Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-09 / 135. szám

DlBflUüaq 1983. június Száznegyven év­vel ezelőtt szü­letett Bertha von Suttner, osztrák írónő, újságíró, Nobel-díjas bé- kehareos. Gróti családból szár­it mázott, s kiváló jjevelést kapott. Sokat utazott. I87t-ban férjhez ment Suttner báróhoz, akit házasságuk miatt családja kitagadott. Ezért a há­zaspár hét éven át a Kaukázus­ban, Tifliszben — a mai Tbili­sziben — élt, majd Hermanns- dorfba költöztek. 1889-ben jelent meg első regénye, Le a fegyve­rekkel, egy élet története cím­mel. A lényegében önéletrajzi regény rendkívüli sikerét bizo­nyítja, hogy 33 kiadásban jelent meg németül, s szinte minden európai országban kiadták. Szer­zője e művével bekapcsolódott a békemozgalomba; 1891-ben megalapította az osztrák béke- harcosok társaságát, amelynek elnöke lett. ö alapította meg az Interparlamentáris Unió osztrák szekcióját is. A béke érdekében nagyszabású előadókörutakat szervezett, s járt hazánkban is. Különböző lapokban jelentek meg cikkei. A Nobel-békedijat 1905-ben ítélték oda neki, nagy hatású békemozgalmi tevékeny­sége elismeréseként. 9.. csütörtök A Nap kél 4.47 órakor, nyugszik 20.39 órakor. A Hold kél 3.44 órakor, nyugszik 18.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FÉLIX nevű kedves olvasóinkat! A mai Félix név a latin „felix” szóból származik, melyet nyel­vünkre ,,boldogénak fordítot­tak le. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. A déli szél időnként megélén­kül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul. Potya? Felszáll a fiatalasszony a reggeli zsúfolt buszra. A hátsó ajtónál, mert csak ott fér el. A busz elindul, jön az ellenőr, kéri a jegyeket, bérleteket. A fiatal- asszony, aki közben már — kétforintossal a kezében — elindult a tömegben az automata felé, félúton ta­lálkozik az ellenőrrel. Jegye természetesen még nincs, mire az ellenőr már büntetné is, közben hangosan korholja. Az utasok az asszonyka pártjára állnak, de ő megszégyenülve leszáll a következő megállónál. — Az ország szégyene! — vonja le a konzekven­ciát az ellenőr. Ami így aligha igaz, mint ahogyan a büntetésnek sem hiszem, hogy helye lenne. (ku-ti) — ÚTLEZÁRÁS. Ma, hol­nap, a jövő héten pedig hétfőtől péntekig, majd 20- án is reggel 7 és este 19 óra között útlezárás lesz a kere- recsénd—eger—bánrévei vo­nalon Szúcs és Tarnalelesz között. Az erre közlekedők Eger felől Pétervására irá­nyába az egercsehi—mi kő­fal vl úton, a bekölcei bekö­tő úton, illetve az említett főút folytatásán haladhat­nak. Visszafelé ugyanez a terelés iránya. — A MEDOSZ-NÁL. Ülést tart pénteken Hevesen a MEDOSZ megyei bizottsága. Beszámolnak a megyei kül­döttértekezlet óta végzett munkáról, a bér- és jöve­delempolitikai irányelvek tapasztalatairól a Hevesi Állami Gazdaságban s meg­beszélik a testület II. félévi munkatervét. — „ABLAK" A MEGYÉNK­RE. A Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Vállalat munkatársai jár­ják a hét elejétől megyén­ket, hogy kiadványukban sokoldalúan bemutassák majd szűkebb hazánk gaz­dasági, idegenforgalmi he­lyeit a távolabb élőknek is. A különszám — mint érte­sültünk — várhatóan a III. negyedévben jelenik meg. — NAPIRENDEN. Heves megye Tanácsa ipari, építési kereskedelmi szolgáltatási bizottsága ma délelőtti ülé­sén az építőipari gazdasági társaság munkájáról, a ta­nácsi kiskereskedelemről, az ipari szövetkezetek export­járól tárgyal. Ugyanekkor foglalkozik az építőipari ka­pacitások helyzetével, Bán­kút és környéke részletes rendezési tervével, a lakos­sági szolgáltatások helyzeté­vel. — ELŐADÁS. Az új lakás­ügyi jogszabályokkal ismer­kedhetnek az érdeklődők ma este 19 órától a Megyei Mű­velődési Központ 25-ös ter­mében. Az előadást Bakucs- né dr. Kun Györgyi tartja. — KÖZÖSEN A PÓDIU­MON. Az egri Ifjúsági Ház quintettje és a Hevesi Ma- ranzino Quartett ma . közös műsort ad. A megyeszék­helyi intézmény nagyter­mében sorra kerülő koncer­ten barokk, reneszánsz és XX. századi művek szere­pelnek. ügyeletes szerkesztőink: GYŐNI GYULA és FAZEKAS ESZTER Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. l. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai'ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Francia lapszerkesztő a Népújságnál Árubemutató - üdülőknek A Mátra Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vál­lalatnál már hagyományos, hogy általában az idegen- forgalmi főszezon előtt áru­bemutatóval egybekötött ve- vőankétot rendez a területen lévő SZOT-üdülők vezetői, helyettesei, konyhafőnökei és a vendéglátóipari vállalatok képviselői részére. így került sor szerdán délelőtt a szil- vásváradi találkozóra is, ahol a FŰSZERT azt pró­bálta bizonyítani, hogy ol­csóbb árukkal is lehet gaz­dagítani a választékot a be­utaltak asztalán, s e termé­kek használatával időt, ener­giát is megtakaríthatnak a vendéglátók. Több más mel­lett ízelítőt adtak a kereske­dők a burgonyapehely, a zöldborsódara sokoldalú hasznosításából, s más kor­szerűbb készítmények válto­zatos felhasználásából. Tet­szést aratott a kóstolón pél­dául az olajos halból készí­tett argentin saláta, a csongrádiak „Unicom" csa­ládjából az ízesített tejbe- gríz-, panír- és fánkpor, amely a gyermekélelmezés­ben is népszerű lehet. Meg­lepő ízeket varázsoltak „bo­szorkányos” ügyességgel a konyhán a panírporban for­gatott, majd kirántott olajos hallal, s hasonlóan tetszés­sel fogadta a több mint 60 tagú érdeklődő gárda a Bu­dapesti Konzervgyár dobozos virslijét, valamint az elő­ször szélesebb körben itt be­mutatott páros csemege deb­recenijét, ami rövidesen a boltokban is megjelenik. ' —--------­A KERMI FELHÍVÁSA MZ-tulajdonosok figyelem! Az NDK-beli MZ-motor- kerékpárgyár értesítése alap­ján a KERMI felhívja a vá­sárlók figyelmét, hogy az 1983. április 1. után értékesí­tett, 7 467 101—7—7 468 792 közötti motorszámú MZ—TS 125, illetve 6 755 115—6 758 203 közötti motorszámmal ren­delkező MZ—TS 150 típusú motorkerékpárok a sebesség- váltó hibája miatt baleset- veszélyesek. Felhívják a vásárlók fi­gyelmét, hogy a megjelölt motorszámú járművek üze­meltetését azonnal szüntes­sék be és a jármű irataival keressék fel a vásárlás he­lyét, vagy a legközelebbi javítószervizt, ahol a jármű műszaki vizsgálatát elvég­zik. A további intézkedést a kereskedelem, illetve a szer­vizállomás teszi meg. A fenti motorszámú jár­művek kereskedelmi forgal­ma a hiba megszüntetéséig szünetel. A Heves megyei régészek az avar kori temetkezés újabb emlékeire bukkantak. Visznek község határában ugyanis emberi csontok ma­radványait fordították ki a földből a munkagépek a kö­zelmúltban. A leletekről azonnal értesítették a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatóságát. A régészek a helyszínen megállapították, hogy késő avar kori temető maradványai kerültek fel­színre. A területen folyó közművesítés sürgőssége mi­att azonnal hozzáláttak a mentéshez és mostanáig ösz- szesen negyven sírt ástak fel. Évekkel ezelőtt egy szom­szédos településen találtak A Külügyminisztérium vendégeként hazánkban tar­tózkodó M. Jacáes Lebailly, az Quest-France (Bordeaux) főszerkesztő-helyettese, ma­gyarországi riportútja során tegnap Egerben, a Népújság szerkesztőségében járt. A francia újságíró, aki többek között a tájékoztatáspolitiká­ról és a helyi lapok tevé­Két tüzet is jelentettek tegnap megyénkben. Dél­előtt, néhány perccel 11 óra előtt Gyöngyösön, a Bocskay utca 8. számú házban egy éléskamrában égve hagyott gyertya lobbantotta lángra a környezetét. Szerencsére az állami tűzoltók hamar megfékezték a lángokat, s „csupán” háromezer forintnyi kár keletkezett. Csaknem hasonló időpontban Lőrinci­ben, a Dunaplast üzemében a benzingőzök belobbanása okozott tüzet — amit azonban már a helyi önkéntesek el­A magánerős lakásépítése­ket napjainkban kormány- program szorgalmazza, ezért is időszerű az a kiállítás, mely „A magánerős építés gépesítése ’83” címmel teg­nap délután nyílt az egri Gép- és Műszeripari Szakkö­zépiskola aulájában. A kiál­lítók; a VASÉRT, az Épü­letkarbantartó Szövetkezet, az Építőgépesítő Vállalat, a MOFÉM és a LAKISZ által Mint ismeretes, tataroz­zák az egri Gárdonyi Géza Színház épületét. A felújí­tás első ütemén lassan túl­jutnak, s most következik a második: a belső berendezé­sek — fűtés, világítás — kor­szerűsítése. Sokáig szennyez­ték a környék levegőjét, ezért gázkazánokra cserélik a régieket. Viszont azok még használhatóak, s bizonyára már avar temetőt, Viszneken azonban most újabb emlékek keltették fel a régészek ér­deklődését. Megállapították, hogy a temetőben férfi, nő és gyermek tetemét egyaránt elhelyezték, a temetkezés azonban minden esetben szegényes volt. Érdekes mó­don feltűnően gazdag sír nem került elő. Találtak vi­szont késükkel eltemetett harcos , férfiakat, amelyek­nek — a többi tetemtől el­térő — feltűnően erős alka­tára figyeltek fel a régészek. Felszínre került egy páros sír is, amelyben fiatal férfi és nő volt eltemetve egymást ölelő formában. Erről úgy vélekednek, hogy elhunyt kenységéről tájékozódik, ta­lálkozott a Népújság főszer­kesztőjével, Gyurkó Gézával, aki széles körű eszmecserét folytatva francia kollégájá­val, részletes tájékoztatást adott a megyei napilapok, közelebbről a Népújság szer­kesztőségének munkájáról és feladatairól. oltottak. A veszteség azon­ban így is mintegy 10 ezer forint értékű. Egerben halálos gázolás történt szerdán délután 14.40 órakor, a Csebokszári-lakó- telepn,él. Barta Mihály hely­beli nyugdíjas kerékpárjával figyelmetlenül hajtott a fő- útra, s ott összeütközött az erdőtelki tsz dolgozója, Kor­mos Miklós által vezetett te­hergépkocsival. Ennek követ­keztében az idős ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszí­nen életét vesztette. bemutatott korszerű termé­kek, célszerszámok és kisgé­pek hatékonyan segítik az otthonuk építésére, korszerű­sítésére önerőből vállalkozó­kat. Az érdeklődőket a kiál­lítók tájékoztatják arról is, hol, milyen gépeket kölcsö­nözhetnek. A bemutató június 10-ig tekinthető meg, naponta 14- től 18 óráig. jó szolgálatot tennének máshol. Ezért úgy döntöttek, hogy felajánlják őket olyan művelődési intézmények szá­mára, amelyek központi fű­tést szeretnének. Az érdek­lődők jelentkezzenek a me­gyei tanács művelődésügyi osztályán. Lehetőség nyílik arra, hogy a MARABU— VIII. típusú kazánokat könyvjóváírással megkapják. szerelmesek jellegzetes el- hantolására kerülhetett sor. A leleteket majd antropoló­giai vizsgálatoknak vetik alá a pontosabb megismerés ér­dekében. A régészek sírrablás nyo­mait is felfedezték. Előkerült ugyanis egy árulkodó kapa, amellyel feltehetően az Ár­pád-korban kutathatott gaz­dája az avar temetőben. A sírok bolygatása tehát jóval az eltemetés után történhe­tett. Elismerésre méltóan segí­tette a feltárás előkészítését a helybeli Béke Termelő- szövetkezet és az ÉVIZIG gyöngyösi kirendeltsége. Kovács András A citera- készítés nagymestere Téglás! Imre vámospércsi nyugdíjasra ráillik a jelző: messze földön híres. Az ál­tala készített citerák ugyanis a távol-keleti országoktól az amerikai kontinensig elke­rültek (Fotó: MTI — Oláh Tibor felv. — KS) II rendőrség közleménye A Budapesti Rendőr-főka­pitányság bűnüldözési osz­tálya ismeretlen tettes ellen nyomozást indított ember­ölés bűntette miatt. Kriegs- Au Gáborné 39 éves buda­pesti lakos idén, február 26-án, ismeretlen körülmé­nyek között eltűnt lakásáról. Holttestét április 3-án fog­ták ki a soroksári Duna-ág- ból. Megállapították, hogy Kriegs-Auné bűncselekmény áldozata lett. Széles körű nyomozás után 1983. június 4-én elfogták és előzetes le­tartóztatásba helyezték a gyilkosság elkövetésével ala­posan gyanúsítható Szabó Zoltán, 30 éves gépkocsive­zető, büntetett előéletű bu­dapesti lakost, aki a bűn- cselekmény elkövetését beis­merte. Ügyében a vizsgála­tot folytatják. — PROPAGANDISTÁK­NAK. A gyöngyösi városi KlSZ-bizottság június 10-én propagandistáknak rendez módszertani előadást. A megbeszélésen a feladatok mellett szó esik a helyi ta­pasztalatokról is. A Merkúrtól jelentjük Trabant H. Lim., Bp. 813 Trabant H. Combi, Bp. 47 Trabant Lim., Bp. 15 787 Trabant Lim., Db. 11811 Trabant Combi Sp., Bp. 7143 Wartburg Lim., Bp. 8134 Wartburg de Luxe, Bp. 11224 Wartb. Lim., tolót., Bp. 1 391 Wartb. de L., tolót., Bp. 2 167 Wartburg Tourist, Bp. 4171 Skoda 105, Bp. 6 991 Skoda 105, Db. 5 352 Skoda 120, Bp. ' 13128 Skoda 120, Db. 8130 Skoda 120 GLS, Bp. 304 Lada 1200, Bp. 22176 Lada 1200, Db. 14 411 Lada 1300, Bp. 9 572 Lada 1300, Db. 6 556 Lada 1500, Bp. 8 742 Lada 1500, Db. 5 960 Lada Combi, Bp. 4 664 Lada Combi, Db. 2 524 Moszkvics, Bp. 12 095 Polski Fiat 126, Bp. 16 587 Polski Fiat 1500, Bp. 3 532 Dacia, Bp. 12 792 Dacia, Db. 5 577 Zastava 1100 GTL, Bp. 2 245 Avar temetőt tártak fel Yiszneken Megyénk művelődésügyéről A Művelődési Minisztérium általános felügyeleti vizsgálatot végzett az elmúlt két hónapban Heves megyében. A vizs­gálat lezárására, a tapasztalatok megbeszélésére tegnap me­gyénkbe érkezett Korcsog András művelődési minisztériumi államtitkár. Délelőtt 10 órakor Egerben, a megyei tanácson fogadta őt Markovics Ferenc, a Heves megyei Tanács el­nöke. A 05, 07 jelenti: Gázolás Egerben A magánerős építés gépesítése *83 Művelődési ház vagy iskola számára Kazán a színházból NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom