Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-04 / 104. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. május 4., szerda Dr. Varjú Vilmos, Eger város Tanácsának elnöke átadja a város kulcsát Király Editnek, a diáktanács elnökének .. .és magasba szökken a diáknapok zászlaja A diákok megkoszorúzták Gárdonyi Géza sírját A KULCS ÁTADATOTT Háromnapos diák-királyság A gyöngyösiek vidám tánca Száll a dal. Az egri Dobó gimnázium diákjai A kulcs átadása jelkép volt, de az a három nap nagyon is valóság. Birtokukba vették a várost a fiatalok. Hol itt, hol ott bukkantak fel a fehér sapkás csapatok, hogy aztán összekeveredjenek a narancsszínű sapkásokkal, meg a kékekkel. Mert hiszen a diáknapok legnagyobb öröme, maga az ismerkedés, a barátságok kötése volt. Az, hogy a nógrádi gimnazisták együtt fociztak a szolnoki vízügyisekkel, az egri Dobósok diszkóztak a ceglédiekkel, monoriakkal. Mert programban nem volt hiány az egri Gárdonyi Géza országos diáknapokon. Egyszerre a város több pontján is tartottak rendezvényeket, s ahogy maguk a fiúk, lányok elmondták: szívük szerint egyazon időben két helyen is lettek volna. Tapasztalatot cserélni, élménybeszámolót tartani azonban mindig lehetett. Így aztán, akik az Interfolk, vagy a Bikini koncertjét látták, hallották, a többiektől megtudhatták, milyen volt a politikai kaszinó és mekkorákat nevettek a kapu alatt, ahová bekergette a csapatot az esti zivatar... ★ A szombat délelőtt a bemutatóké volt. A főiskola dísztermében a kórusok léptek színpadira és szép szólóénekek zongorajátékot is hallhattunk. A ceglédi Kossuth gimnázium, a balassagyarmati fiúkórus és a salgótarjáni Bolyai gimnázium leánykara különösen remekelt. A Helyőrségi Művelődési Központban az irodalmi színpadok bemutatóját láthattuk, de egy-egy szólószámmal képviselte magát a nagykőrösi élelmiszeripari szakközépiskola és a váci ipari szakmunkásképző is. A Spider együttes tagjai komolyan vették a sétáló utcát: nyögve-izzadva cipelték gyalog fellépésük színhelyére a hangszereket, hangosító berendezéseket. A Dobos teraszán a salgótarjáni Bolyai gimnázium srácai ezalatt épp a mákfagylalton csodálkoztak és sűrűn nézegették órájukat, mikor érkeznek már a Tisza-partiak Szolnokról. ★ A Dobó téri kavalkádban Tóth Ildikó, Incze Attila, Pethő László: Jászberényből, a Lehel vezér Gimnáziumból. Két éve kötetlenebb volt a program, most viszont több közül válogathatunk — véli Ildikó. Laci szerint: — Legjobban az ragadott meg, ahogyan az egriek fogadtak minket. Nem szóltak ránk az utasok, ha énekeltünk a buszon, nem nehezteltek a járókelők, mikor hangos volt tőlünk az utca. — Sajnos nem jutott mindenre idő. Jártunk kint a Szépasszony-völgyében, megnéztük az Ifjúsági Házat, a várat meg már lassan úgy ismerjük, mint a tenyerünket. ★ És ketten találkoztak... Hétágra süt a nap, szól, a zene, nemsokára kezdődik a műsor. Nyolcan-tízen összeverődve lógnak fürtökben, a padokon, ülnek a járdaszegélyen, egymást túlkiabálják. A tér sarkában, mint egy külön kis szigeten, egy fiú és egy lány. Az egyik szolnoki, a másik jászberényi. — Itt ismerkedtünk meg Egerben, már az első napon — mondja Majzik Andrea. — A szolnoki gépiparisok fociztak, Jóska is. — A meccs után odamentem Andreához — meséli tovább Szarvas József. — A Fjord együttes koncertjére már együtt mentünk a kollégiumba. Este a Szilágyiban megnéztük a Csillagosok katonákat. ★ Vasárnap délután a sport- csarnokban egy-egy megye középiskolásai közös műsort adtak. A Szolnok megyéből érkezett fiatalok stílusosan jászberényi kürtszóval kezdték a fellépést, majd a ci- terazenekar után a Tisza- parti gimnázium száztíz dalosa következett. A ceglédi Kossuth gimnázium diákjai szerint igazi nagy versenyzés voLt. — A nógrádiak műsora volt a legszónakoztatóbb, a szolnokiaké a legszínvonalasabb — véli Kovács Anikó. — Ha a programok közül kellene választani, mi a koncertekre, a diszkóra, meg a karatebemutatóra szavaznánk — sorolja Raffai Tünde és Hegedűs Éva. — Mindent összevetve, jó volt ez a három nap. Ha hazamegyünk, teljes gőzzel tanulhatunk. Két hét múlva érettségi. Este fél nyolckor a városiháza erkélyén megszólaltak a fanfárok. Ünnepi műsorral, dallal, tánccal véget értek a diáknapok. Viszontlátásra két év múlva! Mikes Márta A hallgatóság soraiban a Pest megyeiek (Szántó György felvételei! Fogadás lóháton — Kulcsátadás a Rákóczi várban — Megnyílott a Vak Egér — Fesztiválbemutatók — Ostorod Rodostó — Kardos táncosok Rákóczi-uár, Rákóczi ícu- rucai. Rákóczi-túrós, Rá- kóczi-emlékjáték. Még sorolhatnám tovább, de ízelítőül ennyi is elég lenne Sárospatakból, ahol a hagyományok jegyében rendezték meg az idei diáknapokat. Valóban fesztivállevegő volt a városban, hiszen minden rikítóit, harsogott, a másfél ezer vendég betöltötte az utcákat. Szabolcs-Szatmár, Borsod és Heves megye, valamint Budapest diákküldöttei töltötték meg élettel két napon keresztül az ódon települést. S mert egyébként is messzi földön híres Patak az iskoláiról, történelmi hangulatáról, természetes módon lett a fiataloké, lakói megértéssel s örömmel figyelték az érkezőket. Ha egy vonat siet... Hogy nézhet ki egy középkori lovag, amikor páncél helyett alsónadrágban fogadja túl sietősen érkező vendégét... Hát nem éppen épületes látvány, ahogy a vendégek is meglepték a sárospatakiakat. Tudniillik a különvonat — mily szokatlan— jó félórával hamarabb érkezett be a pályaudvarra, mint kellett volna. Azonnal tanácstalan kapkodás kezdődött, hiszen vitézi módon, lóháton akarta a sújtásos mentébe öltözött diáktanács fogadni a társaságot. A lovak aztán megjöttek, dehát a paci is ember, nem lehet siettetni, így hát az egyik legénykét úgy levágta a hátáról, csak úgy porzott... De aztán rendeződtek a sorok, köszöntötték a vendégeket, mint a Rákóczi seregébe érkező vitézlő harcosokat, s elindulhatott mindenki szálláshelye felé. Aztán felvéve a fesztivál jelvényeit, már teljes jogú „diáknapos polgárként” mehettek az ifjak a rendezvényekre. Úgy is fogalmazhatnék, hogy jegyet kaptak egy félelmetes sebességgel haladó gyorsvonatra, amely csak két napra rá állt meg újra, addig benyomások százával lettek gazdagabbak. Az ember bele is szédült ebbe a 48 órába. bizonyára más is csak napok múlva tér magához, s akkor fordulna oda újdonsült barátjához, mikor már az két megyével arrébb van: — Te, mit is kérdeztél az előbb? De lássuk sorjában.. . A megyék bemutatói vol- tak a legfontosabbak, mert végül is egymásnak akarták a fiatalok megmutatni, hogy mit tudnak, mivel foglalkoznak, a tananyagon kívül milyen művészeti ágakban jeleskednek. Szerkesztett műsorokkal jelentkeztek a különböző tájegységek, s itt valóban megkülönböztetett érdeklődés előzte meg az összeállításokat. Központi eseménnyé vált a négy produkció. Ez nagyon jó volt, de egyben megmutatta ennek a formának a határait is, mivel nehezen lehet másfél órában megmutatni egy-egy vidék jellegzetességeit. A szabolcsiak hangolódtak rá leginkább a fesztivál alaphangulatára, bevezetőül a hagyományőrzést, az ország keleti csücske értékeinek fölmutatását tűzték ki célul. Egységes — bár nem minden ízében színvonalas — műsorukkal elnyerték a fesztivál díját. Míg az ember nézte az „egyvelegeket,” elgondolkozott azon, hogy mi is képvisel egy-egy várost, vagy egy megyét. Színvonal alapján, vagy statisztikai módon — az iskolák mindegyikét képviseltetve — állították ösz- sze ezeket a csapatokat. Sokat segítene az is, ha megelőzné az ottani fellépést egy helyi szereplés, akkor nem fordulna elő, mint most, hogy például Heves megye küldöttei majd egy órával túllépték az előzetesen kiadott időkereteket. így az egyébként nívós bemutatkozás némileg hosszúvá és nehézkessé vált. Sárospatakon gyönyörű új művelődési központot adtak át. Színházterme óriási, megadta a szerepléseknek rangját a környezet. A hatalmas méretek a diákszínjátszóknak jelentettek hátrányt: szegények majd elvesztek a színpadon, hiába erőlködtek, nem tudták igazán betölteni a teret, Rákóczi a magasban... A kiegészítő programok megállás nélkül zajlottak a város különböző pontjain. A Vak Egér fogadó a főiskola udvarán nyílt, a szesz- mente® képzeletbeli mulatóba egy „barátságos” csontváz invitálta a betérőket. A művelődési központig vezető úton különböző tréfás vetélkedők folytak: kötélhúzás, kúszás-mászás, célbaugrás várta a játékos kedvűeket. De akit a mozi érdekelt, vagy a pol-beat, az is megtalálta számítását. A szombat esti „főműsor” egy bemutató volt a Rákóczi-vár udvarán. Ostorod Rodostó címmel egy történelmi játékot láthattak az összese- reglettek a Miskolci Nemzeti Színház színészeinek előadásában. Látványos volt, bár nehezen követhető, mert Mikes Kelemen bensőséges hangulatú leveleinek mondatait és a súlyos és bonyolult Rákóczi-problémakörből megfogalmazott szövegeket a magasból harsogták a szereplők. Hol itt, hol ott tűnt fel egyikük, másikuk. A zsivaj egyébként is lehetetlenné tette a gondolatok követését. Azután fáklyás felvonulás következett, s nemsokára a hajnal. Sokaknak még az is ébren. A záró ünnepély a kialakult hangulatnak megfelelő volt, a legjobbak díjakat vehettek át, Egerből az Alpári Gyula Szakközépiskola Dúdoló együttese részesült ilyen elismerésben. Aztán a magasban feltűnt egy sárkányrepülő, s mit is szórhatott volna a vendégek közé, mint egy Rákócziról szóló verset... Aztán a búcsú. Ami a legnehezebb. Szinte meg sem melegedtünk, a néhány nap egyre gyorsuló tempóban rohant el. Már ismerős arcok, a diáktanács tagjai lepedőket lobogtatva köszönnek el. Az utazóknak ottmarad a sok emlék, amit stílusosan — kuruc motívumokkal díszített tarsolyunkból még csak eztán húzogatunk elő. S előfordulhat, hogy szabolcsi vagy borsodi barátunknak csak eztán válaszolunk a pénteken föltett kérdésére. Lehet, hogy egy levélben? Akkor tartós lesz a barátság! Gábor László
