Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-04 / 131. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. június 4., szombat KIVÁLÓ PEDAGÓGUSOK Három évtized a nyelvoktatásért Egy orosz szakos tanár számvetése Sok esztendős, sikerekben bővelkedő nevelő-oktató munkájuk elismeréseképpen kapták meg ezt a kitüntetést. Őket bemutatva, tanulságos sztorijaikat idézve példát is akarunk mutatni azok számára, akik tanulni óhajtanak tőlük. TANÍ-TANI Körzetek és határok Lassan másfél évtizede ismerem Forgács Bélát, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium orosz szakos tanárát. Találkoztunk hivatalosan, beszélgettünk barátilag, amikor társasutazásokon tolmácsolt, így aztán nem volt meglepő számomra, hogy érdemeit ezzel a kimagasló kitüntetéssel méltatták, hiszen felkészült, szigorú, de gyermekszerető pedagógus, közéleti hangoltságú férfiú. A gyöngyösi fiatalember 1953-ban szerzett orosz szakos tanári diplomát az egri főiskolán. Szorgalmára, átlagon felüli igyekezetére felfigyeltek, ezért maradhatott benn tanársegédként. — Rendkívül sokat köszönhetek dr. Bihari Józsefnek, aki másokkal együtt engem is átsegített a buktatókon, aki okos, hasznosítható tanácsokkal segített. A körülmények mégis úgy hozták, hogy búcsút mondtam az alma maternek, s a katonaságnál lettem tolmács, egészen 1955-ig, s később műszaki fordítóként tevékenykedtem. Mindkét megbízatás vonzó volt számomra, mégis sóvárogtam a katedra után. Ez a vágy annyira erősödött, hogy 1955 novemberében Abasáron lettem tanár. Itt 1960-ig dolgoztam, azt hiszem nemcsak a magam elégedettségére. e Tíz esztendeig megyei szakfelügyelő volt, erre az időszakra mindmáig szívesen emlékezik. A színészház olyan hely, ahol mindent lehet csinálná, csak lakni nem. Tóföldi legalábbis ilyen következtetésre jutott, és bizonyára nem csupán ő vélekedik így a lakók közül. Erős kivétel- i nek talán csak Csutorjai, a szobatársa számít, aki füldugót használ, és lefekvés után még egy nagyobb ösz- szegért sem hajlandó kiszedni. Ilyenkor megszűnik számára a világ, és Tóföldi esetleges közlendőit a száj- i mozgásáról olvassa le. — Vegyél te is — mondja Tóföldinek —, 'és meglásd, rögtön egy szanatóriumban érzed majd magad. No igen, ez is megoldás — töpreng el ezen Tóföldi, de azért mégsem vásárol füldugót. Csutorjai az más, ő már megteheti. Tíz éve ténfereg a pályán, egyik színészházból ki, a másikba be, ő már eleget hallott ahhoz, hogy akár egész életében füldugót használjon. De egy induló színésznek még nem lehetnek rigolyái, elter- ' jed, rossz fényt vet rá... stb. Neki még mindent hallania kell, akár akarja, akár nem. — Tudod — mondja Csutorjai —, rólam már annyira elterjedt ez a füldugózás, hogy sokan azt hiszik, nappal is használom. Ezért nekem nem mondanak semmit, előttem nem reszelnek, fúrnak senkit, békén hagynak. Azt is észrevettem, hogy kedvesebbek hozzám, mintha csakugyan süket lennék. Tóföldi bólint, megérti Csutorjait. Nem éppen erős tulajdonsága a tehetség, így azzal pótolja, ami inkább megadatott neki. Udvariassággal például. Ilyen udvariad emberrel még nem találkozott, talán nincs is. Csutorjai úgy udvarias, ahogy más levegőt vesz. Nem lehet megelőzni a köszönésben, nem lehet utána bemenni egy ajtón, nejn le— Sok szempontból hőskorszak volt ez, ekkor munkálkodott a legtöbb képesítés nélküli. Mi tagadás: őket nem hagyhattam magukra. Méltatlankodás helyett felkaroltam valamennyit. Nemcsak tippeket adtam nekik, hanem ha kellett magam tartottam meg az órákat, hadd lássák miként kell csinálni. Utólag is állítom, hogy ez a módszer hatásosabb volt mindenféle magyaráz- gatásnál. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy közülük sokan behozták lemaradásukat, ma már neves szakemberként bizonyítják rátermettségüket. Egyébként — s ezt is büszkén vallom — a bizonytalankodók is hasznomra váltak, hiszen jó néhány okos ötletet, módszert elleshettem tőlük. o 1966 óta a Gárdonyi Géza Gimnázium tanára. Ebben a tantestületben, ebben a közösségben otthon érzi magát. Azóta többször hívták máshová, mégsem sikerült elcsábítani. — Olyan légkör alakult ki, amely kedvez az alkotó munkának. Volt is, van is teendő,' ám a megnyugtató, hogy a befektetett energia nem vész kárba. Tanítványaim az elmúlt évek során a különböző országos versenyeken a hét... egyáltalán felsorolni is lehetetlen, mit nem lehet még, hogy Csutorjai legalább egyszer kizökkenjen az udvariasságból. Ha nekimegy egy széknek, még attól is bocsánatot kér, megköveti az almát, mielőtt beleharap, szóval a képtelenségig udvarias. És ha valaki kicsit is ismeri a színészvilágot, az tudja, hogy ebből, ha nem is valami fényesen, de azért el lehet tengődni a nyugdíjig. — Bocsáss meg, ha horkolok — mondta mindjárt az első nap Tóföldinek —, és költs fel nyugodtan, kérlek. Tóföldi megfogadta a tanácsát, és felköltötte, mert nemhogy horkolt, de szirénázott. — Ne haragudj — motyogta félálomban —, igazán nem akarattal... És jellemző Csutorjai udvariasságára, hogy a tizedik felrázás után is elnézést kért. Tóföldi ettől any- nyira elröstellte magát, hogy a további éjszakákon inkább nem aludt, de nem zavarta Csutorjait. Egyébként is — mint később kiderült —, mi az’ ő horkolása á kinti zajokhoz képest! Egy tüntetési menet maga a lábujjhegyen osonó suttogás némelyik színészházi éjszakához viszonyítva. Az ajtók dörejszerű csapkodása már megszokottá vált, egy-egy alkalmi „házaspár” civódása is elviselhetővé langyult, hanem a tehetség italtól nehezen forgó nyelvvel, mindazonáltal üvöltve hangoztatott bizonygatása — már több a soknál. Különösen hajnali kettőkor, amikor már egy tisztes polgár virágos rétről és döngicsélő mé- hekről álmodik. — Atombomba vagyok sőrétek között! — üvölti egy hang, történetesen a Ló- nyaié, és Tóföldi szívét, bár felriad rá, mégis melegség legjobbak között szerepeltek. Általában speciális tagozatú osztályokkal foglalkozom. Az idén egyik 12 tagú csoportomból hatan tettek sikeres nyelvvizsgát, s hamarosan még ketten követik őket. Egyikőjüket szovjet egyetemre vették már fel. Tévedés ne essék nem dicsekedni akarok, csak azt szeretném jelezni, hogy az elvetett mag nemcsak kihajt, hanem szárba is szökken, ha a nevelő megértőén szigorú, következetes, s arra törekszik, hogy változatos fogásokat vessen hadba az elérendő cél érdekében. Az a véleményem, hogy nyelvet tanulni csak áldozat- vállalással, csak rendkívüli szorgalommal lehet. A korszerű audiovizuális eszközök nem megváltó jellegűek, nem pótolják a könyvek, a szótárak mellett töltött időt, s a tanár lelkesedését, örülök annak, hogy számos próbálkozásom bevált. Gyerekeimet rendszeresen magammal viszem idegenvezetői programjaimra, hadd gyakorolják ilyenkor a beszédet. Emellett igénylem kezdeményezőkészségüket. Részfeladatokat kapnak, ezekről az órán előadásokat tartanak. A legügyesebbek 45 percre a katedrára is állhatnak. Iskolánkban MSZBT-tagcso- port működik, így módunk adódik arra is, hogy turista- csoportokat fogadjunk baráti találkozókra. A diákok járja át. A mondás ugyanis tőle ered, ő jelentette ki ezt nemrégen, ugyancsak kissé felajzott állapotban, és lám, máris átment a köztudatba. Akár valamely népi (nép- színészi) szólás terjed majd, és így anonim módra bár, de mégiscsak begyalogol ar színházi világ halhatatlanjai közé. Ez eddig rendben is van, a szerzői büszkeség legyűri a zaj okozta felgerjedést, de Lónyai nem elégszik meg ennyivel. Saját szöveggel is kibővíti. — Nekem mondja Zselatin, hogy merev vagyok, én úgy mozgok a színpadon, mint egy hirdetőoszlop?! Nekem, akinek a mozgását megirigyelheti egy baletttáncos? Az aljas! Már régen bíróság elé kellett volna állítani! Mert aki ilyet merészel mondani egy Lányaira, az liliomtipró, betörő, gyilkos! Ide nézzetek, hogy mozgok?! Na, ezt figyeljétek meg! Valami robajlik, dűl, csattan, üvegcsörömpölés. — Kuss! — csendül valahonnan egy karikás hang. — Hát már dögleni sem lehet ebben a rohadt házban? ! — Csendet kérek! 'Főpróba! — üvölti vissza Lónyai. — Ki tehet arról, hogy itt civilek is szállást kaptak?! — Civil . az a holdkóros, bet^g lelked — így ismét a karikás hang —, ne éjjel jusson eszedbe a szakma, hanem nappal! — Az igazi színésznél nincsenek napszakok — vonít újfent Lónyai. — Mert a művészete mindig éber. Ha nem tetszik, keress magadnak egy lakatlan szigetet. De mielőtt odahurcol- kodsz, add meg az ötvenesem! Tóföldi magára húzza a takarót, a párnát a fülére nyomja, és amit világéletében utált, számolni kezd. Dehát mi az a semmi párna, a színészház csak most kezd élni. Valahonnan hegedűszó. „Hej, deládé, delá- dé... ” Kurjongatások, dübörgések. Az ablakok rezegnek, a plafon táncol, a padló, mint kiöregedett cirkuszi unterman, nagyokat recs- csen, nyög belé. És ebben a (Fotó: Tóth Gizella) ilyenkor is növelhetik tájékozottságukat. A szakköri foglalkozásokra a főiskoláról hívunk alkalmanként orosz anyanyelvű oktatókat. Mindenkitől elvárom, hogy állandóan edzésben legyen, épp ezért a fiúk, lányok hetente egy-egy cikket fordítanak le a Pravdából. Azt hiszem ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy csak a kitartás vezethet eredményre. o Kiegyensúlyozott, közvetlen egyéniség, erőt adó családi háttérrel. Két gyermekem közül a lányom követte példámat. Ö orosz-történelem szakos nevelő lett, s az egri 3-as számú Általános Iskolában tevékenykedik. így aztán a családban tovább örökítődik a hivatás. Akárcsak mások ő sem bővelkedik szabad időben, hobbija mégis van. — Ez számomra az idegenvezetés, a különböző csoportok, küldöttségek kalauzolása. Ráadásul közben tanulok is, ébren tartom ismereteimet, azaz a kikapcsolódáshoz, a szórakozáshoz a hasznosság is ötvöződik. így volt ez az elmúlt harminc évben, remélem a következő évek ugyanezt hozzák. Legfeljebb magasabb szintem.. Pécsi István „lagziban” még a legcsendesebb sarok az udvarias Csutorjai és az ő egetverő hortyogása. Aztán mégis valamiféle szendergés, talán álom is, sziklákat görgető elefántokkal. .. De mi ez? Máris itt lennének az elefántok? A szikla dörgött az ajtónak? — Tóföldi! Mi az? Alszol? Tóföldi nem válaszol, öszszehúzódik a paplan alatt, akár a magzat az anyaméhben, és megpróbál visszatér, ni a sziklákat görgető elefántokhoz. Hanem Lónyai — ki is lehetne más? — nem hagyja abba. — Tóföldi! — bömböl, míg a bezárt ajtó kilincsét rázogatja. — Mi van? Csakugyan alszol? Tóföldi felnyög, majd a füléhez ragadt párnát az ajtóhoz suhintja. — Mi a fenét akarsz?! — Szóval mégsem alszol — így diadalmasan Lónyai —, csak imitálod az, alvást. Jellemző, ezt megjegyzem magamnak. Kenyered van? — Micsoda? — Kenyér! Érted? Adj egy falást. Azt akarod, hogy itt dögöljek éhen az ajtód előtt? Tóföldi kimászik az ágyból, megkeresi a kenyeret, kinyitja az ajtót, kidugja. — Fogd... — mondja, és csukná vissza az ajtót, ha Lónyai lába engedné. — Szalonnád is van? — Nincs! — Semmid? — Semmim. — Kenyeret zabáljak magában? — Zabáid! — hörgi Tóföldi, aztán valami eszébe jut. — Sercegi csomagot kapott, de el ne pofázd, hogy tőlem tudod. — Sercegi? — Igen. Disznósajtot evett az este. Láttam. — Kösz, Tóföldi, rendes vagy. A láb Lónyaival együtt elmegy, Tóföldi bezárja az ajtót, visszatántorog az ágy. ba. Amíg Sercegi megérteti Lónyaival, hogy nem kapott csomagot, addig majdcsak reggel lesz. És reggel sokkal elviselhetőbb a színészházban, akkor már fél- ájultan alszik mindenki. Vannak kérdések, amelye. két nem lehet le-, vagy elfojtani. Újra és újra előtörnek. megjelennek. Ismét cikkek jelentek meg, rádiónyilatkozatok hangzottak el az iskolakörzetesítésről. Az eredmények kétségtelenek. Nem járhatna annyi lány és fiú szaktantermekbe, egyáltalán: szaktanár vezette órákra, ha nem vonnák össze elnéptelenedő kisiskolákat. Két-három tanulóért tényleg nem lehet fenntartani egy intézményt, nálunk sokkal gazdagabb országok sem engedhetnek meg maguknak ekkora luxust. És közben micsoda erőfeszítést vállalt magára az állam, a társadalom! Buszjáratokat kellett indítani, újabb szolgálati lakásokról gondoskodni, hétközi diákotthonok épültek. Pedagógusok vállalták az átjárást, a szülők pedig sok esetben azt, hogy távol vannak hétfőtől péntekig attól, akit a legjobban szeretnek. A gyerekeket fölkészült matematika, történelem, biológia és más szakos tanár oktatja, de eközben megesik az is, hogy kikerül a család érzelmi együttélésének hatásköréből. Csökken a lehetősége annak, hogy a házi munkában vagy szabadidős programokban csupán a mindennapi jó példával, egy- egy visszajelzéssel apa és anya formálhassa a fiatalt. Minden előnye ellenére szaporodtak hát azok a kételyek, amelyekben többé- kevésbé megjelent a kérdés: nem csapott át túlzásba a körzetesítés? Hiszen az egyik oldalon létrejöttek olyan mammutiskolák, amelyekben az igazgató nemhogy a tanulókat, de még a vele együtt dolgozó tantestület minden tagját sem eléggé ismeri. Másrészt néhány nagyobb községben is túlzsúfolttá váltak a tantermek, néhol a távoli tűzoltószertárt is igénybe kellett venni oktatási célokra. Ugyanakkor megürültek olyan tanyai iskolák, amelyek nemzedékek sorát adták az országnak, vette sátorfáját a tanító, s most jobb esetben kendermagos tyúkok kapar- gálnak a katedra helyén. Még az eredeti környezetben járt annak idején, jó harminc esztendeje, vagy még régebben az a politikai személyiség, akit nem szoktak kihagyni a tudósítók, bármennyire is ellene vagyunk a protokollnévsornak. Országgyűlési képviselőként tájékozódott az oktatási helyzetről, amikor félreérthetetlenül megjegyezte: semmi okom sincs rá, hogy szégyelljem, amit egy tanyai iskolában az öreg tanítómtól tanultam és máig tudok! Tény, hogy vannak még úgynevezett hátrányos helyzetű kisiskolák, ahol összevont tanulócsoportok ülnek az órákon. De már olyan sokszor kiderült, hogy a hátrányból előnyt is lehet kovácsolni! És az is tény, hogy időközben változott a pedagógia, nagyok a lehetőségei. A több mindenben országos szerepkörű Bács-Kiskun megyei Pedagógustovábbképző Intézetnek például nyomdája, hangfelvételi és sokszorosító stúdiója van, kiadványait a kiskunhalasi Rekettye-pusztától Orgványon és Szolnok megyei tanyaközpontokon át a Nyírségig használják. A magnetofonos vezérlésű, feladatlap rendszerű oktatás is tökéletesedik. A tapasztalatok arra vallanak, hogy megfelel) hasznosításával nem kell lemondani sem a kisebb településeken vagy épp külterületen jellemzőbb hasznos gyermeki öntevékenységről. sem a modern szakmai tudást közvetítő tananyagról és ennek korszerű feldolgozásáról. Sokatmondó dolog, hogy ezt a továbbképző központot ugyanaz a tanács tartja fenn, amely a körzetesítést is előkészítette. Ahol csak személyes presztizs-okok, például az igazgatói beosztás megtartása, tehát korántsem a gyerekek valós érdekei játszanak közre a kisiskolák továbbélésében, ott bizonyára helye lehet az újabb összevonásoknak, ha szükségesek. De ahol eleve más a helyzet, ott kár erőltetni a további körzetesítést, hiszen a termelésben, gazdaságban is kiderült már, hogy nem föltétlenül az a korszerű, a szocialista, ami méreteinél fogva nagyobb a másiknál. Sokkal fontosabb a munka hatékonysága. Mindehhez persze hozzátartozik, hogy a kisiskolákban megújuló oktatást, nevelést se hátráltassa a kiszolgáló technikai eszközök, készülékek, magnószalagok olykor pedagógus-infarktust, más * esetben nemtörődöm, belenyugvó közömbösséget kiváltó állapot. Mert jó felszereltséggel — és jó fel- készültséggel, akarattal — kisebb iskolákban is lehet jól, szépen tanítani. Tóth-Máthé Miklós A színészházban (H. F.) Hűsítő vízcseppek... (Fotó í Szabó Sándor)
