőgazdasági üzemeket úgymond kioktassuk a teendőkről. Sok évtizedes tapasztalat: tudják ezt nélkülünk is. Mint ahogy azzal is tisztában vannak, hogy — gépi arzenál ide, vagy oda — végül is az emberen múlik a betakarítás sikere: Csupán emlékeztetőnek szántuk sorainkat, a MÉM és a Gabona Tröszt együttes sajtótájékoztatója alkalmából. Annak érzékeltetésére, hogy az aratás ma is férfias próbatételt jelent. A már említett kétszázezer emberen múlik most 10.7 millió magyar állampolgár kenyere. (—magyar—) Fintorok \ A dinnye Ez nem lehet igaz. Június elején sárgadinnye? tehetetlen. .. Azzal a határozott szándékkal megy közelebb a maszek zöldséges utcai standjaihoz, hogy vesz egy kisebbet. — Mennyiért adja kilóját? — Százötvenért — mondja szemlesütve az árus. — Hát bizony elég drága — így a vevő, s indulna hazafelé. — 'Méregdrága, uram — kontráz rá a zöldséges. A nem várt válaszra valahogy megáll a vásárló lépte a levegőben. Visszafordul. — Tudja mit? — Adjon egyet. — Ez a kicsi. ugye. megteszi? — Nem. Inkább adja azt, ami mellette van. Igen, azt a legnagyobbat. Hazafelé a buszon azon morfondírozik, hogy vajon mi lett volna, ha a zöldséges rá akarta volna sózni a dinnyéjét. Nem. akkor nem vett volna, állapítja meg magában. De így egészen más... A szakadt pénz. . . — Kérem, uram. ezt a pénzt, nem fogadhatom el öntől — fordul a vevő felé a pénztárosnő. — Ebből valaki kiszakított egy darabot. Tetszik látni? Itt ni! Hiányzik Rákóczi bajusza. Tőlem ezt nem veszi el senki. Adjon helyette egy másikat. Vagy tudom is én... — De hát, asszonyom, én is a zöldségesnél kaptam ezt a bankót. Gondolja, hogy én tépegettem szét? Annál több bajom van nekem. Ráadásul egy fillér sincs most nálam, a gyerekeim meg várják a tejet. A pénztárosnő végül is elfogadja a kicsit hiányos ötvenest. — Miért ad ön ilyen szakadt pénzt nekem — mondja a következő vásárló fel- náboroaottan. — Ebből valaki kiszakított egy darabot. Tetszik látni? Itt ni... A telefon A telefon csörög, az ápolónő viszont mintha nem hallaná, folytatja a kötést. Kezében ügyesen táncol a kötőtű. Egy sima, egy fordított. aztán ismét egy sima és újra egy fordított. Készül a férje sála. A kórházi osztályon pedig, mint már szó volt róla, szorgalmasan csörög a telefon. Vajon gondolná-e valaki, hogy a nővérke, miközben szorgalmasan kézimunkázik, számolja azt is, hogy hányat csörren a készülék. S minden egyes újabb csörgésre egyre jobban összehúzza a szemöldökét, s szép lassan felcukkolja magát. A huszonhe- tedik idegtépő berregésre aztán felkapja az egyébként karnyújtásnyira lévő kagylót. — Ki az? — kérdezi dühtől fulladozva. Aztán a beszélgetőpartner mondhat valamit, mert még indulatosabban kérdezi. — Miért, mikor látta utoljára a beteget? Majd valószínűleg ismét a hívóé a szó. — Ha három napja, akkor miért érdeklődik. Ráadásul holnap lesz a látogatás. Jöjjön el akkor — mondja. És lecsapja a kagylót. Az eset megismétlődik néhányszor nap mint nap. Egyszer aztán a harapós hangú nővérkére is rájön a távbeszélhetnék. Az első hívásnál harminckettőt csörgetett, majd bejött a foglaltat jelző búgó hang. A másodiknál harmincháromig számolt de nem vette fel senki. Azonban nem adta fel. Hívta rendületlenül az intézményt. Akik látták mindezt, azt vették észre, hogy egyre inkább kékült- zöldült az ápolónő arca a dühtől. Aztán gondolt egyet, és valamennyi munkatársát odahívta, hogy megmutassa, ilyen is van, nem veszik fel a telefont, pedig ma ügyfél - fogadás van az intézményben. A papír Már mind a tizenkétféle adatlapot kitöltötte, a papírokat aláírta a község, a járás, a megye illetékese, továbbá a város összes dohányboltosa, valamint Hófehérke és a Vasorrú bába. Amikor beadta a könyökvédős ügyintézőnek háromhetes utánajárásának eredményét, az újabb kilencvenkilenc egyforma kérdőívet rakott eléje. — Az anyám nevét csak úgy, mint kedvenc arcvizem márkáját már az előzőeken is feltüntettem volt — fakadt ki magából. — Kérem, ön azért jött ide, hogy segélyt kérjen tőlünk. Nem is akármennyit. Száz forintot. Kérése jogosságáról meg kell győződnünk. — No, de mélyen tisztelt... — s itt elharapta a szót —, ön is jól tudja, hogy évtizedek óta rendszeresen fizetem a tagsági díjat. Végeredményben ahhoz képest, amit levontak tőlem ez alatt az idő alatt, a mostani segély csekélyke összeg. Ráadásul, amikor évekkel ezelőtt a szervezet tagja lettem, egyetlen- papírlapot sem kellett kitöltenem. Akkor nem kellett aláíratnom senkivel semmit. — Ez megint más tészta, — mondta a könyökvédős és ki tessékelte a szobából. Homa János
