Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
8. IRODALOMÉSMÜVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1983. május 1.osómop Nagy László: Májusfák Hajnalban állnak már vitézfii, szökik az égről a felhő, haragos fejükön vigyázva szalagot ingat a szellő. Ünnepi ruhádat vedd elő, danolhatsz, fütyülhetsz békén, rögökön kapavas ne csengjen, gyáron se füstöl a kémény. Mióta a mezők nyugodtak, s nem ragyog fű között töltény, azóta viruló ünnep ez, minekünk eleven törvény. Pernyévé égett a papíros, amire tilalmat írtak, májusfát magasat állítunk, szegfűink szabadon nyílnak. Májusfák suhogják magasan az ember szabadult kedvét, tövükben a táncot ne járják sarkantyús csizmájú medvék. Az első május elseje Egerben (Részlet Nagy József: A Heves megyei munkásmozgalom kialakulása 1690-1914 című kötetéből) Eljött az első május elseje. Már napokkal 2lőbb plakát hívta fel az ünnepre a dolgozók figyelmét: „Munkásünnep! Május elsején, sütörtökön, délután 2 órakor összejövetel a Petőfi nyári mulatóban. Eger munkásai! Elvtársak! Ti május elsejét azzal a renddel és azzal a komoly méltósággal fogjátok megünnepelni, amely a nemzetközi proletariátust, a felszabadulás felé folytatott útján lelkesíti. ezen világtörténelmi tüntetésnél az egri nevet fényesen lássák ragyogni, mutassátok meg, hogy önállóságra, szabadságra érett népként fogja magát minden egyes ember viselni. Ezt a rendező bizottság elvárja mindenkitől. Éljen a vasárnapi munkaszünet! Éljen a 8 órai munkaidő! Éljen a munkásnépek összetartó szövetkezése! — Az április 7-én tartott népgyűlés által választott rendezőség.” Aki azonban a plakátokról nem értesült volna a munkásünnepről, az olvashatott róla az Eger című hetilap 1890. április 29-i számában, ahol az egyik cikkíró, miután már eleget szapulta a munkásságot, megjegyzi, hogy nem tudja kikből áll a rendezőség, azonban „azt hisszük, tudja a rendőrség, s ez elég arra, hogy elejét vegye az eme értelmetlen demonstrációból könnyen származható visszaéléseknek. Különben majd élénk figyelemmel, s érdeklődéssel fogjuk kísérni ezt az Egerben május elsején — szent-hever- del napján — tartandó munkásünnepet”. Egerben ebben az időpontban már több száz főre tehető azoknak a munkásoknak a száma, akik valamilyen közösséget éreztek a munkásmozgalommal. Ebben az évben nagymértékben növelte számukat az is, hogy az akkor épülő megyei 'laktanyánál sok olyan pesti, s más vidékről származó kőműves dolgozott, aki már jelentős mozgalmi tapasztalattal rendelkezett, ök aktívan bekapcsolódtak május elseje megünneplésébe. A helyi burzsoázia és a klérus mindent elkövetett, hogy a munkásünnepet megakadályozza, vagy ha ez nem sikerül, a rendőri beavatkozást szükségessé tegye. Mégis kénytelenek voltak elismerni, „munkásaink maguk hatottak oda, miszerint rendőri beavatkozásra szükség egyáltalán ne legyen, amennyiben nemcsak a kivonulás, hanem a gyűlés lefolyása a legmintaszerűbb rendben ment végbe”. A gyűlés rendezősége már jóval az ünnep előtt bejelentette az ünnepséget a rendőrségen, s mivel az engedély megtagadására semmi jogot nem találtak, Horváth Béla rendőr alkapi- tányt küldték ki ellenőrnek olyan felhatalmazással. hogy amennyiben bármily szabálytalanságot észlelne, a gyűlést oszlassa fel. Az Eger című lap május 6-i száma a következőképpen írja le a munkásünnepet: „Munkásaink délután 2 óra tájban kezdtek gyülekezni az úgynevezett Hóhér-patak melletti térségen. Szinte élvezet volt nézni az erős, jól fejlett mészáros- és kovácslegényeket, henteseket, kéményseprőket stb., mind megannyi fiatal munkaerőt. A rendező bizottság tagjait piros és fehér szalagjelvény és nemzeti színű karöv különböztette meg a többitől. Volt több nemzeti színű zászlójuk és egy hatalmas, vérpiros lobogójuk is, „Éljen az általános munkásszövetkezet” felirattal, mely az e célra készített munkászászlót jelképezte. Innét indult meg a mintegy háromszáz főre rúgó csapat — köztük számos nő is —. élén a rendező bizottsággal és Balogh Gábor zenekarával, mely a Rákóczi indulót játszotta, legpéldásabb rendben a Petőfibe, melynek tetejére egy hófehér lobogó volt kitűzve. Mikor kiértek, a rendőrfelügyelő felszólította a 25-ös bizottságot, figyelmeztessék a szónokokat, hogy kizárólag a tárgynál maradjanak, ügyeljenek, hogy az éjjeli hazavonuláskor a városban semmiféle rendzavarás ne forduljon elő, mert ezért a felelősség őket is terheli. Ennek megtörténte után a jelenlevők a piros zászlót zajos éljenzések között megkoszorúzták, aztán elkezdődött a gyűlés. Legelőször is Szabó Sándor bizottsági elnök lépett az emelvényre, aki a gyűlést, megnyitotta, üdvözölte a megjelent elvtársakat és elvtársnőket, s egyidejűleg tudtu] adta. hogy a gyűlés alatt a hatóságot Horváth Béla rendőr alkapitány fogja képviselni, öt követte Lesti Sándor szabóiparos, aki a következő határozati javaslatot olvasta fel: „Az 1890. május elsején Egerben tanácskozó munkásgyűlés, egyetértve a párizsi munkáskongresszus határozataival, kimondja: miszerint a normális munkanap az ipar jogos érdekeinek megóvása mellett a törvényes 8 órára állapítható meg; kimondja a munkásgyűlés továbbá azt is, hogy a nemzeti és nemzetközi munkásvédelemnek a párizsi kongresszuson kifejezett követelései a munkálkodó népre nézve életkérdést képeznek, miért is a törvényhozáshoz fordul, hogy ezen kövételések érvényesíttessenek. A gyűlés elnöksége megbízatik, hogy a most hozott határozati javaslatot, a párizsi munkáskongresz- szus megfelelő határozatainak mellékelésével, a magyar országgyűlés képviselőházának benyújtsa.” „A javaslattevő ezután felolvasta a párizsi munkáskongresszus határozatát, melynek egyes pontjait a munkások lelkesen megéljenezték.” A gyűlés a határozatot egyhangúlag elfogadta. A javaslat elfogadása után Szabó Sándor mondott ünnepi beszédet, melyben A munkának a tőkéhez való viszonyáról beszélt. Ezután ismét Lesti Sándor szólalt fel, s egy munkás-önképzőkör felállítását javasolta, amit a gyűlés ugyancsak elfogadott. Végül egy alkalmi költeményt szavaltak még el, „s ezzzel a munkásgyűlés lelkes éljenzések között kb. fél hétkor feloszlott”. 1 llETJttüPM HE rOHMlCH 1 H SftJÍRXOlHH HE rnflHTCH 3 HE rwnPö608ATb CfM)~ cqba Apyroro yw? H.MEFÍ m TftKVK} HCTO" PHH) imTKTkOl, HE mj£MATI J1H /IVH~ TtWOMH»? K i tudná megmondani, hogy az erkölcsi, szellemi vagy fizikai de- rekasságukban oly kimagasló regényalakok mellett (helyett) miért választják sokan kedvencüknek a „hivatalos idiótát”, a „zseniális hülyét”, a „derék közkatonát” az „agyafúrtan együgyű, jóságos és mégis ravasz kópét”, Svejket? Talán azért, mert Közép- Európában oly sokan és sokszor tapasztalták a kisemberek a nyílt lázadás lehetetlenségét, hogy „sokuknak nem maradt más, mint lehúzni süvegük peremét, és bevárni, megérni a történelmi viharok tovaixinulását”. Dobossy László, Jarosláv HaSek legkiválóbb magyar kutatója szerint a svejki humor nem öncélú játék, hanem védekező és visszaütő fegyver. Svejk — az anti- hős — e jól kipróbált fegyverrel vonul hadba a háború ellen, sőt egy egész világrend esztelensége és embertelensége ellen. Valahogy úgy. mintha tudná, hogy neki a győzelem vagy a vereség egy remegy, mert „egyetlen gondja, hogy a nélküle kialakult helyzetben létezni tudjon; a bajokat nem legyőzni, hanem túlélni akarja”. Jaroslav Hasek 1983. április 30-án lenne százéves, ám mindössze negyven év adatott neki, hogy megtanulja a világról mindazt, amit lehet, hogy végigküszködjön egy megpróbáltatásokkal teli életet, megteremtsen egy világirodalmi rangú közkatonát, és aztán 1923 januárjában örök nyugalomba költözzön a lipnicei temető egyik sarkába, a fele- kezetnélküliek. öngyilkosok és egyéb kitagadottak közé. Csehszlovákia és az egész világ megemlékezik Jaroslav Ha§ek születésének centenáriumáról. Az UNESCO közreműködésével rendezik meg júliusban a szatirikus színpadok együtteseinek találkozóját Prágában, s Prága ad helyet a jubileumi irodalmi emlékülésnek is. Megemlékeznek a cseh irodalom halhatatlanjáról Lip- nicében, a kelet-csehországi faluban, ahol huszonegy hónap alatt írta-diktálta a Svejk fejezeteit, s ahol munka közben érte a halál. HaSek 73 újságnak és folyóiratnak volt munkatársa, 105 álnév alatt közölte munkáit. Életművében rendkívül sok a magyar vonatkozás, félszáznál több a magyar környezetben játszódó kar- colatainak, elbeszéléseinek a száma; Svejk kalandjainak egy része szintén Magyarországon esik meg. HaSek az első világháború idején, orosz hadifogságban kommunista hadifogoly-lapokba ír, a Roham című magyar és német nyelven megjelenő újság szerkesztője. A Vörös Hadseregben politikai biztos lesz, majd visszatérve Prágába, ismét a bohémélet következik: „Omszk- ban kiváló ember volt, de semmit sem írt. Prágában kocsmatöltelék lett, és megírta a cseh irodalom egyik legjobb alkotását. Szibéria még talál jó katonai biztost, Svejk, a derék katoná-t azonban nem írhatta volna meg senki más.” A Kehely, ahol a „háború után este hatkor” adott randevút Svejk, szintén készül az évfordulóra. A leghíresebb prágai vendéglőben a Jozef Lada rajzaival díszített kisebbik termet felújítják. A turisták a nagyteremben kóstolhatják meg Male Frantisek főszakács remekeit, a Müllemé módra készült rostélyost, Katz lelkész knédlijét, s a pincérek doyenje bemutat nekik néhány svejki grimaszt, és idézi Svejk néhány halhatatlan mondatát. Ebben a híres kocsmában estéről estére megszólal a derék katona, mintha csak szó szerint akarná teljesíteni Hasek kívánságát: „Ha nem leszek már, Svejk fog beszélni helyettem.” Bárány! Pál Jaroslav Hasek: A városparancsnok Oroszországi tartózkodásom titkairól Amikor 1918 októberében a szimbirszki balparti hadtest forradalmi katonai szovjetje közölte velem, hogy kineveztek Bugulmi város parancsnokává, megkérdeztem Kajurovot, a szovjet elnökét: — És biztosak maguk abban, hogy Bugulmit már bevették? — Közelebbi híreink nincsenek — hangzott a válasz —, és igen kétlem, hogy már most a kezünkön lenne, de mire maga odaér, addigra — remélem — elesik a város. — És kapok valamilyen kíséretet is? — kérdeztem csöndesen. — És még valami: hogyan jutok el abba a Bugul- miba, hol fekszik az egyáltalán? — Kíséretnek kap tizenkét katonát, ami meg a másik kérdését illeti: nézzen a térképre! Maga azt hiszi, hogy nekem nincs más gondom, csak mindenféle hülye Bugulmikat keresgélni? — És van még egy kérdésem, tovaris Kajurov. Hol kapok pénzt az útra meg az ellátmányra? Erre a kérdésre már összecsapta a kezét. — Maga teljesen megbolondult. Űtközben majd csak áthaladnak valamilyen falvakon, ahol megetetik, megitatják magukat. A városra meg majd kivet egy jó nagy hadisarcot. Lent az őrszobán várt az én kíséretem, tizenkét jól megtermett csuvas legény, akik igencsak keveset tudtak oroszul, s így képtelenek voltak nekem megmagyarázni, hogy önkéntesek-e vagy besorozott katonák. Kedélyes és ijesztő lényükből arra következtettem, hogy valószínűleg mindenre elszánt önkéntesek. Miután még megkaptam a teljhatalmamról szóló okmányokat is — melyekben nyomatékosan hangsúlyoztatik, hogy Bugulmiig minden állampolgár köteles engem minden engem minden lehető támogatásban részesíteni —, különítményemmel fölszálltunk egy gőzhajóra, mely a Volga és a Káma folyón elszállított Csisztopolig. Az úton semmiféle kalandban nem volt részem, kivéve, hogy a kíséretemből az egyik csuvas részegen átesett a hajókorláton, és belefulladt a folyóba. Így csak tizenegyen Majakovszkij egyik ROSZTA-ablaka
