Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-26 / 150. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. június 26., vasárnap 3. A pénz története dióhéjban Hétfőn kerül forgalomba az ezerforintos bankjegy (Fotó: Szántó György) H étfőn a Magyar Nemzeti Bank megkezdi az 1000 forintos címletű bankjegyek forgalomba hozatalát. A kibocsátás hivatalos kelte 1983. március 25-e. A szakemberek véleménye szerint az új bankjegy esztétikailag csakúgy, mint a papír- és a festékanyag minőségében, nyomdatechnikai megoldásban megfelel a követelményeknek. A zöld tónusú bankjegy előoldalán Bartók Béla portréját, hátoldalán Medgyessy Ferenc Anyaság című szobrát ábrázolja. Az előoldalt Vagyócz- ky Károly tervezte és metszette, hátoldalát ugyancsak Vagyóczky Károly tervezte és Füle Mihály metszette. Mérete az 500 forintoséval azonos. Az 1000 forintos címletű bankjegy kibocsátását a megnövekedett pénzforgalom indokolja, emellett az új bankjegy megkönnyíti a gépi úton történő feldolgozást is. A nagyobb címletű bankjegy bevezetése hosszabb időn át csökkenti a forgalomhoz szükséges pénz mennyiségét. Számítások szerint másfél év alatt körülbelül 40 millióval csökkenthető a forgalomban levő bankjegyek száma, ami a bankjegykészítésben, — szállításban, a postai és a pénztári kezelésben, feldolgozásban számottevő anyag-, gépi kapacitás-, munkaerő- és időmegtakarítást tesz lehetővé. Az 1000 forintos bankjegyekkel elsőként azok találkoznak, akik hétfőtől pénzt vesznek fel a Nemzeti Bank budapesti és vidéki pénztárainál. Hétfőtől ugyanis a felvenni kívánt pénz címletjegyzékében már feltüntethető az 1000 forintos. A lakosság a június 27-ét követő illetmények felvételekor kap majd kézhez első ízben 1000 fo- ronlisnknt Feltalálták, mégsem használták Időszámításunk előtt a IV. évezred elején Mezopotámia őslakói, a sumérok feltalálták az írást és a számolást. A számolással együtt kialakították a súlymértékeket, amelyek aranyban, ezüstben, rézben kifejezve megteremtették az egyes árucikkek összehasonlításának közös alapját. A számtan és a súlymértékek mindenható és egyedüli ismerői a papok, abban az időben még nem vertek ércpénzt — tehát konkrét pénzük még nem volt —, de az átszámításokban, összehasonlításokban eszmeileg már megszületett a pénzt. . Ezt az időszakot megelőzően és ezt követően is sokféle árucikk szerepelt pénzként! Az aranynak azonban pénzei és a mai pénzrendszerek is a sumérok találmányára vezethetők vissza. Miért pont az arany? Érthető a kérdés, hiszen annyi más áru funkcionált csere- és fizetési eszközként, de a későbbi korok volt és ma is van egy sor olyan fizikai—kémiai tulajdonsága, amelyek törvényszerűen kiemelték az áru- világtól és általános egyen- értékessé, pénzzé változtatták. Ezek közül a legfontosabbak: tetszés szerint osztható, darabolható, könnyen alakítható, feldolgozható. Fontos szempont, hogy fénye, súlya, csengése alapján ösz- szetéveszthetetlen. Kis mennyisége is nagy értéket képvisel, mivel a kibányá- szásához társadalmilag átlagosan szükséges munka mennyisége jelentős, azaz nem található bárhol és korlátlan mennyiségben. Az emberi civilizáció fennállása óta kibányászott arany mennyisége nem haladja meg a százezer tonnát. Megjelenik a pénzérme Az ókori görög bírók ügyfeleiktől fizetségképpen vasnyársakat, úgynevezett oboloszokat kaptak. Munka után ezekkel a nyársakkal elmentek az áldozó paphoz, aki a nyársakra húsdarabokat tűzött. Időszámítás előtt a Vili—VII. században Fheidon király bevonta a nyársakat és aranyérmével helyettesítette azokat. Az aranyérme neve obolosz. Ebből lett a későbbi obulus. Kibocsátott egy nagyobb értékű érmét is, amelynek neve drachma volt, ami egy marék nyársat jelentett. A fentiek szerint tehát kialakult a pénz, amelynek lett elnevezése, mértékegysége és értéke. A világ valamennyi pénzelnevezése visszavezethető a pénztörténet kezdetére. A forint szó Firerfze városából ered, ahol a híres középkori aranypénz neve volt „fiorino”, azaz firenzei. Mai magyar alakjában tehát forint néven először I. Ferdinánd uralkodása idején, 1559-ben jelenik meg. A teljes értékű pénz eltűnik A klasszikus, azaz sza- badversenyes kapitalizmus a huszadik század elejére átalakult monopolkapitalizmussá. Ez a változás módosított a pénzrendszereken is. A forgalomban levő - arany és ezüst már messze nem volt képes fedezni a forgalom szükségleteit, így egyre több fedezet nélküli bankjegy került forgalomba. Az első világháború és az 1929—33-as gazdasági válság az USA-t kivéve a világ ösz- szes országában eltörölte az aranypénzrendszert. A második világháború előtt pedig az Egyesült Államok is kénytelen volt megszüntetni a bankjegyek aranyra történő beváltását. Az aranypénz tehát 1939- re eltűnt az egyes országok gazdasági vérkeringéséből. Megmaradt ugyanakkor a nemzetközi fizetések eszközének, legvégső biztosítékának. Nem véletlen, hogy a történelem során kibányászott aranymennyiség mintegy fele koncentrálódik az egyes országok központi bankjainak páncéltermeiben. Az aranymennyiség másik fele, tehát mintegy 47 ezer tonna pedig magánkézben van, ékszerek, aranytárgyak és természetesen aranyérmek formájában. A papírpénz születése A mai világ valamennyi pénze, legyen az konvertibilis valuta, vagy beválthatatlan nemzeti pénz, mind papírpénz, tehát belső értékkel nem rendelkező, aranyra nem beváltható pénzhelyettesítő. ^ Születésének módja nagyon egyszerű. A bank egy vállalat, vagy magánszemély számláján bizonyos összeget jóváír és egyidejűleg ezen összeggel saját magát megterheli. Ez a számlapénz. A jóváírás egy részét a számlatulajdonos készpénzben fogja kérni, hogy készpénz- fizetési kötelezettségeit teljesíteni tudja. A bank által kiszolgáltatott fizetési eszköz a papírpénz, melynek értékét a kibocsátó bank garantálja. Magyarországon a forgalomba kerülő papírpénz mennyiségét a forgalom szükségletei, illetve a Magyar Nemzeti Bank tervszerű pénzpolitikája határozza meg. • iE pénzpolitika keretében kerül sor az ezer forintos megjelentetésére .Az új címlet kibocsátása semmiképpen sem jelenti a pénz felhígulását, értékcsökkenését. Ellenkezőleg! A megnövekedett pénzforgalom szükségleteit sokkal jobban, sókkal hatékonyabban tudja majd kielégíteni. Ezt mindnyájan tapasztalni fogjuk. Amit pedig egy ilyen születésnapon kívánhat az ember: legyen az újszülöttből minél több a pénztárcánkban, a zsebünkben! Dr. Nyíri Iván, a közgazdaságtudományok kandidátusa Pincérvilág Sajátos világ a pincéreké, érdekessége, romantikája látva vagy hallva ma is jobbára irigységgel vegyes kíváncsiságot ébreszt sokakban. Hiszen kellemes környezetben ezernyi alkalmat kínál a legkülönfélébb vendégekkel való találkozásra, s ha annyit beszélnek is ellene» hogy úgymond mindmáig „le-leesik” az a bizonyos borravaló, ami, különösen az utóbbi években, bizony senki számára sem lehet közömbös a keresetnél. — Vajon tényleg ilyen rózsás a helyzet? — kérdem az úgyszólván csak találomra választott egri Kazamata étteremben. — Amíg a pályát meg nem ismertem közelebbről, jómagam egyenesen a legvonzóbbnak tartottam — válaszolja Hossó Attila felszolgáló. — Szakközépiskolát végeztem Miskolcon, aztán mielőtt a mostani helyemre kerültem volna, oklevelemmel a zsebemben megfordultam I. osztályú vendéglőben is ... Mi lett 3z álmaimból, vágyaimból? Nos, igen keményen kell dolgoznom. A munkámban nincs szabad szombat és vasárnap, főleg a főszezonban tényleg csak a legnyomósabb indok alapján engedik meg, hogy a hét végén bármelyikünk is távol maradjon. Az osztott műszakok szétdarabolják a napjaimat. A „norma” szerinti 16 helyett mindössze tizenegyedmagammal szaladgálok az asztalok körül, mászom a lépcsősort, s igyekszem derűs arccal felvenni, teljesíteni a rendeléseket akkor is, ha már nagyon fáradt vagyok, vagy éppenséggel macerái, sérteget, netalán megaláz a vendég. Nem, nem akarok panaszkodni, mert végtére is — jóllehet, a fizetésem mostanáig mindössze 300 forinttal nőtt, s az összes jövedelmem sem igen több, mint egy gyári munkásé, fusi nélkül — szeretem a szakmám ... Hócza János nem tíz esztendőt töltött a szakmájában, mint kollégája, hanem már tizennyolcat. Feljebb is áll a „létrán”: fizető. Vagy ha úgy tetszik: főpincér, teremfőnök. S az utóbbi időkben a korábbi helyén sem volt sokkal lejjebb. — Ennek ellenére természetesen ma is felszolgálok; ha a helyzet, a szükség úgy kívánja — magyarázza. — S más munkától sem húzó- dozhatom. Annyi az elfoglaltság, hogy igazán meg nem tudnám mondani, mikor voltam otthon egész vasárnap a családommal! Szóval, a pénzt én sem kapom könnyen. A mai vendégek — hogy is mondjam? — már „óvatosabbak” a korábbiaknál. Nagyon odanéznek az étlapra, alaposan mérlegelik, hogy miért mennyit adjanak. Még a nem helybeli is inkább csak siet, mintsem kényelmesen, bőségesen fogyaszt, s ritkábban, szűkmarkúbban toldja meg a számlát... Ilyenformán és sem hinném, hogy csak a fizetésemhez ragaszkodom, amikor nem kacsintgatok más állás felé. A csaknem két évtized nagyon köt már. Ugyan hová mehetnék innét... ? Többen is bizonygatják: higgyem el, nincs annyira teli az erszény. A központi irodában hivatalos táblázat is megerősíti, hogy a besorolással valóban baj van. ötéves szakmai gyakorlatig — amelybe beszámít a tanulóidő is — 1500 az alsó és 2400 forint a felső bérhatár. Az öt-tízéves múltú felszolgáló 1700—2600, a tízesztendősnél tapasztaltabb p>edig 1900— 2800 közötti fizetést kaphat. Alapként, persze. Ehhez jön a forgalom utáni részesedés, a műszakpótlék — no és az a sokat emlegetett borravaló. Mindezt összevetve — ahogyan dr. Sibelka György, a Panoráma Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat munkaügyi osztályvezetője latolgatja — egy élénkebb helyen, s a főszezonban egy- egy dolgozó a fizetésének a dupláját is megkeresheti, de éves átlagban már csak legfeljebb a 60 százaléka a többlet. S tényleg, a jó jövedelem sem igen lehet több, mint, mondjuk, bármely más képzett szakmunkásé. — Alighanem ez lehet az oka annak — folytatja, hogy például a legutóbbi öt esztendőben Egerben és Gyöngyösön végzett fiataljaink között a felszolgáló volt a legkevesebb, s az együttesen 139 - pályakezdőből — többnyire az említettek közül — 38-an már az első esztendőben továbbálltak. Egyedül a tavalyi év mostanihoz hasonló időszakában a 34 felszolgáló több mint 80 százaléka saját elhatározásából búcsúzott. Előfordul, hogy olykor azok is visszatérnek, akik időközben a maguk uraként próbálkoztak a szerencséjükkel. Mi pedig természetesen újra befogadjuk őket, különösen ha ügyes, szorgalmas, hivatásszerető emberekről van szó. Mivel — sajnos — a valósághoz tartozik, hogy — ha viszonylag szerény arányban is, de — még a szakképzetlen, a kevésbé megfelelő kollégához is ragaszkodni kell néha. Csupán a nagyon gyengéktől válunk meg zokszó nélkül, könnyebb szívvel. Noha a jobbak mindegyikét sem kellene túlságosan visszatartani, miután egyikük-másikuk csak amolyan szerencsevadász. S egyelőre talán még ez is a nagyobb gondunk, nem a létszámhiány. Végeredményben ha a „csapat” nem is játszik egészen úgy, mint szeretnénk, azért többé-kevés- bé csak együtt van, elvégzi a dolgát. No, persze, ezzel a legkevésbé sem állítom azt, hogy legalább néhány nyári fiatal el nem kelne segítségül! Ha létszámhiányról beszélhetek, jobbára a szakácsok, a konyha lányok jutnak az eszembe. Ezekből van csak tényleg kevés! S a helyükre még vakációs diákot sem várhatunk ... A Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettese, Hegyvári József né is inkább az igazán jól képzett felszolgálókat hiányolja. S főleg Egerben, ahol a közismerten nagy idegenforgalom miatt a leginkább lenne szükség rájuk. No, meg a valóban ügyes ínyesmesterekböl látna szívesen többet! — Végeredményben mind az egri, mind a gyöngyösi szakiskolákkal elégedettek vagyunk, mert úgy látjuk, minden tőlük telhetőt megtesznek az utánpótlás felkészítéséért. Ám amit jtt kapnak a fiatalok, bizony még nem minden, s ezért nem kicsinyek a gondjaink. Iparkodunk hát a magunk eszközeivel is pótolni a hiányt, a csendesebb időszakokban például házi versenyeket rendezünk dolgozóinknak, különböző fogadásokon teremtünk a számukra alkalmat a szereplésre, hogy felrázzuk bennük a szuny- nyadó kedvet, kizökkentsük őket a közönyösebb állapotból, s felszínre hozzuk a tehetséget a többiek nevelésére is. A jó példa azonban nem ragad könnyen, akadt ifjú kolléga, akit a puszta megjelenése miatt el kellett tanácsolnunk. Különben ha van is mozgás, akadt olyan üzletünk is, ahol 1—1,5 év alatt a felszolgáló gárda 80 százaléka kicserélődött, általában a vendég nem veszi észre gondjainkat az asztalnál. Az egri Park-szállóban Szelényi György főkönyvelő mindössze talán három „pincért” hiányol a betanított és szakképzett konyhai dolgozókon kívül. Viszont nem tudja szó nélkül hagyni, hogy a vendéglátóipar új formái, lehetőségei, a magánvállalkozások, néha bizony még teremfőnököt is megkísértenek, elszippantanak. A problémák ellenére meglepő módon a szövetkezeti szektorban sem panaszkodnak különösebben. A hatvani vagy a hevesi áfész- nél is van, aki az asztalhoz vigye az ételt, italt. Legfeljebb a kiskörei vendéglőben akad néha gond, mivel a nagyobb településeket még egy-egy gyengébb felszolgáló is vonzóbbnak találja. A felszolgálókat — mint kiderül — talán csak az intézet kevesli igazán. Kis- gergely János, az egri szakiskola vezetője például kimondottan elégedetlen, amiért — ha jól emlékszik — legalább négy esztendeje annyira mérséklődik az érdeklődés a pálya iránt, hogy egyszerűen képtelenek feltölteni az osztálykereteket. Ráadásul pedig többnyire a szerényebb képességű fiatalok jelentkeznek tanulóknak, akiktől — sajnos — eleve nem sokat várhatnak. így egyelőre még csak nem is remélhetjük, hogy a vendégért lelkesedő, a vendéghez kifogástalanul értő szakembereket képezhetnek — s ilyenekkel bőségesebben is találkozhatunk majd az éttermekben, presszókban ... Gyóni Gyula