Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-22 / 120. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 22., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Köztudott: köztudomású A címbeli két szóalakkal Igen gyakran találkozhatunk szóban és írásban egyaránt. Az idézett szókapcsolatok közül az egyik helytelen, kerülendő és felesleges is. A köztudott nyelvi formáról ítélkezik a nyelvművelő szakirodalom ilyen szigorúan. De csak akkor, ha igeként élünk vele. Jelzős szerkezetbeli használatára nem vonatkoznak az elítélő minősítések. A sajtóban pl. gyakran olvashatók ezek a formák: köztudott dolog, köztudott intézkedések stb. Hogy milyen szövegösszefüggésekben és nyelvhasználati formákban nem örülünk a köztudott igealakkal való élésnek, arról ez a példatárunk bizonykodik: „Mint köztudott, a piros-fehérek meggyengültek a bajnokság- rajtja előtt” (Népsport, 1983. ápr. 25.). — „Az viszont köztudott, hogy a most megerősödött kommunistákkal nem hajlandó szövetkezni a szocialisták vezére” (Népújság, 1983. ápr. 27.). — „Már régen köztudott, hogy tízen kaptak lehetőséget a konti- nesviadalon” (Népsport, 1983. ápr. 28.). — „A szakmában köztudott, hogy a pincér ilyenkor konyak helyett teát hoz” (Magyar Hírlap, Képes Melléklet, 1983. ápr. 23.). — „Talán nem egészen köztudott, hogy kétféle munka- viszony van” (Népújság, 1983. ápr. 30.) stb. A köztudott hibás képzésű szónak puszta állítmányként való használatát kikerülhetjük, ha ezeket a nyelvi formákat helyezzük előtérbe nyelvhasználatunkban: Köztudomású, hogy..ismeretes, hogy. .. tudvalevő, hogy..., sokan tudják, hogy..., mindenki tudja, hogy... stb. Ez a példasor még bővíthető, erről ezek a szövegrészietek is tanúskodnak: „Heves közismerten történelmi borvidék” (Népújság, 1983. ápr. 26.), — „Az európai béke és biztonság fenntartásában és erősítésében a szocialista országok köztudomás szerint alapvető szerepet játszanak” (Népszabadság, 1983. ápr. 23.) Annak sem örülünk, hogy a megkérdezett riportalanyok, a riporter első kérdésére szinte bántó magabiztossággal így kezdik mondandójukat: Köztudott, hogy... A szerényebb fogalmazás megelégedik az ilyen kezdettel: Ismeretes, hogy... Szóbeli megnyilatkozásainkból is ki kell gyomlálnunk tehát, már túlzott divatja miatt is, másrészt meg azért, mert sérti egészséges nyelvérzékünket is. Dr. Bakos József Bombanő, de még rr Ot is unja valaki Sajnálom, hogy ilyen otromba férfimondással kell kezdenem a Bombanő című amerikai filmről írottakat, de ez az alkotás nem más, mint az ilyen közhelyeknek a halmozása. A forgatókönyv írója és a rendező nem tett mást. mint megnézett néhány Woody Alen-művet, s a poénokat jól-rosszul elleste. Emellé megszerezték a „világ legszebb asszonyának” kikiáltott Bo Derek-et a főszerepre. Ebből egy olyan egyveleg keletkezett, amely nézőcsábító, de egyáltalán nem szellemes, sőt még felszínes szórakoztatásnak sem elég profi. Elcsépelt a téma: a férfi klimaxba lépett zeneszerző kiegyensúlyozatlan kapcsolatából különféle nevetséges bonyodalmakon keresztül egy új nőhöz igyekszik, aki a saját pontrendszerében „osztályon felüli”, a tízes skálán 11 pontot nyer. Végül természetes módon visszamegy régi kedveséhez, hiszen rájön, hogy a szép profi és a gyönyörű test nem minden. Míg eddig a „magvas” igazMaria Nincsenek elkoptatott, csak rosszul feldolgozott témák. Érezhette ezt Rainer Werner Fassbinder a Maria Braun házassága című film rendezője, ezért mert vállalkozni arra, hogy felvillantsa: mekkora pusztítást végzett a II. világháború az emberi kapcsolatokban, mennyire torzította el a természetes érzelmeket. Ezt a kérdéskört előtte már jó néhányan vizsgálták, ö ennek tudatában dolgozott, formálta ötletét, gondoskodva a sajátos, művészi szintű megközelítésről. Elképzeléseit Peter Maertheshei- mer és Pia Frölich alakította forgatókönyvvé. Sajnos kissé túlrészletezően, nem egy felesleges részlettel tarkítva, megfeledkezve a tömörítés mindenkor hatásos fogásairól. Így aztán a cselekmény olykor vonta- tottá, esetenként agyonma- gyarázóvá, didaktikus ízűvé vált. Egy szerelemre, boldogságra szomjúhozó fiatalaszságig eljut, különböző kalandokon megy keresztül, a fogorvos apa kezére jut, aki elárulja, hogy szépséges szép lánya Mexikóba ment nyaralni, ott tölti a mézesheteit. Nincs más hátra: odautazik barátunk, s mesés körülményék között valóban övé lenne (!) a nő. de büszkén, felemelt fejjel tovább megy, mert kiderül, hogy nem halálosan szerelmes belé a teremtés. Mindez még akár szellemes is lehetne, ha nem lenne minden ötlet annyira elcsépelt, a humor nehézkes, s nem játszanának rá annyira Bo Derek bájaira. Egy igazán jó filmben neki is helye lenne, de látszik, hogy a rendező, Blake Edwards legszívesebben végig őt fényképezné elölről, hátulról, alulról, felülről... Megjegyzem, ez sem lenne egy utolsó mulatság, még mindig jobban járnánk, mint így, hogy a lóláb combig kilóg. Mert nem az a baj, hogy elszórakoznak a szereplők saját nemi zavaraikon, hanem az, hogy amikor szellemes- kednének, vaskosak és földSzínes NSZK film szony — mindössze egy délutánt és egy éjszakát töltött frontra induló férjével — mind reménytelenebbül várja haza urát, akinek közben halálhírét is keltik. Döbbenetes erejű képsorok érzékeltetik a vereség utáni Németország hétköznapjait, az élelemért testüket áruba bocsátó asszonyok kálváriáját. A filmnyelvi megfogalmazás remeklése ez a blokk. Fassbinder nemcsak kiemelkedő képességű alkotó, hanem a béke, a haladás ügye mellett elkötelezett művész is, s ez a megnyerő alapállás áthatja munkáját. A szenvedélyek természetrajzába avat be minket, de a háttérben mindig ott rejlenek, felbukkannak a társadalmi, a politikai mozgatórugók. Akkor is, ha csak néhány mondatot hallunk az újrafelfegyverzés „apostolától”, Adenauer kancellártól. Ezek a motívumok jelzés- szerűek, mégis érzékeljük fontosságukat, azt, hogy ha höznagadtak, amikor meg keményebb poénokat is megengedhetnének maguknak, filozófiába csúsznak át. így aztán egy sajátos keverék bontakozik ki a néző szeme előtt, amely sem ez, sem az: végül is érzelgősségbe vált. Lehet, hogy ennek a valóban szép — egyúttal agyonreklámozott — nőnek vannak jobb alakításai is, de őszintén szólva első magyarországi bemutatkozása csalódást keltett. Valószínűleg nem is keresnek mást benne a rendezők mint ügyeletes szexbombát, így szerepközvetett módon is, de befolyásolják az egyének sorsának alakulását. Ez az ösz- szetett, ez a valósághű ábrázolás a mű egyik alapvető erénye. Jórészt ennek köszönhető, hogy — legalábbis pillanatnyilag — feledjük a többnyire lassú tempót, a sztori indokolatlan bonyolultságát, Maria tragédiájának lélektani indokolatlanságát. A végzetes kifejlet ugyanis erőszakoltnak tűnik, ám a megjelenítés, s a főhősnőt mozivászonra varázsló Hanna Schygulla játéka hitelessé, elfogadhatóvá teszi. Különösképp sikerültek — dramaturgiai szempontból — a záróakkordok. Az előtérben zajlik a férj és a feleség nagy találkozása, a zavart, a riadt, a már-mái értelmetlennek tűnő közeledés számos „stációja”, a háttérből — sajátos ellenpontként — a nevezetes magyar —nyugatnémet világbajnoki mérkőzés részleteit halljuk. léseiben épp ilyen önállótlan és tárgyszerű lehet máskor is. Most is egy olyan közhelyet játszott el, személyesített meg, hogy a szép nők többnyire buták és erkölcstelenek. Mit mondjak? Az ellenkezője is előfordulhat, hogy valaki buta, de legalább csúnya. De nem akarok ilyen „újfajta” bölcsességek kiagyalásába kezdeni, nem is ér annyit ez a film. Esetleg csak egy unalmas nyári estét tölt ki: tesz még unalmasabbá. Gábor László Az alkotó eredeti tehetségével enyhítette a forgató- könyv aligha menthető hibáit, az egyhangúságnak azonban ő sem üzent következetesen hadat. Bizonyára szándékosan mellőzte — ez másképp aligha képzelhető el — a közelképeket, a premier plánokat, ez az önként vállalt szigorúság azonban — nem is egyszer — egyhangúsághoz vezetett, csökkentve azt a hatást, amelyet a megnyerő művészi alapállás váltott ki belőlünk. Kár, mert a mű értékei — közönség híján — aligha válnak valamennyiünkben munkáló erővé... Pécsi István Braun házassága Jubileumi hangverseny a tanárképző főiskolán Húsz évvel ezelőtt alakult meg a tanárképző főiskola 2-es számú Gyakorló Általános Iskolájában az ének-zene tagozat. Az elmúlt két évtizedet, a szorgalmas és eredményes munkát ünnepelte most a tanárképző, a szülők népes serege a díszteremben adott hangversenyen. Vajda József iskolaigazgató ünnepi visszaemlékezésében elmondta, hogy ennek a tagozatnak a létrehozásában hasznos tanácsaival közreműködött Kodály Zoltán, aki 1965-ben meg is látogatta Pogány Ferencnét és tanítványait. Az ünneplésből most is kijutott Po- gánynénak, a gyermekek Panni nénijének, aki ma is hitet tett a kodályi gondolatok mellett azzal is, hogy az egyesített kórust vezényelte, amikor az Karai Kodály szavai című szerzeményét énekelte. A házigazda iskola három kórussal is reprezentálta, milyen komoly fegyelmezett nevelés folyik náluk. Víg Józsefné, Szabóné Vass Márta és Dudás Anna csillogó kis produkciókkal bizonyították, hogy az értés és törődés türelmes munkája meghozza a maga hasznát. A zenei tagozat kórusa énekelte ősbemutatóként Kátai Lászlónak a Magyar László Napáldozat című, énekkarra, szólistákra és hangszeres kíséretre írott rövid kantátáját. Vendégkórusként a Mohácsi Általános Iskolai zenei kórusa is fellépett, Kiss Miklós karnagyi irányításával, míg az egri 1-es számú Általános Iskola énekkarát Korepta Katalin vezényelte, Cherubini Szolmizáló kánonjával vezetve be a műsort. Hatásos színfoltkép épült be a műsorba Debussy Suite bergamesque című műve, amelyet Holló Mariann, a Zeneművészeti Főiskola végzős zongoraművész-jelöltje játszott. Tíz évvel ezelőtt végzett a 2-es számú általánosban és kitűnő játékával, a Debussy finom líráját is közvetítő szvittel tisztelgett az alma mater előtt. Nemcsak a jubileumi évszám, de a hangverseny hatása alatt is megállapíthatjuk, hogy az iskola nem kapta méltatlanul az eddigi elismeréseket, a szereplési meghívásokat. (farkas) 18. Közben befejeződött a tanítás, forró nyár köszöntött be, a termelőszövetkezet kombájnjai a búzamezőn dolgoztak már, az óvoda építése is a végéhez közeledett. Az igazgató kétszer is meghívta őket vacsorára, egyszer ők is viszonozták a meghívást. Ilyenkor mindig ott volt az őszhajú orvos is, aki nagyon megszerette Tamást. Jancsi is jelentkezett egy ízben, de amikor meglátta Emmit, zavarba jött. — Miért keresed a tanár urat? — kérdezte tőle az asszony összehúzott szemmel. — Hiszen most nyári szünet van. — A kiskutya miatt — mondta Jancsi. — Szerettem volna látni a Picit. — Nincs már itt a kiskutya. Világgá ment! — mondta mérgesen, és becsapta az ajtót. Jancsi el- somfordált. Amikor Tamás hazajött, beszámolt neki a látogatásról. — Valamilyen faluból. A kiskutyát akarta látni. Elkergettem. Tamás hallgatott, de forrt benne az indulat. Tudta, hogy Jancsi járt náluk, és nagyon sajnálta, hogy nem találkozott vele. Át is mehetne egy nap hozzájuk, vágyakozott már társaságukba, szívesen beszélgetett volna Máriával a kis kerti asztalnál ülve, a növendékerdő zúgását hallgatva. Ügy zúgnak a fák, mintha orgonák szólnának nagyon messzi. Tamás elfoglalta magát a kertben, vagy szervezte az óvoda építésének társadalmi munkáját, pontosan vezetve, ki mennyit dolgozott, ki következik a jövő héten, menynyi sóder kell még, s menynyi pénzt tudnának megtakarítani. — T'e hülye vagy teljesen! — próbálta kihozni a béketűrésből a felesége. — Mert aki ingyen dolgozik, az hülye. Nem? Nagy szavak a faluért?! Mi közöd neked ehhez a faluhoz? És egyáltalán? Itt akarsz megrohadni? Belefulladni a porba? Ilyen emberek között? Ezért tanultál? — Nem vagyok kíváncsi a véleményedre! — torkolta le Tamás türelmét vesztve^ egy este. — Értetted? Ne szólj a munkámba. Ha akarsz, akkor csomagolj össze, és menj vissza Szegedre, Ágota nénihez. Vagy utazz el haza, a szüléidhez, én nem bánom, csak hagyj már nyugton engem. A kiskutyát is elűzted a háztól... Emmike azonban nem ment vissza Ágota nénihez akivel összeveszett. A társaságot kedvelő vidám özvegy igaz, hogy könnyelmű volt, de becsületes és egyenes jellem. Amikor megtud1- ta, hogy a vendége az ügyvéd legénylakásán járt, felháborodott. Megpróbált a lelkére beszélni, kiábrándítani, de amikor ez nem sikerült, akkor mindennek elmondta Emmit, és rákiabált, hogy csomagoljon azonnal, és távozzék az ő tisztességes házából. — Ilyen asszonyoknak én nem adok otthont! Nem szégyened magad? Tudod, mi vagy te? Egy falusi szajha. Legszívesebben felpofoználak! — Arra nem lesz alkalma! — szájait vissza. — Elmegyek, máris csomagolok. De ha jól emlékszem, maga mutatta be nekem azt az ügyvédet. Maga boronáit össze bennünket. Most megijedt? Ne féljen, Tamás nem vonja magát felelősségre. Meg se tudja. Emmike szeretett volna még egyszer találkozni az ügyvéddel, de hiába hívta telefonon többször is, senki sem vette fel a kagylót. Mielőtt kiment a buszpályaudvarra, taxiba ült, és a férfi lakására vitette magát. Nyomta hosszan a csengőt, de senki sem nyitott ajtót. Az ablakon le voltak engedve a spaletták. Sebtében levelet írt, hogy mi történt, s bedobta a levélszekrénybe. Éppen hogy csak elérte a taxi az induló autóbuszt. Így érkezett haza váratlanul Emmike, s azóta is várja, hogy Lackó majd jelentkezik. A postás azonban nem hoz levelet, s üzenet sem érkezik, emiatt egyre türelmetlenebb. Lackó megfeledkezett volna róla? Üres-ígérgetés volt minden szava? Hogy fogadkozott, esküdö- zött, amíg meg nem kapta, s utána nyomban szedte a sátorfáját, és még arra sem méltatta, hogy üzenjen neki. Nem, ez lehetetlen! Ilyesmi nem fordulhat elő. Pedig hát ez történt. Az ügyvédnek esze ágában sem volt beváltani gyenge pillanatában tett ígéreteit, s bonyodalmakba keveredni Emmike miatt. Tetszett ugyan neki az asszony, de hát nem volt szerelmes belé. Csak könnyű kalandnak tartotta. Amikor megkapta, igyekezett minél távolabb kerülni tőle, hogy meneküljön a felelősségtől. Már előzőleg kivette a szabadságát, s másnap korán Budapestre utazott, onnan pedig a jugoszláviai Krk szigetére repült tizennégy napos üdülésre, így aztán Emmike kusza sorait csak három hét múltán vette kézhez, amikor fáradtan, napbarnítottan hazaérkezett. Felébredt benne a vágyakozás, nyomban írni akart, de aztán mégis felülkerekedett benne az óvatosság. Beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha ő most meghívja Emmikét. Ilyesmit nem érdemes vállalnia, hiszen annyi szép asszony van még Szegeden. Emmikét azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjék a sorsába, ő nem nyári kalandnak tartotta az ügyvéddel való viszonyt, komolyan gondolta. Már elképzelte magát Szege-' den, a korzón, mint ügyvédnő. Ki is mondta néha maga elé suttogva: Doktor Nagy Lászlóné született Kerepesi Emília. De hogy a levél egyre késett, egy reggel csomagolt, és Szegedre utazott. Nem Ágota nénihez, oda nem akart becsöngetni, hanem az ügyvédhez ment egyenesen. A takarítónőjével tudott csak beszélni, mert tárgyaláson volt Nagy doktor. (Folytatjuk)
