Népújság, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-14 / 113. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. május 14., szombat Megyénk több mint száz települése közül Erdőtelek mindahányszor kellemes meglepetéssel szolgál. Dinamikus fejlődésével, rendezett, tiszta utcáival, szorgos, munkát szerető lakosságával. Ezt már akkor is megállapíthattuk, amikor két évvel ezelőtt utoljára ott jártunk. A helyi tanács elnöke mégis keserű szájízzel fogalmazta meg: kissé mostohán bánnak velünk, ha a községen kívülről próbálunk támogatást kérni a hatóságoktól. Mi változott azóta. Ennek jártunk utána, felkeresve többek között Szombati Imrét, aki azóta is élvezi a választópolgárok bizalmát. — Örömmel mondhatom, hogy egy hároméves program befejezése előtt állunk — mondta —. Terikkel közösen megépítettük a vízhálózatot, ami régi álma, vágya volt már a lakosságnak. A decemberi átadási határidő helyett, már augusztusban a csapból folyik a víz minden lakásban. Köszönet érte a kivitelezőnek, a hevesi Hangi—sajfoki Vízgazdálkodási Társulatnak. Hevesről azonban nemcsak a vízgazdálkodási társulat dolgozói építkeznek Erdőtelken, hanem az állami gazdaság építőbrigádja is. A nyolctantermes iskola munkálataival jól haladnak. Kiss P. László építésvezető szerint a jövő év augusztus 20-i átadási határidőt tudják tartani. Sőt, minden remény megvan arra, hogy a tornatermet már a télen átadják a tanulóknak. Igaz, most ők nem az iskola elCpül az új szárny az iskolához: a tornaterem szeptembertől már működik Hűtőpultok, jó választék: az egyik boltban a három közül ötvennégymillió forintot termel évente a Ramóna Finomkötöttáru Szövetkezet új üzemcsarnokában az ott dolgozó kétszáz asszony (Fotó: Kőhidi Imre) Szombati Imre: „— Gondjaink egybefonódnak az eredményekkel” készültét várják legjobban, hanem a vakációt. Mint elmondták, különben sem érzik rosszul magukat a dr. Kovács István botanikus által egykor alapított arborétumban, azaz a hozzá kapcsolódó kastélyban. Még ha néhány esztendőre „albérletbe” kényszerülnek is, a környezet mindenért kárpótolhatja a kis nebulókat. — Az érvényben levő tervciklusban jut-e még valami másra is pénz? — A vízhálózat és az iskola kimeríti az anyagi fedezetünket. A kettő együtt közel 70 millió forintba kerül — válaszolt a tanácselnök. — Ennek ellenére mindenképpen szeretnénk befejezni a József Attila út burkolatának még hiányzó részét, ami úgy 5—600 méteres szakaszt jelent. Ez azért is nagyon sürgető munka, mivel a negyvenkét utcánk közül mindössze négy portalanított, köves út. Tehát a jövőben is lesz még ezen a téren mit tenni. — Legutóbbi beszélgetésünkkor a helyi művelődési ház is szóba került... — Legalább annyi örömet jelent, mint amennyi gondunk van vele. Amióta itt jártak, felújítottuk az épületet, több mint félmilliót költöttünk rá. Az elmúlt év augusztusa óta azonban nincs kultúrházigazgatónk. Pedig egy jó értelemben vett gazdára nagy szükség lenne már. S innen megindul a panaszáradat. Kellene egy orvosi rendelő, lakással együtt, mert a jelenlegi két körzet közül az egyik kényszerkörülmények között működik. Zsúfolt a falu centrumában levő ÁBC-áruház, az úgynevezett új telepen a község délkeleti részének jobb ellátása érdekében egy hasonlóra lenne szükség. A takarékszövetkezet épülete sem elégíti ki az igényeket, mert mint hallhattuk, sokkalta kisebb településeken korszerűbb, nagyobb, tágasabb körülményeket teremtettek pénzügyek intézésére. „Kilátástalannak” ítélte a tanácselnök a csapadékvíz elvezetésének kérdését. Mint mondta, valamikor a húszas években építettek utoljára vízgyűjtőket, azokat is magánterületekre, udvarokra, s most nem tudják tisztítani. Az új hálózat megtervezése is több mint egymillió forintba kerülne. A helyi termelőszövetkezettel ugyan jó a kapcsolat, de most várják a nemrégen újjáválasztott vezetőség álláspontját az együttműködést illetően. Arról azonban a helyi tanácson kevés szó esett, hogy a termelőszövetkezet után a község másik legnagyobb munkaadója, a budapesti Ramona Finomkötöttáru Szövetkezet helyi üzeme is szinte rohamléptekkel halad a fejlődés útján. Ma már több mint kétszáz nőt foglalkoztatnak. S ötven, ötvennégymillió forintos éves tervüket rendszeresen teljesítik. Míg 1970-ben egy régi parasztházban kezdődött a munka, ma már három csarnok, s egy raktárépület tartozik a szövetkezethez. Sőt, hamarosan kezdik egy újabb raktár, s egy emeletes irodaház építését is. A fejlesztés egyetlen településen sem állhat meg. Megoldásra váró feladatok mindig lesznek. Mégis miért került az erdőtelki tanácselnökkel folytatott beszélgetésük során túlsúlyba a gond és a probléma? Érthetetlen. Talán álszerénység, vagy valami más gondolat húzódott meg a redőssé változott homlok mögött? Erdélyi Sándorné boltvezető például büszkén mutatta be árudáját, s elmondta, hogy nem érzi azt túlzsúfoltnak, ellátatlannak. Derűlátóak a termelő- szövetkezetben, s a Ramó- na-nál is. Mi szintén úgy éreztük: kesergés helyett inkább büszkélkedhetett volna Szombati Imre. Erdőtelken ugyanis van mire büszkének lenni. Újra az volt a megállapításunk, hogy bár mindegyik település olyan dinamikusan fejlődne megyénkben, mint Erdőtelek... Kis Szabó Ervin Hátrányos helyzetben Elismerem, hovatovább unalomig emlegetett fogalom. De ez alkalommal nem gyerekekről lesz szó, akik érzelmekben, ismeretekben szegényesebb pogyásszal indulnak az iskolába, mert otthon nincs igény a művelődésre, nincs idő a vele való foglalkozásra. Arról a hátrányról lesz szó, amit tulajdonképpen önként vállalnak, de sajnos, akarva-aka- ratlan örökítenek is nemzedékről nemzedékre azok, akik több gyermek nevelésére vállalkoznak. Hátrányos helyzet ma, amikor annyi mindennel segítik a fiatal szülőket?! Igen. És beszélni kell róla néha, mert így igaz. Ma jobb fiatal szülőnek lenni. Minden év hoz valami ajándékot. Ajándékot? Nem is tudom. Inkább úgy kellene mondani: könnyítést, amely több a tegnapinál, de kevesebb a szükségesnél. Igaz, hogy sok a segítség, de az is igaz, hogy nem veszi le arányosan a terhet a több gyermeket nevelők vállairól. Mert azt senki sem vitathatja, a gyermekesek ma is jóval nehezebben élnek. Kevesebb az egy főre jutó jövedelem, sokszor aránytalanul kevesebb. S ez nemcsak a ma gondja. Hosszú távon, egy életen át tart. S ez már elgondolkodásra késztet. — öt gyermeket neveltünk. Ahogy jöttek, úgy mentek el sorba a házból. Ki férjhez, ki megnősült. Most már csak a legkisebb él velünk . ö még tanul. Amikor kicsik voltak, híre sem volt gyesnek, kedvezményeknek. De nem nehezményezem, s nem is irigylem. A lányom is, a menyeim is kapják már, s ez így jó. Akkor nem telt az államnak, ma telik. Ezt megéterm. De van, amit sehogy sem értek. Nálunk mind az öt gyerek jó eszű volt, tanult. Egyik egyete-. men, másik főiskolán. A nagyobbaknál még kaptunk ilyen-olyan támogatást, ingyenes kollégiumot, de ahogy csökkent a gyerekek száma, úgy nőtt a kiadásunk. Az utolsó előtti — a kisebb lány — két évvel idősebb az öccsénél. Amíg az öccse gimnazista volt, azért nem vették figyelembe. Amikor leérettségizett, katona lett. Akkor ki is tették a kislányt a kollégiumból, hogy most már nincs eltartandó gyerekünk. Mit tehettünk? Albérletet kerestünk. Pesten. Mire a kislány végzett, leszerelt a fiam, ő kezdte meg a főiskolát, ö meg már nem kapott kollégiumot sem, támogatást sem. Ügy vették, mintha egyetlen gyerek lenne. Pontosabban éppen úgy nem kapott semmiféle támogatást, kedvezményt, mint azok a gyerekek, akiknek soha sem volt testvérük. Vajon miért tesznek egyenlőségjelet? A lakás. De sokat sírtam miatta. Amikor megnősült a nagy fiam, azonnal beadták a kérvényt, öt évig vártak a lakásra. Mi is szűkén voltunk, az anyósáék is, hát albérletben laktak. S ki tud albérletben lakásra gyűjteni? Nekik is csak úgy sikerült valamennyit összeszedni, hogy hol nálunk ettek, hol a nászoméknál. Ennél többet egyikünk sem adhatott, mind a két helyen voltak még kisebbek is otthon. Akikkel egy időben esküdtek, sorra előzték meg őket. Szövetkezeti lakás, OTP-s lakás, kocsi, telek. Nem volt elég, hogy mi olyan keservesen hoztuk össze amink van, nekik is épp úgy kellett szenvedni. Mert aki több gyerekes családból indul az életbe, annak sokkal nehezebb. Az még ebben is hátrányban van. Vajon miért nincs a lakástörvényekben olyan, hogy könnyítsenek a több gyerekes családból jövő fiatalok gondján? öröklik a nehezet, s ha maguk is több gyereket akarnak, hát tovább örökítik. Nézem a személyi igazolványom. Nemrég cserélték. Ha belelapoz, azt látja, gyerektelen vagyok. Pedig hármat neveltem fel. Csak hát mire cserélték az igazolványt, ők felnőttek, a legkisebb is elmúlt 18 éves, kihagyták. Csak forgatom néha és azon gondolkodom, miért nem maradhatott nyoma annak, hogy becsületben felneveltem hármat? Mindenki úgy munkálkodik a saját boldogulásán, ahogy akar. Mi abban láttuk a boldogságot?, hogy gyerekeink legyenek. Van is négy. Emlékezhetnek, amikor a mieink születtek, nem volt bölcsőde, óvoda. Vagy ha volt is, hát nem minden gyereknek jutott hely. Az enyémeknek sem. Otthon maradtam. Mindig megszakadt munkaviszonyom, mindig kezdhettem elölről. És mindig másutt, mert örült az ember akkoriban, ha el tudott helyezkedni. Mondom, otthon voltam a gyerekekkel, így esett ki kerek tíz esztendőm. S hogy mennyi hátrányom lett vele? Aki velem együtt kezdte az életet és nem szült egyetlen gyereket se, vagy csak egyet, annak ma legalább 1000 forinttal nagyobb a fizetése. Ez azt jelenti, hogy jóval több lesz a nyugdíja is. Most ha otthon van gyesen a fiatalasszony, az munkaviszonynak számít. Nekem nem, mert akkoriban nem voLt ilyen. Ez a tíz év is hiányozni fog a nyugdíjamból. S ha ehhez hozzáteszik, milyen nehéz volt annak idején is egy fizetésből gazdálkodni, megértik, mitől lesz keserű a szám. Igaz, hogy a gyerek nagy öröm. De hogy ennek a boldogságnak háromszorosan is meg kell adni az árát?! Azt mondja nekem a személyzetisünk, hogy az a másik asszony, társadalmilag hasznos munkát végzett addig is, míg én otthon voltam a gyerekekkel? De hát lehet hasznosabb, mint az, hogy kettőnk helyett négy áll munkába? Amikor valaki gyermeknek ad életet, soha nem számol. Nem számítja ki előre, mennyivel lesz kevesebb az átlagjövedelem, mennyivel marad el a fizetési listán, s arról sem töpreng, eljut-e külföldre, vagy a Balatonhoz. Nem gondol arra, hogy kevésbé divatos lesz a ruhája, s a leértékelésnél öltöztetheti fel családját. Csak a gyerekre gondol. A jövőre. hiszen nem magának neveli. De ha nem gondol magára, hát valakinek gondolnia kell helyette. Mert igazából a jövő hordozói azok, akik vállalják az anyaságot. Egyszer, kétszer, többször. S mily jó lenne, ha sohasem hallhatna az ember ilyen szavakat: én tanultam az anyám sorsából. Nekem elég egy gyerek. Mert nem akarok egy éle» ten át szegényen élni, s nem akarom, hogy a gyerekem is úgy éljen. Deák Rózsi
