Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 1., vasárnap Végh Lajosné Bartus István Habók Tibor Újlaki Sándor Dr. Jenes Pál A NWiW kerekasztala Brigádok a mozgalomról és önmagukról A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága, a Miniszter- tanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizott­sága, valamint a szövetkezetek érdekképviseleti szervezeteinek ál­lásfoglalásai alapján 1983. május 28-ra összehívják a szocialista bri­gádvezetők VI. országos tanácskozását. Az esemény egyrészt a jogos ünnepléshez, másrészt a jövőt formáló eszmecserékhez teremt majd minden bizonnyal méltó alkalmat. S miért és kiknek szól az ünnep? Hazánk legtömegesebb munka­mozgalma — jelenleg mintegy 160 ezer brigád esaknem kétmillió fi­zikai és szellemi dolgozót tömörít soraiban — 25. éves jubileumához érkezett. A példák ezrei bizonyítják a kisebb-nagyobb kollektívák kimagasló munkasikereit, valamint az emberi helytállásból és huma­nitásból is példát mutató kollektív ák jeles cselekedeteit. És mit ígér, mit követel a jövő? Nagyobb lendületet, rugalmasságot és frisseséget a mindennapi munkában. Természetesen ezekről esett a legtöbb szó kerekasztal-beszélgetésün- kön is, amelyre a munkaversenyt sokoldalúan ismerő és a mozgalom­ban évtizedek óta részt vevő munkahelyi közösségek képviselőit hív­tuk meg. Nevezetesen: Végh Lajosnét (Heves megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat), Habók Tibort (a Mátraalji Szénbányák Vállalat Thorez-üzeme), Bartus Istvánt (Csepel Autógyár egri gyára) és Cjlaki Sándort (Egri Dohánygyár). A beszélgetés résztvevője volt továbbá dr. Jenes Pál, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának titkára. Lapunkat Koós József képviselte. Koós József (Fotó: Kőhidi Imre) NÉPÚJSÁG: Vajon mi le­het az oka annak, hogy az utóbbi években alig-alig hal­lunk a mozgalomban részt vevő brigádok munkájáról, a pluszként vállalt teljesítmé­nyekről, felajánlásokról? HABÓK TIBOR: A vison- tai Thorez-bánya villanysze­relő brigádjának nevében mondom: számunkra teljesen érthetetlen, hogy a rádió, a televízió és az újságok — legfeljebb nem írja majd meg — miért bánik ilyen szűkmarkúan a versenymoz­galommal. Egyszerűen nem értem, hogy miért ment ki a sajtó „divatjából” a munka­verseny ... VÉGH LAJOSNÉ: Ezzel csak részben értek egyet. Szerintem a mozgalom meg­torpant, kicsit elszürkült. Én a vállalat egri Napsugár üz­letében dolgozom, és úgy lá­tom, hogy nálunk, vagyis a kereskedelemben egyáltalán nincsenek kellően anyagilag és erkölcsileg a jobb, az ér­tékesebb munkára ösztönöz­ve a versenyben részt vevő brigádok. Ráadásul a brigád­tagok többsége nő, és a csa­ládanyák többsége nem is mindig tud aktívan részt venni a versenyben. Arról nem is szólva, hogy például a gyesen lévő kismamák többsége akarva vagy aka­ratlanul, de időközben el is felejti a brigádját, és sajnos a brigád is őket. BARTUS ISTVÁN: Nálunk ilyen gondok nincsenek. Az egri Csepel Autógyár szinte valamennyi brigádja presz­tízskérdést csinál abból, hogy semmiből se maradjon ki. Vagyis nekünk soha sem je­lentett gondot egy kommu­nista műszak megszervezése. Én azt hiszem, hogy mind­ezekben döntő szerepe van a brigád vezetőjének és a munkahelyek által „felkínált” lehetőségeknek. Cjlaki Sándor: Lehet, hogy a sajtóban kevesebbet beszélnek rólunk — már­mint a brigádmozgalomról —, de ennek én az Egri Do­hánygyárban semmiféle hát­rányát nem tapasztalom. Ná­lunk a mérce változatlanul igen magas, vállalásaink minden esetben konkrétan megméretnek, és a számonké­rés sem marad el. Szeren­csémre egy olyan komplex brigádnak vagyok a tagja, amelyik a gyár majdnem valamennyi munkaterületére kitekintést nyújt. , DR. JENES PÁL: Érdekes, és egyben el is gondolkod­tató, amit a munkaverseny megtorpanásával, vagy el- szürkülésével kapcsolatosan elmondottak. Erről nekem az a véleményem, hogy kül­sőségeiben valóban szeré­nyebb lett a mozgalom, de a konkrét eredmények akár történelmi tényeknek is te­kinthetők. Mert valóban a példák ezrei bizonyítják, hogy az elmúlt 25 évben mindenkor tudott alkalmaz­kodni az adott időszak gaz­daságpolitikai követelmé­nyeihez. A különböző fel­ajánlásokkal, vállalásokkal segítették a brigádok a mun­kahelyi programok teljesíté­sét, a minőségi színvonal nö­velését; újításokkal, ésszerű­sítésekkel, a technológia, a balesetvédelem továbbfej­lesztését. Élenjárói, kezde­ményezői voltak az alapmű­veltség (8 általános) megszer­zésének, a politikai, szakmai ismeretek bővítésének, az emberi humánum, a segítő­készség kiteljesedésének. Ezeknek jegyei fellelhetők a gyermekintézmények patro- nálásában, kommunista mű­szakok szervezésében. NÉPÚJSÁG: A közelmúlt­ban megyénk üzemeiben, vállalatainál és szövetkezetei­ben is sor került a brigád­mozgalom értékelésére és a helyi feladatok meghatározá­sára. Az önök munkahelyein, milyen jellegű általánosítha­tó gondokról és tennivalókról esett a legtöbb szó? VÉGH LAJOSNÉ: Lehet, hogy nem tetszik a főnöke­imnek, de mégis elmondom! Ahogyan már említettem, a kereskedelemben dolgozó brigádok lényegesen rosszabb körülmények között próbál­nak lépést tartani a jogos igényekkel, mint például a gépiparban, vagy a nehéz­iparban dolgozó brigádtár­saim. Nem államtitok, hogy az glmúlit egy-két év alatt lényegesen csökkent a ml egységünkhöz hasonló ke­reskedelmi üzletek „termelé­se”. Napjainkban vala­mennyi család jobban meg­fontolja, hogy mikor és mit vásárol. Ezzel szemben a brigádoktól mégis azt várják el, hogy többet áruljanak, nagyobb legyen a forgalom. Hát ezen mi alig-alig tudunk változtatni. Nem lelkesítő számunkra továbbá az sem, hogy ha a szívünket, a lel­künket is kitesszük, ha va­lamennyi követelménynek maximálisan megfelelünk, akkor is csak azt mondják: köszönjük. HABÓK TIBOR: A leg­több megértés, vagy kritika csolatban hangzott el. És ez nem is véletlen, hiszen mi tudjuk csak igazán, hogy mennyi belső tartalékkal rendelkezünk. „Félek”, hogy mindezt nemcsak mi tudjuk, hanem a vállalat vezetői is, és a követelményeket jogo­san megemelik majd. VÉGH LAJOSNÉ: Én csak mondom, és mondom a ma­gamét. Vagyis, hogy a keres­kedelemben nincsenek meg az alapvető tárgyi feltételei és méltó ösztönzői a munka- versenymozgalomnak... BARTUS ISTVÁN: Vala­mennyien tudjuk, elfogadjuk és terjesztjük is a szocialista munkaversenymozgalom hár­mas jelszavát. Vagyis: szo­cialista módon élni, dolgozni és tanulni. Mi az utóbbival kapcsolatosan kerültünk egy érdekes konfliktusba gyá­runk vezetőivel. Röviden ar­ról van szó, hogy a 16 tagú brigádunkból kilencen már megszerezték a technikusi képesítést, öten marxista kö­zépiskolát, ketten pedig az egyetem tagozatán • folytatják tanulmányaikat. Mindtezek kerülni a legjobb brigádok ellenére mégsem tudtunk be­kerülni a legjobb brigádok közé. Kérdésem: hát mit csináljunk még ... ? CJLAKI SÁNDOR: Az ön­képzés nagyon sok lehetősé­get biztosít az ember szak­mai, politikai és kulturális műveltségének gyarapításá­hoz. Mi például rendsze­resen szervezünk író—olva­só találkozókat, jártunk már együtt külföldön is, és több brigádtagunk vesz részt a várost építő és szépítő kü­lönböző bizottságok munká­jában is. Mindezekkel csak azt akartam bizonyítani, hogy egy jól képzett brigádnak is lehetősége van arra, hogy műveltségét gyakran és gaz­dagon gyarapíthassa. BARTUS ISTVÁN: Kö­szönjük a tippeket, kamatoz­tatni is fogjuk, de hasonló ötleteket már mi is többször megvalósítottunk. Mindezek ellenére is az a véleményem, hogy a brigádmozgalom mai mércéi, vagy mértékegységei messze elmaradtak az élet­től, a reális valóságtól, az ösztönző lehetőségektől. VÉGH LAJOSNÉ: Aho­gyan mondani szoktuk: ma­radéktalanul egyetértek az előttem felszólalóval. Sőt még azt is hozzáteszem, hogy a kereskedelemben e terüle­ten is lényegesen rosszabb a helyzet. DR. JENES PÁL: Ha nem is esik jól valamennyi, de végül is örülök a csípős pél­dáknak, tényeknek. Mind­egyik kollektíva tanácskozá­sán ott voltunk, így nemcsak a most elhangzott tények figyelmeztetnek bennünket a munkaverseny-mozgalommal kapcsolatos további felada­tokra, és konkrét intézkedé­sekre. Ugyanakkor azt is el kellene mondani, hpgy üze­meink, vállalataink, szövet­kezeteink dolgozói abban is teljesen egyetértettek, hogy a szocialista brigádmozga­lom az eddiginél is többet tud, vagy tudna tenni tár­sadalmi, politikai célkitűzé­seink megvalósításáért. Konkrétan arra gondolok, hogy a brigádvezetők VI. or­szágos tanácskozása egészen biztosan nagyobb lendületet és lelkesítést ad majd a verseny résztvevőinek. Akik­től elsősorban azt várjuk, hogy kezdeményező képessé­gükkel és lehetőségeikkel még hatékonyabban mozgó­sítják majd a munkahelyek dolgozóit, ezen belül is első­sorban a szocialista brigádo­kat a legfontosabb felada­tokra. Többek között a nép- gazdasági egyensúly javítá­sára, és a vállalati gazdálko­dásban az export-import, az anyag- és energiatakarékos­sági feladatok eredménye­sebb megoldására. És abban is biztos vagyok, hogy a dolgozók küldöttei egyetérte­nek azzal, hogy tovább kell erősíteni a brigádok, a mun­kahelyi kollektívák szerepét és felelősségét a fegyelme­zett, a minőségi munkavég­zésben, az általános és a szakmai műveltség gyarapí­tásában, a munkahelyi de­mokratizmus és a közéleti tevékenység fejlesztésében egyaránt. Valamennyien tud­juk, hogy népgazdaságunk, ezen belül a brigádmozgalom lényegesen nehezebb és bo­nyolultabb körülmények kö­zött dolgozik a korábbinál. Ezért is lenne talán indokolt, hogy a versenymozgalom ösztönző rendszerét is át­alakítsuk. HABOK TIBOR: Nagysze­rű ötlet! Nálunk is többen elmondották, hogy az éves vállalásokat ugyan alapnak elfogadhatjuk, de minden­képpen az lenne az igazi, ha negyedévenként mérnének meg bennünket, és a külön­böző anyagi elismeréseket is a konkrétan mérhető munka alapján, s legfőképpen a valós teljesítmények után ítélnék oda. Mert abban va­lóban semmi ösztönző nincs, hogy mondjuk februárban megtesszük az éves vállalá­sainkat, aztán majd egy év múlva főnökeink visszatér­nek a teljesítményekre. VÉGH LAJOSNÉ: Máris hallom az ellenvéleményt: a mai vállalatok nincsenek arra felkészülve, hogy negyed­évenként, vagy félévenként minősíthetnék egy brigád munkáját... BARTUS ISTVÁN: De hát miért nincsenek erre felké­szülve? Végül is egy csapat­ban játszunk, és ha egy kol­lektíva valójában kimagaslót produkált az I., a II., vagy a III. negyedévben, akkor mi­ért ne lehetne azt mondani, hogy köszönjük szépen és méltó folytatást kívánunk. Persze nemcsak szép szavak­ra gondolok. DR. JENES PÁL: Ügy tű­nik, hogy a képviselt mun­kahelyeken még csak ki sem próbálták az anyagi ösztön­zés említett módszerét? HABOK TIBOR: Tulaj­donképpen nem. A számon­kérés ugyan bizonyos idő­szakonként már rendszeressé vált, de az elismerés, vagy az elmarasztalás változatla­nul az éves munka után tör­ténik. VÉGH LAJOSNÉ: Olyan jó az ötlet, hogy a kereske­delemben történő megvaló­sítását szinte el sem tudom képzelni... Cjlaki Sándor: ügy érzem, hogy az én főnökeim fontolóra veszik majd a tip­pet. NÉPÚJSÁG: Ezek szerint a legtöbb parlagon heverő lehetőséget végül is a mun­kahelyeken illik, vagy kel­lene keresni. VÉGH LAJOSNÉ: Ügy, ahogy mondja. És még azt is hozzáteszem, hogy időn­ként egy-egy kedves szó is jólesne az embernek. Tu­dom, hogy vállalatunk veze­tői is elfoglalt emberek, ne­kik is sok gondjuk, problé­májuk van, és amit tehetnek értünk, azért mindent el is követnek. De más egy terme­lési tanácskozás, egy értekez­let, és megint más, ha csak úgy, spontán odajönnek az emberhez és megkérdezik tőle: mi újság, hogy van­nak? BARTUS ISTVÁN: Bár­milyen döntéseket, vagy ha­tározatokat is hoz majd az országos tanácskozás, de a konkrét munkára ezután is a munkahelyeken kerül majd sor. Ezzel azt szeretném ki­hangsúlyozni, hogy a mun­kahelyek gazdasági és poli­tikai vezetőinek magatartá­sa ezután is döntően befo­lyásolja majd a versenymoz­galmat. Emberileg, szakmai­lag, politikailag egyaránt. ÚJLAKI SÁNDOR: Igen. A legtöbb tartalék valóban az üzemekben, illetve az üzemekben dolgozó kollektí­vákban van. Az emberi és szakmai értékeket vélemé­nyem szerint is csak akkor tudjuk az eddiginél jobban kamatoztatni, ha még jobban megbecsüljük egymás mun­káját, tehetségét. Ez alatt nemcsak egy gyár, egy vál­lalat dolgozóira, vagy veze­tőire gondolok. Sokkal in­kább arra, hogy ne a „felül­ről kapott” keretek alapján lehessen értékelni egy bri­gád munkáját. Mert most az a helyzet, hogy az élelmi­szeriparban —, de gondolom, más ágazatokban is így van — elsősorban nem az dönti el, hogy hány brigád kaphat különböző című és rangú kitüntetéseket, hanem kizá­rólag az, hogy mennyi „ke­retet” adnak egy gyárnak, egy üzemnek. DR. JENES PÁL: örülök az elmondottaknak. Ügy ér­zem, egyformán látjuk a jót és a rosszat is. NÉPÚJSÁG: Végezetül az utolsó kérdésünk. Ki mit vár a közeljövőben megren­dezésre kerülő országos ta­nácskozástól. ÚJLAKI SÁNDOR: A 25 éves munlkaverseny-mozgalom megújulását, felfrissülését. Mindazok javára, akik részt vesznek benne és akikért, vagy amiért az önkéntes vállalások történnek. BARTUS ISTVÁN: A moz­galom méltó megünneplését és sok-sok új lehetőséget. VÉGH LAJOSNÉ: Az a megtiszteltetés ért, hogy kül­döttként részt vehetek a ta­nácskozáson. Remélem, kér­déseimre is választ kapok majd. HABÓK TIBOR: Szívesen részt vennék küldött kolle­gáim munkájában... DR. JENES PÁL: A moz­galom úgy újuljon meg, hogy megtartsa nemes hagyomá­nyait ... NÉPÚJSÁG: Köszönjük a beszélgetést és szívből kí­vánjuk, hogy az önök által említett jó példák mielőbb követőkre találjanak me­gyénkben, hazánkban, s re­méljük, hogy országos ta­nácskozást követő munka is méltó lesz a jubileumhoz ...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom