Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-14 / 139. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. június 14., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Egy tanulságos novella Sőtér István akadémikus valaha írónak indult, s később vált irodalomtörténész- szé. A tudós azonban nem lett hűtlen egykori önmagához, s hosszú hallgatás után ismét jelentkezett a literature porondján. Feltérképezte adottságait, képességeit, s így vállalkozott arra, hogy sajátos környezetben fogant élményeit megjelenítse. A tévé — hetvenedik születésnapja alkalmából — A Piros Pünkösd című figyelemre méltó novelláját vitte képernyőre. A mű vetítése előtt a szerző mondott útbaigazító bevezetőt. Nem kedvelem az ilyen oktató jellegű magya- rázgatást, ő azonban bebizonyította, hogy erre az Ariadné-fonálra is szükség van, persze csak akkor, ha lényeglátó, ha jelzésszerű, ha megkönnyíti az értelmezést. Az alkotás a tartalmas élet summázataként hangsúlyozta, hogy minden ember küldetést teljesít, s csak akkor lehet elégedett, akkor nem munkálkodott hiába, ha megvalósította mindazt, amelyre tehetsége feljogosította, ha nem aprózta el önmagát, ha nagy álmainak szerzett polgárjogot, méghozzá mindenféle megalkuvás nélkül, irigylendő következetességgel. Erre az igazságra ébred rá Hell Zoltán nyelvészprofesszor, aki több évtizedes távoliét, amerikai egyetemi tanárkodás után súlyos betegen hazajön, hogy ne csak kutassa sorsa célját, értelmét, hanem meg is találja. A főszereplőt az igen sokoldalú Szabó Sándor varázsolta elénk, ismét bizonyítva, hogy mestere a karakterformálásnak. Kerüli a harsány színeket, a csak külsődleges jegyek csillogtatását, mindig a belső történésre összpontosítja figyelmét, s ezt ábrázolja maradéktalan hitelességgel. Az írói gondolatkört szolgálja — a maga eszköztárával — Illés János vezető operatőr, kiemelve a fontosat, s csak jelzésszerűen érzékeltetve a kevésbé lényegest. Lengyel György rendezői munkájának alapvető erénye ugyanez a tiszteletre méltó törekvés. Valamennyiük érdeme az, hogy hiánytalanul felvillantották egy tanulságos novella nem mindennapi értékeit ... (pécsi) Bűvészdömping Nagy mostanában a bűvészekből a „fölhozatal”. Nem múlik egy hét el anélkül, hogy ne bukkannának föl a képernyőn. Sőt, van, amikor többször is láthatjuk mutatványaikat, hogy varázsolnak elő a levegőből kártyalapokat, tüntetnek el és fűrészelnek keresztül nőket, húznak elő a cilinderükből nyulakat. A Ki mit tud?-ban is sokszor szerepelnek, de se szeri, se száma azoknak a különböző bűvészcirkuszoknak, és más összeállításoknak, ahol hemzsegnek a mágia mesterei. Nyomasztónak tűnik ez a tömeges jelentkezés. Valamikor szerettem őket, gyerekkoromban azért bújtam a cirkusz ponyvája alá, a széksorok alatt lopakodva, hogy megismerjem csodás képességeiket, titokzatos hatalmukat. De már elvették a kedvem, unom az illuzionistákat, ha ilyen műsor kerül a képernyőre, biz’ isten magam is egy különös trükköt találok ki, s eltüntetem a tévéből a képet. Valószínűleg anyagi gondok miatt van ennyi bűvészünk, ki tudja: talán valami nagy árleszállítást fogtunk ki az efféle filmek piacán. (— bor) A Gyémántmadár fiataljai: Kiss Stefánia, Kovács Zsuzsanna, Lőrincz Katalin és Bauer József (Fotó: Kőhidi Imre) A Pécsi Balett vendégjátéka Egerben Az Ifjúsági Ház nagytermében lépett fel vasárnap este a Pécsi Balett. Mint korábbi egri fellépésükkor, most is pótszékes ház ünnepelte Eck Imre Kossuth-díjas, érdemes művész együttesét. Nemcsak a híres pécsi együttes életre álmodójának tapsoltak a nézők, de ennek a két koreográfiának is, amiit most láttunk. A Lót leányai-ban Lót Abrahám unokaöccse, Szodoma ura tragikus helyzetben vám, menekülnie kell, fél maga ás a végveszedelemtől, a lányok pedig attól, hogy magja vész a nemzetségnek. Rajtuk a bűin, a romlottság súlya is és hogy a nemzetség ki ne haljon, ezért lerészegítik az apát, hogy fiakat szülhessenek tőle és neki. A táncban kifejezhető drámát éli át előttünk Bretus Mária, Paronay Magdolna és Eck Imre. Nemcsak a zene, a bibliai hősök féktelen érzelmi vihara is átfut a gesztusokon, amikben a test is, a lélek is kimutatja magát. Eck ezt a bonyolultan áradó érzésrendszert, ezeket a mai tudatnak is olykor feloldhatatlannak látszó feszültségeket és állapotot építette fel a gesztusok, mozdulatok színes mozaikjaiból. A tenyér, az ujjak, a karok, az arcok egy-egy tartása, a tekinteteknek ütköztetése mintha érthetővé tenné a tragikus emberi helyzetet, amikor az apa a saját lányainak a szeretőjévé válik — az ő akaratukból. Nem elsősorban a szerelmet, hanem az élet folytatását csikarják ki apjuk testéből azzal, amit tesznek. Eck nagy önfegyelemmel, a Goldmark-zene érzelmi magaslataira eljutva teremtette meg ezt a három táncoló figurát. Mintha ő, aki Lótot táncolta-alakította, ezzel a művel újabb emberi és művészi csúcsot hódított volna meg." Bretus Mária és Paronay Magdolna érett partnerei Elek Imrének, minden idegszálukkal benne vannak abban a küzdelemben és szenvedélyben, amely Lótot, Szodoma urát akarta megidézni. A Gyémánt madár című balettjáték alcíméül a mozgásfantázia megjelölést adja Eck. Az East együttes zenéje a mai világba, a modern mai viszonylatok közé visz át bennünket a bibliai tájakról. A lényeg azonban itt is az a szerelmi küzdelem, amelynek szépségében és tisztaságában hisz. Már a Lót lányaiban is feltűnik, milyen fontos és hangsúlyos szerepet kaip egy-egy kendő, ruhadarab, hogy a képzeletet ellássa fogódzóval. A Gyémánt madárban a zsineg vagy kötél fejezi ki a küzdelemről vallott alkotói ítéletet, s talán azt, hogy a szenvedélyek harcából sokszor a számító ész húzza a legnagyobb hasznot. Ez a mű nem véletlenül kapta a mozgásfantázia alcímet: néhány kidolgozatlan vagy kellően végig nem gondolt részlete vár még arra, hogy végleges megoldását megtalálja a koreográfus. Vagy a Gold- mark-zene után ez az egyveleg nem adott olyan érzelmi támasztékot, mint ami kell a magasba röppenés- hez? Kiss Stefánia, Kovács Zsuzsanna, Lőrinc Katalin, Bauer József és Hajzer Gábor táncolták az alkotást. Remek csapatmunka volt a teljesítmény! Farkas András Heti ajánlat Ezen a héten először két szerdai televíziós programra hívjuk fel a figyelmüket: 21.15-kor az 1-es csatornán Szakonyi Károly műsora kezdődik, a 2-esen pedig 21.00-től a Tudósklub. Csütörtökön 20 óra 55 perctől tekinthető meg a Panoráma, a külpolitikai szerkesztőség világpolitikai magazinja, utána pedig Mondod-e még címmel az erdélyi Bethlen Kollégium történetéből ismerkedhetnek meg a nézők epizódokkal. A házigazda: Sütő András. A péntek éjszakai film a Madárijesztő, remek szórakozásnak ígérkezik. Szombaton a 2. csatornán 19.05 órától a 70 éves Weöres Sándort köszöntik. Itt este színházi előadás szerepel a programon: Schiller A genovai Fiesco összeesküvése című tragédiát közvetítik a debreceni Csokonai Színházból Az egri Vörös Csillag mozi műsorán csütörtöktől az Elveszett illúziók színes magyar film szerepel. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban kérjük kísérjék figyelemmel a művészmozi programját, a hétfői vetítéseket. Hatvanban színházi előadás lesz: Görgey Gábor Komámasszony, hol a stuk- ker? című tragikomédiáját játsszák a Damjanich szakmunkásképzőben Mensáros László, Szabó Gyula és Verebes László szereplésével. Török filmhét A Magyarországon első ízben megrendezendő török filmhétre török filmművészeti delegáció érkezett Budapestre. A küldöttség tagjai: Cihád Cifcili, a török kulturális minisztérium filmfőosztályának vezetője, Hülya Kocyigit, a Mint a többi asszony című film főszereplője, valamint Selim Soydan producer. (MTI) Virágot veszek az üzletben. — A nagymamának tetszik vinni talán, a temetőbe? — kérdezi egy fiatal nő, akit tán ismernem kellene, hiszen a rokonaim lakásától mindössze ötven méterre van a virágüzlet. Vagy tán azért kellene ismernem, mert a nővérem tanította, vagy tán egy rokonomnak távoli rokona... Ha az ember jó pár év múlva tér vissza a szülővárosába, minden embert a rokonának érez. — Igen, az anyám sírjára viszem. — Akkor ezt a szál illatos jácintot még hozzáteszem. Ezt én küldöm a nagymamának. Tessék neki megmondani! — mosolyog a kislány. Vagy talán vőlegénye is van már? Esetleg asszony? — Az utcában lakott, és mindig vidám volt. Idáig szokott elsétálni az üzletajtóig, be szokott köszönni, és kitalálta az életemet. — Mert elmondta neki. — Nem, dehogy, hová gondol? Semmi hajlamom nem volt nekem soha az ismerkedéshez. Külsőleg minden klappolt körülöttem, éppen csak úgy éreztem, széthirila- nak a kapcsolatok, ha hozzám közelednek. — Ahá, értem. Mintha színházban lenne. A darab szereplőivel szinte egyszerre áll talpra, a szíve lázad, a keze összeszorul, de amikor másnap a pult mögé áll, minden homályosabb lesz, mint előzőleg volt... — Nem, nem! — tiltakozott a fiatal nő. — Ne beszéljen ilyeneket. Én szerettem a nagymamát. Tartást adott nekem... S boldoggá tett. — Persze — bólogatok — meghallotta, amikor megdobbant a szíve, és bemutatott magának egy igazi lovagot. Pedig ne felejtse el, nagyot hallott a „nagymama”. De látni — látott... — Bemutatta a férjemet! ö látta meg, hogy egy hozzám illő fiatalember simogatja meg minden délután a cicámat, és egyszer behívta az üzletbe, és azt mondta a lovagnak: „Megengedem, fiatalember, hogy egy szál rózsát vegyen ennek a kislánynak”. Így kezdődött... Sokszor gondoltam rá, mi volt az anyám titka. Rájöttem, erős volt az anyám. Hozzánk, gyerekeihez is tartozott (felnőtt korunkban is rendre írta hozzánk' leveleit, akkor is, ha választ se kapott), az unokáihoz tartozott, a házban lakókhoz tartozott, az utcában lakókhoz tartozott. Számára mindenfajta kapcsolat az életét testesítette meg, éppen ezért mindenkit tisztelt. Bölcs volt. ö nem „késekkel” hadonászott, hogy megvédje vagy megsebezze magát. A köznapokon használt szavainkat használta. Akkor is, amikor a legkisebbik fia halt meg. Az unokákra nézett, és szavával a menyét szerette volna megvigasztalni: „Kislányom, a gyerekeknek nagyobb veszteség lenn« az anya halála, bele kell nyugodnunk, drágám”. Továbbra is mosolygott, fnegsimo- gatta a látogatókat — csak ő nem tudott belenyugodni legkisebb gyermeke elvesztésébe ... Egy hét múlva megkérdezte ugyan a nővéremtől, hogy totózhat-e? Továbbra is elolvasta a Sportújságot, 92 évesen a virágokat új cserepekbe rakta, mert szerinte a tavaszi szél megsúgta neki: „Vén matróna, készülj”. „Hát én készültem...” — cseng még most is a fülemben anyám szava, magam előtt látom utolsó perceit, mivel Neki megadatott, hogy elbúcsúzzék a gyerekeitől. „Isten veletek, drágáim, én most meghalok...” így történt. Köznapian. Megölelte a gyerekeit, megcsókolta őket, egyik menyét már csak átölelni tudta. „Nagyon erősen szorított az anyu!” — csodálkozott sógornőm. Anyám megszűnt embernek lenni, részesült az emberiség egyik legnagyobb áldásában, a halálban, bennünket pedig itthagyott, itthagyta a nevetését, a derűjét, s ránk hagyta a munka örömét. A nevetésen kívül talán a munka szeretete volt az anyám másik titka. Nyolcvanévesen még hidat épített a házunk előtti vizesárokra. Ha a fiai autóval jönnek, meg tudjanak fordulni az utcában. Minden évben maga tatarozta ki a házát; az utóbbi években a bátyám igyekezett őt megelőzni. Három éve a nővéremhez költözött. Nem hiszem, hogy egyetértett volna Senecával, aki szerint mindazon kétkezi munka, amelyet görbedt testtel és lefelé szegezett pillantással kell végezni, nem éri meg a nemesember izzadságát. Mi volt az Anyám titka? Nemes ember volt. Dér Endre BOLGÁR IPARMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a Bolgár Művészeti Alap szervezésében bemutatott kerámiák, fafaragások, ezüstékszerek, bőrtárgyak június 23-ig tekinthetők meg a budapesti Derkovits-teremben (Hauer Lajos — KS)
